The ​Indigo Spell (Bloodlines 3.) 94% 79 csillagozás

Amikor már azt hittem, hogy minden rendben lesz… mondjuk még mindig a legrosszabbat várom, úgyhogy inkább nem akadok fent ilyen apróságokon, mint a regény vége.
Eddig ez a rész volt történet szempontjából a legizgalmasabb – két külön szálon futottak az események, és bár a sorozaton átívelő szál kicsit alámúlta önmagát izgalmait tekintve, a másik szál bőven kárpótolt érte. Például nem hittem volna, hogy ekkora meglepetést okoz az írónő.

Egyedüli hiányom ebben a részben a „banda” volt. Mivel Sydneynek minden összejött, így csak ritkán volt ideje foglalkozni a többiekkel (Adrian kivételével). Mivel nagyon kedvelem a többieket, ezért olyan rossz volt, hogy csak párszor jelentek meg, akkor is csak rövid ideig. Remélem, a következő részben többet szerepelnek majd.
Viszont Adrian! A kötet fénypontjai határozottan Sydney és Adrian közös pillanatai voltak. Annyi érzelmet belevitt ezekbe az írónő, hogy vagy a szívem tört össze, vagy nagyban olvadoztam. Kicsit csiki-csukis játékot folytattak, de élveztem minden pillanatát. És köszönöm, hogy nem került még mindig bele tényleges szerelmi háromszög.

Nagyon régen olvastam Richelle Mead-től, jó volt újra visszatérni a korábbi nagyon szeretett szereplőkhöz. :)
Nézegettem a sorozat százalékait és nagyon érdekes, hogy ez a rész van az élen. Lehet az a probléma, hogy 1-2 éve elolvastam az elejét, most meg csak kis felelevenítéssel a végét, és így megtört a lendület, de az előző nekem jobban tetszett. Vmi hiányzott belőle, de nem sok minden. :) Szeretem együtt Sydney-t és Adrian-t, főleg utóbbit és most is érdekes kalandokat kellett átélniük. A lány folyamatosan ellenállása a végére már kicsit idegesített, mert ha érzi, hogy ennyire vonzódik, ne akarjon már ennyire mindig helyesen cselekedni. A cselekmény bonyolódik, egyre jobban érdekel, hogy az Alkimisták mit rejtegetnek és mikor sikerül már leleplezni a titkaikat.
A többiek nem szerepeltek túl sokat, amit sajnáltam, mert azért nekik is szurkolok folyamatosan. Szeretnék pár „boldog befejezést”, aminek már itt lenne (szerintem :D ) az ideje. Meg azért mindig várom, hogy picit feltűnjön Rose és Dimitrij is a színen, nincs mit tenni, hiányoznak. :)
Összességében jó volt ez a könyv, csak picit lendületesebb történetre számítottam. :)

Sok szálon futó cselemény, izgalmas románc, mi más kellhet még? Imádtam az egészet, az esküvőt végig nevettem, a nyomozás még mindig lekötötte a figyelmem és minden apró titok is. Adrian hatalmas kedvenc ebben a részben, olyanokat tud mondani…. Jillék kicsit háttérbe voltak szorulva, de őszintén, nem csodálkozom, hogy Sydney-nek alig volt ideje rájuk. Hopper nagyon cuki.

Ennél a kötetnél éreztem azt, hogy nem igazán ezt vártam ettől a sorozattól (bár azt nem tudom megmondani, hogy pontosan mit.) Valószínűleg az a baj, hogy folyton összehasonlítom a Vámpírakadémiával, ami egy sokkal komplexebb, fokozatosan egymásra épülő történetet mutatott fel, és itt igazából annyira az Alkimisták rejtélyeskedése áll a középpontban, hogy a morák és dhampirok (Adriant leszámítva) csak díszletként vannak (strigák pedig nincsenek is…). Ebben a kötetben ez hatványozottan kijött, noha már ezzel kapcsolatban az előzőnél sem voltam elégedett: ugyan benne vannak a castban a karakterek az előző szériából, de konkrétan semmi funkciójuk, csak tengnek-lengnek a történetben nulla motivációval, a legnagyobb problémájuk, hogy mint a Barátok köztben mindenki randizik mindenkivel… Az, hogy Jill-t eldugták ide a senki háta mögé, konkrétan alig előkerülő mellékszál, az Adriannel való kapcsolata pedig hozhatott volna új színt, de ilyen formában igazából olyan, mintha nem lenne, semmi pluszt nem ad (csak legalább Sydney-nek van min picsognia egy sort.)
Sydney miatt egyébként sokszor ingattam csalódottan a fejem, mert végig az van az olvasóba sulykolva milyen okos, de ebben a kötetben nagyon nem az, és amikor a végén megy a csikicsuki, hogy akkor nem, aztán mégis, aztán mégsem, aztán mégis, már a hajamat téptem. Meg lehetett volna ezt egy kicsit jobban is oldani. És már Adrian sem ugyanaz, mint régen… mert persze, hogy meg kellett szabadítani a rossz tulajdonságaitól, hadd legyen már nagyon jófiú…
Amiatt is csalódtam kicsit, hogy Mead 3. kötetei szokták hozni a nagy fordulatot (de most komolyan, mindenkinek megvan, hogy ért véget A halál csókja??? Áááá…), hát itt semmi ilyen agyeldobós esemény. spoiler Az is eléggé zavar, hogy nem sikerül kitörni az iskolai keretek közül.
Kíváncsi vagyok, hova lyukadunk ki innen, és hogy sikerül feloldani a tiltott ember-vámpír kapcsolatot…

Nagyon féltem ettől a könyvtől a nyelv miatt. Nem beszélek tökéletesen, de úgy átlagos beszélgetéseket megértem. De a végén kiderült, hogy nem kellett félni, mindent megértettem, bár kellett használnom párszor a fordítót.
Nagyon szerettem a könyvet, bár voltak unalmas részek. Nem tudtam úgy élvezni, mint egy magyar könyvet. Sydney-Adrian párost imádtam, alig vártam minden közös részüket. De a boszorkányos, illetve Marcusos részek nem tudtak úgy lekötni (bár szerintem ez nem a könyv hibája, hanem a nyelv miatt van).

Jelen pillanatban nincsenek szavak, amik leírhaták az érzéseimet!!!
A vége és Adrian és Sydney és áááááá!!!
Majd később, ha lenyugodtam, kifejtem a véleményemet.
És AYE forever! :)

UPDATE(2013.06.11)-Megjött a könyvem!!!:DD

Húúú, hát megérte fél évig várni erre a könyvre! Túl friss még az élmény, ezért nem is tudok öt csillagnál kevesebbet adni. Egy-két dolog volt benne, ami kicsit zavart, egy ideig úgy éreztem, hogy Jill is a háttérbe szorul, de aztán megvolt a maga jelenete, ami biztosított, hogy nem lehet róla elfeledkezni, mert bizony, ő is beletartozik az egyenletbe. És nem kell félnie az Adrian fanoknak sem, ebben a kötetben már jut belőle elég mindenkinek. A mellékszálak is szépen bontakoznak, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog ez az egész kiteljesedni, úgyhogy már most várom a következő részt.

Ez volt az első rész, ahol úgy éreztem, Sydney már nem csak egy mellékszereplő, aki saját sorozatot kapott, hanem igazi főszereplővé lépett elő! Önálló döntéseket hoz amik ellenkeznek az Alkimista neveltetésével, egyre többet tud meg a képességeiről, a tetoválásokról és az Alkimisták sötét titkairól és közelebb kerül Adrianhez, akivel meglepően jó párost alkotnak. A srác igazi ostrom alá veszi a lányt, aki egyre nehezebben tud ellenállni neki (sajnos a tagadásban még mindig nagyon jó).
Azt hiszem kicsit eltávolodtunk az eredeti vonaltól, mert Sydneynek egyszerre két küldetése is akad. Az egyik csak veszélyes, míg a másik életveszélyes, úgyhogy elég elfoglalt. A rábízott fiatalok is sok galibát okoznak.
Örültem, hogy Adrian végre visszanyerte a régi játékos énjét és szerettem a közös jeleneteiket. Hopper személyében még közös háziállatuk is lett (aki amúgy szerintem nem sok haszont hajt, de legalább cuki).
Jillt nagyon megszerettem, sokkal jobb fej mint a nővére! Kedves, megértő és vicces.
Szokás szerint a végére összpontosult minden izgalom. Az esküvői rész is nagy kedvenc, de a legvége mindent vitt!

Blogon: http://szyszyyy.blogspot.hu/2016/08/the-indigo-spell.html

Csak azért is írok ide, pedig sok újat nem tudok mondani, minthogy mennyire imádom. Kedvenc sorozatom kedvenc folytatása, mérhetetlenül bánom és csalódott vagyok, mert magyarul nem olvashatom, de ettől még imádom.
Imádtam a kis sárkányt, imádtam Adriant és Sydneyt együtt, Sydney végre egy király karakter, Adrian pedig méltó társa (aki szintúgy király karakter), hiperédesek és összeillőek. Tetszik Miss T., mert szerintem vicces, jó a történet, izgalmas, tetszik, amikor a morákról és/vagy dampyrokról olvashatunk, mert ez még mindig egyedi és jó és király. :D
Imádom a fogalmazását, Richelle mindig a képernyő előtt tart, letehetetlen a könyve.