A halál csókja (Vámpírakadémia 3.) 94% 299 csillagozás

Gyűlölöm és imádom.
Most elmegyek csendben megsiratni a legkedvesebbet.

Óóóóó ennyi fordulat és action egy könyvben..ahhh:)))Örülök,hogy rátok hallgattam és folytattam a sorozatot!Ez volt eddig a legjobb rész:)
És a VÉGE?!ÁÁÁÁÁÁÁÁ,de kéznél a köv. rész,szóval csak áááá:)))))

Azt hiszem, kedvencemmé fog válni ez a sorozat, ha így folytatják, mert szerintem tökéletes. Annyira tudatos az egész, annyira okos, tanulságos, hogy arra szavak nincsenek. Ilyennek kellene lennie minden YA fantasynak. Nem kell a tiniket hülyének nézni.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ők az elsők – nagyon elegem van már ebből a mondatból… túl sokszor hangzott el ebben a részben, és olyan helyzetekben ahol a nagy lópikulát ők az elsők :)
De elintult valami, a társadalom a változás útjára lépett, mint ahogy Rose is egyre többet és egyre látványosabban változik.
A kötelékük Lissával egyre összetettebb lesz, bár hogy most Rose elment, nem tudom, mi lesz Lissával, de hogy őszinte legyek, amit a könyv végén sirámot levágott, hogy Rose nem mehet el, meg ne már, hogy Dimitrij fontosabb neki… hát jól felpofoztam volna…
Viszont két karaktert nagyon megszerettem ebben a részben, illetve Adriant csak kezdem elviselni, valahogy annyira nem dobtam még mindig hátast tőle, de aranyos, hogy odavan Rose-ért. Akit viszont nagyon megszerettem az Christian, nem is értem Viktor miért Lissát mondta a változás előidézőjének, nekem Christian valahogy sokkal erősebb ebben a témában, és szinte büszke voltam rá, amikor beállt harcolni :)
A könyv utolsó negyede nagyonn izgalmasra sikerült. Nem csak a támadás miatt, hanem mert Rose tényleg éretten kezdett el viselkedni, és emiatt volt egyáltalán esélye ott lenni, és segíteni.

A következő rész meg a kiszakadást ígéri a sulis közegből, aminek részben örülök, részben fogalmam sincs mit várjak tőle :) De már olvasom is :D

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egyre jobban tetszik ez a sorozat. :)
De ennél a résznél már kicsit idegesített Lissa, és ez az egész fel kell áldoznunk magunkat a morákért viselkedés. Értem én, hogy ez a dolguk, de néhol már kicsit soknak éreztem.
Nagyon tetszett végre Rose és Dimitrij kapcsolatának alakulása, erre a végén…
Hát remélem későbbiekben ez is megoldódik.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Csaponganak a gondolataim ezzel a kötettel kapcsolatban, talán azért, mert még mindig úgyszólván sokk-hatás alatt vagyok a végétől. Bár az az igazság, hogy tudtam, mert elkotyogták nekem, de még így is ütött a dolog.
Az eleje lassan indult, döcögött a számomra. Az előző két kötet pár napba került, de ezzel valahogy megfeneklettem. Tetszett, de nem éreztem azt az ellenállhatatlan késztetést az olvasásra, mint az előző részek folyamán. Igazából az utolsó három-négy fejezet volt az, ahol már megjött ez az érzés, és abba se hagytam, ameddig a végére nem értem.
Én mindeddig Dimitrij párti voltam, de Adriant egyszerűen nem lehetett nem szeretni (pedig én elszántan próbáltam). A cinikus külső mögötti érző szív egy kis száraz humorral… az ilyen karaktereket mindig megszeretem, akár fiú, akár lány, úgyhogy azt hiszem, eleve nem is volt esélyem.
Rose sokat változott, és úgy gondolom előnyére. Az egyben is szerettem, de a kettő végén történtek után igazán a szívemhez nőtt, mert nem szenvedett látványosan, nem hisztizett, hanem igazi testőr módjára viselkedett. Ő az egyik legszerethetőbb főhősnő, akiről valaha olvastam. Nem idegesített, ha hibázott is, akkor belátta. Nem tökéletes, de nem is buta liba és nem hisztizik. A végén haragudni akartam rá Adrian miatt, de képtelen voltam, mert megértettem és jobban belegondolva pont ezért szerettem annyira eddig. Bármire képes azért, akiket szeret. És ha ez azt jelenti, hogy manipulál és eljátssza a számító libát, akkor megteszi zokszó nélkül.
Lissa viselkedésére viszont nemigen találtam mentséget. Amit a végén művelt, az bicskanyitogató volt! Még ha neki nem lenne senkije, de Christian ott van neki, így tudhatná, hogy mit érez Rose, ahogy azt is tudhatná, hogy hasonló helyzetben ő se eresztené csak úgy szélnek a szerelmét. Eleve az, hogy gyerekkoruk óta barátok Rose-zal, ezért hát nagyon jól ismerik egymás természetét… tényleg, mi mást várt?
Pedig én kedveltem Lissát, nem tartottam tipikus nemes morának, aki ténylegesen úgy gondolta, hogy ők az elsők, és most mégsem értette meg a legjobb barátnőjét, amikor életében először az a saját érdekét helyezte előtérbe. Szóval Lissában egyértelműen csalódtam.
Eddie viszont belopta magát a szívembe, bebizonyította nekem, hogy ő több, mint csak Mason haverja, a pótkerék aki csak azért van, hogy legyen még egy név a sztoriban.
A történetösszességében izgalmas volt, de az eleje számomra nem működött annyira jól, ezért a fél csillag levonás. Gyanítom, hogy ha nem az lett volna a vége a könyvnek, ami, akkor most kitörő lelkesedéssel írnék arról, hogy Dimitrij és Rose milyen édesek együtt és hogy szinte tapsikoltam örömömben, mikor vége összejöttek, de így sajnos nem tudok nekik örülni… mindent beárnyékol az az utolsó pár oldal, csomó minden jelentéktelennek tűnik ennek fényében. Már Victor Daskov, vagy a Lissa és Christian ellen indult hadjárat se tud bosszantani, csakis arra bírok gondolni, hogy mi történt Dimitrij-jel. Azzal, aki olyan aranyos orosz akcentussal tudta mondani, hogy „Jaj, Róza…”
Kíváncsi vagyok a folytatásra és ajánlom Mead-nek, hogy happy end legyen (bár nehezen tudnám elképzelni az ellenkezőjét, hiszen mégiscsak ifjúsági), mert még egy ilyen kötet és gyanúsan sok zsepire lesz szükségem. Most még nem tört el a mécses, de nem hiszem, hogy ez így marad a továbbiakban is, ha így folytatódik a történet.
Azonban tetszett, nagyon is tetszett! A Vámpírakadémia egész egyszerűen remek a maga műfajában! Kikapcsol, szórakoztat, elvarázsol és (engem személy szerint) elgondolkodtat.
Csak ajánlani tudom!

A Vámpírakadémiában az a jó, hogy mindig tudom, mit kapok tőle: egy nagy adag izgalmat, humort, pár deka érzelmet, jó pár liter vért. Garantáltan jól szórakozom, kikapcsolódom. És van, hogy ennyi is elég.

Újraolvasás utáni kiegészítés: a Vámpírakadémia emlékeztet abban a Harry Potterre, hogy mindkét sorozatnál egyre sötétebbek és baljósabbak lesznek a kötetek. Mind a kettő az árnyékok ellenére vidámabban indul, hogy aztán ezek az árnyak kiterjednek és rányomják a bélyegüket szereplőink sorsára.
A Vámpírakadémiánál ez a pont ebben a kötetben jön el, a sorozat felénél. Ez az egyik legnyomasztóbb rész, amelyben nincs olyan szereplő szinte, akinek ne jutna ki a szenvedésből. A vége, a vége pedig… Arra nehéz szavakat találni. Mead olyan húzással él, amire csak kevesen számítottunk, és ezért is még fájóbban érintette a rajongókat. Szerintem ennél zseniálisabb végszót nehezen találhatott volna. Ez után a kötet után nagyon nehéz volt a várakozás…

Annyira gyönyörű és közben szomorú. Olyan más ez a részt mint az előzőek.
Itt már nem csak a diákélet és a tanulás, felkészülés az életre megy. Teljesen más Rose itt mint az előzőekben. Felnőttesebb, komolyabb és én jobban szeretem ezt a Rose-t mint az előző kötetekben lévőt.
Végig ott lebeg az őrület és a szomorúság a történet felett, de valahogy sodródnak az események. Rettentően izgalmas, letehetetlen, ha nem tudnám olvasni tovább megbolondulnék. Az egyik legeslegjobb sorozat amit valaha olvastam.

Panaszkodtam a Dermesztő ölelésben, hogy hiányolom a fordulatokat? Hát most akkora fordulatot kaptam a végén az arcomba, hogy 10 percig sokkban ülve mozdulatlanul meredtem magam elé, és motyogtam, hogy ez nem lehet, ilyen nincs. Ritkán érnek karakter szinten ilyen megrázkódtatások, szóval ez tragikus élmény volt a javából olyan ne már, mindjárt meghalok, amiért ez történik Vele szinten.
Ami a többit illeti, ugyanazok a hibái mint eddig, főleg a kiszámíthatóság, hogy érezhető merre lendül tovább a történet, de mintha ez a kötet sokkal izgalomdúsabb lett volna, mint az előzőek, és ahogy vártam, Adrian jelenléte is nagyban feldobta a dolgokat.
Imádom ezt a sorozatot, de most jelenleg ezért a húzásért utálom Richellet. :D Hogy mi lesz még ebből, elképzelni sem tudom.

Mit is mondhatnék…
A vége felé már nagyon tűkön ültem, hogy valami kis Rose & Dimka legyen már és aztán, amikor végre bevallják, hogy szeretik egymást meg minden akkor BUMM és sírhattam…
Tudom, hogy kellenek a fordulatok, de miért?
Why, God, why? My Dimka… ohh…