Az önéletrajzi indíttatású regény elsõ része novellaként 1982-ben jelent meg, majd az epizódok 1996-ra álltak össze regénnyé. A mű ekkor jelent meg Koreában, majd sikere nyomán tíz nyelvre fordították le, Európában és Ázsiában egyaránt nagy érdeklõdést keltett. Témája a II. világháború következményeként kettészakadt, majd az 1950-ben háborús övezetté vált ország népének máig feloldatlan konfliktusa. A regény fõhõse az északi származású, az északiak hadseregébe gimnazistaként besorozott, majd a déliek fogságába került, érzékeny fiatalember. Az õ sorsa, testi és lelki kálváriája, a hagyománytisztelet és az új eszmék közti gyötrõdése, rácsodálkozása az emberi természet vonzó és visszataszító megnyilvánulásaira pontosan tükrözi a bármely ideológiára alapozott háborúk értelmetlenségét és hosszú távú pusztító hatását. Fordította Kwon Hyukyang, a fordítást ellenõrizte Jokkel Nóra.
Déliek, északiak 4 csillagozás
Várólistára tette 7
Kívánságlistára tette 6
Kiemelt értékelések
A Korea-projekt talán eddigi legkellemetlenebb darabjához volt szerencsém, konkrétan Ri Hocshol (이 호철) regényéhez a Déliek, északiak c. dokumentarista műhöz. A hátlapszöveg, illetve A tigris intelme c. kötetben olvasott Egy hűvös este fülledtsége c. novella bizony vérmesebb reményeknek adott tápot, ehhez képest maga a könyv meglehetősen darabos, vontatott, unalmas és egy az egyben számomra érthetetlen volt.
Minden bizonnyal lehetne itt kulturális különbségekről diskurálni, hogy hát a koreaiak már csak ilyen visszafogottak és az a hátlapszöveg szerinti „érzékeny fiatalember” és annak „testi, lelki kálváriája” koreaiul már csak ilyen – vagyis annyira diszkrét, és annyira érzelemmentes, hogy nekünk európaiaknak ez egyszerűen nem üti meg az érdekesség szintjét. De nem így van, szerencsére olvastam épp elég koreai irodalmat ahhoz, hogy tudjam, a koreaiak képesek kifejezni érzelmeik színes skáláját, legföljebb teszik ezt rövid, tömör mondatokban és nem amolyan krasznahorkais hosszúakban. Ri Hocshol azonban egyszerűen nem tudott meggyőzni arról, hogy az elbeszélőnek, a büszkeségen és önhittségen kívül (magát soha nem marasztalja el az események közepette) bármi más érzelmei is lettek volna, s bár szemünk előtt zajlanak le a koreai háború drámai epizódjai, mégsem sikerül megrendülnünk. Talán mert mire egy-egy eseményhez érünk, ebben a többnyire eseménytelen szövegben, annyira ellankad a figyelmünk, hogy csak némi fáziskéséssel döbbenünk rá, hogy tragédia történt, lelőttek valakit. (Az regény különben nagy vonalakban az elbeszélő életéről szól, aki harmadikos gimnazistaként az északi Néphadseregbe kerül besorozásra, abban az időszakban, amikor már az ENSZ-csapatok a dél-koreaiak segítségére siettek, tehát lehet tudni, hogy az északiaknak ekkoriban már nem állt jól a szénájuk.)
Aztán rettentően dühítettek a szerkesztésbeli megoldások is, az egyes fejezetek közt komoly hiátusok tátonganak, talán épp a legizgalmasabb részek, így fogalmunk sincs, hogyan lesz az narrátorból író, egyszer csak ott van egy notesz teli feljegyzéssel és Tolsztojról beszélget. Aztán sok szereplő tűnik fel, az olvasónak az a benyomása támadhat, hogy ezeknek később jelentősége lesz az elbeszélő életére vonatkozóan, de aztán egyszerűen csak eltűnnek – persze lehet, hogy ez így van jól, kiválóan illusztrálja a háború embertelenségét, de nem vigasztalja a csüggedt olvasót, aki vagy harminc oldalon keresztül követte figyelemmel az illető tevékenységeit (ül, áll, néz). És igen, a végén valóban befigyel Wittgenstein is, meg hogy „A világ mindaz, aminek esete fennáll.”, és itt lehetne posztmodernül az egész szöveget valami filozófiai mélységbe ráncigálni, de sajnos, nekem nem sikerült erre a regényre ráolvasni a déli-északi koreai identitás bizonytalanságának, egymásba gabalyodásának esetét, pedig milyen érdekes lett volna, ha ennek az esete áll fenn.
Ezek után ezt a könyvet, melyet magam is mély, megkönnyebbült sóhajjal csuktam be, csak és kizárólag Korea-fanoknak ajánlom, azok közül is csak az elvetemültebbeknek, aki a háborús történetek, önéletrajzok iránt érdeklődik, az valószínűleg csalódni fog, mert a könyv híján van mind a harci eseményeknek, mint a belső monológoknak.
Népszerű idézetek
Amikor a kis Szok-házbéli családfő legidősebb unokaöccse beleegyezett, hogy a falu szélén az öntözőcsatorna melletti kétholdnyi kölesföldön futballpálya épüljön, hát az úgy volt, mesélik, hogy egy csapat fiatal legény megjelent nála egy éjszaka és kényszerítették, hogy engedje meg. És ha ellenkezik, hát biztos, hogy megnézhette volna magát később.
168. oldal
Végre megszabadultunk a japcsiktól, most meg ellepnek bennünket a ruszkik, ugye? Mi ez az egész, hogy mindenütt ott lóg „Sztálinnak, a Népek Nagy Vezérének” képe? Lehet, hogy a ruszkik a mi fölszabadítóink, de akkor sincs jól. […]
– A japcsik legalább eldugták a császáruk képét a csűrökbe, ezek meg minden létező felületet telepakolnak a vezetőjükkel, akárhová is nézel.
169. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Anna Fifield: Kim Dzsongun 92% ·
Összehasonlítás - Hvang Szun-Von: Kagylóhéjak 97% ·
Összehasonlítás - W. E. B. Griffin: Visszavonulni? Soha! ·
Összehasonlítás - Frank McCourt: De! 86% ·
Összehasonlítás - Kim Ir Szen: A koreai nép felszabadító honvédő háborúja ·
Összehasonlítás - Wass Albert: Magukrahagyottak 84% ·
Összehasonlítás - Földi Pál: A koreai háború 1950–1953 73% ·
Összehasonlítás - Olaf Groehler: A koreai háború ·
Összehasonlítás - Yoon Ha Lee: Vezércsel 50% ·
Összehasonlítás - Nino Haratisvili: A nyolcadik élet 97% ·
Összehasonlítás