87. legjobb krimi könyv a molyok értékelése alapján

A ​hasonmás (Kaméleon 2.) 189 csillagozás

Réti László: A hasonmás

Cameron ​Larkin, a Kaméleon című regényben megismert cinikus őrmester a rövid montanai kitérő után visszaköltözik San Diegóba, hogy lankadatlanul üldözze a bűnt, változatlanul pikírt megjegyzéseket tegyen, és ízléstelen nyakkendőket hordjon. Volt főnöke azonban másképp tervezi a visszatérést. A gyilkossági nyomozó egy isten háta mögötti kisvárosban találja magát, ahol a legsúlyosabb bűntett a tyúklopás. Larkinnak ebben az ingerszegény környezetben rövid idő is elegendő, hogy belássa: bármire hajlandó, csak elhagyhassa azt a porfészket.

Ehhez azonban magával az Ördöggel kell megalkudnia. A feladat könnyű és testhezálló. Aztán szép lassan elromlik minden. Larkinnak a benne szunnyadó színészi képességeket kell bevetnie, ha meg akar felelni a feladatnak – mert csak ily módon kerülhet vissza a nagyvárosi rendőrség gyilkossági csoportjába.

Az alku nem játék – az ügy bonyolódik. Egyszerre kell megértenie a melegek, a zenészek és a vakok világát, miközben a nyakára ültetnek… (tovább)

Megjelent Polip címmel is.

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2013
494 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632549439
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2013
376 oldal · ISBN: 9789632547367

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Cameron Larkin · Bruce Willis · Fiona Vance · Joe Zeamer · Lloyd Devil · Malcolm Jerstad · Polip


Kedvencelte 18

Most olvassa 2

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

dagikám>!
Réti László: A hasonmás

Ahogy el kezdtem olvasni,feltűnt,hogy èn màr ezt olvastam Polip cìmmel. De ez az èlmènyen nem vàltoztatott semmit. Larkin humora,cinizmusa egyszerűen beteg. Voltak olyan poènok,amiken mèg mindig percekig nevettem fennhangon. Nyomozòs szàl is izgalmas volt. Szòval minden szempontbòl telitalàlat a könyv,mèg sokadig elolvasàs utàn is.

Timcsibaba77>!
Réti László: A hasonmás

Elöljáróban annyit a könyvről, hogy ennyit már rég nevettem, mert nemcsak egyszerű krimi volt, hanem egy fergeteges vígjáték forgatókönyve is. Imádtam, csakúgy, mint az első kettőt, komoly függőséget okoz, következő választásom is Ő lesz. Már lassan a család is rákap, vesszük ki egymás kezéből. Komolyan elgondolkodtat, hogy tud így írni valaki, rabul ejti az embert, és meg kell, hogy mondjam, van tartalom is a könyve hátterében, tapasztalatból, nemcsak fantáziából ír az író.
Dióhéjban, ez is megmarad, mint pozitív választás.
Amin elgondolkodtam, és sajnáltam, az, hogy a könyvben felosztotta nemcsak fejezetekre, de nagyobb részekre a történetet, mint hétfő, kedd, szerda, és amin elcsodálkoztam, hogy ez a végén már nem mutatkozott. Úgy tudtam volna elképzelni, hogy egy hetes bontásban, egy végtelen pörgős mű, de sajnos nem.
spoilerLarkin humora teljesen letarolt.
Réti műveiben az is tetszik, hogy mindig máshol játszódnak a történetei, bejárhatja vele az olvasó szinte a világot.
Amit bánok, az, hogy a Hasonmás előzménye a Kaméleon, így kicsit nehezen szállt fel a köd. De azért jó volt.
Csak ajánlani tudom másnak is.

Books_of_Peter P>!
Réti László: A hasonmás

”-Utánanéztem magának. Tudom, hogy alkoholproblémái vannak.
-Tényleg vannak alkoholproblémáim – ismertem be megadóan. – Néha elfogy. Az komoly probléma.”

Szenzációs ez a rész.
Hogy tud Réti ennyi hülyeséget összehordani? Egy akció kedvéért Cameron Larkinnak egy meleg vak zenészt kell alakítania és persze szokásos képtelen ügyekbe bonyolódik.
Ha humoros krimi, akkor Réti! off
Sima 5 csillag.

ziara>!
Réti László: A hasonmás

Író- olvasó találkozón én fogok beszélgetni a szerzővel a munkahelyemen, ezért vettem most újra elő a könyveit. Már több könyvet olvastam korábban Réti Lászlótól, mégis csak földim vagy mi, és egyszer sem bántam meg. Most is ez volt a helyzet. Bár én a krimikkel mindig így vagyok. Bevonódtam a történetbe, bírtam a szereplőket, együtt próbáltam gondolkodni a zsaruval, beszippantott a könyv, hipp-hopp ledaráltam, legalábbis magamhoz képest. Talán csak annyi negatívum, hogy néha túl sok volt Larkin humora!

brena>!
Réti László: A hasonmás

Végre egy második rész ahol nem érzed, hogy második rész!
Fergeteges volt, hozta a szintet, végig kuncogtam,de most jegyzeteltem is a poénokat:)))
Nincs annál jobb könyv szerintem, amin fel tud nevetni az olvasó:)
A mókás nyakkendőkről mindig eszembe fog jutni és örülök,hogy ebben a részben nem ivott annyit…imádtam a Fionás párbeszédeket!
Nagyon várom a további Larkin kalandokat.
Olvassátok.
Megjegyezném:ez is Ulpis könyv,de igazi remek!!!

13 hozzászólás
Nefi>!
Réti László: A hasonmás

Tudom, hogy nem dicsőség és főleg nem érdem, de én Rejtő Jenő könyvein nőttem fel. A humorom spoiler, is onnan eredeztethető. Ez a könyv olyan volt nekem mint egy korty hideg forrásvíz a kánikulában.
Ahhoz, hogy az összes geget, szóviccet stb. tényleg rendesen fel tudjam dolgozni vélhetően még egyszer el kell majd olvasnom a könyvet, mert a történet lendülete néha nem engedte, hogy el-elmerengjek néhány jól sikerült beszóláson.
És a döbbenet a végén… ennek a sorozatnak már kijött a 3. része is… most meg azt kell levadásznom… vagyis pandát nem vadászik az ember, mert ahhoz túl aranyos, de ezt a könyvet igen gyorsan meg kell szereznem… :)))
És igen, csak hogy stílszerű legyek én is tartozom egy vallomással, na jó én nem egy rendőrségivel, csak egy magántermészetűvel:
Réti László az egyik kedvenc magyar íróm lett, és a kedvenc magyar krimiíróm.

4 hozzászólás
Shanara>!
Réti László: A hasonmás

„Larkin őrmester hozta az elvárt szintet, sőt még annál is többet. Minden zűr és kavarás ellenére ezt a nyomozást valahogy összeszedettebbnek és – a csavarjai ellenére is – átláthatóbbnak éreztem, mint az előző kötet kissé zavarosnak tűnő rohangászását. Pedig rohangászás ebben is volt bőven, meg hadonászás is, tekintve, hogy főhősünk a szerepének köszönhetően eléggé érdekes helyzetekbe kerül – gyakorlatilag állandó jelleggel. (…)

Úgy éreztem, a sztori amellett, hogy baromi érdekes és vicces, még görbe tükröt is tart a mai társadalmunk elé. Ami egyébként jellemző is a szerzőre, mármint, hogy a sztoriba mindig belecsempész valami aktuális problémát – néha amolyan jövőbelátó módom, amikor a hétköznapi ember még nem is érzi a háttérben megbújó összefüggéseket. Szóval már meg sem lepődtem, amikor odáig jutott a történet, hogy előjött egy ilyen társadalmi kérdés, mindössze csak ámultam annak egyszerre különleges, a másik irányból nézve pedig egyértelmű felbukkanásán és kapcsolatán.

Szóval én ezt nagyon élveztem, jobban tetszett, mint az első rész. Hatalmasakat kacagtam Larkin megnyilvánulásin, mindenféle cinikus és persze szarkasztikus megjegyzésein, azokon a megnyilvánulásokon, ahogy saját magát és persze maga körül a világot látja főhősünk. Olvasnám én tovább a kissé ütődött, nagyon lökött és totálisan alkoholista őrmester kalandjait, de egyelőre nincs több. Persze a szerző az egyik interjújában elejtett egy eléggé egyértelmű célzást, miszerint a következő regénye Larkin harmadik kalandja lesz. Nosza, állok elébe a tesztelésnek.”
Bővebben: https://shanarablog.blogspot.hu/2017/05/reti-laszlo-has…

4 hozzászólás
robinson P>!
Réti László: A hasonmás

Fergeteges volt. Larkin és Polip jó figurák, itt a vér is lényegesen kevesebb volt. Sőt, maga a krimi szál is vékonyka volt, pedig voltak történések. Valamit nagyon tud, iszonyú jól ír ez a fickó. Ez az addig általam olvasott minden könyvére igaz, érezhetően kidolgozott a sztori. Az külön érdekes, hogy néha a 250. oldalon sem tudunk igazán többet, mint az 50.-nél, mégis érdekes. Olvastatja magát, sodró és szórakoztató. Kikapcsolódásnak tökéletesen jó volt.

1 hozzászólás
mohapapa I>!
Réti László: A hasonmás

Hoppá!
Amikor a ceglédi Coop-ban lelt Szex és Szekszárd-ot elolvastam, bármennyire jókat rötyögtem rajta, nem lettem túl lelkes. Az értékelésem végén megkérdeztem, milyen Réti, amikor nem Szex és Szekszárd-ot ír? @Galagonya33, @Robinson és @brigg siettek a segítséfemre, és kedvet csináltak a folytatáshoz.
Amikor a könyvtárban megálltam a krimi-polc előtt, az Üveghegyen túl és az Óperencián messze is híres vacak memóriám természetesen nem hazudtolta meg magát, fogalmam sem volt, melyik könyvet ajánlották: mintegy a család legkisebb gyermekeként (nincs testvérem) ezt emeltem le a polcról.

In medias res: nem bántam meg. Nagyon nem. Minden más olvasnvalómat félretettem, A hasonmás bankot robbantott. Köszönöm, feleim!

Mert: a poénok nagyon ülnek, s tényleg csak egy-két helyen éreztem, hogy a cselekmény, a párbeszéd pusztán azért van, hogy megágyazzon a viccnek. (Az egyik ilyen hely, amikor a főhős megkéri a kollégáját, hogy hallgasson ki helyette valakit, mire az közli, hogy rendben, úgyis tartozik egy vallomással. Se füle, se kapcsolata, se borja sem az éppen folyó cselekménnyel, sem az egésszel, bár jó kis szóvicc.) Tény, hogy egy idő után már nem fogtam vissza magam a BKK közönsége előtt sem, hadd legyenek kiváncsiak, mi a francot olvasok!

Mert: a cselekmény döntő részben következetes, meglepő (és mulatságos; bár ezt már írtam), fordulatos, izgalmas. Komolyan: filmre való. De egészen komolyan! Akkor is teljesen így van, ha ezt a könyvet nem emiatt őrzöm meg a legjobb emlékeimben (emlékhelyeimben, tudod, Óperencia, Üveghegy, stb.), hanem a főszereplő alakja és humora miatt.

Mert: miközben nem éreztem plágiumnak cseppet sem, nagyon kedves olvasmányélmányeket, vagy inkább azoknak érzetét elevenítete fel bennem: Rejtő, Fable, és (a sajnos nagyon magában álló) az [[http://moly.hu/konyvek/bogdan-istvan-filamer-ofelsege-magannyomozoja|Őfelség magánnyomozóját]]. Ez pedig nem kevés, de nem ám!

No, kb. egy hét, és megyünk megint könyvtárba!

P.S. (vagy sok héttel később): A könyvet odaadtam a nem éppen könyvmoly, s ha már olvas, akkor is inkább ismeretterjesztő irodalmat olvasó, huszonegy éves fiamnak. Egy hét alatt kiolvasta, és ez nála nagy szó! (A Korongvilág első részét fél éve olvassa, és azt mondja, tetszik neki… Érzékeltettem?) Aztán a vége felé járva szólt, ha megyünk könyvtárba, hozzunk még Rétit, s hogy ezt tervezem-e állandóra megszerezni, s ha igen (igen), akkor jó! Hoppá, hoppá! – a' la Cipő.
Hoztunk Rétit a könyvtárból.

10 hozzászólás

Népszerű idézetek

bmgrapes I>!

– Van okostelefonja?
– Van, de nem sokat érek vele. Ugyanazok a hülyék hívnak rajta, mint a régin.

349. oldal

Kapcsolódó szócikkek: okostelefon
dorcy01>!

– Utánanéztem magának. Tudom, hogy alkoholproblémái vannak.
– Tényleg vannak alkoholproblémáim – ismertem be megadóan. – Néha elfogy. Az komoly probléma.

Nefi>!

A lelkem mélyén azért ennél egy hangyányival komolyabb fogadtatásra számítottam, amikor egy másodperccel korábban lenyomtam a kilincset. Illett volna honorálni, hogy egyáltalán bejöttem.
Nincs annál utálatosabb dolog, mint a hétfő reggelt munkával kezdeni. Persze ez minden napról elmondható, de a hétfő különösen gyűlöletes. Főleg hogy tegnap este csillámpónira ittam magam.

5. oldal

5 hozzászólás
dorcy01>!

Három dolgot utálok igazán. A buzikat, a hülye picsákat meg a komolyzenét. Erre buzit csinál belőlem, és beültet egy zenekarba, hogy egy hülye picsára vigyázzak!

szangi >!

– Kíméljen meg a szexuális életétől!
– Attól magamat is megkímélem, nemcsak magát.

Kispé>!

– Kell majd lőni vagy menekülni?
– Nem. Miért?
– Mert ha kell, akkor megtöltöm a 44-est.
– Nincs megtöltve?!
– Tudod, milyen kurva nehéz így is? Megtöltsem?
Nyílni kezdett a távirányítású kapu.
– Most már ne. Ha ránk támadnak, üss vele agyon valakit.

23. fejezet

2 hozzászólás
dorcy01>!

Pocakos voltam, ráadásul már közeledtem a negyvenhez. Ez a kor sok érdekes dolgot előhoz. A múltkor például szembesülnöm kellett vele, hogy ha jön szembe az utcán egy csinos tinédzser az anyjával, nekem már mindkettő tetszik.

robinson P>!

Az estém kiválóan sikerült.
Mr. Jameson unatkozott, ezért összehoztam Mr. Walkerrel és Mr. Beammel. Reggel aztán körmérkőzést játszottak a gyomromban a bennmaradásért. Mit mondjak, momentán mindannyian vesztésre álltak.

163. oldal

mazsolafa>!

Rosszul tűröm a fájdalmat. Legalábbis a magamét.


A sorozat következő kötete

Kaméleon sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

R. Kelényi Angelika: Édes Flores
Elle Cosimano: Finlay Donovan mindent visz
Julie James: A hamis partner
Mike Smith: Savage
Kőhalmi Zoltán: A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit
Rita Falk: Szilváspite-összeesküvés
J. D. Robb: Halálos ünnep
Vavyan Fable: Könnyű álom
Anthony Grey: Amok avagy a fejvadász éjszakája
Darynda Jones: Első sírhant