Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány 4.61 / 471

– Uram! A késemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami matrózban.
– Milyen kés volt?
– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?
– Kagyló.
– Hány részből?
– Egy darabból készült.
– Akkor nincs baj. Megvan a kés!
– Hol?
– A hátamban.

(első mondat)

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

161. o.

– Nem számít! Te lenni balkezes! Én várni ütés jobbról.
José vállat vont.
– Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani.

Első fejezet

Én egy nagy marha vagyok saját eszűleg! És a gyanú kelt mint bent asz agyamban, és ahogy a kirájok írják asz időt: ambó dominó mai dátum.

Tizennyolcadik fejezet

A pénz az egyetlen jó, amiből nem árt a sok.

– Akar dolgozni?
– Nem.
– Miért?
– Elvesztettem a meggyőződésemet.
– És ez mitől jön?
– Tavaly Nápolyban loptam egy kockás felöltőt, és azóta úgy érzem, hogy úrnak születtem. Elhatároztam, hogy többé nem dolgozom.
– Azelőtt dolgozott?
– Nem de hiányzott az elhatározás.

– Milyen írása van?!
– Folyó. Csak a nagybetűt nem mindet ismerem. Egy szállásmestertől tanultam írni!
– Hülye!
– Az igaz! De a szállásmesterben ritka az okos.

– Ez velem is volt – mondtam közbe neki –, de engem két szigetről tiltottak ki.
– Azok melyek?
– Anglia és Délamerika. De a többi szigeteket látogathatom.

Fülig Jimmy naplója

Kérem… A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagylóritkaság.
– Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem…
– Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem.
– De én sietek, kérem! És mit tudja az ember, hogy mikor jön az orvos? Kés nélkül mégsem mehetek éjjel haza.
– Az orvos itt lakik a közelben, és a kocsmáros triciklin ment érte. Ha szurkált uram, hát viselje a következményeket.
– Hohó! Azért, mert magába szúrnak egy kést, még nincs joga hozzá, hogy megtartsa. Ez önbíráskodás! Hála Istennek, van még jog a világon.
– Nem is jogra hivatkoztam, hanem orvostudományra. A kocsmáros szerint az a recept, hogy bent maradjon a kés. Orvosi rendelet!
– Az orvos rendelkezzék a saját holmijával, a kés az én műszerem!
– Hm… nehéz ügy…
– Tudja mit? Nekem is van szívem, segítek a bajon. Kiveszem magából a késemet, és beteszek helyette egy másikat. Az is megteszi, amíg a mentő jön.
– Jól van. Csak ne legyen kisebb a kés, hogy jól elzárja a sebet, mert az egészség mindennél fontosabb, és recept az recept, hiába…
– Nyugodt lehet. Egy nagy konyhakést nyomok be helyette.
– Akkor rendben van.
– Forduljon… meg… hopp!… Így…
– Most nyomja bele a másikat!… Gyorsan!
– Ez itt a polcon épp jó lesz, habár csak fanyelű.
– Benne van?
– Fenét!… Hiszen alig vérzik a sebe. Itt, a csont mellett állt meg a penge, a porcok között… A mindenségit, kicsorbult a hegye!
– Nyomta volna a húsba, maga kezdő!
– Várjon! Ráteszek egy vizes kendőt… A szvetter egész jól leszorítja…
– Higgye el végre, hogy kés kell bele! A vendéglős tudja. Itt naponta ölnek. Tegye be a kést. Mi az magának?
– Nem értek hozzá. Bicskázásért vállalom a felelősséget, de műtétért nem! Kérje meg erre a szívességre valamelyik matrózt. Majd csak magukhoz térnek.

Első fejezet

José pincér aludt. Aludt, miközben egy pillanatra megállt a levessel, aludt, amíg a szakács tálcára tette a húst, és aludt, amikor egy svéd magántanár ölébe kitálalta.
Az ordításra felriadt.
Hutchins, a fűtő is aludt. Aludt, amíg a szén begurult a kazánba, aludt, miközben felemelte a lapátot, és aludt, midőn leejtette a főgépész lábára.
Az ordításra felriadt.

24. oldal (VI. kiadás, Magvető Könyvkiadó, 1988.)