Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány

Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

161. o.

– Uram! A késemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami matrózban.
– Milyen kés volt?
– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?
– Kagyló.
– Hány részből?
– Egy darabból készült.
– Akkor nincs baj. Megvan a kés!
– Hol?
– A hátamban.

(első mondat)

A pénz az egyetlen jó, amiből nem árt a sok.

Én egy nagy marha vagyok saját eszűleg! És a gyanú kelt mint bent asz agyamban, és ahogy a kirájok írják asz időt: ambó dominó mai dátum.

Tizennyolcadik fejezet

– Mi az, hej?! Ki maga?
– Menjenek a fenébe.
Hát ilyen még nem volt! A világ legpimaszabb potyautasát fedezték fel.
– Hé! – kiabálta a szállásmester. – Tudja, hogy mi vár egy potyautasra, ha karanténba kerülünk?
– Miért kerülne a hajó karanténba?
– Ragály van!
– Valakit megfertőztek hülyeséggel?

31. oldal (VI. kiadás, Magvető Könyvkiadó, 1988.)

José pincér aludt. Aludt, miközben egy pillanatra megállt a levessel, aludt, amíg a szakács tálcára tette a húst, és aludt, amikor egy svéd magántanár ölébe kitálalta.
Az ordításra felriadt.
Hutchins, a fűtő is aludt. Aludt, amíg a szén begurult a kazánba, aludt, miközben felemelte a lapátot, és aludt, midőn leejtette a főgépész lábára.
Az ordításra felriadt.

24. oldal (VI. kiadás, Magvető Könyvkiadó, 1988.)

Derült csapás volt ez nekem az égből, mint a mennykő.

Valami madár nevet a fák között három egyforma hangon állandóan.
Nem is tudom, mitől leszek szomorú. Itten valami romlás, valami végzet lóg le a levegőből és fáj a szivem.

Huszonkettedik fejezet

– Szegény Fülig Jimmy munkabérét vágta zsebre!
– Ne féltsd te Fülig Jimmy-t – nyugtatta meg a stewardot. – Ez addig ver Tahitiben,amíg kifizeted neki Hutchins munkabérét is, az utolsó centig. Alapos ember.
A szállásmester döbbenten nézett Jimmyre.
– Ez igaz?…
– Sajnos – ismerte be szemérmesen a fiatalember. – Ez a Piszkos Fred a vesékbe lát.

36. oldal (VI. kiadás, Magvető Könyvkiadó, 1988.)

– Na, ne hülyéskedjen!
Az ifjú szeme felragyogott.
– Ugyebár ez sértés?! – kérdezte örömmel.
– Hm… úgy tesz, Mr. Irving, mintha részeg lenne.
– Engem még sohasem sértettek meg.
– Ne mondja. Olyan erős?
– Nem tudom. Senkit sem ütlegeltem még. Mondja, idegen, hogy történik ez a művelet?
– Na ne ugrasson! Nem tudja, milyen az, amikor odasóznak? Láthatta eleget, ha az utcán járt.
– Én soha életemben nem sétáltam még nyílt utcán.
– Nem sétált?… Hát… kicsoda ön… Mr. Irving?
– Én inkognitóban vagyok.
– Az miféle viselet?
– Inkognitó az, ha valaki álnéven él…
– Nagyszerű! Akkor én is inkognitóban vagyok! Szintén szélhámos?

21-22. oldal (VI. kiadás, Magvető Könyvkiadó, 1988.)