A Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam című memoár, Rejtő első igazi könyvpróbálkozása, három kalandos esztendő történéseit foglalja össze. A leginkább útirajznak vagy utólagos naplónak nevezhető kéziratból – ami azért a későbbi P. Howard-os fordulatokban sem szűkölködik – inkább egy, a Parnasszusra irányt vett szerzőt ismerünk meg, aki az íróvá válás céljából indult élményszerző nyugat-európai körútra.
Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam 53 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1997
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A ponyva királyai: Rejtő Jenő Alexandra · Modern Klasszikusok Szukits
Enciklopédia 2
Kedvencelte 3
Most olvassa 4
Várólistára tette 38
Kívánságlistára tette 19
Kiemelt értékelések
A – majdnem – ismeretlen Rejtő Jenő. A kilátástalanság, mint életpálya, egy akkor még ismeretlen budapesti fiatalember megfogalmazásában. Valaha olvastam tőle Az utolsó szó jogán-t, s abban a Csavargók a Riviérán rész már felkészített arra, hogy a Mester komolyan is érzékletesen tudta ábrázolni az élet sötét oldalát. A Megyek Párizsba újabb bizonyítéka annak, hogy így is remekül tudott írni, még ha nem is oly utánozhatatlanul, mint amikor görbe tükröt tartott az ember maga alkotta pokla elé. Minden komolysága ellenére a leggyászosabb pillanatokban is P. Howardi utakra siklik Rejtő tolla. Sorra tűnnek fel Berlin, Bécs, Hamburg sötét negyedei. Francia és svájci kísérletek az életben maradásra. Aki Piszkos Fredhez szokott, az nehezen emészti ezt a torokszorító stílust. Rejtő ezekben az alulnézeti tényfeltáró riportokban is nagyszerűt alkotott, még ha nem is emelkedett olyan elérhetetlen magasságokba, mint Gorcsev Iván, Senki Alfonz és a többi halhatatlan figurája révén.
Ezekből a töredékekből Rejtő Jenőnek azt az arcát ismerhettük meg, amit a légiós- és Piszkos Fred történeteiben következetesen elrejt előlünk. Az utazó, nélkülöző, hétköznapi írót. A könyv címe csalóka, a legrészletesebben kidolgozott fejezetek Berlinben és Bécsben játszódnak, Párizst csak néhány oldalon keresztül ismerhetjük meg, majd egy rövid francia barangolás után visszatérünk Budapestre. A legérdekesebb rész egyértelműen a barakktábor és az ott élők bemutatása. Sajnos nem túl olvasmányos, néhol unalmas, néhol nehezen követhető, de mindenkinek ajánlom, aki életében már néhány Rejtő könyvet a kezébe fogott :)
Tényleg nem olyan volt, mint a többi. Nem volt benne semmi rejtői humor, kalandozás a sivatagban vagy gyanútlan cirkálók eltulajdonításának története. Helyette megismerhettük pár európai nagyváros legalját, egy utazó történeteit a nyomorokkal és nélkülözésekkel. Csapongó és nem túl összeszedett, mikor már megszoknánk egy helyszínt vagy pár embert ugrik egyet és teljesen máshonnan folytatja. (Azért örülök hogy a legtöbb könyvben más oldalát mutatja, jobban szeretem a röhögéstől földön fetrengve olvasós Rejtőt)
Nem volt könnyű, néhol egészen vontatott volt végigolvasni a városok, helyszínek, leírását, de azt hiszem ezek nélkül kevesebb lett volna. Egy egészen új arcát mutatja Rejtő ezzel a könyvvel, csodáltam műveltségét, éleslátását, iróniáját.
Tudom, hogy szentségtörés, de nekem folyton az Utas és holdvilág járt a fejemben és vontam magamban párhuzamot akaratlanul is. Nem olyan cizellált, nem olyan szimbolikus (nem is az az eredendő célja), de nekem a mérleg egyértelműen Rejtő felé billen, jobban meggyőzött útkeresésről, önmagunk kereséséről, a halállal való szembenézésről!
Rejtő élete lehetett volna egy könnyed laza láblógatás. De ő úgy döntött inkább világot lát, külföldön tanul és szülői segítség nélkül meg áll a lábán.
Elindul felfedezni a nagy betűs életet. A történeteit visszaköszönnek egy két írásában (pl Vanek úr Párizsban vagy a Párizsi front).
Nem igazán vicces az élet és mégis ebből nyert ihletett a későbbiekben.
Aki meg akar ismerkedni az íróval ne ezzel kezdje, mert ez nem egy tipikus Rejtő regény. De aki teljes képet akar alkotni az íróról az feltétlen olvassa el.
Érdekes, hiába az egyik kedvenc íróm Rejtő, hiába olvastam el tőle mindent, és vadásztam a kisregényeire is addig, míg mind meg nem lett, ehhez a művéhez csak most tudtam hozzáfogni. De talán jobb is így, mert kell hozzá egy bizonyos életkor, hogy az ember igazán érteni, értékelni tudja.
És persze érdekesebb, ha az ember már ismeri a „másik” Rejtőt, a regényeit, amik a kalandozásaiból születtek. Nem egyszer visszaköszöntek szereplői, jelenetei, párbeszédei; és ha az ember már ismerős a Rejtő-világban, akkor még a legnagyobb nyomor napjairól olvasva is kicsal belőle egy fél mosolyt, hogy jé, a Bükk Iván.
Sok időt töltöttem ezzel a könyvvel, de megérte. Megismerhettem Rejtő csavargó- és filozófusoldalát, és a húszas évek világát. Csodálatos kaland volt.
Érdekes volt olvasni, nem a megszokott Rejtő az biztos, de nagyon jó volt olvasni az életéről. Kár hogy csak ilyen rövid, olvastam volna még, nagyon mozgalmas élete lehetett. Akkoriban olyan természetes volt, hogy a polgári családok gyermeke több nyelven is beszélt, sokkal nyitottabbak voltak a világra és nem volt túl gondolva egy külföldi utazás. Sajnos a származás, vallási hovatartozás elfogadásában volt (van) hova fejlődni. Olvasás közben azon járt az agyam mi lett volna ha csak egy kicsit később születik?
Rendkívül pozitív végösszegű kissé felemás könyv volt. Volt benne néhány száraz, alig élvezhető, (leginkább városleírásos) rész, ami max 3-ast érdemel nálam, de a nagyobb részt, a legnagyobb élvezettel és gyönyörűséggel olvastam (ezek a részek simán megérdemlik az 5 csillagot, vagy egy kicsit a fölött). Megismerünk egy-két személyt és helyzetet, amiből a regényeiben ihletet merített. Nagyon érdekes élmény volt ráismerni pl. Prücsökre vagy „elő”-olvasni néhány olyan párbeszédrészletet, amiket leginkább úgy lehet jellemezni, hogy „rejtős”. De, mindenek felett áll Rejtő – még a legnagyobb szükség idején sem feledett – kincstári optimizmusa, amit leginkább úgy írhatnánk le, (ahogy sokszor engem szoktak): HURRÁOPTIMISTA. Nem számít, hogy mennyire volt kilátástalan a helyzet, Ő meglátta a szépet és a jót. Sőt, sokszor még humort is tudott belecsempészni oda, ahol más csupán sírni tudott volna. Sokat jelentett nekem ez a könyv. Emelkedett lélekkel olvastam :). Szívesen írnék mélyebben az élmény által bennem generálódott érzésekről, érzelmekről, de ehhez már rejtői tehetségre volna szükségem. Mindenkinek el kéne olvasni ezt a könyvet, aki – legalább nagy vonalakban – ismeri Rejtő világát. Ha a lassabb részeket át is ugorja, a többin felejthetetlen élményben részesül.
Népszerű idézetek
És ki ne érezte volna még ősszel, a kopár körúti fák alatt, poros, nyirkos szélben, mikor feltekint az égre, és nézi a vándormadarakat, hogy jó lenne most vonatra ülni és menni, menni idegen, zajos, füstös éjszakai pályaudvaron át, ezzel a szomorú szívével valahová, idegenbe, más városba, más emberek közé, és csak áll bánatosan a közönséges őszi Körúton, az eget bámulva…
(első mondat)
Holnap talán ide is bejön Amerika, sőt egész biztos realizálni, racionalizálni fogják Párizst, valószínűleg regénytéma lesz, hogy ilyen Európa is létezett valamikor. Mi az tulajdonképpen, amit én most siratok, amiért a szívem fáj? Több mint Párizs, több mint Európa, több mint a Quartier Latin romantikája. Érzem az új idők rakétasuhogását, amellyel hatalmas tempóban, már csak percek kérdése, és befut a mindent elsöprő, könyörtelen valóság, amely majd csak lényegeket, szögletes formákat, lélektelen praktikumokat ismer. Győzni fog, mert erős és egészséges, múlni kell a múltnak, mert gyenge és beteges.
Nem fog fájni a búcsú, és tudom, az a nő sem fog belehalni a könnyeibe, aki most sír utánam egy rendőrkémhez illő, tiszta vigvamban, a grinzingi bungalók között. Molnár, Muszta és megboldogult Seregély, kenetteljes, bolond Szent Ember és sokhúsú Battáné, mi közöm hozzátok? Nem mondom, hogy éljetek boldogan, mert ez nem áll módotokban, de ha lehet, ezt kívánom, szomorúan, szeretettel: tengődjetek tűrhetően.
Nem is tudom, hogy miért nem vette sohasem igénybe az egy perc felmondási időt, és miért élt velem nagy nélkülözések közepette, hűséges kutya módjára. Elintézett zálogházi teendőket, elment és hozott egy titokzatos márkát legnagyobb ínségek idején, felajánlotta scenáriumaimat több nagyobb filmgyárnak. Persze megvolt az a rossz szokása, hogy jobb napok idején megdézsmálta párnám alól a pénzt amíg aludtam, lopta a cigarettáimat, és ajánlatokkal zaklatta barátnőmet. De hát, istenem, melyik ember hiba nélkül való? Később pláne beigazolódott, hogy barátnőmnek tett ajánlataival távolról sem fáradozott olyan hiábavalóan, mint a filmgyárnál.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Varró Dániel: Aki szépen butáskodik 94% ·
Összehasonlítás - Kárpáti György: Medencék, gólok, pofonok 94% ·
Összehasonlítás - Antal Imre: Pami 93% ·
Összehasonlítás - drMáriás: Nem élhetek Milošević nélkül 93% ·
Összehasonlítás - Gerald Durrell: Fogjál nekem kolóbuszt! 92% ·
Összehasonlítás - Fehér Klára – Nemes László: Hozzál nekem kengurut 93% ·
Összehasonlítás - Farkas Pál: Egy önkéntes naplója ·
Összehasonlítás - Agatha Christie Mallowan: Így éltünk Mezopotámiában 90% ·
Összehasonlítás - Bálint Ferenc: Boldogságtól ordítani 91% ·
Összehasonlítás - Regöly-Mérei Andrea: Nevem Dolly ·
Összehasonlítás