Véleményem szerint a darab címéből nyugodtan ki lehetne húzni a „dühös” szót. Mert ebben az előadásban az izgat, hogy tizenkét ember van együtt két órán keresztül. Nem is akárhogyan. A díszlet egy üvegfal, mert helyszínül egy amerikai toronyház legmagasabb szintjét választottuk. A színészek nem látnak ki a nézőtérre, hallani sem hallanak semmit. Számukra embertelen kísérlet, hogy így fognak végig játszani. Azt élik meg, ami a darabban is történik, hogy bezárják őket egy szobába. Le akartam venni a darabról azt a teatralitást, ami törvényszerűen ráragad. Kockázatos a dolog, de nagyon hiszek benne. Ily módon a nézőknek is szinte szégyenkezve kell végignézniük, hogy a színészek teljesen lemeztelenednek az előadás végére.
Balikó Tamás
Tizenkét dühös ember 155 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1954
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nemzeti Színház Színműtár Nemzeti Színház
Enciklopédia 5
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 26
Várólistára tette 178
Kívánságlistára tette 133
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
Már a filmbe beleszerettem. Most végig láttam magam előtt, ahogy Henry Fonda (8. esküdt) megingatja hitükben esküdt társait. Bárcsak láthattam volna színházban is!
Az egyik kulcsmondat a 8. esküdt szájából hangzik el:
„Nagyon nehéz egy ilyen ügyben elfojtani az előítéleteinket. És mindegy, hol találkozik vele az ember, az előítélet elhomályosítja az igazságot.”
A másik nagyon fontos gondolat a 11. esküdttől származik:
„Felelősek vagyunk. Mindig úgy gondoltam, hogy ez nagyon szép a demokráciában. Hogy ki vagyunk, hogy mondják? Jelölve. Hogy ki vagyunk jelölve és postán értesítenek, hogy ide kell jönnünk és eldöntenünk, hogy egy ember, akiről azelőtt sose hallottunk, bűnös-e vagy ártatlan. Semmit sem nyerhetünk vagy veszíthetünk a döntésünkkel. Ez az egyik oka annak, hogy erősek vagyunk. Nem szabad személyes ügyet csinálnunk belőle.”
A filmet láttam egykor régen, és ha a teljes történetre nem is, csak egy-egy jelenetre emlékeztem, a hangulata megmaradt, amit a könyv is felidézett. A történet pedig igazán nagyszerű, jól felépített, és jó látlelet a társadalomról, legalábbis egy szeletéről, és az emberi jellemvonásokról. Tanulságos volt, elgondolkodtató, és persze izgalmas is, mert mégiscsak egy bűneset felderítéséről szól. Ami még érdekes, az a közös felelősség szembeállítása az egyéni felelősséggel, az, hogy könnyű beleolvadni a tömegbe – persze 12 ember nem tömeg, ezt én is tudom – és megvonni a vállunkat a végén, mondván, hogy igen, ott voltam, de nem én döntöttem. Nem egyedül. Igaz, nem derül ki hogy mi történt valójában, de nem ez volt a cél, nem is kell hogy kiderüljön, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy melyik verzió mellett tenné le a voksát ha ő lenne a tizenkettőből az egyik esküdt. A tizenkettőből egy.
Fogalmam sincs, hogyan maradt ki az életemből, de épp ideje volt, hogy pótoljam. Filmen sem láttam, sőt, színházban sem volt hozzá szerencsém, de mindenképpen meg fogok ismerkedni a feldolgozásokkal is ezek után.
Izgalmas volt, elgondolkoztató, még úgy is, hogy már az elején nyilvánvaló volt, merre tartunk.
Tetszett, hogy nem nevesítette a szerző a szereplőket, igazából nincs is erre szükség, bárki lehetett volna bármelyik esküdt.
Döbbenetes, hogy emberek egy élet kioltásához milyen érdektelenül tudnak viszonyulni, meccs, más program, vagy csak a meleg okán, kedvetlenségből, személyes bosszúból, rasszizmusból. Szörnyű belegondolni, hogy a rendszer hiányosságai miatt, nem megfelelő alapossággal felépített védelem miatt hányan kellett, hogy elveszítsék életüket ártatlanul..
Eltöpreng az ember azon is, miközben olvassa, hogy merne-e 8. lenni, kiállni, felvállalni a konfliktust, még úgy is, hogy ő sem lehet biztos semmiben..
Még ha csak nyúlfarknyi is a kötet, biztos, hogy velünk marad egy időre a sok kérdés, amit fel kell tennünk magunknak.
Meleg van, fülledtség. Az időjárás is a döntés nehézségeihez igazul. Vihar előtti csend. Különböző színű, szagú, beállítottságú, érdeklődési körű, társadalmi helyzetű embereket zártak egy szobába. 12 embert. Hogy döntsenek. Egy tizenharmadikról. Életről vagy halálról.
Furcsa (számomra) ez az amerikai (angolszász) jogrendszer. Hogy is van az a parancsolat? Ne ölj. A fiút elítélnék érte. Az esküdteknek szabad? De nem megyek most bele az amerikai jog rejtelmeibe és a halálbüntetésről szóló vitába, mert ez nem erről szól. Nekem az emberségről szól. Hogy van valaki ott a szobában, aki elég erős egyéniség, elég határozott, aki kellően szkeptikus hozzá, hogy ne legyen bizonyos az ítéletben, és úgy el tudja ültetni a kételyt. Hogy valaki mellé álljon, akit mások a villamosszékbe ültetnének.
Aztán kiderül, hogy az elkövető fekete (hittem én, de úgy tűnik mégsem), előítéletek mellett a 12 ember közötti különbségek is kiütköznek, ellenségességhez vezetnek. Kitör a vihar, a 12 ember 12 dühös emberré válik. A jellemekre fény derül és ezáltal arra is, hogy ki miért kardoskodik annyira a „bűnös” szavazat mellett. A végeredmény pedig? Has the jury reached its verdict? Yes, we have, your honor. Hogy bűnös-e a fiú? Nem tudom, de a 8. esküdt szeretnék lenni. A megingathatatlan. Az ember.
Ezek a csodálatos darabok, valahogy mindig csodáltam azokat a zseniket, akik ilyen minimálban alkottak. Semmi látványelem, semmi flanc. 12 ember, egy szoba, egy ítélet. Filmen is zseniális.
Nagyon szomorú dolog senkinek lenni.
Összességében nekem nagyon tetszett. Igaz, először filmen láttam, de már akkor is szerettem, így nem volt kétségem afelöl, hogy a könyvet esetleg kikellene hagynom.
Maga a dráma teljesen átjött, igazán nyomasztó volt olvasni, valahogy engem is elkapott a melegség és nem tudtam szabadulni a sötét gondolatoktól. Persze tudtam mi lesz a döntésük, na de akkor is, ilyen fenomenális játékot rég olvastam és bizony nagyot derültem rajta! Az a vég… :)))
Tökéletes kamaradráma.
Tökéletes, ahogy névtelenül jelennek meg a szereplők. Hisz a személyük lényegtelen. Bárkik lehetnének és ahogy el is hangzik, az Egyesült Államokban ez polgári kötelesség is. Bárki odakerülhet, hogy meghozzon egy nehéz döntést.
A kétely végig ott lóg a levegőben és soha nem lépünk nagyot a bizonytalanság mezsgyéjén.
Az is lényegtelen, hogy mi az igazság. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a tárgyalás már lefolyt, az esküdtek pedig nem léphetnek ki a szobából. Úgy kell meghozni egy súlyos döntést, hogy már minden elhangzott. Minden kérdést feltettek, amit feltehettek, és sorsdöntő az is, mit nem tettek fel.
Papírforma ítélet születhetne egy hétköznapi gyilkosságról, ha…
Ha nem ez a tizenkét ember kerül a szobába. Ha nem gondolja egyikük komolyabban a kötelességét, mint a többi, és nem kezdi el mardosni a kétség. Ha nem olyan emberek ágálnak a bűnösség mellett, akikről lehámozva az álarcot, kiderül, hogy nem pártatlanok.
Szépen lassan mászik a szereplők és az olvasó bőre alá a kétség, amely lassanként önálló lényként veszi át az események irányítását.
Zseniálisan megkomponált, tűpontos remekmű.
Amikor a filmet megnéztem, tudtam, hogy egyszer sort kell kerítenem a könyvre is. Ennek az ideje most jött el. Annak ellenére, hogy nem olyan sok oldalas a könyv, komoly és mély tartalommal bír. Felkavaró, izgalmas és elgondolkodtató. Valahogy így tudnám összességében jellemezni.
Mielőtt nekikezdtem, megakadt a szemem a magas molyos %-on, ami ezúttal ténylegesen igen közel jár az igazsághoz, valóban húsba vágó alkotás!
Felér egy arculcsapással a konformizmusba és a mindennapok mechanikus ismétlődésébe süppedt elmének. Döbbenet, hogy a maga minimalista módján mennyi égető problémára mutat rá a társadalmunkkal kapcsolatban. Egy szoba, néhány kellék, fülledt meleg, 12 ismeretlen. Ennyi elég is, hogy felszínre hozzon az emberiséggel gyakorlatilag egyidős gondolkodásmódbeli defektusok és jellemhibák közül egy rakással. Oldalakon át lehetne fejtegetni ezeknek a mibenlétét, számomra leginkább talán a csordaszellem kristályosodott ki, melynek mechanizmusai a szereplők többségének reakcióin, gesztusain apránként, de félreismerhetetlenül átszüremlenek. Valószínűleg evolúciós hozadék, hogy az egyén a többséghez próbál simulni minden tekintetben, eleinte a túlélés, napjainkban pedig inkább a konfliktuskerülés, és egyéb önös érdekek és kényelmi szempontok apropóján. Kiríni a tömegből, szembe menni a közvélekedéssel mindig is kockázatos volt. Ám időnként elkerülhetetlenül szükséges, és nem kevésbé veszélyes, ha ezeket a helyzeteket nem ismerjük fel, és akkor sem merjük megtenni, mikor egy másik ember élete a tét.
Fél csillagocskát levontam, mert 1-2 meredekebb logikai következtetés egy csúcsformában lévő Agatha Christie-nek is becsületére vált volna, emiatt picit erőltetettnek hatott. Ezt az apróságot leszámítva viszont tényleg egy örök érvényű darab.
Maga a cselekmény olyan kevés – az esküdtszéket, vagyis 12 átlagos, és egymás számára ismeretlen embert néhány órára összezárnak egy szobába, hogy egy gyilkossági ügyben ítéletet hozzon. Ennyi, nem több. Hogy lehet a mondanivalója mégis ilyen rettentően sok?
Mert mit is rejt magában?
Előítéletet. Türelmetlenséget. Felületességet. Oda nem figyelést.
Hogy tényként közöljük másokkal a véleményünket.
Hogy csak azt vesszük tudomásul, ami nekünk kedvez.
És ezzel szemben:
Empátiát. Türelmet. Vizsgálódást. Elmélyülést.
Hogy nem árt kételkedni abban, ami nyilvánvalónak tűnik.
Hogy az igazsághoz sokszor a dolgok mögé kell nézni.
Jó volt látni, hogy mennyit változott ez a 12 dühös ember. Felnőttek a feladathoz, amit rájuk bíztak – és felelős döntést hoztak, ami pedig a darab elején messze nem úgy tűnt, hogy sikerülni fog. Mert ez is benne van: az élet nem játék, felelősséget kell vállalnunk a döntéseinkért.
Nehéz visszaadni egy értékelésben, hogy mennyi mindent mond ez a rövidke dráma. Szívem szerint kötelezővé tenném a középiskolákban, de minimum ajánlott olvasmánnyá. És alig várom, hogy játsszák nálunk a színházban is… biztosan meg fogom nézni, ha egyszer műsorra tűzik.
A legtöbb ember talán ismeri a filmet, én többször is láttam az ’57-es változatot, és kicsit megdöbbentem, hogy dráma formába is olvashatom. A film hatása, hogy a színészek egy arcrezdüléssel is olyan érzelmeket tudtak kiváltani, amit egy egyszerű szövegkönyv nem fog. Mégis, akkor érdemes a szinte teljesen nyers szöveget elolvasni?
Természetesen. Teljesen más ha olvassuk, vagy nézzük is, de a szövegnek is megvan az előnye. Rengeteg apró dolgot itt vesz észre az ember, amit a filmen nem feltétlen. Ilyen volt számomra a különféle érvelések fajtáji, jó látható volt, ki küzd érzelmi alapon spoiler, és ki hogyan, milyen módszerrel próbálja meggyőzni a másikat (ezt bezzeg nem vettük tárgyalástechnikán! pedig mennyire jó lett volna)
Az is különleges volt, ahogy lecsupaszítva élhettem át újra a történetet. Valahogy teljesen mást adott így, hogy nem csak a szöveg sivár (teljesen jó értelemben!) hanem ahogy láthatjuk a nyelv fordulatait is, változásait, formáit, és a végére a szereplők is pőrén állnak előttünk, és végül is nem tudunk igazán semmit.
Az egyetlen negatívum (A MEK-en fellelhető változatban) a fordítás volt. A sok OK kicsit idegesítő volt, lehetett volna igennek fordítani, az nem lett volna ennyire tájidegen.
A dráma nagyon jó, aki nem ismeri a történetet, annak mindenképpen ajánlom, hogy olvassa el (vagy nézze meg filmen és/vagy színházban). Egy ilyen zseniális művet vétek nem megismerni.
Népszerű idézetek
11. esküdt Elnézést kérek, de ha arról beszélünk –
10. esküdt Elnézést kérek, maga miért ilyen pokolian udvarias?
11. esküdt Amiért maga nem az. Így neveltek. (A többiekhez fordul) ….
Második felvonás
Felelősek vagyunk. Mindig úgy gondoltam, hogy ez nagyon szép a demokráciában. Hogy ki vagyunk, hogy mondják? Jelölve. Hogy ki vagyunk jelölve és postán értesítenek, hogy ide kell jönnünk és eldöntenünk, hogy egy ember, akiről azelőtt sose hallottunk, bűnös-e vagy ártatlan. Semmit sem nyerhetünk vagy veszíthetünk a döntésünkkel. Ez az egyik oka annak, hogy erősek vagyunk. Nem szabad személyes ügyet csinálnunk belőle.
42-43. oldal
11. esküdt A tényeket színezheti az őket feltáró emberek személyisége.
11. esküdt Magának nincs joga így játszadozni egy ember életével. Ez szörnyű és undorító dolog. Magát nem érdekli…?
7. esküdt Na várjunk csak. Maga nem beszélhet így velem!
11. esküdt De igen, beszélhetek. Ha arra akar szavazni, hogy nem bűnös, akkor azért tegye, mert meg van róla győződve, hogy az az ember nem bűnös – nem azért, mert magának elege van. És ha azt gondolja, hogy bűnös, akkor szavazzon úgy, vagy talán nincs magában elég bátorság, hogy azt tegye, amit helyesnek tart?
55. oldal
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Patricia Highsmith: Idegenek a vonaton 81% ·
Összehasonlítás - Patricia Highsmith: Két idegen a vonaton 81% ·
Összehasonlítás - Mario Puzo: A Keresztapa 94% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Kedvencek temetője 90% ·
Összehasonlítás - Dashiell Hammett: A máltai sólyom 75% ·
Összehasonlítás - Chuck Palahniuk: Harcosok klubja 91% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Vádol a rózsa! ·
Összehasonlítás - Thomas Harris: A vörös sárkány 88% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Borzalmak városa 86% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Ferde ház 93% ·
Összehasonlítás