Henrietta Lacks örök élete 81% 20 csillagozás

Sok mindent köszönhetünk neki.
Én egy örök elköteleződést a sejtbiológia iránt azon a bizonyos második laborgyakorlaton, a világ, nos, számtalan gyógymód, elmélet és terápia megszületését.
Bár nem volt tökéletes, az életrajzi rész néhol túl hatásvadászra sikerült, ám nem tudok rá haragudni. Ezt a könyvet mindenkinek olvasnia kell, aki valaha is betett egy HeLa feliratú metszetet a mikroszkóp alá.
Nem csak névtelen minták azok. Voltak Valakik, itt jártak köztünk. Ezt sosem szabad elfelejteni.
S ugyan már 51 éve elhagyott minket, jeltelen sírban nyugszik, mégis örökké él. A szó legvalódibb és nem szentimentális értelmében.

Nagyon érdekesnek találtam. Mi is tanultunk az egyetemen a HeLa sejtekről, de a mögöttük rejtőző nőról talán ha pár mondatot hallottunk. Itt legalább az emberi oldalát is olvashattam. Na és persze leporolhattam a régen használt szakszavakat :-D. Egyet-kettőt leszámítva. A legtöbb dolog még van magyarázva, így laikus olvasó sem fog agyvérzést kapni.
Érdekes problémákat vet fel, mind a faji megkülönböztetés, mind a kutatások területén.

Azt hiszem, ezt a történetet mindnyájunknak olvasni kéne. Tudni róla. Mindenféle aspektusát. Az emberit. Az orvosit. Hogy mit köszönhetünk neki. És hogy hogyan éltek, miken mentek keresztül emberek.

Azt írja a címlapon a The Guardian, hogy ez egy fontos könyv. Azt kell mondjam egyetértek ezzel az állítással, nekünk halandó, és az orvostudományhoz mit sem konyító olvasóknak is érthető, érdekes, és legfőképpen tanulságos írás.Rengeteg sok kérdés vetődött fel benne olvasás közben, amire talán soha nem is kapok választ, másokat Rebecca Skloot időközben megválaszolt. Végső következtetésként azt is levontam magamnak, hogy mégis csak jó ha hiszek Istenben, és a fájdalommentes túlvilágban mert jobb az nekem, mint a túlzott racionalitás. Azért köszönjük a sejtjeid Henrietta !

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Azt hiszem nem a legjobbkor olvastam ezt a könyvet. Többször eszembe jutott, hogy félbehagyom, de mivel szeretem befejezni azt, amit elkezdtem, végig gyötörtem rajta magam. Nem a könyvvel volt a baj, félreértés ne essék, hanem velem, akit elég nagy empatikus érzékkel áldott meg az Úr és túlságosan felzaklat a betegségek, a szenvedés, a fájdalom ilyen részletes bemutatása. Több ponton pedig mélységesen felháborított az orvosoknak az emberekkel való kísérletezéshez való hozzáállása, sőt annak egyenesen eltitkolása a páciens előtt.
„A folyóirat egyik riportere megkérdezte Southamet: ha az oltások annyira veszélytelenek, mint állítja, miért nem önmagán kezdte a kísérletezést?
– Őszintén szólva elég kevés képzett rákkutató van, ezért ostobaságnak tűnt volna vállalni ezt a kevés kockázatot is – felelte.”
Ami igazán tetszett, és ami végigvezetett ezen a sok „szörnyűségen”, az Henrietta és a családjának bemutatása. Ez számomra emészthetőbbé tette a köztes borzalmakat – amiről azért bevallom, nem árt, ha tud az ember. Szerintem ez a könyv a minimum, amivel Henriettának tartozunk, én és az egész emberiség, de legfőképpen az orvostársadalom. Mindenkinek, aki a HeLa-sejtekkel dolgozik vagy kapcsolatba került velük, tisztábban kellene lennie azzal, hogy azok a sejtek ott a kémcsövekben egy élő és érző embertől származnak, aki tudtán kívül rengeteg felfedezéshez segítette hozzá a kutatókat.
A dolog anyagi oldala, mert persze miért ne lenne az is, szintén elgondolkodtató:
„- Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a kérdést, hogy ki kapja meg a pénzt, és azt mire használják fel…Nem tudom biztosan, mi lenne a teendő, de az azért különös, hogy mindenkinek jut egy kis pénz, kivéve azokat, akiktől a nyersanyag származik.”
Én személy szerint örülnék, ha az én sejtjeimmel való kísérletezés útján születne valamilyen kiemelkedő tudományos eredmény, anélkül, hogy ebből anyagi hasznot remélnék. De annak már biztosan nem, ha utána ezzel kereskednének, árulnák, adnák és vennék a tőlem származó szöveteket, anyagi haszonszerzés céljából. Kár, hogy minden nemesnek induló cselekedet a visszájára tud fordulni a világban.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A könyv első 2 fejezete (2/3-a) érdekfeszítő volt. Ez a rész szólt a tudományos-ismeretterjesztésről, közérthetően- sejtbiológia, genetika, rákkutatás, orvos-etika.

A 3. fejezet a Lacks család történetét, sorsát, a gyerekek Henriatta Lacks halhatatlanságához , génjeivel történt kutatásokhoz fűződő viszonyát lett volna hivatott leírni. Ez számomra sokszor szentmentalista, túlzó, naiv, következetlen volt. Ha ez a rész kimaradt volna a könyv is hitelesebb, objektívebb benyomást keltett volna
Összességében jobb könyvre számítottam.

Érdekes könyv volt, érdekesebb, mint amilyennek az ismertetője alapján gondoltam.

A történet számos érdekfeszítő részben gazdag. Főleg az, ahogy az írónő nem nagy mélységeiben, de mégis bemutatja, hogyan változtak az orvosi szokások és szabályozások az évek során az emberi szövetek felhasználásával kapcsolatban.
Úgy érzem, hogy a borítón lévő szöveg sokkal szenzációhajhászabb, mint amilyen valójában a könyv és a Lacks-család hozzáállása a helyzetükhöz. (Belső forrásból tudom :-), hogy sajnos a borítószöveggel kapcsolatban erősen meg volt kötve a magyar kiadó keze, úgyhogy ezért marasztalás nem érheti a kiadót).
Volt néhány bekezdés, amiket nyálas-csöpögősnek éreztem, máskor meg erősen érződött az írónő önfényezése. Ezek viszont számomra elenyésző mértékben voltak jelen, úgyhogy hamar átugorva ezeket, komolyan elgondolkodtatott a könyv orvosetikai kérdéseken.

Ki volt Henrietta Lacks?? és miért „él” még mindig annyi évvel a halála után is?? Ki volt aki Henrietta tudta nélkül a sejtjeit életben tartotta,szaporította ,pénzért árulta?
A szerző tizenhat évesen hall először arról a nőről akinek sok -sok betegség gyógymódját köszönhetjük és akiről sokáig senki sem tudta,hogy egy szegény,színes bőrű volt akinek több szenvedés jutott mint boldogság.

Igen alapos, megindító és elgondolkodtató. Paranoiásoknak nem ajánlott!