Infinite ​Days – Végtelen napok 77% 171 csillagozás

„-Abban a pillanatban, hogy felkel a nap, már el is kezd lemenni. Ahogy megszületünk, már el is indulunk a halál felé. Az élet egy nagy körforgás”..

Először is méltánytalanul kevés százalékon van, ez a kötet ennyire nem rossz, sőt.

Őszintén szólva, nálam a kezdeti szerelem a borítóval kezdődött, mert rápillantottam és ott ragadt a tekintettem.
Pedig semmi extra nincsen benne, mégis az a szempár és az kifejezés…a hideg ráz tőle.

És ha már a szépségről írok, akkor felvállalom, szerintem a belseje is gyönyörű.
Annyira nem tudott érdekelni, hogy vámpírokról olvasok.
Annyi bölcsesség, annyi érzelem van benne.
Fájdalmas a történet és viszonylag lassú folyású.
A karakterek pedig érdekesek.
A cselekményszál az élet, a halál és meg nem élt és értett pillanatok összessége.
Olyan érzésem volt olvasás közben, hogy megállt az idő, hogy ott abban a pillanatban, mikor elkezdtem lefagyott körülöttem minden, és mikor az utolsó sort is elengedtem, utána újra tudtam lélegezni, felfogtam mi van körülöttem.
Sokszor azt látom, hogy csak olvasunk és ha pörgős akkor öt csillag, ha lassabb akkor kettő? Miért? Mindennek megvan a maga értelme, legalább is nagyon remélem.

Vörös pöttyös könyv, de nekem sokkalta több annál.
A végére teljesen kiégtem, nagyon nehéz lett a lelkem, és nagyon sírtam.

Mások vagyunk, másokat szeretünk és ez így van jól.
Számomra újra olvasós, és egy gyöngyszemnek tartom.

„Vajon hány emlék bukkanhat fel az ember elméjében hirtelen, mielőtt az évek fájdalma összemosná őket, hogy ne maradjon belőlük más, mint néhány szófoszlány és homályos arc?”

Örülök, hogy olvashattam.

Kedvenc!♥

Fő erőssége a könyvnek a nagyszerűen felépített és megmagyarázott mitológia, ami félelmetes vámpírlétet tár elénk. Lenah és szövetségesei, mindannyian emberi érzésektől mentesek, gond nélkül elégítik ki a vér iránti igényüket. Nem éreznek semmi emberit, legfeljebb emlékeznek emberi dolgokra, viszont szuperlátásuk és szaglásuk van, ami egyetlen célt szolgál, a lehető leggyorsabban elejteni a prédát. Nem kevésbé erőssége a történetnek az írásmód, ami számomra nagyon kifejező volt. Remek jellemzések, leírások, karakterek teszik igényessé a szöveget, maximális átélést biztosít mind a fizikai mind a mentális hatásokra. Az életről szóló gondolatok pedig ott ragadtak a fejemben, és határozottan az újraolvasós kategóriába sorolták a könyvet.
Imádtam azokat a részeket, amikor Lenah érzékeli a számára új világot, felfedezi az ételek ízét, a zene gyönyörűségét, az öltözködést, az emberi tulajdonságokat. Megtapasztalja a barátságot, a féltékenységet, a szerelmet. Az első emberi csókról nem is beszélve. Az időnként felbukkanó múltbeli jelenetek éles kontrasztot alkotnak a mai világgal, a vámpír és emberlét kegyetlenül különböző. Nekem Lenah mindkét énjében tetszett, vámpírként igazi klasszikus vérszomjas gonosz volt, emberként nagyon hullámzó érzelmekkel keresi önmagát újra. De mindkét állapotára jellemző, hogy intelligens, erős karakter. Olyannyira megszerettem ezt a lányt, hogy nagy eséllyel indul majd az év női karaktere címért az év végi összesítésben.
A szerelmi szál egyértelműen klisés, Lenah az első napján találkozik Tony-val, aki ázsiai származású srác, hamarosan elválaszthatatlan legjobb barátokká válnak. És ott van az iskola sportembere, a szörfös, izmos Justin, aki minden lány álma, jellemzően a butus szőke karakterrel az oldalán. Mivel Lenah megpróbálja távol tartani magát tőle, persze, hogy Justin rámozdul. A vonzódás kölcsönös, a kapcsolat szépen alakul, és mivel én imádom a kliséket, nagyon szurkoltam nekik.
A szerző valami egészen különleges befejezést alkotott, döbbenetes függővég, amikor már azt hiszed, mindent tudsz, kapsz egy hidegzuhanyt a nyakadba! Egyedül csak az nyugtat meg, hogy a sorozat folytatódik, tehát csak várnom kell egy kicsit és talán fellélegezhetek, ha a kezembe vehetem az Ellopott éjszakákat. Megadom a maximum pontszámot a könyvnek, mert az apró hibákat abszolút elfeledteti a történet eredetisége és külön értékelem a világfelépítés egyediségét.

Kicsit mást vártam, mint amit kaptam. Nem lett volna rossz a történet. Igen, örüljünk az apró örömöknek is az életünkben.
Egyik szereplő sem lett szimpatikus az olvasás során.
Valahogy vámpírosabb történetet vártam. Olyan történt is valami, meg nem is.
A borítója nagyon nem jön be….

Nem tudom eldönteni, hogy a könyv tényleg ennyire jó, vagy csak nagyon jó pillanatomban olvastam el. Le tenni sem tudtam, mert annyira tetszett. Vizsgaidőszak ide, vagy oda, mindig ezen a könyvön agyaltam.

Nagyon tetszett, hogy a megszokott vámpíros történetekkel ellentétben ez a könyv nem arról szól, hogy jön a nagy szerelem és a főszereplő vámpír akar lenni, hanem pont fordítva. Imádtam, hogy az elején Lenah mennyire nehezen illeszkedett be az emberek közé, és ennek hála, annál jobban megismertük a vámpírok tulajdonságait, gondolatait. Tetszett, hogy egy kicsit hálás lehetettem azért, hogy ember vagyok. Máskor, mikor olvasok ehhez hasonló vámpíros történetet, ott a főszereplő isteníti a vámpírokat, és akaratlanul is az ember elkezd azon gondolkozni, hogy „hú, de jó lenne vámpírnak lenni”. Ezzel ellentétben ennél a könyvben azt éreztem, hogy „de jó, hogy ember vagyok”. Tényleg egy olyan összetett képet kaptam Rebecca vámpírjairól, ami más könyvekben nincsen benne.

A cselekményekre áttérve imádtam a visszaemlékezéseket, amikor Lenah még vámpír volt, ezáltal megismerhettük a régebbi életet. Hogyan lett vámpír, és hogy alakult meg a szövetsége. Nekem Lenah karaktere nagyon szimpatikus volt, mind az emberi, mind a vámpíros oldala. spoiler

Neee!!!! Ki az, az állat aki ilyen véggel fejez be egy könyvet??? Remélem hamar tervezik a folytatás kiadását, mert ez így nagyon nem fer…

Először nem akartam elolvasni a fülszöveg alapján egy újabb szenvedős melankolikus YA könyvnek tűnt ahol a szereplő össze vissza szenved (mint a Hopelessben) annyi különbséggel, hogy anno vámpír volt…
Aztán jött a részlet és felkeltette az érdeklődésem, aztán kiderül, hogy Rhode az első pár fejezetben meghal és onnantól megint nem érdekelt. De most elővettem elolvastam és csak azt sajnálom, hogy nincs meg a folytatás!

Helyenként Spoileres lehet.!!

Elég bizalmatlanul állok a vámpíros cuccokhoz, mivel már eléggé lerágott csont ez az egész. De Maizel megmutatta, hogy még mindig lehet újat és jól írni erről a témáról.
Eddig Mead vámpírjai vitték a pálmát és azt hiszem még mindig egy picit ő vezet, de ez sem volt semmi…. és a Végetlen napok egyik egyedisége az, hogy sz írónő megmutatja és tökéletes odaadással meséli el, hogy a vámpír lét nem rózsaszín cukor mázos habos torta. Hanem egy örökké tartó, hosszú felemésztő gyötrődő szenvedés, amin egy idő után sem a féktelen gyilkolászás sem a vér nem segít. Hogy nem egy örökké tartó happy end szerelemmel, hanem egy örökké tartó átok, amitől titkon mindenki szabadulna…. Egy picit lassan indult be úgy a 150. oldal után volt az, hogy csak még egy oldal, csak még egy oldal, aztán bumm vége lett…
A történet rafináltan képes magával rántani és végig vinni egy kész érzelmi hullámvasúton, ahol kellett vidám volt, ahol kellett lehangoló.
Sok helyen komolyan a sírás határán voltam…..
Ámbár mindezek ellenére két dolog böki a csőröm, ahhoz képest, hogy Rhode és Lenah mindig azt emlegette, hogy mekkora hajtóvadászat indul a lány után ahhoz képest hamar meglett, (én minimum egy kész Cobra 11 epizódra számítottam) , meg a bonyodalom a végén túl adta magát… túl egyszerű volt…

Lenah … amikor vámpír királynő volt irritált… nem egyszerűen kegyetlen volt.. Nem tudom én nem így képzelek el egy vámpír királynőt. Ő inkább egy kis csitrire hasonlított aki hatalmat kapott a kezébe és mivel nem tud vele mit kezdeni, huuu de vérengző és gonosz akar lenni, de szerintem ilyenkor tisztára úgy viselkedett mintha egy öt éves kislány lenne.Emberként és a változások után viszont nagyon kedveltem, érdekes volt, egyedi, és nagyon jól átadta, a kétségeit , gyötrelmeit és a fájdalmát….
( számomra egy vámpír királynő, modoros, hideg, van saját önálló élete, nem függ semmitől és senkitől ha kell kegytelen, de tud uralkodni magán, nem kezd el hisztériázni bizonyos okok miatt, nem úgy zsarol másokat mint egy kislány és ahhoz, hogy hatalmas legyen nem 99% – ig az ölések száma számít hanem maga a tekintélyt parancsoló személyisége…. mondjuk valami olyasmi mint Mab ő tökéletesen visszaadja azt amire gondolok.. (vastündérek sorozat, téludvar királynője) … ) Ámbár értem én Lenah dolgait, hogy mért nem volt ilyen, csak így nem tudtam komolyan venni mit fenség….

Rhode, hiába nem szerepelt sokat én beleszerettem, aki ekkor ára képes, hozni a szerelem nevében, annak ellenére, hogy a vámpírok, gonoszak és csak önmagukkal törődnek…. az nem lehet annyira veszett ügy…. kár, hogy az írónő ilyen hamat kinyírta, sok lehetőséget láttam benne. :/

Vicken, érdekes, rossz fiú de mégsem, kedveltem de mégsem., beleszerettem de mégsem nagyon kíváncsi, vagyok mi lesz vele a továbbiakban nagy reményeket fűzök hozzá.

Tony… Igen! Igen !! Igen!! Én is akarok ilyen barátot!! …..és nem!!!!! nem !!! nem!!!

Justin.. KI NEM ÁLLHATTAM!!! Bárcsak a szövi. kinyírta volna! Járulékos veszteség.
-_–

Ők voltak a fő fők de a többiek is nagyon kidolgozottak voltak és nagyon átjöttek, főleg a vámpírok, a visszaemlékezések is nagyon érdekesek voltak, sok dologra rávilágítottak és megmutatták ki mért lett olyan amilyen…

A folytatást akarom!!!!!

(UI: voltak ugyan benne brutális részek de közel sem volt a könyv olyan durva mint amilyenre számítottam, még egy picit brutalitás azért elfért volna benne…)

UUI:( Nekem nem tetszett a borító, ez egy hatalmas orr… nem akarok orrot nézni, egy ilyen fenomenális sztorihoz egyszerűen nem illik, ha egy picit távolabbról lenne a kép és ….. na mindegy nem jöhet össze minden…)

Jó gyorsan elolvastam ezt vastag könyver :D
Érdekes volt arról olvasni hogy milyen vámpír élet/ vámpírlét. Hogy Lenahban és szövetségeseiben és más vámpírokban, semmijen emberi érzésre nem képesek és hogy milyen kegyetlené válnak csak hogy vérhez jussanak.
Nekem éppenséggel a visszaemlékezés és a múltra való utalások tetszetek.
Igen furcsa volt azt olvasni hogy ember akar lenni újra. (Mivel a általában vámpíros könyvben főhős vámpír akar lenni.) De épp attól ilyen rendkivüli és érdekes mert nem a megszokot vámpíros történetet kapunk.
Miután Lenah újra ember lett. Visszakapta mindazt amit elvesztett.
A szerelmiszál ez után klisé. De az embert nem érdekli mivel az írásmód annyira igényes, jól felépített történetet kapunk, hogy élvezet olvasni.
Engem egyedül a függővég zavart, de remélhetőleg hamarosan folytatódik.

Nem igazán tudom megfogalmazni, hogy miért tetszett ez a könyv, de megpróbálom. Magával ragadott, könnyű volt olvasni, érdekesnek találtam a történetet. Különleges hangulata van. Nem az a fajta „tini is, meg vámpír is”, ami az elmúlt évtizedekben tarolt, ez látszik a könyv olvasottságán is. A vége nagy csattanóval zárult, így kénytelen leszek angolul levadászni a folytatást, mivel magyarul nem jelent meg a többi rész. Sajnálom, mert egy kicsi marketinggel szerintem népszerű könyv lenne. Viszonylag egyedi vámpírtörténet.
A csillaglevonás a borító miatt van. Borzasztó.

Nem nagyon.
Többet vártam.
Nagyon gyerekes volt. Történt is valami, meg nem is. Értelmetlen volt az egész. Nem is értettem, hogy mik történnek. A karakterek nem voltak rendesen kidolgozva, a cselekmények is csak néha voltak érdekesek. Azt se értettem, hogy lettek ilyen gyorsan szerelmesek.
Az egészben Rhode és Tony volt a legjobb. Csak hát mind a ketten keveset szerepeltek.
16 éveseknek vannak írva, de egyáltalán nem úgy viselkedtek. Pár évet még rájuk lehetett volna dobni, és talán jobb lett volna, vagy nem tudom. De én nem így képzelek el két/vagy több 16 éves „gyereket”, főleg nem ilyen mély érzelmekkel, amik persze nem is jöttek át úgy ahogy az írónő akarta volna.
Lenah is hol ilyen hol olyan. Hol a gonosz vámpír, aztán hirtelen már ember, és már semmi nincs benne a vámpírból, de közben meg mégis megvan pár képessége, szóval nagyon össze-vissza volt.
És persze a végét nem értettem. Most így lett vége, vagy lesz folytatás, és ez csak becsapós vég? Szóval nem értem. Mert ha így van vége, akkor azt kell mondjam, nagy shit. Ha meg nem így van vége, és lesz folytatás, akkor még nagyobb shit, mert ebből elég egy rész is szerintem.
Nagyon akartam már hogy a végére érjek. Nem szenvedtem vele, de nem tetszett annyira mint szerettem volna. Egyszeri olvasásnak bőven elég volt.
UPDATE
Amióta befejeztem, folyton ez jár a fejemben, és hogy mennyire lehúztam az értékelést… kicsit idegesít :D Lehet, hogy most mivel több időm volt átgondolni, utólag már másként látom az egészet, és talán jobban is tetszett mint ahogy gondoltam. Majd a folytatásból kiderül, mert mint láttam, trilógia.

Féltem ettől a könyvtől. De nem volt értelme. Mert ez 1 nagyon de nagyon jó könyv. Vámpíros könyv, de nem az az egyszerű történet ahol csupa vér és gyilkosság történik. Nekem az tetszett a legjobban hogy be pillanatást nyerhettem az egykori vámpír életének múltjába is, és közben arra is hogyan zajlnaka minden napjai emberként. És hogy hogyan tud valaki jóvá tenni dolgokat, hogyan tud belőle is jó ember válni. És hogyan tudja a szerelem megváltoztatni a sorsunkat. Több mondandója is van a történetnek. És bár nagyon szomorúan végződik, de mégis szép befejezése a történetnek

Nekem tetszett.:)
Nem kellett sokat gondolkoznom rajta, mert szinte minden úgy alakult, ahogy az várható, de kellemesen elszórakoztatott. Könnyed olvasmánynak tökéletes. :)