Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések 92% 181 csillagozás

Bradbury elképesztő, ismét egy olyan kötet, amiben az 5* novellák, elbeszélések túlsúlyban vannak.
Őszintén mondom félek levenni a polcról tőle olyan könyvet amit még nem olvastam, mert folyamatosan olvasnék tőle, de ugye véges a paletta (Galaktika magazinokat pont ezért gyűjtöm).
A Fahrenheit 451-ről már írtam, itt most inkább a többit értékelném.
A Marsbéli krónikák egy időben felfűzött novellás kötet, ami a Mars bolygó ember általi meghódításától kezdődik. A novellákban mindent megkapunk ami, az emberiséggel kapcsolatos egy másik bolygó benépesítéséhez. Van itt mars-lakó kontra ember találkozás, van itt fekete faji kérdés, van itt magányos elszigetelődés, és nem utolsó sorban, az anyabolygó a Földön kitört nukleáris háború, ami szintén hatással van a Marsi kolóniára. Szóval egy szép kerek történetet kapunk a végére.
A többi novella is egytől egyik jó, de közülük is kimagaslik számomra a, Szabadjegy a Chicagói bombatölcsérbe. Talán ezek a novellák azok amiket Bradbury a legjobban ír le, amik akár a következő választások után bekövetkezhetnek, amik ne adja, de akár még a mi életünkbe is előfordulhat. Hátborzongató belegondolni, hogy ezekben a jövőkben, hogy tudnánk fennmaradni, és mi molyok zöme harcolni a szabadságért.
Ismét egy könyv amit máskor is le kell vennem még a polcról.

Állatkert. Tégy egy tükröt a csimpánzok ketrecéhez. Egyikük biztos odaül, illegeti, nézegeti magát, vicsorít, majd elmegy. Jön a másik. Az egyiket jobban megfogja a dolog, máskor is visszajön. Tanulmányozza önmagát. Valami ilyesmit tesz ez a könyv is velünk, emberekkel. Tükröt tart elénk. Az az érdekes, hogy ez a „kísérlet” a Föld embereivel az azóta elhunyt Bradbury részéről 1950 óta tart. A legtöbb dolog szépen, lassan valósággá válik. A TV-s agymosás, az igénytelenség a média felől, a fogyasztói társadalom felnevelése most is tart. Marsunk – olyan formában, ahogy Bradbury láttatja – „egyelőre”:) még nincs, ahová a másként gondolkodók elmehetnének, bár ahogy @csartak belinkelte, már keresik az expedícióra az embereket :)! A 451-ből – filmen – kivették a sci-fi elemeket (pl. Gépkutya), de úgy is élvezhető lett!
http://moly.hu/karcok/168409
Mindhárom rész – a Marsbéli krónikák történetei, a Fahrenheit 451 és a kis novellák is – klasszak és TV-sorozatban, filmen is jók :D! Nem kell egyébként a „Marsbéli” szótól sem megijedni. A történetek igen emberiek, mondhatnám azt is, hogy földiek! :)
Jól láttam, hogy @Ciccnyog még nem olvasta Bradbury Usher-ház remakejét? :D :D :D

Sokáig gondolkoztam,hogy mégis mit írjak Bradbury általam olvasott első könyvéről.Először meg kell említenem,hogy nehezen szántam rá magam a könyv elolvasására.Igazából elképzelésem se nagyon volt.,a könyv tartalmát illetően.Pár oldal után rájöttem,hogy rendkívül igényes stílussal megáldott íróval van dolgom.
A Marsbéli krónikákat éreztem a könyv csúcspontjának.Olyan érzésem volt,mintha „meghökkentő meséket” olvastam volna.Mindig vártam,az aktuális elbeszélésben szereplők sorsának alakulását,ami rendszerint megrázó véget ért.Rengeteg társadalomkritikát sikerült beleszőni a történetekbe.Egész végig mintha szürke,komor világban jártam volna,szinte már tapintható szomorúság áradt a könyv lapjairól.
A Fahrenheit 451 már kevésbé tetszett.Kétségtelenül remekül megírt,nagyszerű történet,csak sajnos az ízlésemnek kevésbé kedvező módon lett megírva,és néhol kezdett unalomba fulladni.Akadtak oldalak,melyeket többször is újra kellett olvasnom.Nekem – mint könyvmolynak – szinte fizikai fájdalmat okozott a könyvek elégetéséről szóló részek elolvasása.Rendkívül lehangoló világ,ahol alapjaiban átalakított,lebutított és könnyen manipulálható társadalom volt a hatóságok célja.Rémálomszerű jövő,ami remélem soha nem fog bekövetkezni.
Az elbeszélések közül két művet tudnék kiemelni.Az űrhajó nagyon megható történet,egy rendkívül leleményes apáról,és családjáról.A Mennydörgő robaj témaválasztása és izgalmas története miatt maradt emlékezetes.
Bradbury gyönyörűen ír,de sajnos a végére rá kellett jönnöm,hogy ez a fajta sci-fi talán nem nekem való.Valószínűleg még fogok olvasni az írótól.

Valószínűleg mindannak meg kellene történnie, amit Bradbury itt leírt, hogy a Marsbéli krónikák végre aktualitását veszítse (B verzió a 2012 kapcsán emlegetett spirituális szintlépés, de arról itt szó nincs).
Olyan ez, mint egy kaleidoszkóp, minden fejezet egy-egy novella, egyben gyöngyszem, és együtt a vég látképe. Rémlik valami gnosztikus tanítás, mely szerint a teremtő demiurgosz az Univerzumot másolta le kicsiben, így alkotta az embert. Ez a könyv meg arról szól, mint hullik szét az ember alkotta világ. Önerőből megoldjuk… És gondolom, Bradbury arra emlékeztet, hogy ahogy a demiurgosznak sem ment Isten lelke nélkül életre hívni teremtményét, úgy az emberi teremtés is összeomlik, ha kihagyjuk az egészből a lényeget. De az is lehet, hogy csak belemagyarázok.
De az biztos, és egyben elképesztő, hogy Bradbury képes mindezt a lehető legemberibb nézőpontokból elmesélni. Az egyik első novellában egy válságban lévő házasságot mutat – ahol a férj és feleség marslakók… És a világrengető katasztrófákat is egy-egy emberi életen keresztül ábrázolja. Azt hiszem, még fel sem tudtam fogni, mi minden van ebben a könyvben. Ha egy idegen létforma jönne ide, többet megtudna ebből rólunk, mint bármely túlélő kalauzból vagy szép színes képekkel illusztrált ismeretterjesztő könyvből.
Újra kell majd ezt olvasni időnként. Ahogy az egész emberiség, úgy alighanem az egyén elé is tükröt tarthat.
Valahogy most egyszerre lenne kedvem kimenni bámulni az eget, illetve elvonulni, összebújni és aludni, és nem gondolni többet.
Ezek fentebb a pár perce átélt katarzisból jöttek :)
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2012-04-03+09%3A00%3A00/ray-bradbury-marsbeli-kronikak

A marsbéli krónikák valamennyi epizódja, különösen az a néhány, ami a Földön játszódott, hangulatában nagyon erősek, mindegyik nyomasztó, elkeserítő, kiábrándító – az emberiségből, a jövőből. Szürreális képek, időnként „meghökkentő mesék” érzését keltő fordulatok, és szomorúság, veszteség, magány és hiábavalóság.
A Fahrenheit 451 című kisregény alapján pedig feltettem magamnak a kérdést: én melyik könyv lennék, melyiket őrizném meg szóról-szóra az emlékezetemben.
A többi nyolc novella pedig a két kisregény által keltett feszültséget, nyomasztó hangulatot oldotta humorral, hittel, reménnyel és szeretettel.

Eddig nem sok sci-fi-t olvastam – majd igyekszem pótolni a lemaradásomat –, de úgy tapasztaltam, hogy Bradbury ezen alkotásai nem a ponyva kategóriába tartoznak. Mindegyik írás az emberi faj bírálata, szembesítés a cselekedeteivel, torz felfogásával.
A Marsbéli krónikák olvasása nekem azt juttatta eszembe, hogy szuper fejlettek lehetünk technikailag, meghódíthatunk idegen bolygókat, de emberi természetünk elől nem menekülhetünk el. Ha mi magunk nem változunk meg, ott is halomra gyilkolhatjuk egymást ugyanazon érdekekből, mint a Földön.
A Fahrenheit 451 világában nem a tűz oltása, hanem a szítása a cél. Igazi disztópia, cenzúrázott társadalommal, ahol a könyvégetés célja, hogy ne zavarja meg a semmilyen olvasmány az emberek gondolkozását. Helyette ott a tévé, a gyógyszerek, a sivár szellemi lét, de szerencsére vannak akik nem kérnek ebből. Azt hiszem egyre aktuálisabb a téma napjainkban.
A fél tucat novella jól egészíti ki az előző műveket, némelyiket hosszabban is olvastam volna.

Ilyen letisztult és plasztikus stílusú könyvet a világirodalomban is elvétve találni, nem hogy az amerikaiban. Emellett a történetek is iszonyatosan jók, fordulatosak és elgondoltatóak. Tartalom és forma csillagos ötös.
Nekem úgy tűnt, hogy Bradbury könyve szembesítésként kívánt szolgálni, mert bár látszólag azt vizsgálja, hogy „mi lenne ha”, valójában inkább azt veszi górcső alá, hogy mi van itt a Földön, hogyan hatol be civilizáció minden egyes helyre és hogy milyen esélyünk van ezen változtatni, és egyáltalán miért kell. Ennyiben szól a jövőről. Az egyetlen rossz dolog ebben a könyvben, hogy egyszer csak vége lesz a történeteknek.

Marsbéli Krónikák
Az egyik legsötétebb, legélesebb, legkegyetlenebb tükör, amit az emberiség elég tartottak. Benne van a múltunk és a jövőnk, benne vannak a hibáink, gyengeségeink, gyarlóságunk. És benne van talán a bukásunk is.
Fahrenheit 451
Minden könyvszerető ember rémálma. És mégis, mintha néha erre haladnánk. Egyszerűsödés, butulás; néha mintha már ma is szitokszó lenne a kultúra.
Az űrhajó
Szívet melengető novella az apai szeretet mindenhatóságáról.
A ködkürt
A mindenkiben benne élő félelem az ismeretlentől és a mélységtől itt egy új arcát mutatja meg.
Mennydörgő robaj
A klasszikus időutazásos probléma egy érdekes megvillanása.
Villanytelep
Az ötlet érdekes, de a kivitelezés nem igazán. Ez tetszett legkevésbé.
Tyrannosaurus rex
Nem sci-fi, csak egy érdekes történet a hiúságról.
A tetovált asszony
Amikor a világ annyira megpördül, hogy már azt sem tudod, hogy merre van a fent vagy a lent…
Szabadjegy a chicagói bombatölcsérbe
Avagy sosem tudhatjuk, hogy mi mennyire fontos, amíg el nem veszítjük.
Szép arany almáit a Nap
Az emberi nagyravágyás határtalan
Elgondolkodtató minden történet benne, azonban ez a borús, sötét jövőkép engem megrémített. Remélem nem erre tartunk, remélem nem kell megtörténnie az itt leírtaknak!

Nem véletlenül olvastam közel egy hónapig: egyszerűen nem akartam, hogy a végére érjek, annyira remek volt.
A Marsbéli krónikák ragadott meg talán a legjobban, a sok történet magában hordozott egyfajta mély szomorúságot, talán a fogalmazásmódból következően, vagy egyszerűen csak a hangulat sugallta ezt az állandó katarzisközeli állapotot. Olykor megható, olykor vidám, de mindig emberi.
A Fahrenheit 451 klasszikus disztópikus hangvételével köti le a figyelmet, miközben a háttérben folytonosan érződik a mélyebb mondanivaló, amely élettel tölti meg a sorokat.
A novellák is hasonló minőségűek, talán a Mennydörgő robaj lett a kedvencem, de mindben az egyszerű szórakoztató történet mögött ott a társadalomkritika és az igazi tartalom.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Eddig nem kifejezetten rajongtam azokért a kötetekért, melyek kisregényeket, hosszabb-rövidebb elbeszéléseket tartalmaznak. Igaz a szerzőtől is ez az első elolvasott regényem. találkozhattam ebben Marson járó emberekkel, volt az időutazásból is bőven, dinoszaurosz vadászattal, tetovált asszony víziójával, űrutazással, mely megörvendeztette a kisgyermeket stb. A pláne számomra az, hogy mindezt Bradbury érzelmes, de nem csöpögősen érzelmes, szívhez-lélekhez szóló stílusban tette. Köszönet a könyvajánlásért kedves könyvtárvezetőmnek!:) Mindannak ellenére olvasmányos, kellemes Bradbury stílusa, közérthetősége, hogy én nem kifejezetten rajongok ezekért a témákért, amiket összegyűjtöttek a kötetben, de tette ezt szerethető, magával ragadó stílusban, ezért érdemel nálam a regény természetesen 5. csillagot.:)