„Fahrenheit 451 fok az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog és elég…” A könyveket el kell pusztítani, mert ártalmas fegyverek: sosem lehet tudni, ki ellen fordul egy olvasott ember. Guy Montag a tűzőrségen dolgozik, hivatása a könyvégetés, a fellobbanó lángok mindig gyönyörűséggel töltik el. Életében a munka, a nyugtató tablettákhoz menekülő feleség, és három óriási tévéfal a főszereplők. Új szomszédja egy kedves lány, aki furcsa dolgokról mesél: hogy családja esténként leül az asztal köré, és beszélgetnek, hogy a tűzőrök valamikor régen még oltották a tüzet, hogy szép a hajnal, amikor harmat telepszik a fűre, és felkel a nap… Érthetetlen. Egy napon aztán beleolvas egy halálra ítélt könyvbe, az események ettől kezdve megállíthatatlanok…
Fahrenheit 451 262 csillagozás
Eredeti mű: Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (angol) 87%
Eredeti megjelenés éve: 1953
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencnek jelölte 63
Most olvassa 5
Várólistán 217
Kívánságlistán 103
Kölcsönkérné 7
Népszerű értékelések
Van egy könyv a polcomon, aminek furcsa a kiadása, mert nincs a gerincére írva semmi. De mégis tudom melyik az. Van egy könyv, amiről mindig is tudtam, mert sokat emlegetik, sok másik könyvben, filmben, játékban utalnak rá. Tudod ez az a történet, amiben elégetik a könyveket. 451 Fahrenheit fokon. És amiben Bradbury a szokásos módon gyönyörűen fonja a szavakat, de hiába van tele tűzzel és lánggal, a lelkem hideg és szomorú lesz tőle.
Egy újabb könyv, amit csak 5 csillagra lehet értékelni. Nagyon remélem, hogy sose jön el ez a világ, amit Bradbury elénk tárt, bár ahogy látom már a küszöbén állunk. Persze vannak ellenállók, mint mindenki itt a molyon.
Alapmű kötelezővé tenném, többet nem is tudok mondani róla. Minden olvasásomnál, valahol emlékezni fogok erre a könyvre.
Tartsd hülyén, rémiszd meg kösd le olcsó szarakodássalszórakozással non-stop és tiéd a hatalom az ember felett. Vagyis majdnem, mert ott van az a fránya bele nem törődő emlékezet… meg gondolkodás… az meg minden hatalomra veszélyes, hiába is a tűzzel-vassal szabályzó erő-szakik. Egyszer csak jön a nagy reset és csak az marad, amit magukba rejtettek.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Hová lettek a gondolatok, hová lett a szabadság, hová lett az idő, amit a saját gondolatainkkal töltünk? Hová lettek a könyvek? Boldogság? Lehetnek ezek a lények boldogak? Azonosak, hasonlóak, sorozatgyártottak, letompítottak, egyenformák. A nyàj. Ám mindig vannak rebellisek, ők el tudják ültetni a kétely magját. Aztán jönnek a gondolatok, megállíthatatlanul… Majd az Üresség.
Könyvek nélkül nem tudom elképzelni a világot, még ha végén szeretnék elhitetni velem, hogy ha már olvastuk, nem is kell már. Nemcsak jövőkép lehet ez a lebutított világ (sőt Bradbury műve állítólag McCarthy USA-járól szól). A könyvégetés pedig megtörtént már, többször is. (A legnagyobb kegyetlenseg saját könyvét elegettetni a tulajjal:
http://moly.hu/idezetek/34956)
Aztán jön a végkifejlet, nagyon amerikai vég. A zárlat pedig az örökösen ugyanabba a hibába eső emberiségről szól. Nem olyan reményteljes, mint a Marsbéli Krónikák. Sosem tanulunk.
Kiégtem. Olyan vagyok, mint egy marék hamu, pernye. Parázsló valahavolt papírlap, amire betűket nyomtattak.
Hát nem szeretnék egy ilyen jövőt átélni, mint amit Bradbury lefest a könyvben, bár sokszor azt érzem, hogy néhány szempontból már most is ilyen agymosást folytat a média rajtunk.
– „Hatalmas havazás várható!!!” – könyörgöm, hiszen tél van…..
– „Kinyírta, megölte, felakasztotta, stb” – ezért a legjobb neked, ha a Való világot, Big Brothert, ***-t nézed, mert az neked jó!
– „Önnek még nincs rózsaillatú fingporlasztója? Utolsó lehetőség, hogy beszerezzen egyet itt és most, csak féláron, és adunk hozzá még öt darab sérvkenőcsöt is!” – Ha mégse veszel? Félember vagy, selejt, társadalom söpredéke… tedd a kezed a tv-re, majd jól meggyógyít a telesámán!
Tony Benn, volt brit parlamenti képviselő fogalmazta meg nagyon érthetően: „Két útja van az emberek irányításának: a megfélemlítés és a demoralizálás. Tanult, egészséges és öntudatos nemzetet nehéz kormányozni, ezért akarnak kormányok tanulatlan, beteg és pesszimista embereket.”
Szóval olvassunk minél több könyvet, köztük Bradbury-t is, hogy pontosan lássuk, micsoda hatalmat adnak a könyvek a kezünkbe bármilyen felsőbb hatalommal szemben.
Amikor az elejét elkezdtem olvasni, már úgy az egyharmadánál-negyedénél úgy gondoltam, hogy ha csak eddig tartana, akkor is kerek lenne, és érthető volna, miért vették tiltólistára, mert nem csak hogy morog a birkásítás ellen, de lázít is. De aztán a működés séma kivesézgetése és a kataklizma tette igazán gömbölyűvé.
És ahogy már Sztrugackijéknál, úgy nála is végig az zakatolt a fejemben, hogy ők voltak ennyire precíz jósok, és a világ nem figyelt rájuk (merthogy gyakorlatilag pontról pontra születnek meg a körülmények, és ami a nagyobb rémület: valóban ilyenné válnak az emberek is), vagy ami ijesztőbb: fogékony agyakba csöppentek ideák, vezetéstechnikák születtek a lázálmaikból, és valakik forgatókönyv-szerűen olyanná tették a világot, ahogy ők lefestették.
A történet ötletes ,gondolatébresztő,szimbolikus és nagyon aktuális. A könyv hatása,utórezgése azért lenyűgöző ,mert a történelem már szolgált ehhez hasonló eseményekkel,a könyvek elégetése nem új ötlet ,a tudás megcsonkítása ,az emberek megfélemlítése a hatalom eszköze volt . Mildred érzéketlen karaktere kijózanító, Montagé a megtestesült öntudatra ébredés. Rémes lenne egy agyat lecsupaszító világban élni.Egyetlen dolog volt számomra kevésbé tetszetős :a történet vége. Nem éreztem méltó befejezésének.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Először is: nem szeretem a Sci-fit. Másodszor: Nem szeretem, ha könyveket égetnek. Harmadszor: IMÁDOM a Fahrenheit 451-et. Igaz, hogy olvasása közben többször is belejajjdultam a történtekbe ( ki az az elvetemült *cenzúra* *cenzúra* *cenzúra*, aki képes felgyújtani egy halom könyvet?!)
huh. * kifúj. lehiggad *
Szörnyű lehet egy olyan világban élni, amilyet Bradbury teremtett. A nép ostoba és elhülyült (teszem hozzá, szomorú, hogy a kezdeti dolgokat manapság is fel lehet fedezni), mégsem tesz senki semmit, mert így legalább boldogok. Akik meg tesznek, azokat lecsukják. Mikor Clarisse meghalt, végig azt hittem, hogy előbb-utóbb kiderül, a Hatalom az, ami/aki eltette láb alól. Aztán Beatty-ről is úgy gondoltam, majd a végén ő róla is felbukkan vmi, ami felmenti. Mindkét esetben tévedtem, de ez így volt jó.
Tetszett, hogy azzal ellentétben, amit egy antiutópiától vártam, reménnyel zárult az egész; megmelengette a könyvgyújtogatás gondolatától megrázkódott lelkemet. :)
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Montag tanácstalan baj-érzete. Amikor az ember segítségre szorul, mert bajban van. Vagy az, akit szeret. Amikor érzi a bajt, de nem meri a másik felé tükrözni, teljesen nem meri azt, amit érez. Amikor a kultúrába ágyazott ember leteszi a távkapcsolót, és a könyvért nyúl. Vagy segítséget kér a kultúra közöttünk járó „hordozóitól” – remélve a tanácsot. Gyógyszert remélve a bajra – akár a legegyszerűbb formában: receptet. Élet-receptet ott, ahol ő, vagy a másik kudarcot vallott, vagy akár mind a ketten kudarcot vallottak. Merthogy csak a receptet ismeri. Csakhogy ilyen, a másikra ruhaként rásegíthető élet-recept ebben a helyzetben valójában nincs Montag látóhatárán belül. Csak a mechanikus megoldások, a gyomormosás, az antidepresszánsok. Szabvány-utak. A kultúra ereje: nincs szabvány. Utak vannak, amelyek közt választani kell, dönteni folyamatosan, mérlegre tenni a cselekvést a hit, az erkölcs, a törvények és szabályok vezérlő elvei és korlátai között. Montag tanácstalan, hiszen az élete plakátélet. Konzumélet. Receptélet. Ezekre a kérdésekre nincsenek benne válaszok – holott minden jó fanatizmus, kultúra-veszés csábító ereje, hogy minden kérdésre akad bennük válasz, automatizmus, a gondolkodást, egészen pontosan a gondot elkerülő szabványösvény. Ami ezekbe nem fér bele, az nincs. Nos, Montag pont a nincs állapotával szembesül. Az nem lehet, hogy akit szeretek, a szemem láttára pusztul önmagába. (S az már az író, Bradbury zsenialitása, hogy nem is tud róla az, akit szeretek, hogy éppen belepusztul).
Beatty mondatai, a gondolkodó ember tehetetlenségének keserűen kiábrándult tükrét vállaló, a cselekvésképtelenségig sokat-látásba, a kultúra önkötöző gesztusaiba fáradt, azt mindenestül szemétre – tűzbe – hajító ember mondatai. Minden igazi fasizmus így kezdődik, gondoljunk Nietzschére vagy Huizingára. A konzum fasizmusa is így kezdődik. Merthogy most ezt éljük. Bradbury világtükre csak annyiban tér el a ma tapasztalttól, hogy vegytiszta. Kevesebb elemmel dolgozik, így az összképe tanmeseien árnyalatlan a valóságunkhoz képest. De minden tanmeseisége ellenére maradéktalanul rólunk szól: a benne leképezett világ megvalósult, itt van körülöttünk. Kapcsold be a tévét. És látod: már égetni, meg mártírokat gyártani se kell. A kultúra, a fékek és korlátok gyönyörűen, pazarlóan gazdag, természeténél fogva ellentmondásos világa éhen döglik magától – vagy kevesek ügye, marginalitás, „olvasol? buzi-e vagy?” jellegű kérdések záporában ázó feleslegesség lesz. Cafrang. A tágra tárt puncik, tetovált izmok, szürke fél-bűnök energiaitallal és droggal locsolt médiakeretében úgy sincsen valóságképző ereje. Clarissa nem tűnik el, de kiközösítik. Olyan, mintha nem lenne jelen. Mondom – olcsóbb, ha nincsenek mártírok. Szóval ez a könyv itt van. Csak nem olyan vegytisztán van itt, mint a lapokon.
bővebben: http://konyvvizsgalok.blogspot.hu/2013/03/ray-bradbury-fahrenheit-451-es-mas.html
Népszerű idézetek
– Mindenkinek, aki meghal, hagynia kell maga után valamit, mondta a nagyapám. Gyereket vagy könyvet, festményt, házat vagy egy falat, amelyet felépített, egy pár cipőt, amit csinált. Vagy egy kertet, amelyet beültetett. Valamit, amit a kezünk megérintett, hogy lelkünknek legyen hova költöznie halálunk után, hogy ha az emberek egy fára vagy egy virágra néznek, amit mi ültettünk – minket lássanak abban. Egyre megy, mit csináltunk, csak az a lényeges, hogy ha valamihez hozzányúltunk, azt változtassuk meg úgy, hogy ránk emlékeztessen akkor is, ha már levettük róla a kezünket.
176. oldal
– Lakasd jól a szemed csodával – mondta –, élj úgy, mintha tíz másodperc múlva holtan esnél össze. Nézz körül a világban. Sokkal fantasztikusabb, mint amit az álomgyárakban gyártanak. Ne kérj biztosítékot, ne kérj biztonságot; ilyen állat sohasem létezett. S ha létezne is: a lajhárok családjába tartozna, akik a fán függeszkedve átalusszák életüket. A pokolba velük! Rázd meg a fát, hogy a lajhár lezuhanjon!
177. oldal
Béke, Montag. Adjunk az embereknek „ki mit tud” vetélkedőket, amelyeket az nyer meg, aki a legtöbb slágerszövegre emlékszik, vagy az államok fővárosainak nevére, esetleg arra: mennyi búza termett tavaly Iowában. Tömjük tele az agyukat érdektelen adatokkal; verjünk a fejükbe annyi tényt, hogy telítettnek s ragyogóan informáltnak érezhessék magukat. Akkor majd gondolkodó lénynek álmodják magukat, azt hiszik, messzire jutnak a tudományukkal, holott meg se tudnak vele moccanni. De boldogok lesznek, hiszen az ilyen „tények” sosem változnak. Ne adjunk a kezükbe olyan veszedelmes játékszert, mint a filozófia meg a társadalomtudomány, melyek segítségével a tényeket esetleg kapcsolatba hozhatnák egymással. Ez az út vezet a búskomorság felé.
71-72. oldal
Nem mindenki születik szabadnak és egyenlőnek, ahogy azt az Alkotmány mondja, de mindenkit egyformává idomítanak. Ha mindenki hasonmása a másiknak, akkor mindenki boldog, megelégedett, akkor nincs többé kiváló, akitől félni kell, vagy akihez a másikat mérni lehet.
69. oldal
Amikor meghalt, hirtelen rádöbbentem: nem őt siratom, hanem mindazt, amit alkotott. Azért sírtam, mert soha többé nem csinál már semmit, nem farag egy darab fát, nem segít nekünk galambot nevelni a hátsó udvaron; sohasem fog hegedülni, sohasem fog többé velünk tréfálkozni, ahogy csak ő tudott. Hozzánk tartozott, s amikor lefogta a kezét a halál, nem volt senki, aki a munkáját folytatta volna. Egyéniség volt; jelentős ember. Halálát sohasem tudtam feledni. Sokszor gondolok arra, hogy mennyi gyönyörű faragvány nem készült el soha csak azért, mert meghalt. Hány tréfa hiányzik a világból, s hány szelíd galambot nem simogatott meg a keze. Alakította a világot, cselekedett az érdekében. Azon az éjszakán, amikor meghalt, a világ tízmillió szép cselekedettel lett szegényebb.
Mindenkinek, aki meghal, hagynia kell maga után valamit, mondta a nagyapám. Gyereket vagy könyvet, festményt, házat vagy egy falat, amelyet felépített, egy pár cipőt, amit csinált. Vagy egy kertet, amelyet beültetett. Valamit, amit a kezünk megérintett, hogy lelkünknek legyen hova költöznie halálunk után, hogy ha az emberek egy fára vagy egy virágra néznek, amit ültettünk – minket lássanak abban.
176. oldal
Eszembe jutottak a könyvek. S most először értettem meg, hogy minden könyv mögött egy ember rejlik. Egy ember, akinek gondolatai támadtak, aztán hosszú idejébe tellett, amíg papírra vetette őket.
61. oldal
Először: tudja-e, miért olyan fontosak a könyvek, mint például ez itt? Mert színvonaluk van. S mit jelent ez a szó: színvonal? Nekem ez a könyv váza, a lelke. Ennek a könyvnek is pórusai vannak, arca van; ha nagyító alá tesszük, végtelenül gazdag életet fedezünk fel benne. Minél több pórusa van, minél több életszerűen megragadott részlet kerül egy arasznyi papírra, annál inkább irodalom. Legalábbis nekem ez a véleményem. Valósághű megfigyeléseket közölni, mindig új megfigyeléseket. A jó írók meg tudják ragadni az életet. A közepesek elsiklanak a felszínén, a rosszak pedig megerőszakolják, és ott hagyják a legyeknek.
Most már érti: miért gyűlölik a könyveket, miért félnek tőlük? Mert bemutatják az életet minden pórusával.
(…)
Íme, mint mondottam, ez az első dolog, amire szükségünk van; színvonalra és sűrű szövetű tájékoztatásra.
– S a második dolog? – A szabad idő.
– Hiszen annyi szabad időnk van.
– Szabad időnk van, de van-e időnk arra, hogy gondolkodjunk? Ha éppen nem száguld óránként százmérföldes sebességgel, amikor másra sem tud gondolni, mint a veszélyre, akkor valamiféle játékot játszik, vagy egy szobában ül, ahol nem vitatkozhat a négyfalú televízióval. Miért? Hiszen a televízió – “valóság”. Érzékelhető, dimenziókkal rendelkező valóság. Közli magával, mit gondoljon, méghozzá harsogva közli. Biztosan igaza van. Úgy lerohanja a nézőt, hiszen annyira igaznak látszik minden következtetése, hogy az ember értelmének nincs is ideje arra, hogy tiltakozzék: “Micsoda képtelenség!”
– Csak a “család” áll valóságos emberekből.
(…)
A könyvet be tudja csukni, mondván: “Várj egy kicsit.” Isteni hatalom van a kezében felettük. De ki tudja magát kiragadni, ha egyszer leült mellé, a televízió markából? Azt csinál magából, amit csak akar. Olyan reális környezetet teremt maga köré, mint a világ. Igazsággá válik: ő maga lesz az igazság. Az értelem győzhet könyvek felett.
(…)
Amint mondtam, az első: a színvonalas tájékoztatás. A második: a szabad idő, hogy megemésszük azt. A harmadik: hogy a kettő egymásrahatásán alapuló tetteinket jogunk legyen végrehajtani.
… kezdtek az újságok kipusztulni, úgy haltak el, mint az óriási éjjeli lepkék. Senki sem kívánta őket vissza; senkinek sem hiányoztak. A kormány pedig látta, mily előnyös számára, hogy olyan polgárai vannak, akik csak szenvedélyes ajkakról és gyorsan csattanó ökölről óhajtanak olvasni.
