Különlegesség. Mindannyian különlegesek vagyunk. Néha nem akarjuk tudomásul venni, néha nem is tudunk róla. Mindegyiknek van előnye és hátránya is. De a lényeg, hogy akár különlegesnek tartanak minket mások, vagy mi magunk tartjuk magunkat annak, vagy éppen nem, a ténye attól még meglesz. Mindenkinek más és más különlegessége van, de persze vannak közösek is, és ez így van jól. Persze, sokan hajlamosak irigykedni a másikra, csak azért, mert szerintük a másik különlegesebb. Holott a mérce nem az, amit gondolnak, amit a legtöbben gondolunk. Tudsz lebegni? Láthatatlan vagy? Igen, ez valóban különleges képesség. De az is, hogy kiálljunk magunkért, másokért, a barátainkért, kerüljön bármibe is. Különleges az által is valaki, hogy képes szeretni, hinni, bízni, mer, bátor, nem fél. Ugye, nem is kell „nagy dolgok”-ra gondolni?
Ugyanígy különlegesség a megértés tudománya is. Az, hogy megértsük magunkat, másokat. És ennek egyik legfontosabb színtere, élettere a család. Kell, hogy bízzunk egymásban, higgyünk, és megértsük egymást. A bizalmatlanságért sokszor nagy árat fizetünk, sokszor megbánjuk döntéseinket, de ilyen az élet, viszont sosem késő helyrehozni a dolgokat, még ha úgy is tűnik.
És egy kicsit a könyvről is (bár az előzőeket is az ihlette).:)
Igazán különleges könyv, a hangulata nagyon egyedi, amihez a régi fényképek rengeteget adnak hozzá. Mindig hiányolom az illusztrált, fényképes könyveket, regényeket, szerintem kevés van. Nemcsak a „mesék”-et illetik meg a képek.
Némelyik kép nagyon zavarbaejtő volt, másik látszólag hétköznapi, de a leírással együtt ugyanúgy jött egy szorító érzés. Borzongás.
Bár, megvallom, én kicsit többre számítottam, bár igaz, hogy voltak parás részek, sejtelmes, kissé borzongatós hangulat, de emellett érzelmek, tulajdonságok is voltak, mint a különlegesség, a barátság, kitaszítottság, hűség kérdése. Ezeket egyébként is szívesen elemezgetem. Különben simán el tudnék képzelni egy pöpec, vérbeli pszichohorrort ilyen képes megoldással.
No, de vissza a könyvhöz. A történet érdekes, újszerű, tetszett, ahogyan a megvalósítás is, bár a végét kicsit sutának éreztem, de mégis élvezetes volt egészében. A karakterek is tetszettek, nem mindenkit sikerült maradéktalanul megszeretni, és nem is igen ismertük meg őket, de ez lehet, csak nekem mániám (nem is tudom, ki szoktatott erre rá, te sem Stephen?).
Üde színfolt ez a könyves, irodalmi palettán, és várom a folytatást.
Valahol félúton az ifjúsági és felnőtt irodalom között érzem ezt a művet, de annyiban jó, hogy minden korosztály élvezni tudja.
Különben is, ki ne szeretett volna valamikor (vagy most is) „olyan” különleges képességeket? De azt ne felejtsük, hogy az igazi különlegesség legtöbbször belül van, bennünk.
Ajánlom, ajánlom.:)