Bántalmazó ​házasság 82% 68 csillagozás

Olvasmányos könyv. De ha a Bipoláris humorát, könnyedségét és a benne felfedezhető öniróniát keresed, akkor ebben csalódni fogsz. Ha ezek nélkül is tetszik neked Rados Virág stílusa, akkor véleményem szerint tetszeni fog ez a könyv.

A téma, a téma. Egy időben, amikor az amerikai propaganda miatt az arabok elleni gyűlöletet kellett minél jobban felszítani egy csomó könyvnek látszó tárgy jelent meg a „Feleség voltam az Arábikumban” témában. No gondolom, azokban meg merték pedzeni a családon belüli erőszak kérdését a feleség szemszögéből, de hát az ugye nem itt van, és egyébként is az arabok, az fuj, hova gondol bárki is, hogy minálunk az ilyesmi előfordulhat. Pedig – és erre hívja fel a figyelmet ez a könyv – előfordul, és talán közelebb, mint gondolnád. Talán éppen a szomszédodban. Talán a rendkívül tiszteletreméltó(nak látszó) mérnök úr az. Talán veri a feleségét. Talán nem. Néha elég a lelki terror ahhoz, hogy valakit megnyomorítsunk. Sokszor elég. Nem tudhatod, hogy egy ilyen folyamatnak hol a vége.

Ma olvastam a Facebookon, hogy a nővérem író-olvasó találkozóján szinte feminista lincshangulat alakult ki a férfiak ellen. De jó, hogy nem voltam ott. Szerintem ez a könyv nem egy férfiellenes kiáltvány. Sokkal inkább azt mutatja meg, hogy emberek elképesztő hányada még mindig a középkorban él. Pista bá’ nem alkoholista, dehogy, „csak iszik”, mert nem bírja elviselni az életet olyannak, amilyen. Jani bá’ nem követ el családon belüli erőszakot, csak „néha elveri az asszonyt”, ugyi. Erzsi néne nem szenved ettől, csak néha eltörik nála a mécses, dehát ugyi, ilyen minden házasságban előfordul, majd megnyugszik, majd megbékél. Elválni nem lehet, de még elfutni, elrohanni sem, pláne elmondani valakinek? Hova gondolsz? Nincs annál nagyobb szégyen!

Ha nem adsz nekem igazat, akkor gondold át, hányszor hallottad – többnyire férfiaktól persze – félig tréfásan, félig komolyan az alábbi két mondatot: 1. Pénz olvasva, asszony verve jó. 2. FérfiEMBER, asszonyÁLLAT.

Ennyit a társadalmi részéről. Van az éremnek azonban egy személyes oldala is. Mert egy dolog az, amit a társadalom egyes rétegei elfogadnak, más dolog, mi történik otthon, a négy fal között. Miért nem lép ki azonnal egy nő egy kapcsolatból, amikor a partnere először elveri, vagy először próbálja meg terrorizálni? A terrort nem tudom, hogy reagálnám le, de a verésben teljesen biztos vagyok: ha velem fordulna elő, másnap már nem lennék ott. A könyv alapján azt szűrtem le, hogy a megalázott félnek valamennyire el kell fogadnia a bántalmazást, mint „jogos” büntetést. Mintha a könyvbeli Anna például ezzel büntette volna magát a korábbi kicsapongó életéért. Egy kicsit ő maga is elhitte a szidalmakat. Ezért maradt és tartott ki, a kelleténél kicsit tovább: kereken öt évig.

Nem egyszerű nyilatkozni, mert kívülálló mondhat sok okos dolgot, hogy mit, hogyan kellett volna, de aki benne van, az úgysem érti, mert ő mindent másként lát.
Anna kapaszkodott ebbe a rossz kapcsolatba, mindenre volt magyarázata, mindenre volt mentsége.
Mint sokaknak, akik hasonló helyzetbe kerültek.
„Jó” volt olvasni, mert részletes volt, érzelemmel teli, és megmutatott mindent, amit csak lehetett.

A téma igazán szívbemarkoló, megrendítő! Minden egyes sorát végigizgultam, szorítottam Annának, hogy kapjon észhez, forduljon jóra a sora. Erre hosszú, hosszú idő után került sor, de még mindig inkább később, mint soha. A bántalmazó házasságot méltán bemutató fiktív történet sok nő szemét nyithatja fel, hogyha épp hasonló kapcsolatban él, tengődik.
Második könyvem volt Rados Virágtól, de már most azon gondolkozom, melyik legyen majd a következő Rados írásom. Hihetetlen őszintén, fájdalommal átitatva ír, nem fél megmutatna a karakterek valódi arcát, érzéseit.

Egy borzasztóan nehéz, fájdalmas és gyötrelmes életről ír nekünk Virág. Maga a könyv nagyon egyszerű, olvasmányos, így egész gyorsan lehet haladni vele, már ha az ember agya képes felfogni, és megérteni azt, hogy 'hogyan történhet ilyen?'.
Szakemberként is nehéz feldolgoznom, és felfognom azt, hogy a mai világban sajnos Anna esete nem különleges, sajnos egyre gyakoribb, és egyre mindennaposabb. Az már egy másik kérdés, hogy a családon belüli bántalmazás (akár fizikai, akár lelki) mennyire tud kiderülni, illetve, hogy a bántalmazásban élők meddig, és hogyan tudják eltitkolni / elhallgatni / meg nem történtnek hinni magát a bántalmatást. Minden egyes eset más, és ezért gondolom úgy, hogy kívülállóként nem tehetjük meg azt, hogy megkérdőjelezzünk akárkit is a 'miért? és hogyan? és de miért nem…?' kérdésekkel, ill. "jótanácsokkal. Aki benne él, az talán észre sem veszi, hogy hogyan él, és miket visel el. Ez neki a természetes. Aki soha nem tapasztalt, és nem élt át hasonlót, az bele sem tud gondolni, hogy maga a bántalmazás mögött milyen pszichés, anyagi, vagy bármilyen függés, szeretet, és szerelem állhat. Mert igen, az áldozat a végsőkig szeret, és kitart, és hisz a gyógyulásban, vagy abban, hogy a bántalmazója képes megváltozni. Így történt ez Annával is, aki folyamatosan bizonygatta magában, hogy 'de majd megváltozik, ha…' és 'ilyen a szerelem, ilyen a házasság', és természetesen az önvádló magatartást is megfigyelhetjük nála is, hiszen 'én vagyok a rossz, rosszul csináltam valamit, megérdemlem a büntetést'. Sajnáltam Annát, nagyon. spoiler És sajnálom az összes többi bántalmazott nőt, gyermeket, vagy akár férfit. Egyszerűen nem szabadna, hogy maga a bántalmazás szó létezhessen!!!! bocsánat a hosszú szóáradatért, szívügyem a téma, és ha egyszer belekezdek….nehéz keveset beszélni róla…

Megrázóan szép, ugyanakkor döbbenetes Anna története. Igazán őszintén, drámaian megírt, sok megható és okos dologgal. Nehéz sors, amit egy részben magának is köszönhet, hiszen sokáig tűrte. Túl sokáig. A blogon még bővebben is.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2014/06/bantalmazo-hazassag.html

Erős és hiteles történet volt, szerintem nem volt minőségileg rosszabb a Bipolárisnál.
https://youtu.be/47J-wJTfapI

Nekem ez most nagyon bejött.cizellák nélküli, nyári könnyűnek nem mondható témájú olvasmány.

Nehéz témáról írt kónyv, olvasmányos stílusban. A rendszerváltás körüli időkben, a mai Magyarországon. Talán ezért volt, jogy a szóhasználat itt-ott mesterkélt volt nekem. Pl.: kiakolbólítsa, szakmányba. Ezek a szavak nekem kiugrottak a szövegből és ki is zökkentettek.
A női szereplő Anna jellemfejlődése a felismerésig szépen megrajzolt, utána viszont összecsapott. Hodszú ideig élt egy bántalmazó kapcsolatban, miközben az élet más területén céltudatosan haladt előre. A munka-család-egészség hármasában a munka sikere kompenzálta a megreccsent család egységét. Legjobban a gimnáziumban játszódó részeket szerettem olvasni, aminek kétségkívül szerepe volt abban, hogy 'Anna kimászott a homokozóból", csak pont az utolsó 50 oldalnál nem került ez kibontásra.
Sok helyen túlmagyarázott, holott az olvasó gondolkodó ember, érti.
Végül kívülálló maradtam a történeten, nem tudtam teljesen átérezni Anna helyzetét, amikor csőlátással, folyton mentségeket keresett.
A téma viszont fontos, amiről beszélni kell mert különben marad a hályog a szemünkön.
„Apád alkoholista volt? – meredt Ferkóra Anna.
– Mit nem mondasz! – felelte az élesen. Dehogy volt. Csak ivott. Nem bírta elviselni a világ kisszerűségét.”

Nagyon kényes témát ír le nagyszerűen a szerző. A házasságon belüli bántalmazás a világban sok -sok probléma felmerülését váltja ki a házastársak között. Kárpáti Anna, a regény főhőse, belement egy olyan kapcsolatba, amelyről azt hitte, nagyon jó lesz. Kiderült, hogy nem jól választott, mert Ferenc, aki a férje lett, egy idő után különböző módon bántalmazta, időnként nem csak szavakkal, amelyeket kiabálva közölt, hanem meg is ütötte főhősünket. Hogyan került ki ebből a kapcsolatból Anna? Javaslom elolvasásra a regényt, mindenkinek, akik még nem olvasták a könyvet. Biztos vagyok benne, hogy nem csak én nem tudtam letenni, amíg el nem olvastam a regényt.

Olvasás közben egy hasonló témájú könyv jutott eszembe: Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra! A továbbiakban is párhuzamosan jegyzem az értékelést, mivel végig ott lebegtek bennem az említett könyvben olvasottak. A kettő közötti különbség annyiban áll, hogy a drámai téma ellenére Rados Virág könnyed stílusban vázolja elénk a történéseket, emiatt is gyorsan haladtam az olvasással. A hasonlóság pedig abban, hogy pozitív kimenetelű volt mindkét helyzet. Mindkét könyvben a férfi értelmiségi közegben mozog. Bevallom őszintén, amikor sokkoltak a fejlemények a Kárpáti Anna életében, gyorsan elolvastam a végét. Majd folytattam a cselekményszálat is. Mindkét könyv cáfolja azt, hogy nem számít mennyit tanul valaki különböző iskolai rendszerekben, mert lám-lám az erőszakos beállítottság nem az iskolából származik, hanem a gyerekkori neveltetésből, otthonról. Érdekes az édesanyák személye is . Mindkét könyvben éltek, az apukák viszont már nem. Szomorú, hogy a családon belüli erőszak megsokasodott, viszont örvendetes az , hogy most már vannak non-profit szervezetek, akik segítenek az áldozatoknak helyzetüket feltárni . Régen a szégyen miatt , tűrtek és szenvedtek, hallgattak, mert azt hitték milyen gáz, ha kiderül.