Ikrek ​hava 93% 110 csillagozás

Egy tiszta szellem – ezzel találkoztam újra Radnóti Ikrek hava című sajnos az Olvasónak rövid lélegzetűnek érzett művében.
A gyermekkori visszaemlékezés Naplója több élményt is megörökít, pl. a gyermekként megélt kivégzést, a háborús fenyegetettség feszültségében megvalósult utazást, s más egyebeket, amelyekre végig rányomja bélyegét a szorongás, amely valószínűleg abból is táplálkozik, hogy a költő felelősséget érez édesanyja és testvére ikerszületéskor bekövetkezett haláláért. Személyes tragédiája, hogy apját is gyermekkorban veszti el, majd erre következnek még felesége, Fanni családtagjai. Ez érzéseit verseiben is megörökíti. S az addig lírában szőtt döbbenet dübög egyetlen szépprózájában.
Sorsszerű visszatekintés ez 1939-ben, a 30 éves költő megélt tapasztalatai, már 10 éves költői pályafutás után, amelyet szintén összegez majd 1940-ben megjelenő Válogatott verseiben. Érzi, a mindennapos háborús fenyegetettség saját sorsát is megváltoztathatja, megváltoztatja. Olvasnám még e helyenként kemény, de mindenütt érzelmes gondolatokat, de a sors másként döntött erről…

„S akkor elkezdődött valami, amiről csak verset lehet írni… akkor kezdődött volna az ifjúság? ”

S halott-e már a perdülő szirom,
ha hullni kezd?
vagy akkor hal meg, hogyha földet ér?

Sírni támadt kedvem…

Radnóti Miklós verseit sokszor olvastam, rengeteg kedvencem van, de egyetlen prózai műve kimaradt. Ma van születésének 111. évfordulója, így bepótoltam.
Kicsit csapongó, kissé követhetetlen, azonban mégis érzelmes és lírai.
Bárcsak több prózát írt volna.

Szülei elvesztését és költővé érését beszéli el a második világháború kitörése előtti pillanatban. Annyira mélyen megérinti az ember, hogy az olvasása után máshogy látja a világot. Feltudja nyitni olvasás közben az ember szemét, hogy egy gyermek sajnos mennyi mindennek volt kitéve abban az időszakban. Rengeteg erőszakot látott, kivégzéseket, amely sajnos nagyban befolyásolja az ember életét. Ajánlom, szerintem Radnótitól mindenkinek olvasnia kéne életében minimum pár alkalommal a kötelező olvasmányokon/verseken kívül is.

„Különösen sokat gondolok Ágira, a kishugomra mostanában. Nem láttam évek óta már. Sokáig egy kisvárosban lakott, a nagy fekete hegy tövében, most egy idegen ország messzi székhelyén él a férje mellett. Nagyon szeretjük egymást, így hát alig levelezünk. Erős ez a szeretet, nincs szükség levélbeli bizonyítékokra, évente egyszer-kétszer, ha írok, évente ötször-hatszor ír. De sokszor gondolunk egymásra, sokszor fülelünk egymás felé. Ismerjük egymást, pedig alig éltünk együtt hét-nyolc évet életünk elején, nyolc éves volt s én tizenkettő, mikor elszakadtunk. Izgalmas gyerekkor volt az, háború vonult és forradalmak táncoltak körülöttünk.”

„Mikor múlik el a gyerekkor? S mikor az ifjúság? S az élet? Észre se venni.

Kétszer leshettem csak meg a pillanatot, mikor a szirom elhagyja helyét s a földre perdül. S tulipán volt mind a két virág és mind a kettő fehér.

S halott-e már a perdülő szirom,
ha hullni kezd?
vagy akkor hal meg, hogyha földet ér?”

Radnóti zseni, ezt akárhányszor újra tudom olvasni. Gimis korom óta újra és újra, a végén az élet legfontosabb kérdéseivel. Olvassatok Radnótit!

Nagyszüleimtől vettem kölcsön, nagyon megörültem neki. Picit csapongónak éreztem, de elképzelhető, hogy csak a gondolatfolyam miatt: hiszen ha az ember az addigi életéről beszél, az érzelmektől nehéz nem csapongani. Egyébként a stílusa szépséges, mint a verseiben is. Nagyon szeretem és tisztelem Radnóti munkásságát, az pedig kivételes élmény volt, hogy saját magáról, családjáról és emlékeiről mesélt, csak ezt tehette volna kicsit hosszabban is – maradt egy kis hiányérzetem. Érdekelt volna még…

Rövid lélegzetű (tehát lehetne hosszabb is), kissé csapongó prózai mű az egyik legjobb, legkiemelkedőbb magyar költőtől. Sokat törtem a fejem azon, mit mondhatnék még róla, de a témájából kifolyólag ettől inkább tartózkodnék. Az utolsó részig azt gondoltam, hogy nem igazán találtuk meg egymást ezzel a kis írással, de aztán a maradék pár oldalon megkaptam mindent, amit vártam. (Igazából az is volt a lényeg, úgy kb. a könyv háromnegyedét nehezen tudtam elhelyezni, még ha értettem is, miről akar beszélni.) A szép, tiszta, érett gondolatok miatt pedig különösen megérte kézbe venni.

Az pedig, hogy pont a halála évfordulóján kezdtünk tanulni Radnótiról, rendkívül borzongató élmény – életem végéig fogom raktározni magamban.

Gyarmati Fanni Naplójába belemerülve egyre többet és többfélét szeretnék megtudni Radnótiról, ezért is olvastam el gyermekkori visszaemlékezését. Megrázóan ír arról a néhány emlékképről, ami számára a gyermekkort jelentette, és ez nemcsak a múlt felidézését jelenti, de megjelent néhány felnőttkori gondolata és érzése a gyermekkorról. Meglepően más Radnóti stílusa prózában, mint amit a verseiből megszoktam, kicsit talán Móra Ferenc írásaira emlékeztetett. Szívesen olvastam volna még tovább!

Melankólikussá váltam tőle.
Testvérviszonyok, elbúcsúzás az élettől.