Ismeritek ​Terézanyut? 44 csillagozás

20 év válogatott írásai
Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut?

Terézanyu, azaz Rácz Zsuzsa több százezer nő barátnője. A barátság viharos gyorsasággal kezdődött, elég volt hozzá az a pár óra vagy pár nap, amit az Állítsátok meg Terézanyut! című letehetetlen bestseller elolvasása jelentett. De ahogy az a legközelebbi barátnőinkkel való kapcsolatunkban is sokszor megesik, csak néha döbbenünk rá: vajon ismerjük-e őt igazán? Vajon mindent tudunk-e róla? Ha Terézanyuval szemben felmerültek volna hasonló kétségeink, akkor az Ismeritek Terézanyut? című, most megjelenő könyv mindet eloszlatja, hiszen a benne összegyűjtött, 1990 és 2010 között megjelenő írásokból a legszemélyesebb élményeket is első kézből kaphatjuk meg Rácz Zsuzsától.

Eredeti megjelenés éve: 2011

Tartalomjegyzék

>!
Sanoma, Budapest, 2011
212 oldal · ISBN: 9786155008924

Enciklopédia 12


Kedvencelte 9

Most olvassa 2

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

Suba_Csaba P>!
Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut?

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

Olvasás előtt azt hittem, hogy ebben a könyvben is Kéki Kata életének egy-egy momentumáról olvashatok, ahogy az írónő előző két Terézanyu kötetében. Ez a válogatás azonban Rácz Zsuzsa kiadott és kiadatlan írásait tartalmazza az 1990–2010 közötti időszakból.
Az előszóból kiderül, hogy ez a kötet sokkal inkább önéletrajzi jellegű, mint a két Terézanyu-regény. Az írások részben a Magyar Rádióban elhangzott, részben a Maxima magazinban megjelent jegyzetek gyűjteménye.
Bár a történetek nagy része nőkről nőknek szól, én szeretem Zsuzsa témaválasztásait, stílusát, humorát, világlátását. A már megszokott emberi és közvetlen hangvételével ismét könnyen utat talált hozzám az írásaival. A kötetből egyértelműen a vonatos sztorik tetszettek a legjobban.

>!
Sanoma, Budapest, 2011
212 oldal · ISBN: 9786155008924
Sippancs P>!
Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut?

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

A tavalyi Terézanyuval történő, bennem cseppet sem kellemes érzéseket hagyó megismerkedés után nem gondoltam volna, hogy valaha kézbe veszek még egy Rácz Zsuzsa könyvet, de úgy látszik, hogy @csgabi szereti megdolgoztatni az olvasókat egy-egy kitüntetésért. :)
Meglepő módon tetszett a könyv. Sokkal közelibbnek, emberibbnek éreztem ezeket a rövid történeteket, mint Kéki Kata hányattatott sorsát. Bár nem mindegyik novella (?) jutott el hozzám, a többségét szerettem, és igen, volt olyan is, amelyiket a nevetőgörcs mellett alaposan megkönnyeztem.
Jó volt olvasni.

3 hozzászólás
BrigiHudacsko I>!
Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut?

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

Mindenkinek megvan a maga Terézanyuja. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki a Terézanyu-könyvek után képzeletbeli barátnőjévé avatta Rácz Zsuzsát, és valahol titkon azt gondolta, hogy mintha még ismerné is ezt a lányt. Mert hiszen valahol én is olyan vagyok, mint ő. Szóval innen már csak az a kérdés, hogy milyen is ő, Rácz Zsuzsa. Vagy Terézanyu. Vagy mindkettő.
Persze az Ismeritek Terézanyut? néha úgy tesz, mintha másról szólna: egy bristoli vécéről, vagy egy angyalról a Heathrow-n, esetleg egy idős hölgyről egy cukrászdában, de igazából tömény ráczzsuzsaság az egész, amin egyik percben jókat vigyorgok a vonaton, majd öt perc múlva jót könnyezek, majd kezdem elölről, még mindig ugyanazon a vonaton. És szeretem azt gondolni, hogy egyre jobban ismerem a képzeletbeli barátnőmet.

3 hozzászólás
icu79>!
Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut?

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

Annak idején csak az ő írásai miatt vettem a Maximát. Nagyon szerettem a történeteit olvasni és most sincs ez másként. Bírom a közvetlen stílusát, a témáit, a humorát, tudok vele azonosulni, át tudom érezni a problémáit. :)
Ami számomra érdekesség az az írónő szülővárosa, Miskolc. Amikor a Maxima oldalait olvastam, ez a város nekem még csak egy volt a sok közül a térképen. Ma, viszont én is itt élek, ide született a kislányom, ezért az itt játszódó írások most másként szóltak hozzám, mint sok-sok évvel ezelőtt.
Sajnálom, hogy már nincsenek meg azok a régi újságok, mert szívesen újra olvasnám a többit is.

Light_House>!
Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut?

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szkeptikusak Rácz Zsuzsával szemben, azoknak, akik nem hajlandóak Terézanyu könyvet olvasni, mert cikinek érzik…
Rácz Zsuzsa tud írni, ráadásul nagyon jól ír. Érdemes olvasni.
Nagyon szerettem ezeket a történeteket. Az egyiken nevettem, a másikon elérzékenyültem, vagy megértően bólogattam. Jó volt elmerülni a sorok között.

zsofigirl>!
Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut?

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

Hogy ismerem-e Terézanyut? Azt hiszem, egy kicsit már igen. Hogy szeretem-e? Igen, nagyon!

Miestas>!
Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut?

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

Néhol szórakoztató, néhol elgondolkodtató, máshol szomorú írásokkal találkozni a könyvben. Egy dologban azonban azonosak ezek az írások és az pedig nem más, mint, hogy nagyon emberiek. Szinte magunkra ismerhetünk egy-egy szituációban, vagy felsóhajthatunk ezt én is írhattam volna. Kellemes, humoros életigenlős olvasmány volt.

dudorka>!
Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut?

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

Emlékszem, a Maximát csak az Ő írásai miatt vettem meg, szépen összegyűjtöttem őket egy átlátszó tasakban, hogy majd újra és újra elolvashassam. Mikor megláttam, hogy kiadta őket könyvben, melegség öntötte el a szívem, már rég olvastam Tőle, nem volt kérdés, hogy a könyv kell. Meglátszik, hogy imád olvasni, mert ha én adnék ki könyvet, én is pont ilyen szép kötésű, strapabírót készítetnék, nem olyan gyötrelmes-szétesőset, szóval, ránk, olvasókra is gondolt :)
Ez is amolyan elnyújtott réteshez hasonló olvasás volt, csak minél tovább tartson… reggelente a buszon bújtam a történeteket, könyörögtem, hogy csak még egy pici ideig ne érjünk oda… egyik pillanatban kuncogtam, másikban meg könnyes szemmel bámultam az elmosódott betűket… mindegyik története a szívemen hintázott, köszönet érte!
Ismerje meg mindenki Terézanyut!

OlvasóMókus>!
Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut?

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

Ezt a könyvet soha nem olvastam volna el, ha nem kaptam volna egyszer a páromtól a névnapomra. Jó sokáig tartott míg végigolvastam, volt egy jó éves félbehagyás, aztán nekiültem és kivégeztem. Végül is nem volt olyan rossz. Némelyik írás egészen bájos volt.

lotti531>!
Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut?

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

Az írásait a Maxima magazinban ismertem meg, szerettem ezeket az elgondolkodtató történeteket :)


Népszerű idézetek

Lobo P>!

Nem azért szeretünk, mert valami vagy. Hanem egyszerűen azért, mert vagy. Mert megszülettél, mert minket választottál, mert itt vagy velünk.
Téged, Bonifác, sosem foglak elkényeztetni, mert egy gyereket nem lehet. Ugyanis tökéletes leszel, mint minden gyerek, és ezt mindig meg is fogom mondani neked, hogy te vagy a legszebb, a legokosabb és a legédesebb kisfiú, és aztán nagyfiú, aztán férfi és végül apa.
Más dolgod nincs az életben, mint elhinni, hogy úgy vagy jó, ahogy vagy.

Bon fidi 34. oldal

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

mági>!

Szinglinek lenni kihívás: a a nő megtanul mindent, ami a túléléshez kell: szemceruzát helyezni késsel, égő olajat csapvízzel oltani, csőtörést elhárítani és sört nyitni ajtófélfán. Állítólag James Bondot is egy szingli nőről mintázták.

Mese a rétisasról (25.o)

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

1 hozzászólás
mági>!

Ínycsiklandóan gömbölyű, sima csokigolyócskák tűntek elő majd el a nőfelhőben. A másik hóna alól könyvet vett elő, vastagot, kék fedelűt, aranyszínűt, dombornyomott betűkkel.
Csokit eszik és regényt fal. Megkönnyebbültem. Nem angyal ez, csak ízig-vérig nő.

11. oldal

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

BrigiHudacsko I>!

Egy hét múlva öcséméknél vendégeskedem. Nem egy érzelgős fajta. Pókerarc. Elmennek a sógornőmmel reggel munkába, egyedül maradok a lakásban, szedelőzködöm, hamarosan indulok haza a vonaton.
Egyszer csak csörög a telefon. Az öcsém.
– Na, tesó – pattogja –, azért hívtalak, mert otthon felejtettem az uzsonnámat. Két zsemle sajttal, sonkával. Paprika is van benne. Vidd magaddal az útra, ne menjen már pocsékba.
– Jó fej vagy, köszi, de nem kérem. Két óra alatt hazaérek, majd otthon eszem.
– Mit? – csap le rám.
Hogyhogy mit? Mit tudom én? Csend. Aztán megköszörüli a torkát.
– Na jó, tesó, ez nem az én műfajom. Mondom másképp. Az van, hogy azonnal beteszed a hátizsákodba és megeszed, különben nyakon váglak, ha legközelebb látlak. Direkt negyedórával korábban keltem, csak azért, hogy megcsináljam neked azokat a szendvicseket. Negyed óra, az tizenöt egész perc!
Hallgatok, megrendülten.

Mindenhol jó, de legjobb Ottó. Hova tovább. 198. o.

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

Light_House>!

Más dolgod nincs az életben, mint elhinni, hogy úgy vagy jó, ahogy vagy.

34. oldal

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

zsofigirl>!

A reptér egyetlen nagy könyvesboltnak tetszett. Hármat kettő áráért, hirdették harsány feliratok a soha vissza nem térő lehetőséget.
Én ezt így, ahogy van, elhiszem, ha könyvről van szó. Amit ma elolvashatsz, ne halaszd holnapra.

9. oldal

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

zsofigirl>!

Egyszer tanúja voltam egy jelenetnek. Nyaralásnál a szomszéd asztalnál egy házaspár reggelizett cserfes kislányával. Csacsogtak, nevetgéltek, egyszer csak azt mondta a kislány:
– Már elfogyott a téliszalámi? – És felállni készült, hogy hozzon.
– Maradj csak. Hozok még neked – szólt az apa.
– Tényleg? – kérdezte a kislány. Láthatólag általában önállóan intézte a dolgait.
– Persze – válaszolt neki az apja mosolyogva –, ezért szültünk, Életem.

183. oldal

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

cassiesdream>!

Ám az első capoeira-edzésen biztosan éreztem, már nem vagyok halhatatlan.

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

Kapcsolódó szócikkek: capoeira
Light_House>!

Hol máshol találkozhatnék egy angyallal, ha nem egy reptér várójában? Néha biztosan indulnak közvetlen járatok odaátra is.

11. oldal

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

zsofigirl>!

Ha legközelebb születek, gondolom néha, nem adom alább: én leszek a Csendes-óceán. Biztos ezen a poszton is van néha üresedés.

51. oldal

Rácz Zsuzsa: Ismeritek Terézanyut? 20 év válogatott írásai

Kapcsolódó szócikkek: Csendes-óceán

Hasonló könyvek címkék alapján

B. E. Belle: A telepi lány
Ella Steel: Az egyezség
Marilyn Miller: Az egyetlen
Ella Steel: A szeretet dallama
Ruby Saw: Leah
Ella Steel: Öröm a köbön
K. M. Holmes: Mason
Ruby Saw: Angyalom
Bucsi Mariann: Érintés
Ruby Saw: #dutchboy