Számok – A menekülés 72% 51 csillagozás

Különleges könyv volt ez, minden értelemben. Az alapötlet nagyon tetszett, és elgondolkoztam rajta, vajon én örülnék-e egy ilyen „áldásnak”, mint ami Jem-nek jutott… a válasz természetesen nem, nem tudnék ezzel a képességgel együtt élni, és látni, hogy melyik szerettem mikor hal meg… Jemet és Spidert megszerettem, és azt hiszem, értettem is őket, a szó legigazibb értelmében… két gyerek, akik magányosak, sok dolgot átéltek már, és most együtt próbáltak elmenekülni a problémák elől. A fogalmazás nyers volt, szókimondó, tele káromkodásokkal, de ezen nem is lehet csodálkozni, ha belegondolunk a helyzetükbe, és abba, hogy tulajdonképpen az utcán nőttek fel, afféle „kulcsos” gyerekként, akik szívesebben lógnak a kanálisok partján, mint bárhol máshol. A végére az üldözés már egy elfuserált akciófilm-jelenetre emlékeztetett, az a rész egyáltalán nem volt valóságos, és emiatt került levonásra egy csillag. De azért, ahogy az lenni szokott, az utolsó oldalra bevitt az írónő egy olyan csavart, hogy azonnal olvasni akarod a folytatást… szóval ide vele :)

Nagyon érdekes könyv, annyira rendhagyó – mind történetben, mind nyelvezetében, mind karaktereiben –, hogy akár még a kedvenceim közé is soroltam volna…. ha nincs az utolsó 3/4 rész…Nálam ott valami megakadt és átment kicsit bizarrba… A legvégén a fordulat aztán ismét telitalálat, és remélem, lesz folytatása – annak ellenére, hogy ez így egymagában is megállja a helyét.
Sokan támadják a nyelvezetét, mert bizony sok benne a trágárság. Én ellene vagyok minden „csúnya beszédnek” , ezt tudja mindenki, nálunk mindenki ehhez is tartja magát. De! Ebben a könyvben utcagyerekekről van szó. Olyanokról, akik az egész világot ellenségnek gondolják, akik beletörődtek s sorsukba és teljesen el vannak keseredve. Önmaguk megtartása az egyetlen céljuk és úgy védekeznek, ahogy tudnak… Aző életükhez hozzá tartozik ez a beszédstílus. Itt mindenképpen kellett. Ha nem lenne, nem lenne hiteles az egész történet és a karakterek….
Összességében: jó kis történet, nekem a végére picit elromlott….

Ajj istenem, miért, miért kellett ez a végére?!
Nekikezdtem. Azt vártam, hogy borzalmas lesz, de kellemesen csalódtam. Nem egy Tolstoy, de kikapcsolt, és a sok tömeggyártmány könyv között azért egyedi, és ez tetszett benne. Voltak néhol a mondatokban logikai bakik, de elnéztem fölöttük, a vége se hepiend, de épp ez a jó.
Egy dolgot leszámítva.
Miért érzi úgy minden író, hogy kell egy „öt évvel később” vagy valami hasonló? Nem, nem! Elrontja! Csöpögős, nyálas és blöaeee! Na, ezért ment le az az egy pont!
*duzzogva bevonul a sarokba és dacol a természettel a kis fejében*

http://worldwithbooks.comule.com/?p=989

Kár érte. Nem tudom, milyen műveltségű rétegnek szánták ezt a könyvet, de van ebben minden, ami egy jólnevelt embert – jelen esetben engem – kiakaszt: káromkodás ezerrel, felelőtlen szex, felelőtlen viselkedés. Főhőseink alulszocializált 15 évesek, akik hihetetlen ellenszenvesek, vulgáris beböfögéseik mélyen csökkentik a könyv színvonalát, ami egyébként is teljesen alpári stílusban íródott, amit én nem tudtam élvezni. Miért kellett ezt így megírni, kérdem én? És akkor még ilyenek vannak, hogy csak úgy felbukkan egy szereplő az egyik jelenetben (hogy a manóba tudta, hogy ott vannak?), vagy egy másik szereplő teljesen irreálisan viselkedik… A vége meg… ó, hogy tudtam, mi lesz a csattanó. Az ötlet jó volt, a kivitelezés rémes.

A történet jócskán elüt a szokásos „young adult” formulától, nincs hétköznapi lány, lányra veszélyes fiú, helyette van két utcagyerek, egy remek alapötlet és sok érdekes fordulat, főleg a végén. A befejezés miatt kapott plusz fél csillagot, egyébként 4es.
http://amadea.freeblog.hu/archives/2011/01/17/Megszamlalt_napjaink/

Eleve elrendeltség, halál, barátság, összetartás, elfogadás két deviáns kamasz hatóságoktól való menekülésének történetével bemutatva, meglepően jól sikerült, izgalmas lezárással.

Azért a közepe inkább csak 3 csillagot ér… :)
Bővebben: http://pupillaolvas.freeblog.hu/archives/2010/12/21/Rachel_Ward_Szamok/

Egy verseny keretében kaptam meg a könyvet, és az elején nagyon vártam, hogy végre megkapjam, mert megtetszett a történet. Aztán három barátnőmmel egyszerre kezdtük el olvasni, de már a felénél mindannyian úgy éreztük, jobb lenne ha már vége lenne a könyvnek.
Úgy éreztem hogy kinőttem már ebből a műfajból, ami az elején még egy színtiszta ifjúsági regény volt, aztán a könyv hétharmada után hirtelen megváltozott ez az egész.
A legkevésbé a megfogalmazás tetszett a könyvben. Ez nem tudom hogy a fordító hibája-e (bár egyes esetekben biztosra veszem hogy a fordítóé), de sok helyen elég kusza volt az egész. Az emberek nevei előtt gyakran kikerült egy névelő (a Karené, stb…), amik szerintem nem kellettek volna oda.
Azt vártam a könyvtől, hogy majd egy misztikummal körülvett történetet kapok, de a könyv nagy részében nem ezen volt a fő hangsúly, hanem a szökésről, a menekülésről.
Jem karaktere viszont szépen megváltozott a végére, ami viszont tetszett. A kis visszahúzódó lányból kaptunk egy kicsivel magabiztosabb karaktert.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Középiskolás levelezős versenyre kellett vagyis vállaltam, hogy elolvasom ezt a könyvet, mert a fülszöveg nagyon tetszett, akárcsak az, hogy Angliában játszódik a történet. Percekkel ezelőtt olvastam ki a regényt és nagyon vegyes érzéseim vannak róla. Volt, amikor csak úgy faltam az oldalakat, mert izgalmas és elgondolkodtató is volt, de kb. a könyv közepén egy darabig olyan volt, mintha egy 12 éves koraérett lány írná az egészet. Van olyan könyv, sőt a legtöbb könyvben semmi bajom nincs a káromkodásokkal, de ebben egyszerűen nem tudtam elviselni, ahogyan egyik főszereplőt sem. Az alaptörténet viszont nagyon ütős, de a könyv nagy részében a háttérbe szorul.
A történet eleje vontatott volt, aztán mikor beindultak volna az események, akkor jött a már említett szerintem szörnyű rész aztán az utolsó 100 oldalban pedig szerintem sziporkázott az írónő. A végén persze kiszámítható, hogy hova tűntek a számok Jem szeméből, de komolyan mondom, pár hete még eszembe sem jutott volna, viszont ha megjelenik a könyv folytatása, tényleg el fogok gondolkodni rajta, hogy elolvassam-e.

Számok, amik nem változnak, a halál időpontja, barátság, szerelem. Az alapötlet és az. hogy Anglia és London is kap szerepet nagyon tetszett, így amikor a fülszöveget olvastam rögtön tudtam, hogy ezt szeretném elolvasni, ez a véleményem a könyv olvasása során sem változott, de a nyelvezettel nem mindig voltam kibékülve. Szokatlan volt egy kicsit.

Bővebben: http://vedina007olvas.blogol.hu/?perm=3540989

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Mikor a könyv egyharmadánál tartottam, úgy gondoltam, hogy ez az értékelés valahogy így fog kezdődni: „Hát, kivettem a könyvtárból, ha már ott volt, mert kíváncsi voltam rá, de úgy tűnik, nem igazán érte meg…”
Mondtam volna ezt azért, mert idegesített a főszereplő, illetve mind a két főszereplő, untam a történetet, és nem igen láttam, mit akar ebből kihozni Ward. Számok, oké, nagyon izgi, de ettől még nem lesz cselekményed. Féltem, hogy az egész el fog menni bandaháború-irányba, ahol drogdílerek fenyegetőznek, túszul ejtenek meg ilyenek. Itt aztán marha nagy értelme lett volna a számoknak.
Aztán Jamék története mégis úgy alakult, hogy inkább menekültek. Mindig a nagy fiú-lány páros, mindenféle viszontagság között, hogy aztán egymásba szeressenek. Közben elgondolkodtam, hogy két lányról bezzeg soha nem írnak, mert abból mégis mit lehet kihozni csajbunyón, állandó nyafogáson vagy leszbikus párkapcsolaton kívül? Dettó fiúk, nyafogás helyett káromkodással, amiből egyébként így is volt elég. Hiteles szereplők kellenek? Hát, itt vannak. Két tizenöt éves, akik a lehető legtávolabb állnak a kertvárosoktól, elit iskoláktól, normális családtól és egyáltalán a 'normális' élettől. Az életük pedig tulajdonképpen abból áll, hogy egyik napról a másikra csak vannak. Ha ilyen körülmények között mégse lennének züllöttek, én verném is a fejemet a falba. Egyébként pedig így sem rosszabbak, mint a pesti fiatalság egy része. Ha ilyen helyszínt és ilyen körülményeket választott az író, akkor ez jár vele.
Na, de túlragoztam, vissza a meneküléshez. Nem igazán találtam logikusnak az okot, hogy miért. Kicsit több pesszimizmussal mint realizmussal nézték a helyzetet, legalábbis szerintem, és valahogy túlsiklottak azon, hogy ha menekülsz, azzal nem feltétlenül azt sugallod, hogy nem csináltál semmit, csak nem akarod, hogy a rendőrök kérdezősködjenek. Mindegy. Mikor így kicsit beindultak az események, már kezdett érdekessé válni a könyv, és ha Spidert nem is, de Jemet kezdtem kicsit megkedvelni. Aztán persze jöttek a kötelező gubancok, miközben kettecskén vándoroltak, például a tetovált tag, aki teljesen logikátlan módon odapottyant nekik, pont a jó kis keskeny alagútba, szembe. (Ezt hogy? Legalább valami rejtett célzást kaphattunk volna, de mindegy, végül is az olvasó képzeletére lehet bízni, ha már Jem számokat lát, akkor az ürge biztos nyomkövető kutya emberbőrben, oké, toleránsak vagyunk.)
Aztán ott volt a vége. Nem tudom, mennyire szánták drámainak a templomos jelenetet, de nem igazán volt az. És a nagy jellemváltozások ellenére kicsit csöpögött az egész, csak szerencsére cukormáz nem volt hozzá, az tönkrevágta volna az egészet. A lezárás viszont nagyon tetszett, annak ellenére, hogy abszolút kiszámítható volt.
Összefoglalva tehát nem volt ez rossz könyv, sőt; nekem tetszenek a reális világban játszódó, mégsem teljesen reális történetek. A szereplők néha idegesítőek voltak és logikai érdekességeket is lehetett találni, viszont a szerelmi szál, a leírások és tulajdonképpen maga a történet tetszett.