Valentin-nap ​és egyéb őrültségek (Hokisok 3.) 242 csillagozás

Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek

Mi ​tennél, ha a pasid ejtett, az amúgy stresszes munkádból kiábrándultál, és szeretnél feltöltődni, no meg valahogyan visszanyerni az önbecsülésedet? Kate Hamilton szorult helyzetében otthagyja Las Vegas csillogását, hogy az Idaho állam vadregényes vidékén fekvő kisvárosban, Gospelben vigasztalja magányos nagyapját, és mindent megtesz azért, hogy maga is erőre kapjon.
Útközben megpróbál elcsábítani egy szívdöglesztő idegent, ám az kikosarazza, mire a lány komolyan kétségbe esik azon, hogy vajon lehet-e ennél elkeserítőbb a helyzete.
Lehet, hogy igen… Először is, kiderül, hogy Gospelben a legtutibb péntek esti buli a verselgető társasköri hölgyek felolvasóestje. Aztán Kate találkozik Rob Sutterrel, az egykori jéghokis fenegyerekkel, aki jelenleg a szemközti sportbolt tulajdonosa – s kiderül: ő az a szívdöglesztő idegen, aki lepattintotta!
Hogy korábban Rob is megégette már magát a szerelemben, az enyhe kifejezés!
Amikor egy nap zárás után erősen… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Athenaeum, Budapest, 2015
324 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632934020 · Fordította: Szieberth Ádám
>!
Athenaeum, Budapest, 2015
324 oldal · ISBN: 9789632934136 · Fordította: Szieberth Ádám

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Rob Sutter · Kate Hamilton · Stanley Caldwell · Grace Sutter

Helyszínek népszerűség szerint

G-pont


Kedvencelte 18

Most olvassa 1

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 59


Kiemelt értékelések

zuna19>!
Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek

Rachel Gibson könyvei nagyon hatásosak. Mindig öröm olvasni tőle valami újat. Tőle kifejezetten szeretek újraolvasni is. Csak ajánlani tudom a könyveit.
Történetileg ez a rész volt a leggyengébb idáig. Tetszett-tetszett, de nem ez lett a kedvencem.
Kate nagyon rokonszenves szereplő, őt már a legelején megkedveltem. A történet előrehaladtával is csak szimpatizálni tudtam vele. Nagyon szerethető karakter.
Rob már felbukkant a Jane vékony jégen táncol című részben és nem aratott nálam nagy sikert. Igaz abban a részben csak pár apróbb jelenetben szerepelt. Ennél a történetnél, az elején baromira nem szerettem meg, a közepe felé kezdtem megkedvelni, de a végére így se szerettem meg maradéktalanul. Voltak jó pillanatai, de a legtöbben nem tudtam megérteni, mit miért tesz. Fárasztó volt egy kicsit a viselkedése.
A könyv eleje baromi lassan indult be. Egy idő után viszont, ahogy felpörögtek az események nem tudtam letenni a könyvet. Olvastatta magát. Ezt az is bizonyítja, hogy egy fél nap alatt elolvastam. A munkahelyemen se tudtam letenni. Még szerencse, hogy nem szóltak meg miatta.
Ezt a történetet akár, magában is lehet olvasni, nem feltétlenül szükséges hozzá az előző két rész.
Szokás szerint ezt is szeretném majd újraolvasni. És alig várom a negyedik részt is. Ami mostanában sajnos nem hinném, hogy a kezembe köt ki.

8 hozzászólás
MVivien>!
Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek

Már kezdtem elfelejteni miért szeretem Rachel Gibson könyveit. Ez a történet azonban eszembe jutatta. Nagyon tetszett ez a könyv is az írónőtől, ahogy azt már megszokhattuk ez a történet is romantikus és humoros volt.
Kate-t már az elején nagyon megkedveltem. Nagyon tetszett, hogy önálló és mindig megmondja a magáét.
Rob-ot nem igazán kedveltem. Volt néhány jelenet amiben szerettem, de a történet végére sem sikerült megkedvelnem.
Kate nagypapáját is megkedveltem megérdemli hogy boldog legyen Grace-szel.
Nagyon szeretem az egész sorozatot. Az előző két részt már régebben olvastam, és nem mindenre emlékszem belőle, de ez a történet önállóan is ellehet olvasni, mert így is meg lehet érteni. Tervezem hogy újraolvasom az egész sorozatot, mert nagy kedvenc. Remélem minél hamarabb olvashatom a következő részt is.
Ezt a sorozatot csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a romantikus könyveket. mert biztosan tetszeni fog.

molybarby>!
Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek

Továbbra is imádom Rachel Gibson írásait. :) Mindig kapunk egy egyszerű történetet néhány bonyolult emberrel és persze rengeteg szenvedéllyel. Nagyon tetszett, hogy Kate ennyire rátermett volt, nem félt kimondani amit másokról gondol. Rob pedig teljesen elrabolta a szívem, bár a bajuszáról ne beszéljünk :D
A borító valami förtelem szerintem, de ahogy elnéztem az angol verzió se lett egy csoda. Viszont tökéletesen kárpótol a történet szerencsére :) Továbbra is az első két rész tetszett a legjobban, ahol többet foglalkozott az írónő a hokival. Legalább is jobban feldobta a magát az eseményeket. :)

brena>!
Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek

Bajusz??brrr….szakáll ok lenne… De ezt elég hamar elfelejtettem…szoval nekem csupasz arcú főhősöm volt Nagyon tetszett. Azért a story kitalalható de nem is ez a lényeg hanem hogy tök jól szórakoztam olvasás közben! Hangosan fel-fel kacagtam:)
UPDATE:
rettenetesen idegesítettek a fordítási bakik…"mini torták"???az nem muffin?"sapkaellenzőjére csiptetett kütyű" az napellenző, érdekes később helyesen szerepelt ez a szó…"kenyérpirító-takarókat kötöget"=????akkor piritott kenyér takaró már inkább…a nagyi kockás valóban furán hangzik magyarul..
szóval fél pont levonás
+OMG!megnéztem milyen a fu manchu bajusz….bakker….fúj…ehhh…
akkor Hulk Hogan fiatalkorában=Rob??? ahhh ez kikívánkozott…:))))

6 hozzászólás
ncsn87>!
Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek

Ez a sorozat egyre jobb és jobb lesz. ♥♥♥ Nem tudom, hova tudja még az írónő fogozni, de epekedve várom a további részeket.
Szuper a fordítás. Nem félt helyenként odaillő, de csúnya, mocskos szavakat használni hála az égnek a fordító. Ahogy egy barátnőm mondta: „A f*sz az f*sz!” Ennyi! XD Annyira szép volt az egész, közben meg mocskos is volt, tele feszültséggel, vággyal. Az a jó fajta erotikus könyv, aminek nem kell, hogy minden oldalán aktus legyen. Szépen felépített csúcspont, vérpezsdítő sztori, jó humorral körítve.
De nem csak erről szólt. Nekem az újrakezdés az első szó, ami eszembe jut róla. Két ilyen pár is van, akik ezen mennek keresztül, közülük az egyik páros idős is. Tényleg annyira szépen kifejtette rajtuk keresztül az egészet. Egy könnyed limonádénak tűnik a könyv, de közben mégsem az. A hokis téma meg ebben kapja a legkevesebb hangsúlyt, ami kicsit sem zavart vagy hiányzott.
A másik, hogy szívesen laknék egy ilyen nyugis kisvárosban. Valahogy tetszik az egész környezet is, otthonos. Persze azért egy Rob szerű dögös férfi fontos kelléke, csábereje lenne ennek. :D Imádom a pasit, komolyan, csak úgy sütött miatta a tesztoszteron a lapokról, de ez a Fu Manchu-bajusz… Könyörgöm én, miért???? Keressetek rá, ha nem ismernétek milyen. Jót fogtok röhögni. XD Annyira kiábrándító volt számomra ez a kép, hogy nehezen szabadultam tőle. Amikor meg végre sikerült, megint meg lett említve… XD De elnézem az írónőnek, nagyon jó könyv ezzel együtt is. Kate-ben meg mintha magamat láttam volna, egy vörös hajú, makacs, nagyszájú nő. És Rob pont ezért szerette, mert ő tudta csak egyedül, hogy milyen is belül igazán Kate.
Nem fecsérelem tovább a szavakat, pedig lenne mit mondanom. Remélem a sorozatnak messze még a vége. *imádkozik*
OLVASSÁTOK!!!! KÖTELEZŐ HÁZI FELADAT!
Ui.: Hozok pár idézetet is, pedig nem nagyon szoktam. :)

12 hozzászólás
NaNa_88>!
Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek

Ezt is változatlanul szerettem. Hiányzott a hoki, de ez a kisvárosi élet is elég vicces volt a sok öregasszonnyal, akik keselyűk módjára köröztek Kate nagyapja felett. XD Nagyon jót mosolyogtam magamban a pletykán, amit Kate a tudta nélkül indított el, egy félvállról odavetett megjegyzésével. Tűkön ültem mikor derül ki, hogy tőle ered az egész. :D
Nekem egyetlen dolog rondított be a képbe, ami miatt Rob nem lehetett álompasi. A bajusz. Mikor már pont elfelejtettem, akkor megint le volt írva, hogy ezt az úgynevezett Fu Manchu bajszot viseli egy kis szakállal. Akaratlanul is a Kung fu panda Shifu mesterének képe tolakodott az agyamba. Miért kellett ezt elrontani?! Nem lehetett volna egy körszakáll, vagy egy sima bajusz, kis szakállal? Miért Hulk Hogan?! Nekem ez annyira illúzióromboló volt. T.T Egy ponton eljutottam oda, hogy meggugliztam ezt a típusú arcszörzetet, hátha rátalálok egy változatára, ami nekem is elfogadható. Találtam is, de ettől függetlenül sajnos meg kellett erőltetem az agyamat, hogy ezt is lássam a fejemben, ha szóba került. De a történet tetszett. Teljesen bele tudtam élni magam, jókat derültem a félreértéseken, meg azon, ahogy Rob a vége felé már nem finomkodott. Na meg a verseken! Hát az parádés volt! XDDD És mindezek mellett egy számomra nagyon megható jelenet is helyet kapott. spoiler
Az egészet nézve megint szórakoztató volt és szexi. Nevettem, pirultam, irultam-virultam. :D Érdekesek voltak a háttértörténetek is és a jelen eseményeiben megvolt a kellő romantika, egy kevéske mocskos szexel. Az öregek meg zseniálisak voltak. :D Csak az a hülye bajusz ne lett volna! XD

6 hozzászólás
Csoszi>!
Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek

Már alig vártam, hogy a Hokisok című sorozat újabb kötetét elolvashassam. Az előzőeket nagyon szerettem, és ebben sem kellett csalódnom. Remélem az @Athenaeum_Kiadó hamarosan megörvendeztet bennünket a folytatásokkal.
Maga a történet remek, szórakoztató, humoros és tipikusan csajos. Rengeteget nevettem. A két főszereplőt, Kate-t és Rob-ot sikerült megkedvelnem. A könyv végére jó kis párost alkottak. A további kilencszázhúsz fantáziáról szívesen olvastam volna még, még és még:-)
Amivel nem tudtam kibékülni az a borító. Ja, és a Fu Manchu-bajusz! Rágugliztam. Hááát…

2 hozzászólás
Viktória_Erdei P>!
Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek

Azt hittem, hogy legalább 3 nap kell ahhoz, hogy kiolvassam a könyvet, mert a betűk nagysága megrémített. De persze nem így történt. Kate-t már az elején megkedveltem, magabiztos lány de Rob-bal voltak gondjaim. A szikra végig ott volt a két főszereplő között. Egy kicsit hiányoltam belőle a jéghokiról szóló jeleneteket.

kocybaba P>!
Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek

Nem csodálom, hogy ennyien megemlítették a Fu Manchu-bajuszt és hogy rögtön a képzeletbeli borotváért kapkodtak. Amint utána néztem, meg is tudtam érteni miért. Szerintem nincs az az isten akinek ez jól állhat. Úgyhogy miután túl tettem magam ezen kezdeti kisebb sokkon és szépen leradíroztam a virtuális Robom fejéről, már minden rendben volt… Olyan laza, egy ültő helyben kiolvasós élményt nyújtott a könyv. Csipkelődések, kerülgetések és egy kis mellékszál tarkították a végtelenül egyszerű cselekményt. A karakterek múltja, sebei valamennyit ugyan még mélyítettek rajta, de amúgy teljesen borítékolható történetet adott. Robot és Katet is szó-szó módon kedveltem, de ez az összhatást nem befolyásolta, ahogy az sem, hogy a hoki téma ezúttal csak épphogy érintőlegesen szerepelt. Miután ez 3. rész a sorozatból, már tudtam mire számíthatok és azt is kaptam.:)

nat>!
Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek

EZ kellett most nekem! Én egyszerűen imádtam! Egyébként is nagyon szeretem ezt a hokis sorozatot, de ezt a részt most különös. Az egész kisvárosi hangulat, kicsit olyan Hart of Dixies feeling teljesen magába szippantott.
Az ilyen típusú romantikus, chick lit könyveket sokkal jobban szeretem mint a YA, NA szenvedős vonalat, vagy a legtöbbször csapnivalóan rossz erotikus vonalat.
Vicces volt, szórakoztató, könnyed, igazából ezt az érzést eddig csak SEP, Jennifer Cruise, Julie James könyveiben kaptam meg.
A fordítót pedig meg kell védenem, mert szerintem marha jó lett a fordítása. Persze, volt néhány oda nem illő szó, de nekem nagyon bejött, hogy végre nem nyálasan, csöpögősen és rosszul volt fordítva egy könyv, hanem tényleg elhittem, hogy egy pasi gondolatai ezek.

Ui: Azért ezzel a bajusz dologgal erősen meg kellett kűzdenem…Na de a tetoválás és Rob személyisége eléggé helyrerakta a dolgot… :D:D:D:D

10 hozzászólás

Népszerű idézetek

zuna19>!

– Martha Stewart, bárhol is vagy, mehetsz kapálni!

210. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Martha Stewart
zuna19>!

– Én csak magammal törődöm. Végre eljutottam odáig, hogy nem érem be kevesebbel, mint amit megérdemlek.
– És azt hiszed, hogy a házaséletet érdemled? – kérdezte Rob, de legalább halkabban. – Hidd el, bébi, hogy arra a földi pokolra nem szolgált rá senki!
– Nekem akkor is az kell. És egy olyan emberrel akarom kipróbálni, aki szeret annyira, hogy ő is kipróbálja velem. Úgy akarok megöregedni, hogy ugyanazt az arcot látom minden reggel, meg minden este a vacsoraasztalnál. Olyan öregasszony akarok lenni, aki ötven év után is kézen fogva járkál a férjével, akivel jókat nevetgélnek. Igen, ezt akarom! Egyszer s mindenkorra a felesége akarok lenni valakinek.

314. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kate Hamilton · Rob Sutter
1 hozzászólás
zuna19>!

– Tudta, hogy egy méhecske élete során mindössze másfél teáskanál mézet állít elő?

144. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kate Hamilton
zuna19>!

– Ha egy boltban dolgozol, az azért jó, mert soha nem fogysz ki semmiből – tette hozzá, majd Rob kezébe adta a sütit. – Az árnyoldala pedig az, hogy dagadt leszel.

220. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kate Hamilton
2 hozzászólás
zuna19>!

– Szeretlek, Kate – mondta a szemébe nézve. – Nem csak azt hiszem, s nem csak lehet, hanem szeretlek. Soha nem szerettem így egyetlen nőt sem, ahogy most téged. Szeretem a konok természetedet, és szeretem azt is, hogy más férfiak szerint idegesítő, nagyszájú némber vagy, aki mindenáron meg akarja szorongatni a töküket, és egyedül én tudom rólad az igazat. Szeretem benned azt is, hogy egy személyben meg akarod változtatni a gospeliek étkezési szokásait. Szeretem, hogy tudod, mit érsz. Azelőtt azt hittem, hogy ha valami rosszul sül el az életben, elég, ha egyszerűen nem követem el még egyszer ugyanazt a hibát, és már meg is oldottam a problémát. De ez nem oldott meg semmit, csak baromi magányosan éldegéltem. Aztán jöttél te, és visszahoztad az életemben a napfényt. És én soha többé nem akarok úgy élni, ahogy a Sun Valley-i felkínálkozásod előtt éltem. Szeretlek, és örökké együtt akarok maradni veled. Azt akarom, hogy a barátom és a szeretőm légy. Nem csak ma, vagy holnap, vagy egy évig, vagy öt évig. – Rob most átkarolta Kate derekát, a füléhez hajolt, és suttogva folytatta: – Kate, légy a feleségem! A szeretőm! Az én örök társam!
Kate egy örökkévalóságig tartó szünet után azt felelte:
– Már megint ezt csinálod.
– Mit?[…]
– Úgy megbabonázol, hogy nem tudok neked nemet mondani.
Rob elmosolyodott.
– Akkor mondj igent.
– Igen […] .- Szeretlek, Rob. Szeretem azt a hatalmas egódat, amely még az enyémnél is nagyobb. És szeretem benned azt is, hogy még a hegyvidéki mamikák kézműves klubjába is bemerészkedtél utánam. Azért jöttem Gospelbe, hogy önmagamat keressem, erre megtaláltalak téged. Te vagy az én szeretőm, az én fantáziaemberem.

319-320. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kate Hamilton · Rob Sutter
Annie04>!

– Rob – szólt rá az édesanyja –, ha szépen megkérlek, mondanál asztali áldást?
A fia úgy bámult rá, mintha arra kérte volna, hogy fejen állva szavaljon franciául. Letette a villáját.
– Azt akarod, hogy imádkozzak? – értetlenkedett. – Itt és most?
Grace arcáról nem olvadt le a mosoly, miközben szúrós pillantást vetett a fiára.
– Hát persze, drágám.
Rob lehajtotta a fejét, és összeszaladt a dús szemöldöke. Kate túlságosan nem lepődött volna meg, ha a férfi valami olyasmivel rukkol elő, hogy Jó kaja, jó husi, Istenünk, hagyj enni!
De nem így történt.
– Áldd meg, Urunk, az ételt, mely az asztalunkra került – mondta Rob, majd rövid szünet után hozzátette: – És add, hogy ne legyünk tőle rosszul, ne akadjon a torkunkon, és ehhez hasonlók… Ámen.
– Ámen – mondta Kate is, miközben ajkait összepréselve visszafojtotta a nevetést.
– Ámen.
– Ámen. Köszönöm, Rob.
– Szívesen, anya…

Kapcsolódó szócikkek: Grace Sutter · Rob Sutter
zuna19>!

Kétszer is megalázta már. Kétszer hagyta magára a viselkedése miatt érzett kínos zavarával, meg az elutasítás okozta döbbenetével. És ez pontosan kettővel több a kelleténél.
Úgyhogy harmadszor ilyesmire nem kerülhet sor, és nem is fog!

156. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kate Hamilton
zuna19>!

– És Kaliforniával mi a baj? […]
– Az, hogy tele van hippikkel, füvesekkel meg vegetáriánusokkal […]. – Persze, most, hogy Arnold lett a kormányzó, más lesz ott a világ! Meglátja, mire annyit mondana az ember, hogy Visszajövök!, semmi sem lesz a régi! Tudja, Arnoldnak van egy háza Sun Valley-ben!

212-213. oldal

Tünde_JLT I>!

Miért olyan nagy baj, ha a nők beismerik, hogy ugyanúgy gondolkodnak a szexről, mint a férfiak?

1 hozzászólás
Cheril>!

Még akkor is kedvellek, amikor minden erőmmel azon vagyok, hogy ne kedveljelek.

270. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kate Hamilton

A sorozat következő kötete

Hokisok sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Jennifer Probst: Elhibázott házasság
Christina Lauren: Kalandtúra Wilder-módra
Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér
Cora Reilly: A vágy hatalma
Abby Jimenez: Van helyem a világodban?
Lisa Kleypas: Apja lánya
Vi Keeland: Hívatlan vendég
Emma Chase: Játssz a szívemen!
Vi Keeland: Egomániás
Susan Elizabeth Phillips: Csak Te kellesz!