Polgárháború ​Észak-Amerikában 85% 23 csillagozás

Nagy hatással volt rám egy négernek a gyors felfogóképessége és értelme, akivel Missouriban találkoztam. A hotel bárjában dolgozott. Beszélgetni kezdtem vele a rabszolgák helyzetéről. Nem vádolta kegyetlenséggel a rabszolgatartókat. Elismerte, hogy jól táplálják és ruházzák a rabszolgákat, s általában nem is dolgoztatják őket agyon. Megkérdeztem tőle, hogy ő maga rabszolga-e? Hebegett-habogott, zavarba jött; mindjárt rájöttem, hogy nagyon durva kérdést tettem fel. Sajnáltam, hogy megtettem, láttam, hogy megbántottam, mert éreztettem vele helyzetének nyomorúságát. „Éppenséggel nem vagyok rabszolga” – válaszolta végül. Tudtam, hogy az, de szégyellte bevallani. „Mivel maga is beismeri” – mondtam –, hogy a rabszolgák sorsa elviselhető, s általában nem is bánnak velük rosszul, elégedettek-e a sorsukkal, vagy szeretnének szabadok lenni?” A bárpulton volt néhány bor- és sörcsepp és néhány kétszersültmorzsa, legyek nyalakodtak rajta. Gyorsan rájuk borított egy poharat, két vagy három légy alatta maradt. Villogott a szeme, egész teste remegett, amit ujjával a pohárra mutatott, ami alatt a fogságba került legyek zümmögtek. „Miért nem esznek és isznak ezek a legyek úgy, mint az előbb – mondta –, amikor lenne mit fogyasztaniok akár egy hétig is? De se nem esznek, se nem isznak, mert elvesztették a szabadságukat.” Felemelte a poharat, a legyek elrepültek. „Látja, most újra boldogok, újra esznek és isznak, s élvezik is az evést és az ivást.”

Rabszolga-árverés /angol tudósítás 1861-ből/ (42. oldal)

Nyolcvanhét évvel ezelőtt apáink új nemzetet teremtettek ezen a földrészen. Ez a nemzet szabadságban fogant, s annak az elvnek szenteltetett, hogy minden ember egyenlő.

Nagy polgárháború köt le bennünket, próbára tesz, hogy nemzetünk, vagy bármely hasonlóan fogant és elkötelezett nemzet sokáig fennmaradhat-e? Ennek a polgárháborúnak nagy csataterén találkoztunk. Azért jöttünk össze, hogy ennek a mezőnek egy részét örök nyugvóhelyül ajánljuk azoknak, akik életüket áldozták azért, hogy éljen a nemzet. Illő és méltó, hogy így tegyünk.

Tágabb értelemben szólva azonban nem tehetjük, nem szentelhetjük fel, nem avathatjuk szentté ezt a helyet. Felszentelték ezt azok a hősök, élők és holtak, akik itt küzdöttek, sokkal inkább, mint ahogy az a mi szerény erőnkből telik, s mi ehhez már semmit nem adhatunk, s mi ebből már semmit nem vehetünk el. A világ alig vesz erről tudomást, s nem sokáig fog emlékezni arra, ami itt ma elhangzik, de soha nem felejtheti el azt, amit ők itt tettek. Mindenekelőtt ránk, az élőkre vár a feladat, hogy hittel vállaljuk azt a befejezetlen művet, amelyet az itt harcolók oly nemesen szolgáltak. Mindenekelőtt ránk vár az a feladat, hogy hittel vállaljuk a ránk maradt munkát, hogy dicső halottainktól még nagyobb odaadást merítsünk az ügy iránt, amelyért ők végleg mindent feláldoztak, hogy mi, az itt jelenlevők híve higgyük, hogy halottaink nem haltak meg hiába, hogy ez a nemzet Isten segedelmével újjáteremti a szabadságot, hogy a nép kormánya, a nép választotta, a népért dolgozó kormány nem fog eltűnni a földről.

Gettysburg /Lincoln beszéde/ (120-121. oldal)