A ​makedón Nagy Sándor története 16 csillagozás

Q. Curtius Rufus: A makedón Nagy Sándor története Q. Curtius Rufus: A makedón Nagy Sándor története Q. Curtius Rufus: A makedón Nagy Sándor története

Útleírás, anekdotafüzér, a modern lélektani regény előfutára: talán így fogalmazhatnánk meg legjobban e különös könyv műfaját. Útleírás, hiszen a világhódító Nagy Sándor hadjáratairól szóló krónika elvezeti az olvasót Egyiptomba, Perzsiába, a mesés Indiába, megismertet messzi tájakkal, rémítő állatokkal és furcsa népszokásokkal. És anekdotafüzér is, egyfajta Ezeregyéjszaka meséi vagy Dekameron. Megelevenedik a gordiuszi csomó kettévágásának története, olvashatunk az amazon királynőről, aki fiúgyermeket szeretne a makedón királytól, és fiúszeretőkről, akik tisztes katonák élete-halála felől döntenek. Bepillantást nyerünk Dareiosz kincsesházába, Szemiramisz kertjeibe, tanúi vagyunk a hatalom megtartásáért vívott kegyetlen harc eseményeinek, megvesztegetéseknek, gyilkosságnak, a hóhér munkájának.

Eredeti cím: Historiae Alexandri Magni

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Századok – emberek Európa

>!
Szukits, Szeged, 2003
342 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639441694 · Fordította: Kárpáty Csilla
>!
Európa, Budapest, 1967
324 oldal · keménytáblás · Fordította: Kárpáty Csilla

Enciklopédia 26

Szereplők népszerűség szerint

Nagy Sándor · perzsa

Helyszínek népszerűség szerint

India


Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Q. Curtius Rufus: A makedón Nagy Sándor története

Sok mindent gondoltam, amikor ebbe a könyvbe belekezdtem, de hogy egy ókori életrajz ilyen frissen érdekes tudjon lenni… hát azt nem. :) Főleg úgy, hogy a bizonyos történelmi személyiségről (népszerű nevén: Sanyi) már azért elég sok mindent összeolvastam. Ennek ellenére még újat is tudott mondani a könyv! (Bár ennek értékét némileg csökkenti, hogy egy-egy számomra új információ szerintem a címszereplőnek is új lett volna. :D @latinta szerint a könyv helyenként simán elmenne ókori pletykalapnak. :D Szerintem is.)

A könyv sajnos hiányos – mármint nem az én példányom, hanem úgy általában nem minden része maradt fenn. Az első két könyv például hiányzik, de jó eséllyel közben is maradt ki egy-két bekezdés innen-onnan, például Nagy Sándor második házasságáról csak utólag értesülünk. Hát, gondoltam, „habent sua fata libelli”, az ókori szövegek gyakran töredékesek… Csak hát aztán utánanéztem egy kicsit, és jól eltátottam a szám, mikor kiderült, hogy ezt biza a római császárok előbb titkosították olyan nyolc-kilenc évtizedre, aztán meg cenzúráztatták, úgy adták ki.

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/22/q_curtius_…

15 hozzászólás
kaporszakall>!
Q. Curtius Rufus: A makedón Nagy Sándor története

Marco Polot kortársai így csúfolták: Il Millione, mert úgy dobálózott a nagy számokkal, amikor Kína lakosságát, seregének nagyságát vagy kincsei bőségét ecsetelte, hogy senki nem hitt neki. Nos, Curtius Rufus hasonló módon túlozza a számadatokat; szerinte Dareiosz több százezres sereggel támadt a makedónokra Isszosznál, akik közül, idézem: „százezer gyalogost és tízezer lovast kaszaboltak le. Nagy Sándor katonái közül mintegy négyezer-ötszázan sebesültek meg; mindössze háromszázkét gyalogost veszített, és százötven lovasa pusztult el. Ily elenyésző veszteség árán vívta ki fényes diadalát.”

Szóval Rufus mester inkább Háry Jánosra hasonlít, mintsem egy komoly történetíróra. Csataleírásai is zavarosak, nehéz követni az eseményeket (szemben Julius Caesar emlékirataival, vagy Walter Scott regényeivel, amelyek szabatosan tálalják az effélét – mostanában olvastam őket, és el lettem kényeztetve). Rufus tobzódik az ellenfél fényűzésének ecsetelésében, csillogó szemmel meséli, miként zabrálták a derék makedón harcosok a perzsa táborban a zsákmányt, hány száz talentum ezüstöt, izébizét kaparintottak – szóval van itt minden, amivel a jámbor római olvasókat el lehetett kápráztatni. Helyenként moralizál, máshol fölöslegesen hosszú, dagályos (és mondanom sem kell: ilyen formában soha el nem hangzott) szónoklatokkal lassítja az elbeszélést. Ráadásul földrajzi ismeretei is hiányosak: pl. amikor a VII. fejezetben Sándor a bitorló Besszosz ellen indul, aki Baktriában (a mai Afganisztán vidékén) uralkodik, akkor átkel a Kaukázuson, holott előtte Szogdiana (a mai türkmén vidékek) határán állt. Tehát visszaszaladt nyugat felé több ezer kilométert, hogy – fölöslegesen – átjusson északra, a mai ukrán és a kalmük sztyeppre, s utána északról megkerülve a Kaszpi-tavat (amiről a szöveg egy szót sem szól) visszajusson jóformán ugyanoda, ahonnét elindult… Megállapíthatjuk: Rufus nem volt egy Sztrabón.

A könyv érdeme viszont, hogy nem titkolja Sándor jellemének sötét oldalait sem, fölösleges vakmerőségét, indokolatlan nagylelkűségét szeszélyesen váltó kegyetlenségét, alkoholizmusát, paranoiáját. És megmutatja a birodalom instabilitását is: az újra és újra fellobbanó lázadásokat, a tartományurak megbízhatatlanságát, melyekben már kódolva volt a Sándor halála utáni anarchia – csoda, hogy csak négy- és nem húszfelé esett szét ez a hirtelenjében összekalapált heterogén monstrum. Jellemrajz és történelmi pletykák sorakoznak egymás után, s a IX. fejezet indiai hadjárata már-már a népmesék hangján idéződik fel.

Ez nem történetírás, annak ellenére sem, hogy maga a forgatókönyv vázlata megfelel a valóságnak. Színes epizódokkal megspékelt ókori lovagregény ez, és ekként is olvasandó. Aki kedveli ezt a műfajt, élvezni fogja.

4 hozzászólás
csillagka>!
Q. Curtius Rufus: A makedón Nagy Sándor története

Sanyi te isten fia, népek felszabadítottja, talán az írott történelem első igaz hódítója.
Alexandria alapítója, jó sok várost alapított ezen a néven, kis egoista :)
Sokkal rosszabbra számítottam, felkészültem egy száraz könyvre, ez helyett egy nagyon érdekes történelmi mesét kaptam egy érdekes emberről, aki egy kicsit nagyon nagynak érezte magát. Zseniális hadvezér képességeit, rengeteg emberi gyarlósággal fűszerezve egy érdekes és felemás személyiség bontakozik ki.
Rufus azt hiszem jól megfogta a karaktert, aki szeretett, gyűlölt, gyilkolt és verekedett, azt tette amire tanították, háborúzott és közben eljutott a világvégéig.

4 hozzászólás
Andrée>!
Q. Curtius Rufus: A makedón Nagy Sándor története

Kissé nehezen sikerült megbirkózni ezzel a könyvvel. Nagy Sándor és az élete érdekes téma, ahogyan az ókori történelem is. Itt pedig kapni bőven mindkettőből. Ami nekem nehéz volt az a sok helyszín, ami viszont még nehezebb az a sok név megjegyzése. Ki is az, kivel is van, most mi van? Szóval olykor vissza kellett lapozni, hogy éppen merre és kivel is jár a történet.
Mindezeket leszámítva sikerült egy olyan Nagy Sándor életutat összehozni, ami nagyon is leköti az embert és ámulatra készteti. Hihetetlen, hogy mekkora utat bejárt és mekkora területeket hódított meg. Bámulatos!


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

De inkább pusztuljak másvalaki hitványsága miatt, mint ennen gyávaságomért.

Lunemorte P>!

Jobb, ha tüstént meghalok, semmint, hogy sokára épüljek föl. Ezért, ha van az orvosoknak valamicske hatalmuk és tudományuk, akkor tudják meg, hogy nem annyira a halál, mint inkább a háború ellen követelek orvosságot.

Lélle P>!

[…] az irigy ember magát gyötri a legjobban.

245. oldal, VIII. könyv (Szukits, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: irigység · Nagy Sándor
1 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!

Úgy hiszem, ha Nagy Sándor élete végéig meg tudta volna őrizni szerény lelkületét, boldogabb lett volna, mint amilyennek akkor látszott, amikor, mintha csak Liber atya tartana diadalmenetet, győztesen bejárt minden országot a Helleszpontosztól az Óceánig. Ha ilyen marad, bizonyára győzedelmeskedik leküzdhetetlen bűnein, a dölyfön és a haragon, és óvakodik attól, hogy barátait lakoma közben leölesse: akkor nem merészelt volna csatákban kitűnt férfiakat, akik oly sok népet igáztak le, meghallgatás nélkül lekaszaboltatni. Eleinte még nem részegítette meg a siker; csakhogy kezdetben még szerényen és okosan hordozta szerencséjét, végül pedig már nem bírta el annak nagyságát.

33. oldal

1 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!

[…] a perzsáknál hagyományos, hogy csodálatos hűséggel őrzik a királyok titkát: sem megfélemlítés, sem ígérgetés nem csalt ki belőlük egyetlen hangot sem, mely nyomra vezetett volna. Ősi szabály szerint az alattvalóknak halálbüntetés terhe alatt hallgatniok kell a királyról. A fecsegésért szigorúbb büntetés járt, mint bármi más gyalázatos tettért, s a mágusok úgy vélekedtek: semmi fontosat nem lehet rábízni arra, akinek nehezére esik a hallgatás, ami természettől fogva a legkönnyebb dolog a világon.

55. oldal

Lunemorte P>!

A mágusokat háromszázhatvanöt, bíborköpenybe öltözött ifjú kísérte, a kerek esztendő napjainak száma szerint, mert a perzsák is ugyanennyi napra osztották föl az évet.

Kapcsolódó szócikkek: mágus · perzsa
3 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!

Mi sem uralkodik erősebben a néptömegen, mint a babona; egyébiránt zabolátlan, szilaj, szeszélyes, de ha a légből kapott vallás a hatalmába keríti, inkább szót fogad a jövendőmondóknak, mint vezéreinek.

67. oldal

Lélle P>!

Minálunk azt mondják, a szerencsének nincs lába, csak szárnya és keze. Amikor a kezét nyújtja, ragadd meg a szárnyát is!

200. oldal, VII. könyv (Szukits, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: szerencse
Timár_Krisztina I>!

Jómagam több dolgot leírok, mint amennyit elhiszek; de nem akarom sem igaznak állítani azt, amiben kételkedem, sem elhallgatni azt, amit hallottam.

249. oldal

6 hozzászólás
Lélle P>!

Sokszor okozott már egy parányi szikra is hatalmas tűzvészt. Mindig veszéllyel jár az ellenség lebecsülése; erejét gyarapítod azzal, hogy semmibe veszed.

141. oldal, VI. könyv (Szukits, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: ellenség · Nagy Sándor

Hasonló könyvek címkék alapján

Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok
Marcus Aurelius: Marcus Aurelius elmélkedései
Marcus Aurelius: Elmélkedések
Kákosy László: Ré fiai
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Aranysárkány
A. B. Bosworth: Nagy Sándor
Titus Livius: Róma története a Város alapításától (I-XX. könyv)
Iordanes: Getica
Mindent a történelemről gyűjtemény
Publius Cornelius Tacitus: Iulius Agricola életrajza / De vita et moribus Iulii Agricolae