Mindenki igazán felnőtt-e, aki testileg nagyra nőtt, sok évet tudhat maga mögött és állampolgári jogai vannak? Mit jelent felnőttnek lenni gondolkodásunkban, érzelmeinkben, erkölcsünkben, kapcsolatainkban, szexuális fantáziánkban és az ágyban? Az ifjúság és vénség közötti évtizedekről töpreng és vitatkozik önmagával ebben a könyvében a szerző.
Felnőttnek lenni… 40 csillagozás

Kedvencnek jelölte 1
Most olvassa 2
Várólistán 11
Kívánságlistán 10
Kölcsönkérné 3
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
"Felnőtt az, akinek a szolidaritását nem a kapcsolatok formális elemei, hanem a történés erkölcsi tartalma határozza meg. Egyaránt tud szolidáris és támadó is lenni akár a fölérendelt, akár a mellérendelt vagy az alárendelt kapcsolatok irányában."
136. oldal
"Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!"
/József Attila/
Szórakoztató és szellemes, humoros és elgondolkodtató, gördülékeny és olvasmányos.
Mert Felnőttnek lenni jó? Persze, no meg talán szükséges is. Ebben a könyvben nagyon sok fontos szempont szerint van rendszerezve, hogy mit is jelent felnőttnek lenni, illetve mikortól is.
Természetesen mint a többi Popper könyv, ez a mű sem szigorúan a címről szól, hanem egy csomó más témában is kapunk útravalót :-)
A szerző szinte minden könyvét olvastam eddig, odáig voltam/vagyok értük, de ezúttal valahogy elmaradt a csoda. Most kezdtem igazán érezni azt – amit már sokan mondtak róla – hogy sokszor ismétli önmagát, és ugyanazokat a dolgokat mondja el.. Nem volt rossz persze, voltak benne jó gondolatok, érdekes okfejtések, kellemes idézetek, de valahogy mégsem volt katartikus élmény. Bár mostanában nem vagyok formában, mentálisan le vagyok amortizálva, úgyhogy az is lehet, hogy az én hibám, majd jobb kedvemben újra olvasom. Talán.
Érdekes könyv volt, sok megszívlelendő gondolattal. Tetszett, hogy visszanyúlt történelmi példákhoz, idézett költőktől, íróktól, ezekkel színesítve a gondolatait.
„Történelmi közelségben a rokokó századában érvényesült maximálisan a női befolyás és hatalom. Politikában, tudományos és művészi karrierben döntő volt a nők szava.”
„Napóleon becsvágya volt, hogy a nőket visszaszorítsa a férfiak dominanciája alá. Amire elérkezett a 19.-20. század fordulója, már teljesen megszilárdult az, amit mi ma „hagyományos férfi-női szerepnek” nevezünk.” Napóleon meg az ő becsvágya, ugye, és még azt hisszük, hogy van új a nap alatt.:)
Tetszik P.P. stílusa egyébként, szeretem, ahogy folyton elkalandozik a tárgytól, anekdotázik, idéz, így akkor is tud újat mondani, amikor a fejezetek alapvető mondanivalója már nem lep meg annyira. Ha rajtam múlik, fogok még olvasni tőle. Eddig valahogy kimaradt az életemből.
A könyvet az „Olvassunk pszichológiai könyveket is :)” című kihívásra kezdtem el.
(Ja, és bár a választott idézetek megmosolyogtattak, továbbra sem vagyok feminista, sőt, szerintem nem is ismerek senkit, aki így definiálja magát…ha mégis, akkor az sikítson és az állításnak ezt a részét máris visszavonom:)
Update: Visszavonom, a jelek szerint „ismerek” feministákat, és örülök neki.:)
Popper Péter neve önmagában garancia arra, hogy értelmes, hasznos könyvet választottam. Igaz, hogy konkrétabb útravalókat, tanácsokat vártam, de a felnőtté válásnak fontos része az önálló tervezés, döntés és a „Mesterek” által nyújtott iránymutatások szabadon, saját döntések alapján történő felhasználása.
Ez a könyv a „létező” és a „készülő” ember számára íródott. A zárszóban lehull a lepel a két kategória közötti különbségről. „Mindegy, hogy mi szeretnél lenni. Az egyetlen kérdés: mi vagy? És ami vagy, az is maradsz mindhalálig. Ne majmold a másféléket, ha hiteles életre vágysz. Ne haragudj a másfélékre, ha nem akarod nevetségessé tenni magad.” Ez csak egy a sok hasznos gondolat közül, s valóban az olvasón múlik, mit hasznosít belőle, esetleg ad tovább – akár a viselkedésén keresztül, ami már egy felnőtt viselkedése. Vagy legalábbis felnőttebb, mint amilyen volt.
Nagyon szeretem Popper Péter írásait, olyan közérthető módon ír mindenről és olyan hétköznapi példákat hoz, hogy élmény olvasni, bármi legyen is a téma. A felnőtt lét azt hiszem minden már felnőttet és még nem felnőttet érdekel. Eme kis könyv sorra vette a felnőtt létet minden aspektusából. Hasznos kis könyv, már csak azért is mert rájöttem, hogy milyen sok ember nem felnőtt még a környezetemben…
Népszerű idézetek
Dsida Jenő verséből:
"… Mondd, néha mártottál-e már
hófehér cukrot barna lébe,
egy feketekávés pohár
sötét, keserű éjjelébe?
S figyelted-e a barna lé,
mily biztosan, mily sunyi resten,
kúszik, szivárog fölfelé,
a kristálytiszta kockatesten?
Így szivárog az éjszaka
beléd is cseppenként eredve,
az éjszaka, a sír szaga,
minden rostodba és eredbe,
amíg egy lucskos őszi éjjel
az olvadásig itat át,
hogy édesítsd valami isten
sötét, keserű italát."
46. oldal
A felnőtté válás titkát kutatva a játékhoz jutottunk el. Az igazi felnőttnek nem kell a felnőttet mímelnie. Szabadon és önfeledten játszhat. A gyermeklelkű ál-felnőttek kizárták magukat a játékból, mert soha nem ülnek a le a földre és soha nem beszélnek az égre. Komoly felnőtt csak nem tesz ilyesmit! Ehelyett zsémbesen és irigykedve bámulják a játszókat, akiknek nem kell attól tartaniuk, hogy a felnőtt maszkja egyszer csak lepotyog az arcukról.
41. oldal
Főként tehát az Adolf Hitler nevű társadalom-reformernek és egy ismeretlen műtősnőnek tartozom hálával azért, hogy már kamasz koromban cafatokra tépték buta illúzióimat a világ és az emberi viszonyok működéséről.
13. oldal
"Tanuld meg, hogy a legszebb szó is
malaszt, vénasszony nyelvelés,
ha nem hevíti tűz, ha érte
nem markol kést a kéz!"
(Benjámin László)
141. oldal
De végül megértettem, hogy az felnőtt ember,
– aki tudja, hogy védtelen, sem istenre, sem emberre nem számíthat, csak önmagára;
– aki tudja, hogy az élet minden fontos helyzetében egyedül van, születésében és halálában is;
– aki megértette, hogy csak az egyedüli magány vagy társas magány között választhat;
– aki tudja, hogy a bűneit mindhalálig cipelnie kell, nem rakhatja át senki más vállára;
– aki mindezt lázadás nélkül elfogadja;
– s aki mégsem rémül meg, és csak azért is mer játszani a világgal és önmagával.
11. oldal
Az a felnőtt ember, aki el bírja viselni érzelmi ellentmondásait, ambivalenciáit, sőt polivalenciáit.
69. oldal (Saxum, 2000)
De most véglegesen megértettem, hogy egy ember mennyire zárt kozmosz. Bármennyire is szeret valaki, még anyám sem tud belépni a legbelső köreimbe. A műtét minden kínját, félelmét egyedül kellett végigélnem. Mint ahogy az ember életének minden fontos helyzetében valószínűleg egyedül van.
„S ez a legfurcsább, a semmi,/ hogy lehet többé sose lenni,/ ez a legfélelmetesebb./ Végső lakójául agyamnak/ a nagy csodálkozás marad csak,/ hogy voltam és hogy nem leszek.” (Szabó Lőrinc)









































