Nem trappolok tovább 26 vélemény
Polcz Alaine annak a felkavaró küzdelemnek a stációit rögzíti folyamatosan diktált halálnaplójában, amelyet földi élete utolsó mérföldjén neki is meg kellett tennie. Testi-lelki szenvedésének sok kétellyel, félelemmel, életszeretettel, lemondással és bizakodással, belenyugvással és kétségbeeséssel váltakozó fázisaiban saját halála megoszthatatlan élményét, a haláltusa magányának tapasztalatait rögzíti, amíg ereje engedi a végső elcsendesedés előtt.
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
 Jelenkor Kiadó Kft, 2008 | 9789636764425 | 208 | Ugrás |
Most olvassa
Most nem olvassa senki.
Várólistán 9
Kívánságlistán 6
Népszerű értékelések
Mészöly Miklós özvegyének a számos halálról szóló könyve után ez most a saját haláláról szól – és persze a férjééről. Intim, de hát mit takargassunk a halálban? Még azt is megírja, hogy Miklósának nem kellett már lefogni a szemét, máskor Nemes Nagy Ágnes utolsó napjairól ír, megint máskor egy ismerősénél az áll felkötését részletezi.
Szocializálódni a halállal – ez a kulcsmotívum, a sok magánéleti szenvedés csak kellék, ez az igazi üzenete a könyvnek, ennek a halálnaplónak (pl. többször visszatér a mindkét mellében talált rákra), van már, amikor a kőszoborként őrt álló tabuk egyszer csak elgomolyognak a semmibe, elillannak, mint a hűlő tea gőze, amikor már nincsenek titkok és nincsenek prüdériák, magánélet helyett csak a közös halálélmény van.
folyt. http://pavelolvas.blog.hu/2012/01/18/polcz_alaine_nem_trappolok_tovabb_1
10 komment
Szeretem ezt az őszinte nemes egyszerűséget, ami jellemzi Polcz Alaine írásait. Ez az utolsó különösen megrázó:szinte együtt lenni vele a végsőkig. Úgy érzem sokat tanultam tőle,abban is, hogyan kell jól segíteni másoknak ha egyszer szükség lesz rá, és abban is, hogyan kell segítséget jól elfogadni a legnehezebb helyzetben ami csak várhat ránk..
3 komment
Sokszor mondják a nálam idősebbek: nem jó megöregedni!
Biztos nem jó, de a vele járó bajokat, nyűgöket lehet méltóan, felkészülten viselni, várni.
Azért mert a halálra-készülésről szól ez a könyv, élvezetes volt olvasni. Különleges, nagyon megható és még szép is. Furcsa, de így érzem.
Ez a könyv nem egy regény, ez egy életszeletke, az írónő utolsó egy évének öröme, bánata, fájdalmai. Megrázó volt olvasni…sajnálom, hogy nem ismertem őt személyesen! Mindig meg kell állapítanom, hogy EMBER volt! Átéreztem a fájdalmát, elképzeltem az öregkort, a halál előtti időszakot (sajátomat) ki lesz majd mellettem, ki fog ápolni vagy oly kegyes lesz hozzám a sors, mint Szabó Magdához és egy fotelban alszom el, könyvvel a kezemben?
Vagy a kín, fájdalomcsillapítók, pelenka és felfekvések korszakát kell túlélnem?
Mindenesetre nem félek a haláltól…egyszer majd eljön és akkor emelt fővel nézek szembe vele! Köszönöm Polcz Alaine…Isten Önnel (ahogy a borító hátlapján olvashattuk)
Hihetetlen, hogy mennyi energia van ebben az életbe való görcsös belekapaszkodást hitelesen leíró könyvben. Mennyi kérdés, mennyi tétova gondolat és vágy a letisztulásra. Nem vagyok benne biztos – csak remélni tudom –, hogy P. A. a hosszú szenvedéssel teli hónapok után meg tudott békélni, el tudta fogadni az elmúlást. Volt egy olyan kósza érzésem a könyv olvasása során, hogy próbálja elodázni az elkerülhetetlent, és acélosan küzd ellene. Dolgozni akart az utolsó percéig, ez mégsem sikerült neki. Bevallja, hogy az egész élete az erre való felkészülést szolgálta. A munkája, cselekedetei, minden, ami körülvette őt. Bátraknak való könyv. Nem érdemes felületesen olvasni. Nagyon tetszett, ahogy az időnként elvesztett, majd megtalált és leporolt hitről mesél. Csak úgy, mint máskor: szerényen, gyarló emberként.
1 komment
Az élet-írásaiért eddig is szerettem Polcz Alaine-t. A Rend és a rendetlenség nagyon sokat segített megérteni magunkat. A hospice-os könyvei is nagyon mélyre = magasra vittek. Ezzel a mélységesen mély és tiszta napló-tükörrel egészen új ajándékot adott. Örökséget kapunk belőle, mind, akik elolvastuk. Szépnek látom a halál arcát, ugyanakkor még jobban örülök az élet minden egyetlen és értékes pillanatának. Ő akkor is ott lesz majd velem, és segít. Ebben egészen biztos vagyok. Egymás után kétszer olvastam el ezt a könyvet.
Eddig is tiszteltem Polcz Alaine munkásságát, de ezért az utolsó írásáért külön köszönetem is kifejezem számára.
Alaine az angyalok vigyázzanak Önre!
Csalódást éreztem a könyv olvasásakor: nem az „én” Polcz Alainem írta. Eddigi műveiben magabiztosan megmutatta a helyes utat, most meg kapkodást, összerendezetlenséget tapasztaltam. Soknak tűnt a idézetek tömkelege, az állandó kapaszkodók keresgélése. Majd szégyenérzetem lett : hisz ez a nagyszerű ember haldoklik és mégis van ereje dolgozni, hogy utolsó lélegzetvételéig segítse az általa ismert és ismeretlen elhagyottakat.
imádom PA könyveit, mindegyiket 1-2 nap alatt kiolvastam.
ehhez most idő kellett: haldoklás „megélése” első kézből – a téma nyomasztó, maga a könyv mégsem „sötét”, mert PA olyan derűvel és öniróniával közelíti meg a kérdést, és tárgyalja saját utolsó napjait, hogy az maximálisan megérdemli az 5 csillagot !
Népszerű idézetek
Abban a pillanatban, amikor elhatároztam, hogy nem küzdök tovább az életért, a rémálmaim elmaradtak
47.
Barátaim a bölények. Csapásaik a pusztán nyílegyenesek,mint a kifeszített kötél, száz meg száz egymás mellett. Hóviharban, ha az ügy reménytelen, nem trappolnak tovább ész nélkül, összeesésig. Megállnak, s megvárják, míg ellepi őket a hó.
( Mészöly Miklós)
(első mondat)
Heves fájdalmak fogtak el, nem tudtam csillapítani semmivel. Letepert a fájdalom. Másnap beszéltünk róla, hogy amikor az ember rosszul van, úgy érzi, jó volna, ha minél hamarabb jönne a halál, aztán mikor kicsit könnyebb, még egy kicsit élni akar.
57.o.
Mert az érett középső korunk idején már nem a szerelmet, vagy a házasságot és az otthont, a gyerekszülést, az egzisztenciateremtést kell megvalósítanunk, hanem már át kellene lépni a szellemibe – de ha a felsoroltak hiányzanak az életünkből, akkor nehéz.
69. oldal
Újraolvasom Miklós írásait, és egyre jobban értem, hogy azt az utat, amit most én teszek meg, ő réges-régen megtette a hittel kapcsolatban: az istenkép tagadásával – de valami hit mégis megmaradt.
46.
Panka mesélte, hogy mennyire hiányzik neki az, hogy mikor reggel fölkelt a férje, mindig mondta, hogy milyen szép vagy, milyen kedves vagy. Éppen úgy szeretlek, mint régen.
103. oldal
Mert a végrendelkezés nem azt jelentette, hogy mi legyen a vagyonommal, hanem tanácsokat, áldást adtak, és végső búcsút vettek.
(…)
Elfelejtettük, hogyan kell készülni a halálra, mert annyira félünk tőle. Mert nem szocializálnak minket a halálra gyerekkorunktól kezdve.
20.o.
Mondták azt is, hogy szedjek Avemart. Miklós halálakor is itt volt két dobozzal, nagyon drága. Aztán addig könyörgött Putyi unokatestvérem, hogy elküldtem neki. De meghalt. Nem tudom, ki volt a következő, akinek nem volt pénze, elküldtem neki is, tessék, itt az Avemar, de az is meghalt. Zsuzsi is kérte az édesanyjának, Borikának. Borika is meghalt. Velem is megvetették, aztán kiderült, hogy az én vérképemmel nem is lehet szedni. Mulatok a halálbiztos gyógymódokon.
117.o.
