Életszakácskönyv ​– szingliknek 18 csillagozás

Polcz Alaine: Életszakácskönyv – szingliknek

Ezt a szakácskönyvet azoknak írom, akik így vagy úgy, de egyedül élnek, egyedül főznek, egyedül étkeznek. Éppen ezért szeretném úgy megírni ezt a könyvet, hogy azok, akik szegények, de olcsón is jól akarnak, és tudjanak jól főzni, és olyanok is, akik jómódúak, vagy éppen gazdagok, és olyanok is, akik már eleve szeretnek főzni, egyformán hasznát vegyék a könyvemnek. A szingliséghez (és általában mindenhez) pedig úgy kell viszonyulnod, hogy tudd egészségesen élni az életed.” A kötet a nagysikerű Főzzünk örömmel! c. könyv folytatása, amelyen a szerző szinte haláláig dolgozott.

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Kalligram, Budapest, 2015
236 oldal · ISBN: 9788081010965
>!
Kalligram, Budapest, 2008
236 oldal · ISBN: 9789638734723

Enciklopédia 2

Helyszínek népszerűség szerint

Kolozsvár


Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

ÁrnyékVirág>!
Polcz Alaine: Életszakácskönyv – szingliknek

Életszakácskönyv. Mi a csuda ez? Egy nem tipikus szakácskönyv, inkább egy hosszú, konyhai beszélgetés Alaine-nel, miközben a kályhán rotyognak a fazekak. Ételről és életről, szingliségről, magányról, barátokról, kis nosztalgiázással fűszerezve.
A receptek sem klasszikus értelemben vett receptek, inkább olyan beszélgetés közben sietve lekörmölt ötletek – már nem emlékszem, hogy tejföl kellett-e hozzá, próbáld ki így is, úgy is.
Első sortól az utolsóig jóízűen végig lehet olvasni, mint egy regényt. Néhány rész megegyezik a Főzzünk örömmel-ben is megjelentekkel, pl. a teákról, gyógynövényekről szóló és a főzés alapjairól szóló rész, de sok újdonság is volt benne.
Nem vagyok szingli, mégis örömmel olvastam – és örömmel ajánlom tovább, szingliknek vagy nem szingliknek egyaránt.

Zsuzsi_Marta>!
Polcz Alaine: Életszakácskönyv – szingliknek

Egy újabb remekmű került kezembe az írónőtől, mely a tőle megszokott remek, közvetlen és kedves stílusban íródott. Nem csupán recepteket tartalmaz a könyv, melyek igencsak hasznosak a főzni szeretők számára, így nekem is, hiszen egyszerűen, praktikusan és olcsón elkészíthetők, hanem ünnepi, családi szokásokat, az írónő baráti körét is megismerhetjük eközben, de teszünk egy kis szociálpolitikai kitérőt is.
Hasznos tanácsokkal és ötletekkel is ellát minket az írónő, akivel együtt főzünk a konyhájában és közben – mint mindig – jót beszélgetünk vele :-)
Élveztem minden mondatát, Polcz Alaine még szakácskönyvet is kiválóan ír – amit állítólag nem is olyan könnyű :-)

Mpattus P>!
Polcz Alaine: Életszakácskönyv – szingliknek

Kedvelem. Mert ez egy kedves könyv. Egy kedves szerzővel. Még mindig félelmetes számomra, hogy micsoda rálátása volt a különböző generációkra és társadalmi rétegekre…és hogy a tapasztalatait milyen könnyen befogadhatóan tudta tálalni (ha már szakácskönyv). Egyébként nem az. Mármint nem szakácskönyv. Kevesebb, de mégis jóval több annál. Egy kis „léleksimi”. Igen, talán így tudnám jellemezni Polcz Alaine munkáit, és azt, hogy mit jelentenek a könyvei számomra.

Haruspicibus>!
Polcz Alaine: Életszakácskönyv – szingliknek

Az első Polcz Alaine könyv amit olvastam, de nem az utolsó. Rettentő humorosan írja le a szingli konyha "feltételeit, apalpeszközeit. A receptek nem csak egyedülállóknak szólnak. Kicsit ez is egy „Főzőskönyv” de máshogy mint Dragománé. Itt a praktikum a gyorsaság és egyszerűség a receptek alapja.

dmmddm>!
Polcz Alaine: Életszakácskönyv – szingliknek

2009.09.04-i értékelésem máshonnan:
Természetesen nem kifejezetten szakácskönyv,de receptek is vannak benne, meg ötletek konyha berendezésére meg történetek.Érdekes könyv,mert a halála után a naplóiból, feljegyzéseiből szerkesztették, bár Polcz Alaine-nek volt szándékában egy ilyesmi könyvet írni. Nekem egy szóalkotása tetszik nagyon, még máshol nem olvastam, ez pedig a – kenőke. Ezt a szót kenyérre kenhető krémekre, mint padlizsánkrém, körözött, töpörtyűkrém, alkalmazza.

Zsanni>!
Polcz Alaine: Életszakácskönyv – szingliknek

Egy szívet és lelket is melengető szakácskönyv, amit arra is használhatunk, hogy derűssé tegyük a napjainkat, ha kezdjük elveszteni önmagunkat és a belső értékeinket.

inka>!
Polcz Alaine: Életszakácskönyv – szingliknek

Ha nem olvastam volna előtte a Főzzünk örömmel! című könyvét, akkor 5csillag lenne, de zavart a sok szó szerinti azonosság. Tudom, hogy ezt a könyvet P.A. már nem tudta befejezni, és valaki más tette meg. Sejtem azt is, hogy kellett bizonyos karakterszám. De akkor is. Polcz Alaine egyébként nálam ötcsillagos.


Népszerű idézetek

ÁrnyékVirág>!

Szeretném elmondani Neked, amennyire tudom, hogy szerintem egyedül is lehet teljes életet élni. Az még nem jelenti azt, hogy magányos is vagy! Csak akkor leszel az, ha nincs másokkal kapcsolatod, nincs néhány barátod, hiányzik belőled az odafordulás képessége mások felé. Különben van erre egy mondás, ami régebben valahogy úgy hangzott: Csak az önzőnek nincs vigasztalása.

17. oldal

ÁrnyékVirág>!

Állítólag egy igazi smink elkészítéséhez egy óra is kell. Elhiszem, mert egyszer engem is egy óráig sminkeltek, egy Nők Lapjába készült interjúmhoz csináltak rólam fényképet. Meg is fiatalítottak tíz vagy húsz évvel. Döbbenten néztem, hogy miközben az öregségről kérdeznek és beszélek az interjúban, megfiatalítottak. Mintha öregedni szégyen volna. Nem az.

35. oldal

Kapcsolódó szócikkek: öregség
ÁrnyékVirág>!

Ne felejtsd el, hogy a koporsónak nincsen csomagtartója!

36. oldal

ÁrnyékVirág>!

Gondolj a lovakra, és gondolj a diplomatákra, és ne próbálj állva enni!

13. oldal

ÁrnyékVirág>!

Kolozsvárt a harmincas években még az utcán vágták föl a fát. Úgy hozták fel szekerekkel az erdőből, és ott, az utcán vágták, hasították tovább a favágók a fát. Úgy sivítottak ezek a favágógépek, hogy emlékszem, mondta is az osztályfőnöknőnk, hogy elrontják az október szépségét. Én közben azt is megfigyeltem, hogyan ebédelt a favágó délben. Elővett egy szelet fekete kenyeret, papírt tett a térdére, rácsapott ököllel a hagymára, az szétesett, akkor megsózta, és jóízűen megette a kenyeret hagymával. Vizet ivott rá, és megtörülte a száját. Nem tudom, hogy szingli volt-e vagy nem, de szingli ebédet evett.

23. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kolozsvár
ÁrnyékVirág>!

Ma már minden fiatalnak az önálló lakás, egy autó, a tengerpart és az utazás a legnagyobb vágya.

25. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Steiner Kristóf: Kristóf konyhája
Janits-Szabó Virág: Örömfőzés
Vrábel Krisztina: 160 grammos szénhidrátdiéta – Kedvencek könnyebben
Andrási Nóra: Kóstolj bele a teljes értékű növényi étrendbe!
Lénárt Gitta: Élő édességek könyve
Farkas-Boross Zita – Rubin Eszter: Gyulladáscsökkentő étrend és életmód
Liscsinszky Béla: Reform szakácskönyv
Havas Dóra: Lila füge szakácskönyv
Andrási Nóra: Mindenmentes
Fördős Zé: Okos receptek A-tól Zé-ig