Balatoni világok 2 csillagozás

[Ez a könyv nem jó. Ha nem lennének a képek, még két csillagot sem kapott volna. Széteső, érdektelen. Viszont arra jó volt, hogy egy kicsit elkezdjek töprengeni a saját balatoni emlékeimen. Széteső lesz, és rajtam kívül mindenkinek érdektelen.]

[strand]
Kezdetben volt az Öböl. Egy közösségileg megtisztított kicsiny partszakasz, amit két hatalmas, jól mászható fa árnyékolt, és bőven termő szederbokrok határoltak el a vasúttól. Az Öböl volt az ősnyaralók helye. Egyfajta előkelőséget jelentett ide járni. Nagyszüleim a hatvanas években vásároltak telket a Balaton mellett – közösségileg. Többen, vasutasok, összeálltak, megvettek egy erdős-ligetes részt, felosztották, megtisztították, építkeztek.
Először három hónapos koromban fürödtem az Öbölben, ez dokumentált tény. Le vagyok fényképezve az oroszlánfejben végződő gumicsónakomban, amit Franciaországba emigrált ismerőseink küldtek. Rettentő májer dolog volt, ennek megfelelő büszkeséggel feszítek benne.
A hetvenes évek elején sorra épültek az úttörőtáborok a helység egyetlen aszfaltozott utcája – nomen est omen: Úttörő út – mentén, és a sok kis úttörőnek, és kis dobosnak kiépítettek egy strandot nem messze az Öböltől.
És átszoktunk, mert volt vécé, a medret kotorták, és a fölösleges iszapból várépítésre csábító plázst hoztak létre a parton. Hamar beállt egyfajta hallgatólagos megegyezés: a táboroké lett a jobb oldal – a „kisvíz” felőli vég, az őslakóké a bal, a „nádas oldal”. Ezután már a szőlők között jártunk le a strandra, Dr. Sebestyén Gyula játékkastélya mellett, ami gyerekszemmel fantasztikusnak tűnt a kis toronyszobájával. Akkor a komlói bányászok üdülője működött benne, és a bányászok tiltott strandja volt vágyaink netovábbja. Ugrálásra termett stéggel, és gondozott, homokos focipályával, amin még kapuk is voltak. Hálóval! Amikor már elég nagyok voltunk, esténként, mikor a bányászok már vacsorához gyülekeztek, átlógtunk oda élvezkedni, amíg észre nem vettek minket. (Ma szálloda működik a kastélyban, de én még élő embert nem láttam ott. A strandot teljesen elhanyagolták. A strand és a vasút közé szorult frissvizű Barátság-forrás is tönkrement, eltömődött. Régen mindig ott ittunk standra menet, strandról jövet.) (Itt egy kép a kastélyról: https://picasaweb.google.com/retepkavonster/Profil#5582434252744848482
Aztán jött a kapitalizmus és a kiváló strandunkat fizetőssé minősítette az önkormányzat, szívtuk a fogunkat, hogy minket itt ősi jussunkban megrövidítettek, és lógtunk, ahogy csak tudtunk. A táborok egy időre bezártak, aztán kisebb kapacitással, de ugyanolyan romosan iskolai táborokként nyitottak újra. A strand nem sokat változott az utóbbi időben, de újra van öböl. Ez még kisbetűs, és egy másik, de ez is közösségi. Csak most már nem nagyszüleink és a szüleink tartják rendben, hanem mi. Jó oda járni, de ha stukkolni, vagy focizni akarunk, akkor marad a fizetős strand…
2. rész [kifli, kenyér]
http://moly.hu/karcok/73808
3. rész [stukk, foci]
http://moly.hu/karcok/75153
[Talán még folytatom.]

Balatoni emberekről szólnak a történetek, halászokról, hajósokról, betelepülőkről, szőlővel foglalkozókról. Kocsmai és vidám esetek színesítik a palettát. Podmaniczky Szilárd főként Boglárról ír, de sok történet említi a Balaton egyéb helyeit, érdekességeit is.