Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Életben maradtak 107 csillagozás
Négyezer méternél is magasabban az Andok kietlen hómezején. Élelem, meleg ruha, orvosi segítség sehol. Egy rádiót sikerül rendbe hozniuk. Éppen híreket mond: mivel már semmi remény sincs, hogy a Fairchild uruguayi repülőgép szerencsétlenségét bárki is túlélhette, a roncs keresését nem folytatják tovább… 1972. októberében az uruguayi Keresztény Öregfiúk rögbicsapata bérelt repülőgépen ötfőnyi személyzettel és számos szurkolóval útnak indul Chilébe, hogy néhány meccsen megmérkőzzék az ottani Öregdiákok csapatával. A rossz látási viszonyok miatt a gép az Andok egyik csúcsába ütközött, szárnya, farka letörött, a roncs pedig lefele száguldott a havas lejtőn, majd nagy zökkenéssel megfeneklett a hómezőn. A pilóta és több utas szörnyethalt. Néhányan súlyosan megsérültek. Élelmük mindössze ennyi maradt: pár tábla csokoládé, némi gyümölcsíz és néhány tubus fogpaszta. Vizet a napon olvasztottak a hóból. Tizenhatan mégis megmenekültek hetven napi… (tovább)
Eredeti cím: Alive
Eredeti megjelenés éve: 1974

Kedvencnek jelölte 14
Most olvassa 3
Várólistán 45
Kívánságlistán 19
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Szinte fáj, amikor a tudatosan érzelemmentes, objektív írásra szocializálódott újságíró alkot regényt, aki egész életében híreket gyártott, tényfeltárt, és azt tanulta, hogy egy történetet sallangok nélkül, pusztán az eseményekre szorítkozva írjon meg.
Nyilván ennek is van helye, létjogosultsága és rajongói, de én ezt nem tudom irodalomnak nevezni. A megtörtént baleset túlélői egyébként pont ezt vetették az író szemére – tőlem függetlenül, ezt az előszóban olvastam. Nem csodálom. A stílus miatt nem tudtam együtt érezni, nem éreztem az éhséget, hideget, egyszóval nem tudtam beleélni magam. Pedig ez kell ahhoz, hogy egy könyv olvasásakor legalább egy kisebbfajta katarzist éljek át. A 3 csillag a fiúknak szól, szívem szerint még kevesebb járt a műnek. A film sokkal valódibban nyúlt a témához, pedig a könyvnél jóval kevesebb eszközzel dolgozott, és mégis.
Elöljáróban megemlíteném, hogy amikor a tévében egy olyan filmet adnak le, melynek az elején közlik, hogy megtörtént események alapján készült, már kapcsolok is el.
Nem szeretem, amikor másnak a megtörtént, valós szenvedéseit nem kicsit túldramatizálva, elnyálasítva próbálják meg kommersszé alakítani.
Talán éppen az, amit sokan – többek között maguk a megtörtént baleset túlélői – az író szemére vetnek, szerintem az előnyére vált. Nem próbált felfokozott érzelmeket átadni, nem próbált „megvenni” a történetnek, csak simán megírta sallangok nélkül, mondhatni majdnem száraz, dokumentarista stílusban. Szerintem ez így volt jó.
Izgalmas, megrázó, többször gyomorforgató, igazi, lebilincselő, nagyon sokszor megható… stb, stb, stb…
Talán az érzelmek nem érezhetőek felfokozott szinten a leírásokban, miként azt az ember egy hasonló helyzetben elvárná, viszont mégis hihetetlen, magával ragadó élmény.
Félre ne értsen senki, nem tetszett a története. Mondhatni szenvedtem az olvasása közben. Attól a gondolattól kirázott a hideg, hogy ezt embereknek át kellett élniük a valóságban. De talán néha erre van szükségünk. Kell néha egy valós elbeszélés arról, hogy az életünk bármikor átfordulhat egy rémtörténetbe, és akkor az addig oly kényelmes hétköznapjainkból az életért vívott harc válik.
Néha gerincet borzoló, néha könnyeket fakasztó, lebilincselő olvasmány.
Piers Paul Read Életben maradtak c. könyve azok közé tartozik, amiket számtalanszor vettem már kézbe antikváriumi kalandozásaim során, de mindig visszacsúsztattam a polcra mondván: a ’93-as filmhez túl sokat már nem tehet hozzá. Aztán Cserinél olvastam róla és újra érdekelni kezdett, mi is történt 1972-ben az Andok hegyei közt azzal a 16 túlélővel, akik egy repülőszerencsétlenséget követően 71 nap után is életben maradtak.
Nos, az első amit megállapíthattam, hogy Read könyvéhez képest a film, minden megrázó jelenetével együtt is csak egy igen diszkrét felvázolása mindannak, amin valójában ezek a fiúk, nagyrészt az uruguay-i katolikus rögbicsapat, valójában átmentek – elárulom, kell hozzá gyomor. Miután ugyanis a rossz időjárási viszonyok és a pilóta tévedése miatt lezuhannak hőseink, a 45 főből csupán 26 éli túl a rémes landolást, csokiból, dzsemből, fogpasztából és alkoholból álló táplálékkészletüket hamar felélik, így elhunyt társaik tetemét kell elfogyasztaniuk, ha életben akarnak maradni. Read – igazi dokumentalistaként – összeszedett minden információt arra vonatkozóan, hogyan élték reménykedve, majd miután napokon keresztül senki sem jött értük, pesszimistán mindennapjaikat a fiúk, hogyan állítottak elő vizet, hogyan nyesegették a halottak húsát, hogyan szárították napon a zsírt és a zsigereket, hogyan alakult ki egyfajta hierarchia az erősek, a gyengék és a haldoklók között, és hogyan alakítottak ki keresztény rítusokat annak érdekében, hogy megőrizzék ép eszüket és lelkierejüket. Hamarosan ugyanis minderre nagy szükségük lesz, expedíciókat indítanak előbb a gép leszakadt farkához, aztán már a kijáratot kutatva az Andokból. Read érzékletesen írja le a különböző vérmérsékletű fiúk lelki vívódásait, egymáshoz idomulását vagy épp ellenségeskedéseit, azt hiszem, nagy szerencse, hogy mindannyian erős katolikus hittel voltak megáldva, az esti közös rózsafűzér eggyékovácsolta őket, későbbi nyilatkozataikban is legtöbben isteni csodáról beszéltek. Sőt, az emberevést is egyfajta szentáldozássá szublimálták, a legtöbben csakis így voltak képesek elfogyasztani társaikat.
Ami nem kapott helyet a filmben, pedig legalább annyira érdekes, az a szülők expedícióinak, próbálkozásainak, szenvedéseinek leírása. Miután a hivatalos vizsgálat lezárult, a szülők maguk indítottak expedíciókat fiaik megmentésére, egészen meghökkentő módon egy látnokot kértek fel instruktorként, ez is mutatja elszántságukat és kétségbeesésüket.
A túlélők közül legkiemelkedőbb mégis egy teljesen racionális gondolkodású, kevéssé vallásos fiatalember lesz, Nando Parrado, aki kezdettől fogva azt propagálta, hogy saját erejükből küzdjenek meg a hegyekkel és ne várjanak külső segítségre, végül ő és Canessa nevű barátja fognak 11 napon át menetelni, többek közt megmászva egy 4100 m magas csúcsot, s ezzel eljutnak az első emberlakta helyre.
A Fairchild túlélőinek megmenekülése drámai, különösen borzasztó volt olvasni, hogy hányszor repült át fölöttük valamelyik kutatócsoport gépe, de a legdurvább mégis az utolsó oldalkon lazán odavetett információ volt, miszerint a lezuhanás helyétől 8 km-re egy szálloda állt konzervekkel teli.
Fontos történet, fontos könyv.
Megdöbbentő is igaz történet a túlélésről.
http://ritaolvas.blogspot.com/2009/10/piers-paul-read-eletben-maradtak.html
Számomra a drámák alapregénye. Meghatározó olvasmányaim egyike, amelyen nem szégyen olykor sírni.
Népszerű idézetek
Megtanultam, hogy az élet szeretet, s a szeretet nem más, mint adni a felebarátunknak. A lélek az ember legértékesebb tulajdona. Nincs jobb annál, mint adni embertársunknak…
Miért maradt ő életben, amikor mások meghaltak? Milyen cél vezette Istent ebben a választásban? Hogyan lehet ennek az értelmét kibogozni? – Sehogy – válaszolta Andrés atya. – Vannak olyan pillanatok, amikor Isten akaratát emberi értelem föl nem foghatja. Vannak olyan dolgok, amelyeket szívünk teljes alázatával misztériumnak kell elfogadnunk.
263. oldal (Európa Könyvkiadó, 1978)
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Zerbino és Sabella arról kezdett beszélni, mit tesznek, ha a mentőosztag megérkezik. – Én tudom mit, csináljunk – mondta Moncho. – Ha meghalljuk a helikoptereket, bemegyünk a gépbe, s ott várunk. És aztán, amikor megtalálnak minket, azt mondjuk nekik: „Helló. Mit óhajtanak?”














































































