Az ​emberi jelenség 6 csillagozás

Pierre Teilhard de Chardin: Az emberi jelenség Pierre Teilhard de Chardin: Az emberi jelenség Pierre Teilhard de Chardin: Az emberi jelenség Pierre Teilhard de Chardin: Az emberi jelenség

Pierre ​Teilhard de Chardin 1939 augusztusában, a II. világháború kitörésének előestéjén Pekingbe érkezik, ahol hét évet tölt. Ekkor írja meg fő művét, Az emberi jelenséget. „Továbbra is igyekszem tisztázni és pontosan lerögzíteni meglátásaimat, meghatározni az Ember helyét a Világmindenségben. Értesültem arról, hogy könyvem megérkezett Rómába, és három hónap óta revízió alatt van. Nem remélek kedvező véleményt: pedig mennyire kívánatos lenne, hogy egy katolikus nyíltan és keresztény módra nyilatkozzék azokról a kérdésekről, amelyekkel a mai élenjáró tudományos gondolkodás foglalkozik! A kérdés ma már nem csupán merő spekuláció dolga. Maga a mostani világégés veti fel az emberiség jövőjének problémáját”-írja barátjának.

Pierre Teilhard de Chardin félelmetes korban élt. Tanúja volt a modernista válságnak és az általa okozott aposztáziáknak: kiűzték országából igazságtalan politikai viszályok következtében: amikor pedig elérkezik a férfikorba, a rettenetes 1914-es… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1955

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Írók, költők, gondolkodók Magyar Könyvklub · Gondolkodók Gondolat

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2001
316 oldal · ISBN: 9635473966 · Fordította: Bittei Lajos, Rónay György
>!
Gondolat, Budapest, 1980
396 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632809394 · Fordította: Bittei Lajos, Rónay György

Most olvassa 3

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

Marcus>!
Pierre Teilhard de Chardin: Az emberi jelenség

Először a Hyperion olvasásakor találkoztam Teilhard nevével és elméletével, és mivel Simmons műve a kedvenceim közé lépett, ezért a kapcsolódó könyveket is „várólistára” tettem.

Pierre Teilhard de Chardin francia születésű filozófus, tudós, és jezsuita pap volt, aki legjelentősebb művét, Az emberi jelenséget 1938–1940 környékén írta meg. Ebben a könyvben tulajdonképpen a darwini elméletet próbálja meg közelebb hozni a keresztény valláshoz.

Sajnos más filozófusokhoz és tudósokhoz hasonlóan képes a kályhától elindulni, így a könyv háromnegyede gyakorlatilag az evolúció elméletének leírása. Persze azért hozzátesz annyit, hogy nemcsak a biológiai evolúciót sorolja ide, hanem az univerzum keletkezésétől elindulva, az atomok, molekulák, anyagok, és végül világok kialakulását is a folyamat részének tekinti. A másik legfontosabb tétele, hogy a gondolat – az emberi gondolat – megjelenését alapvető fontosságú pontnak tartja, amely után lehetségessé válik az Omega-pont elérése.

Az anyag, az élet különféle szférákat alkot (atmoszféra, bioszféra, stb.), ezek új formája a nooszféra (https://en.wikipedia.org/wiki/Noosphere), amely a tudat közös, az egész világot behálózó-körbevevő rétege. Teilhard elmélete szerint a nooszféra is végig fog menni egy evolúciós létrán, melynek a végén eléri az Omega-pontot, amikor is a gondolat tulajdonképpen egységes lesz a teljes nooszférában. Ezt az egységet úgy kell elképzelni, mint ahogy a részecskék alkotnak egy anyagot vagy testet: a gondolati szféra is „szemcsékből” fog összeállni (tehát nem feltétlenül valamiféle bolytudatra kell itt gondolni).

Mint említettem, a lényegi rész csak a könyv kb. egynegyedét teszi ki, de vannak más hibái is a műnek. Bár próbál közérthető lenni, elég sok fogalmat különösebb magyarázat nélkül használ (sajnos csak a végéhez közeledve vettem észre, hogy a magyar szerkesztők tettek egy fogalommagyarázót a végére), és sokszor annyira általános próbál meg fogalmazni, hogy nehezen értettem, mit is akar tulajdonképpen mondani (ez lehet, hogy az én hibám; több filozófiai műnél érzem így… viszont ha nem tud valós példákat mondani a saját elméleteire, akkor az nem épp azt jelzi, hogy bizonytalan magában?). Nem segít az sem, hogy némelyik mondatnak nincsen sok értelme, mert mondjuk kimaradt belőle az állítmány, és/vagy a fordító nem tudott megbirkózni a túlburjánzó fogalomáradattal.

Maga az elmélet érdekes, bár különösebben nincsen alátámasztva tudományos érvekkel. Persze nem tudom nem a technológiai szingularitás elméletéhez hasonlítani, amit végül is tekinthetünk úgy, mint az Omega-pont egy változatát, hiszen itt is felsőbb (tudat)szintre lép az emberiség, csak a szingularitás nem próbálja meg ezt misztifikálni. (Érdekes közös pont ugyanakkor, hogy a tudatok egységéhez egyik elmélet sem követel valamilyen telepátiát vagy technológiai alapú instant kommunikációt. Teilhard nagy előrelépésnek tartja a nooszféra tekintetében például a rádiót – a szingularitásban is fontosak a különféle kommunikációs eszközök által összetartozónak tekintett (kutató)csoportok.)

Nem könnyű könyv, de gondolatai még a metafizikától elzárkózó olvasóknak is érdekesek lehetnek.

Megjegyzés: Az 1980-as magyar kiadás egy „cenzorpárnázó” előszóval indít, Miért érdekli önt, a marxistát, Teilhard de Chardin? címmel. :)

1 hozzászólás
Daniella78>!
Pierre Teilhard de Chardin: Az emberi jelenség

Pierre Teilhard de Chardin (később TdCh) könyvével régóta kokettáltam már, pedig lassan négy éve porosodik a polcomon. Most a Darwin-évforduló kapcsán is aktuálissá vált egy olyan, különben besorolhatatlan könyv (tudomány? filozófia? pszichológia?), amely az evolúcióelméletet veszi górcső alá, de annak egy meglehetősen meghökkentő változatát adja.

Az emberi jelenség egy holisztikus szemléletű, intelligens, élvezetes, ugyanakkor minden hivatkozást nélkülöző tudományos-filozófiai mű, amely mindenképp figyelemreméltó az efféle szintézisek közül. TdCh sok olyan fogalmat alkotott, amelyek mind a mai napig termékenyítőleg hatnak a tudományra, különösen a modern metatudományokra, amelyek igyekeznek egyesíteni (olykor akár egyetlen nagy elméletben) a különböző diszciplínák tanulságait. A könyvben TdCh nem kevesebbre vállalkozik, mint az emberi jelenség, az ember kozmoszban elfoglalt helyének és kitüntetett szerepének bemutatására és megokolására oly módon, hogy ehhez az evolúció elméletét használja fel. Könyvében sorra veszi az anyag evolúcióját a szerves molekulákig, fehérjékig, majd az élet megjelenéséig. A legjelentősebb evolúciós lépésnek a gondolat megjelenését tartja, amely egy új, sajátos, szellemi szférával gazdagítja az addig kialakult rétegeket (litoszféra, hidroszféra, atmoszféra, sztatoszféra stb.), ez pedig a nooszféra, amely egyfajta idegrendszere a Földnek. Az emberi szellem e pszichikus-technikai rétege kitüntetett szerepet kap, mert képes átalakítani a korábbi evolúciós erőket, amelyek itt nem a Darwinnál alapvető mutáció és szelekció, hanem az elemeket összekötő, külső tangenciális energia és a komplexitás felé ható belső, tudati, radiális energia. TdCh szerint míg az ember megjelenését megelőzően a külső energia uralkodott, addig a gondolkodás segítségével az ember és csakis az ember vált képessé arra, hogy a belső energia segítségével alakítsa környezetét és saját magát. Ezáltal az ember képes arra, hogy a korábban legyezőszerűen szétterülő fejlődési vonalat végül egyetlen középpontban, az ún. Omega-pontban gyűjtse össze, amely a személyes tudatok egyfajta szuper-személyes egységtudattá való összefonódásából adódik. Ez a Középpont lesz képes majd univerzálisan gondolkodni és gyakorlatilag egy felsőbbrendű emberré válnia, azaz istenné.

A könyv persze ennél sokrétűbb, bonyolultabb, most csak igyekeztem a fő vonalat kiemelni.

Mondanom se kell, hogy TdCh elméletét egy az egyben hajmeresztőnek találom, ugyanakkor mélységesen szépnek és ötletesnek nemkülönben és ez nálam többnyire elegendő ahhoz, hogy kivívja tiszteletemet egy gondolkodó iránt. Elég nehéz volt ráhangolódnom egy olyan szövegre, amely amellett hogy tisztességesen mentegeti magát a tudományos megítélés és a spiritualisták esetleges ellenvetései alól, mégsem számol a filozófia ismeretelméleti gubancaival, például hogy hogyan képes egy evolúcióban eleve bennelevő személy önmagán felülemelkedve ítéletet alkotni egy folyamatról anélkül, hogy ne esne az antropomorfizmus hibájába. Már ha hiba. Az evolúciót képtelen vagyok fejlődésként értelmezni, TdCh például nem vesz tudomást a zsákutcákról, a kihalásokról sem, bár erre egyfajta predesztinációs (kissé vallásos) választ azért ad. Nem tudok egyetérteni a teleologikus gondolkodással, vagyis hogy a cél felől magyarázza a szükségszerűséget, azzal sem, hogy az evolúciót egyfajta racionálisan megragadható, pozitív erő viszi előre, azzal pedig végképp nem, hogy épp a keresztény vallás lesz az az eszmerendszer, ami az Omega-pont felé visz.

Mindezen kukacoskodás ellenére Az emberi jelenség tiszteletre méltó és előremutató könyv, benne fellelhetők azok a holisztikus gondolatok, amik korunk tudományában és különösen az ökológiában (Gaia-elmélet) oly nagy szerepet töltenek be. TdCh nagy hatással volt II. János Pál pápára is, talán épp az ő érvelése győzte meg arról, hogy nem istentelenség az evolúcióelméletet elfogadni. A tudat kialakulásának és szerveződésének magyarázata, miszerint a tudat ugyanúgy „szemcsés”, mint az anyag és ugyanúgy megtalálható már az anyag elemi szintű megjelenésekor is, igen meggyőző, a játék (TdCh-nél „tapogatózás”) szerepét is zseniálisan megsejtette, de legnagyobb vívmánya mégis, hogy összefogó rendszert, világmagyarázatot volt képes létrehozni, egy szintézist, gondolatai nem csak a természettudományos gondolkodásra, de a katolicizmusra is nagy hatással voltak.

Teilhard de Chardinről annyit még, hogy jezsuita szerzetes volt, kiváló tudós, paleontológus kutató, nevéhez kapcsolódik a „Pekingi embernek” nevezett lelet felfedezése. Könyvét világos fogalmazásmódja, közérthetősége és nem utolsósorban pozitív töltése miatt mindenkinek ajánlom.


Népszerű idézetek

aled>!

Amióta csak létezik, az Ember látványnak kínálkozik saját maga számára.
Évezredek óta igazában csak önmagát nézi.

aled>!

A szellemi energiánál nincs otthonosabb fogalom.
[…] hidat kell vernünk létünk két partja — fizikai és az erkölcsi — között.
Összekapcsolni, összefüggő módon egybekötni a test és a lélek energiáit.

aled>!

Tárgy és alany összeforr és kölcsönösen formálja egymást a megismerés folyamán. Akár tetszik, akár nem, az Ember máris ott van mindenben, amit csak lát, s mindenben önmagát szemléli.
Ez persze szolgaság.

aled>!

Az Élet úgy született s terjed a Földön, mint egyetlen lüktetés. Most már ennek az egyedülálló hullámnak tovaterjedését kell követnünk az Emberig, és – ha lehetséges – túl az Emberen is.

aled>!

Közömbösség az egyedek iránt
A Művészet, a Költészet, sőt még a Filozófia is hányszor ábrázolta a Természetet bekötött szemű asszonyként, aki szétzúzott létezők porát tapossa… E látszólagos kegyetlenségnek egyik jellemző vonása a pazarlás. Mint Tolsztoj sáskái, akként az Élet is a feltornyosult holttestek hídján halad
tova. S ez közvetlenül folyik a sokasodásból. De maga módján az ortogenezis és a csoportosulás is ugyanebben az «embertelen» irányban dolgozik.

aled>!

A megfigyelő számára banális tény, sőt lealázó is, hogy akárhová
megy, magával viszi annak a vidéknek központját, amelyen áthalad,
de mi történik a sétáló emberrel, ha úgy fordul az útja, hogy véletlenül
valami természetszerűen kedvező pontra juttatja (utak kereszteződéséhez
vagy völgyek találkozásához), ahonnan kiindulva nemcsak tekintete, hanem
maguk a dolgok is sugárszerűen futnak szét? Akkor a szemlélet teljesen
alakul ki, mert az alanyi nézőpont egybeesik a dolgok tárgyi elhelyezkedésével. Kibetűzhető lesz a táj és megvilágosodik. Látunk.
Valóban ilyennek mutatkozik az emberi megismerés kiváltsága…

Fehérló_Filozó_Fia>!

Mindent és mindenkit szeretni ellentmondásos és hamis érzés, arra vezet csupán,
hogy végül nem szeretünk semmit.

329

aled>!

A közösségbe való szerves bekapcsolódás révén az egyed kiterjed a térben. Ugyanilyen kérlelhetetlenül válik az Időben is valamelyik leszármazási sor tagjává. Az ortogenezis hatására az egyed beáll egy sorba. Központból csak láncszem lesz, közbeesővé válik. Többé nem önmagáért van, ő már csak továbbad. Ezért mondhatták, hogy az Élet valódibb, mint az életek… Emitt: elveszés a számban. Amott: szétszakadás a Közösségibe.
Egy harmadik irányban pedig: széthúzódás a Változó Mozgásba.


Hasonló könyvek címkék alapján

Bolyki László: Kegyelem és kalmárszellem
Angelus Silesius: Kerúbi vándor
Blaise Pascal: Gondolatok
Søren Kierkegaard: A keresztény hit iskolája
Anthony De Mello: A szeretet útja
René Guénon: Dante ezoterizmusa / Szent Bernát
E. M. Cioran: Könnyek és szentek
René Guénon: Az infinitezimális kalkulus alapelvei
Peter Kreeft – Ronald K. Tacelli: A katolikus hitvédelem kézikönyve
Nicolaus Cusanus: Idiota de sapientia / Az együgyű a bölcsességről