Hogy ​megmaradjon az élet 7 csillagozás

Késedelem nélkül be kell fejezni az erdők pusztítását. Az új városokban emelt egyetlen hivalkodó épületnek sincs annyi értéke és szépsége, mint a fáknak, az ég fényét begyűjtő katedrálisoknak.

143. oldala

Tudnivaló: a föld nem az emberé, hanem az ember a földé, és mi ezt tudjuk. Minden dolog egymáshoz kötődik, ahogy a vér köti össze a családot. Minden összetartozik. Ami megtörténik a földdel, megtörténik a föld gyermekeivel is. Nem az ember szőtte az élet szövetét, ő csak egy szála ennek a szövetnek. A károkat, amelyeket a szövetnek okoz, önmagának okozza.

125. oldal

Seattle, a suquamish törzsfőnök 1854-ben elhangzott beszéde (részlet)

Nem is tudom, a mi életünk túl sok mindenben különbözik a tiétektől, városaitok látványa bántja a rézbőrű ember szemét. Talán azért, mert a rézbőrű vadember, és nem ért ebből semmit? A fehér ember városaiban nincs egy nyugodt zug. Sehol sem lehet hallgatni tavasszal a rügyfakadást, vagy tavasszal a rovarok zümmögését. De lehet, hogy én is csak vadember vagyok és azért nem értek semmit. Mi marad annak az embernek az életében, aki nem hallgathatja a madarak magányos rikoltozását vagy a békák veszekedését éjszaka a tó körül?
Én rézbőrű vagyok, és mindezt nem értem. Az indián inkább a tó felszínét borzoló szél finom neszét szereti, és a déli esőtől tisztára mosott vagy a fenyvesek szagával átitatott szél illatát.
A levegő értékes a rézbőrű ember számára, mert tudja, hogy minden ugyanazon a levegőn osztozik, az állat, a fa és az ember is. Úgy tűnik, a fehér ember észre sem veszi a levegőt, amit belélegez; mint a hosszú napok óta haldokló ember, az ő szaglása is mintha eltompult volna a saját bűzétől. De ha eladjuk nektek a földünket, tudnotok kell, hogy a levegő értékes számunkra, az megosztja magát mindazon életek között, melyekben lakozik. A szél volt a nagyapáink első lélegzete, és utolsó lehelete is vele szállt, és a szélnek kell átadnia az élet szellemét a gyermekeinknek is.

122. oldal

Nem szűnök meg csodálni az alig észrevehető, jelentéktelennek látszó magocskából bőséges gyümölcs- és zöldségtermést életre hívó titokzatos erőt. A hétköznapitól eltérő eseményeket szoktuk csodának nevezni, és nem vesszük észre, hogy a hétköznapot is átszövik a csodák; ám azok jelentéktelenné válnak a csodálatra való képtelenségünk és azon nehézségi erő miatt, amely az érzékelés egyszerű és közönséges szféráiban tart bennünket.

68-69. oldal

Semmi nem olyan kegyetlen, mint az értelem elveszítése. Szükségünk van arra, hogy életünket lendületnek érezzük, lándzsa röptének, nem pedig fogaskerék-szerkezetnek, mely önmagába fordul vissza, amíg teljesen el nem kopik.

131. oldal

Az elhagyatottság, a felejtés, a nosztalgia, a kaland és mindazok a finom érzések, amelyeket az unalom csíráztat ki a szívekben és a lelkekben, jól eladható.

90. oldal

Néha, amikor az ember zsákutcába kerül, a türelem marad az egyetlen logika. Az egész lélek rábízza magát a pihenésre, mint utazó egy nyugodt fogadóra. Valahol már útban van a hajnal, amely új utakat fog felfedni a zarándok kétségei előtt.

79. oldal

Egyes etnikumoknál a feleség a férjével való szakítást azzal fejezi ki, hogy a szerepét reprezentáló tárgyakat eltöri: a merőkanalat, a csészét, a vizesedényt, stb. Ez a gesztus jelenti a dráma csúcspontját. A házasság ettől kezdve szent békéltető rítus nélkül nem állítható helyre.

137. oldal

Mindig érdekes megfigyelni, ahogy a gyötrelmes úton járó emberek szavak nélkül felismerik egymást.

86. oldal

A tárgyak a segítőink, kiszolgálóink, amelyek vitathatatlanul sok problémánkat megoldják, de egyben uralkodnak is felettünk.

133. oldal