Szégyenfolt 85% 11 csillagozás

Jó volt. Ahhoz képest, hogy csak 440 oldal, tulajdonképp egy magunkba nézős, lelkiismeretünkre ható nagyregény ez, egy az utóbbi 20 évben nálunk is tetten érhető társadalmi jelenségről, a politikai korrektség mindent elsöprő kényszerűségéről, visszaélésekről, gáncsoskodásról (ezt a szót a könyvből tanultam, a parlamentben tuti, „mocskolódást” mondanának helyette), a felsőbb körökben is divatossá váló rasszistázásról, sovinisztázásról és hímsovinisztázásról, mely sokszor persze nevetségesen indokolatlan, mégis karriereket tehet tönkre. Mindez egy végig érzékletes, élvezetes és fordulatos lélektani regény-struktúrában, sokkalta intellektuálisabban, mint ahogy általában pl. a magyar közélet veszi górcső alá (bármelyik oldalról) a kérdést – politikailag kettészelt, bélyegekkel és előítéletekkel teli hazánkban jelenleg talán elképzelhetetlennek, de legalábbis hihetetlennek tűnne, hogy ilyesmiről egy zsidó ír könyvet (mármint hogy bírálóan).
Meg persze nem csak erről szól ez a könyv.
Szól egy jobb élet reményében a családját megtagadó, életét egy szégyenteli(nek gondolt) titokra felépítő fiúról. Szól a feketék polgárjogi győzelmeiről, a szegregáció megszüntetéséről. Arról, hogy ki az, aki meg tud ülni azon a bizonyos lovon (van olyan?), és ki az, aki átesik a túlsó oldalára. Szól arról, hogy egyes társadalmi rétegek miként élik át és reagálják le Clinton és Lewinksy szexbotrányát. Szól egy 34 éves, analfabéta takarítónő keserű megaláztatásairól. Egy eltökélt professzornő szerelmi életének sanyarú kilátástalanságáról. És szól egy vietnámi veterán állandó őrületéről, a poszt-traumatikus stressz dühkitöréseiről, amelyeket máig képtelenség maradandó sikerekkel kezelni.
Szóval szépen rétegzett, és szerintem igen furcsán felépített regény, a hosszának dacára sem válik kiszámíthatóvá, vontatottá, nem is túl didaktikus, szóval mindenképp érdemes elolvasni, érdemes átélni, ledöbbenni, megbotránkozni, csalódni, megrázkódtatni, aztán merengeni és mélázni felette, konzekvenciákat szűrni belőle.

Mindig nehéz egy olyan könyvről értékelést írni, amelynek ennyire alapos és kidolgozott a fülszövege.
A saját olvasási élményem próbálom átadni. A nagyon egyszerű történet önmagában nem lenne egy nagy „durranás”. Coleman Silk egy rágalom áldozata lesz, ezért ott kell hagyni hőn szeretett katedráját és dékáni állását. Annyira megtöri ez az eset, hogy felháborodásában megkeresi a közelben lakó Zuckermant, hogy írjon könyvet az életéről. Mindez már az első pár oldalon kiderül. A lényeg azonban a múlt feltárásából fakad, ahogy Coleman aprólékos mesébe kezd és lassacskán feltárja a szégyenfolttól nem mentes múltját. Ezzel az érzéssel azonban csak akkor szembesül, amikor mesél és mesél. Nem keres felmentést, szembenéz a múltjával és a szégyenével. Sokáig elássa magában így tud nyugodt felnőtt életet élni.
A közösség még egy szégyenletes lépéssel megvádolja, amit a már kicsapott dékán a magánéletében felvállal. Ezt a foltot csak a külvilág nevezi szégyennek, így a külső értékelésre is megkapja a szégyenfolt pecsétjét.
A saját maga által elkövetett bűnt fájlalva,de felvállalja, ám a külső megbélyegzéssel nem foglalkozik.
Philip Roth az aktuális politikai életbe beágyazott regényében ismét nagyot alkot. Addig, ameddig a Portnoy-kórban a zsidók asszimilációs törekvéseire fekteti a hangsúlyt itt a fekete fehér közösség a téma fő kulcsa. Szereplői élő emberek a maguk hibáival , az emlékezések feledhetetlen sűrű hálója a bűntudatig jut el, amivel szinte érthetővé teszi Coleman korábbi döntését.
A második Philip Roth könyv volt, amit olvastam. Ugyanúgy nagy élményt jelentett minden oldala és bátran merem ajánlani olvasásra mindenkinek.
(A könyv fülszövegében jelzik, hogy ez egy trilógia harmadik kötete. Az első kettőt nem olvastam, de így is teljes egészet alkot a könyv.)

Nem is tudom, hogyan kezdjek hozzá… 440 oldalnyi elég tömény vulgaritás.
És ami mögötte van? Na az az igazán izgalmas! Kezdetben nagyon nyögve-nyelősen haladtam, de kb. a felénél végre beindult a történet. Egy hihetetlenül mély és gondolatébresztő, művészi, érzékeny elbeszélés egy volt egyetemi dékánról, akit rasszizmussal vádolnak, és végül megszégyenülten hagyja el a katedrát. – Elég nehéz bármi mást mondani egy ilyen tökéletes ajánlás után, mint amit a fülszövegben olvashatunk. Ezért én nem is próbálom elemezni azt.
Egész egyszerűen döbbenten állok az utolsó oldalak fölött. Mert ez a történet valóban ledöbbent. Megindít. Ugyanakkor felháborít, és állásfoglalásra, a saját elveim átértékelésére késztet. Rá kellett döbbennem a regény olvasása közben, hogy sokkal több előítélettel viseltetem az emberek (legyenek afroamerikaik, vagy bármilyen más rasszba tartozók) iránt, mint azt valaha sejtettem.
A regény cselekvésre sarkall. Rávezet az elfogadásra, a toleranciára, embertársaink megismerésére. Ez minden jó barátság alapja. Függetlenül az illető bőrszínétől…

Ékszer Philip Roth tollából.