A ​Portnoy-kór 161 csillagozás

Philip Roth: A Portnoy-kór Philip Roth: A Portnoy-kór Philip Roth: A Portnoy-kór Philip Roth: A Portnoy-kór

„Éjjel és nappal, munkahelyen és utcán harminchárom éves, de ma is úgy jár-kel a városban, hogy kocsányon lóg a szeme. Kész csoda, hogy egy taxi még nem lapította palacsintává, ahogy délidőben átkel Manhattan főútvonalain. Harminchárom éves, de ha egy lány keresztbe teszi a lábát a metró szemközti ülésén, ma is fixírozni kezdi!` Így vall magáról Alexander Portnoy, ez volna az ő gyógyíthatatlan betegsége, a Portnoy-kór. A főhős azonban egyszersmind kívülről is látja magát, és rendkívül szórakoztató módon, finom öniróniával ecseteli beteges megszállottságát. Azt mondhatnánk, hogy Woody Allenre hasonlít csak hát Philip Roth Woody Allennél sokkal korábban, még 1969-ben alkotta meg ezt a figurát. A regény olyan átütő sikert aratott, hogy a Portnoy-kór az irodalmi körökön kívül is fogalom lett; ma már orvosi szakkönyvekben is előfordul mint szakkifejezés.

Eredeti megjelenés éve: 1969

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2014
268 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799089 · Fordította: Nemes Anna
>!
Európa, Budapest, 2004
266 oldal · ISBN: 9630775085 · Fordította: Nemes Anna
>!
Európa, Budapest, 2001
266 oldal · ISBN: 9630775085 · Fordította: Nemes Anna

1 további kiadás


Enciklopédia 5


Kedvencelte 36

Most olvassa 13

Várólistára tette 147

Kívánságlistára tette 93

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Philip Roth: A Portnoy-kór

Botránykönyv a javából? Dehogyis. Egy böszme nagy, löttyedtre abált, bánatos lóspoilert, azt… Vagy ha (és amennyiben) a zsenialitás botrányos, akkor (és annyiban) ez bizony botrányos(an) jó. Botrányosan könnyedén találja meg az utat az olvasó lelkéhez. Botrányosan kitárulkozó, botrányosan őszinte, botrányosan gondolatébresztő. Az örök zsidó lélek fájdalmas, profán és alkalmanként vulgáris, szókimondó projekciója. Mit neki a szórvány, vagy a gettókultúra, sz@rik ő az ortodox világlátásra, de még a neológra is…
A Portnoy-kór számára a belépő a dühödtek világába (ahogyan ő maga fogalmaz egy interjúban: link). Az a belépő, amely megrázza a minden kertekben egyaránt gazdagon termő pofonfát, amitől beindul a minden irányból zúduló pusztító zárótűz. Persze, hogy antiszemita az ortodox szemében. Hiszen annyira zsidó, hogy az már majdnem gój… Az amerikai alapító atyák örököseiről és az ő bigott érzékenységükről meg inkább ne is beszéljünk.
Persze hogy kiérződik ebből a (zsidó) regényből (is) az autodafék, meg Auschwitz emberhússzagú füstje, ahogyan ott van Freud, az örök analízis, az elfojtások, családi kényszerek, a mindennapok megkóserolásának izzadságszagával egyetemben. Végtére is nehéz lenne mindezekből lábnyom nélkül kilépni a zsidó önazonosság és a cipelt teher teljes annulálása nélkül. Az meg, gondolom nemcsak, hogy nem kívánatos!, de egyenesen lehetetlen küldetés lenne.

Meggyőződésem, hogy ez a regény szimplán csak egy írózseni valódi áttörése, aki mindegy, hogy a szétszóratásban, avagy Erec Jiszráél szent földjén, bárhol és mindenhol az intellektuális otthontalanság megtestesítője lesz és marad, az irodalom örökkön bolygó zsidója. S úgy gondolom, hogy ez számára már harminchat évesen magától értetődő volt. Nem botránykönyv ez tehát, jóval inkább félévszázados irodalmi ikon.
(Fájdalom, hogy nem jutott ki neki a Nobel-…)

„Zsidó, zsidó, zsidó, zsidó, zsidó, zsidó! A könyökömön jön ki a szenvedő zsidók legendáriuma! Kedves népem, tehetsz nekem egy szívességet: az ötezer éves szenvedéseddel kitörölheted a szenvedő seggedet! Ha nem tudnád, ember is vagyok!

13 hozzászólás
Csabi >!
Philip Roth: A Portnoy-kór

Ez frenetikus volt. Miért nem szólt eddig nekem senki erről a fickóról? Oké, Nobel-díj várományos, meg hasonlók, de ez inkább kicsit visszahőkölteti az embert, nem biztos, hogy egy kocsmába járnék a svéd akadémia tagjaival.
A cím amolyan szójáték, ami a magyarban nem tud átjönni. A complaint elsősorban panaszt, sirámot jelent, és csak elvétve kórt, szóval lehetne ez Portnoy sirámai is, amik felvázolnak egy kórt. Mert tulajdonképpen arról van szó, hogy Portnoy mondja a monológját a pszichiáterének, és ebből kirajzolódik az élete gyerekkorától a krisztusi 33 évig. Na jó, ezt a jelzőt talán nem kellett volna itt használnom, Alex biztos ideges lenne ettől a párhuzamtól. Alex zsidó, egy hitetlen zsidó, aki megtagad minden zsidóságot, de levetkezni nem tudja, ebben nőtt fel, erre szocializálták, és kampós orra, valamint busa frizurája nem hagynak kétséget felőle, hogy egy apró bőrdarabbal kevesebb ő egy keresztény férfinél (bár visszagondolva nem emlékszem rá, hogy konkrétan kitárgyalná ezt a dolgot, de én sem emlékezhetem mindenre.) Nem úgy, mint Portnoy, akibe beleivódott anyja és apja minden zsidó ki- és beszólása, és úgy érzi, hogy ez megbénította egész életére, és kitörési kísérletei – amik főleg a sikszék bugyijába való betörési kísérletek – örökös kudarcra vannak ítélve.
Őszintén szólva egyelőre nem tudom értelmezni, hogy miért nem antiszemitizmus és szexizmus az, amit Roth elkövet ebben a regényében, lehet, hogy az, végül is miért ne lehetne az író olyan megátalkodott, hogy azt gondolja, a sznob közönség majd pont ellenkezőleg értelmezi azt, amit ő teljesen komolyan gondolt. Mindenesetre ez a könyv remek szórakozás, Roth humora ellenállhatatlan, még ha a politikai korrektség látszatát is kerüli (vagy éppen azért).

1 hozzászólás
szökött_csincsilla>!
Philip Roth: A Portnoy-kór

Második találkozásom a mesterrel. Talán a húzósabbal kezdtem: a Sabbath színházában már a mű elején próbára teszi a beavatatlanokat. Testnedvek nyúlnak és zsugorodnak, pörögve szálnak a szélben, placcsannak a falon, vagy kötnek ki baseball-kesztyűkben, esetleg temetői csokrokban. Ezekről a Roth által előszeretettel ecsetelt testnedv-parádékról a Laár-féle Nyúlnyál vers jut az eszembe. :D
A 30 évvel később megjelent Sabbathban is fontos elem a szexualitás, fontos kérdés a zsidó identitás, de ott már erősen jelen van az elmúlástól, szeretteink elvesztésétől, a visszavonhatatlantól való zsigeri félelem és szorongás. Abban is benne van persze a hamisítatlan Roth-humor, és a rá különösen jellemző, iróniával átitatott keserűség.

A Portnoy-kór lényegesen könnyedebb húrokon hárfázik, mint az öregkori Roth-mű, hiszen gyermekkortól a fiatal-felnőttkorig követi végig egy személyiség fejlődés-, és torzulástörténetét. Minden fájdalma, keserűsége, gyötrő öniróniája ellenére nem volt olyan oldal, amelynek olvasása közben ne csapkodtam volna a térdemet a röhögéstől. Aljas dolgot művel velünk a szerző: szemünk láttára őrlik porrá szülei egy gyermek tiszta, másokra és a világra nyitott személyiségét, de mindez olyan történeteken és dialógusokon keresztül van elmesélve, amelyeken – bár borzalmasan röstellem magamat – visítva röhögtem.
Természetesen van mélység itt is, van min rágódni olvasólámpa-lekapcsolás után, hajjaj!, de a legsúlyosabb Portnoy-dilemmák megrágásakor is ott lesz a szánk szegletében az a pici mosoly, amiről csak és kizárólag ez a gazember Philip Roth tehet. :)
Kedvencelve…

3 hozzászólás
ppeva P>!
Philip Roth: A Portnoy-kór

Már beszélgettünk erről néhányszor itt, hogy mitől lesz az egyik könyv obszcén szemét, a másik meg – szabados nyelvezete ellenére – jó könyv. Ez itt egy jó könyv, bár a nyelvezete néha olyan, mint egy napközisé, aki boldog, hogy megbotránkoztathatja a felnőtteket. Mindenesetre egyszerre humoros és elgondolkoztató, hiszen kisebb-nagyobb mértékben mindenki megszenvedi a saját szüleit, gyerekkorát és felnövekedését.
Nehéz dolog eldönteni, hogy csupán a mérgező szülők okoznak-e jóvátehetetlen sérüléseket egy gyereknek, vagy kell hozzá a gyerek hajlandósága is. Egyes gyerekek egész jól „megússzák” az elhanyagolást vagy túlszeretést, mások meg beleragadnak, és egész életükben arról panaszkodnak, milyen szörnyű is volt a gyerekkoruk, és erre lázadással, beletörődéssel vagy teljes elszakadással reagálnak. Én már hallottam felnőtt embert arról is siránkozni, hogy ő azért nem nősült meg soha, mert a szülei annyira jó házasságban éltek, annyira imádták egymást, neki annyira gyönyörű gyerekkora volt, hogy őt ez frusztrálja, mert ő sose tudna ilyen jó házastársat találni és ilyen jó szülő lenni… Szóval én úgy gondolom, hogy az embernek egyszer fel kell nőnie, maga mögött kell hagynia a gyermeki sérelmeket, félelmeket és frusztrációkat, akkor is, ha nem könnyű.
Alexnek ez még nem sikerült. Talán eljut egyszer odáig, hogy lelkileg is önálló lesz, nem mindenről az anyja intelmei és sápítozásai, valamint (tisztára mint Mórickának!) a saját ……a és a nők ……..a jut eszébe…

brigi11 P>!
Philip Roth: A Portnoy-kór

Ez a történet egy frusztrált férfi élettörténete, aki a gyerekkoráról és a szexualitásáról ad elő egy monológot 250 oldalon keresztül. Se eleje, se vége, borzasztóan trágár, nem kímél senkit se, zsidók, gójok, férfiak, nők, egyre megy, anyák és apák, mindenki megkapja a magáét. Helyenként humoros, de nem kedves, ismétlődő, monoton, unalmas.

berg>!
Philip Roth: A Portnoy-kór

Szűk világ, lapos, keskeny ösvény: a bevésődött gyerekkori élmények és a szexualitás a téma. Sok szorongás, hiszti, színészkedéssel vegyes őszinteség, „szégyen, gátlás, és félelem” – a szerző minden áruját kipakolja az olvasó elé. Kicsit humoros, de nem kedves. Ismétlődő, monoton. Könnyű, de kényelmetlen olvasni. Érdekes számomra csak az volt benne, ahogy a végén fölszívódik a józan ész.
Első olvasás a szerzőtől; remélem, hogy ennél jobb, tágasabb, messzebbre tekintő is lesz.

1 hozzászólás
Devorah>!
Philip Roth: A Portnoy-kór

Letehetetlen volt, annyira sodorja magával az embert a történet. Szerintem Philip Roth egyik legjobbja. Rengeteg mindenről szól: az amerikai lét élményéről, a zsidó lét élményéről, a rossz nevelés hatásáról (valószínűleg tényleg úgy van, hogy „megírjuk a sorsunkat” már gyermekként), a vágyakról, az elfojtásokról… Lélektanilag hitelesen.
Szörnyű rádöbbenni újra és újra, hogy mivel jár az, ha valakinek egyszerre van magas intelligenciája és erős felettes énje: a felettes én elnyomja az ösztön-ént, és ez lelkiismereti válságokat okoz.

Futtetenne I>!
Philip Roth: A Portnoy-kór

Nem kell ahhoz zsidónak lenni, hogy az ember gátlásos felnőtté cseperedjen. A szülők „tesznek” minket ilyenné, igen, sokszor a túlzott gondoskodásukkal, de vajon hol a határ, hol van az a pont, amikor nem foghatjuk csak rájuk a következményeket, ahol már a mi felelősségünk is az, mi lesz velünk, merre haladunk tovább, a dolgaink, az életünk? Le tudjuk-e küzdeni a gátlásainkat, szégyenérzetünket, amik annyira mélyen belénk égtek? Képesek vagyunk-e állandó nyomás alatt változni, miután felismertük –, ha egyáltalán felismertük –, hogy ez már nem egyoldalú dolog? Sikeres lehet-e a harcunk? A lázadás, a dac, egyéb szélsőséges megnyilvánulás, viselkedés célravezető? Van-e más megoldás egyáltalán? És mennyire van jogunk neheztelni a családunkra? Ők vajon nem hasonló minták alapján lettek olyanok, amilyenek? Nehéz, nagyon nehéz. Tűrni és próbálkozni, másként és másképp élni. Akár egy fedél alatt, ha lehetőség van, akkor pedig külön, de a gyerekkor emlékei akkor is megmaradnak, és ugyanúgy felüti fejét nap, mint nap az, amit mi tudatosan, vagy tudat alatt, de befogadtunk életünkben.
(metaforizálás jön:))
Igyekezni kell az eső ellenére is száraznak maradni. A legjobb, ha mindig van nálad ernyő. Számítani kell az esőre. Így ha van ernyőd, könnyebb, bár az sem mindig tartós. Az ernyők cserélődnek, a család nem. De talán sikerül egyszer egy szívós, tartós, igazi esernyőre bukkanni, aki hű társunk lesz, és segít minket megvédeni az esőtől, elviselni azt. Persze, az elkerülhetetlen, hogy néhány csepp ne érjen bennünket, de ez benne van a pakliban, meg kell tanulni jól keverni és osztani. Az ernyőnkre pedig vigyázni.

Beteg egy könyv, az arra érzékenyeknél hitetlenkedő, sokkos röhögőgörcs léphet fel, de mindeközben nagyon komoly dolgokról ír Mr. Roth, ismerős, talán túlzottan is ismerős dolgokról. Megemelem a kalapomat, és jár a tisztelet.

És az irodalom egyik leghatásosabb, legütősebb mondata szerepel ebben a műben (néhány másik gyöngyszemmel együtt), ami abszolút 5 csillagos, és ezzel szerintem teljesen jól össze lehet foglalni a művet:

„$@!% a saját családom vacsoráját”

Ámen.:)

8 hozzászólás
gb_>!
Philip Roth: A Portnoy-kór

Én ugyan nem vagyok egy angolkisasszony, de ez a regény néhány helyen olyan obszcén volt, hogy a fejemet fogtam :DD. (Ehhez képest pl. még Houellebecq-nek is van mit tanulnia, pedig azt hittem, ő verhetetlen ezen a téren.) Se eleje, se vége a főszereplő monológjának, kendőzetlenül őszinte és iszonyat trágár, nem kímél senkit se, zsidók, gójok, férfiak, nők, egyre megy, anyák és apák, mindenki megkapja a magáét a jó öreg Alextől. Néhol már fárasztó a szövegelése, de legtöbbször szerencsére nagyon eltalált és vicces. Az orvos pedig csak hallgat. Persze valahol mélyen azért elkeserítő az előadás, hiszen sokszor azt mutatja, mennyire sokat tud számítani a családból hozott útravaló, meg a társadalmi elvárások… ès bizony ha nem vigyázunk, még a végén frusztrált felnőtt lesz belőlünk!

sebzek>!
Philip Roth: A Portnoy-kór

Na ez az a könyv, amit azért nem nyomtatott formában olvastam, mert el akartam kerülni a furcsa tekinteteket a tömegközlekedésen. Nem is értem, miért van rajta négy szexuálisan túlfűtött pozícióban ábrázolt női forma(Nem is erről szól!). Csak akkor szeretem, ha nézik mit olvasok, amikor épp „Nagy műveket” forgatok. Olyat, amit nem kell magyarázni, nem lehet belekötni, mert még a címe is tiszta művészet. Mondjuk egy Narziss és Goldmundot (Milyen művészien cseng a cím!), ami a szexualitás könyvbeli ábrázolása terén nem marad el Roth művétől, viszont az a két gesztenye a borítón mélységesen mély intellektust sugároz.

Akkor a könyvről: Roth szexbe csomagolta a felnövés, a mérgező szülőkkel való kapcsolat, és leválás nehézségeit, a vágy és az ész párharcát a párkapcsolatok terén, valamint megteremtette annak archetípusnak a képviselőjét, aki folyton felteszi a kérdést, hogy ha tudjuk, mi a jó nekünk, akkor miért nem azt csináljuk, majd rosszul dönt, és egyfolytában magát szapulja. Mindezt beleáztatta egy adag pikantériába, hogy azért olvassák is a népek. Vagy csak a hecc kedvéért. Ja, meg vannak zsidók is, hogy ne legyen túl egyszerű, de ezt nem írják a fülszövegek. Igazából bevált a terv, mert most olvastam először Roth-tól, és erre esett a választásom.


Népszerű idézetek

fukszia>!

A gátlásosság nem hull ám magától az ölünkbe! Nagy türelem kell és koncentráció, elszánt, önfeláldozó szülő és szorgalmas, igyekvő gyerek – csak így alakul ki évek alatt a tökéletesen görcsös, gátolt személyiség.

76. oldal

4 hozzászólás
Futtetenne I>!

Doktor úr, minek az álom annak, akinek ilyen az élete?

154. oldal

petibácsi>!

Könyörgök, tedd meg a kedvemért, hogy nem teszed mindezt a kedvemért!

110. oldal

petibácsi>!

… istenem, olyan kedves és megértő mindegyik, hogy meg tudnám őket fojtani!

65-66. oldal

1 hozzászólás
Devorah>!

Nem kell félned, hogy belevetem magam a bűnbe és elmerülök a mocsárban, a helyzet ugyanis változatlan: nem merülök bele semmibe. Akár egy autótérkép, tetőtől-talpig be vagyok hálózva az elfojtásaimmal. Széltében-hosszában bejárhatod a testemet a szégyen, gátlás, és félelem autósztrádáin.

120. oldal

n P>!

Ki ért legkevésbé a világon a síró nőkhöz? Apám. Utána én.
Azt mondja nekem:- Hallottad anyádat. Ne egyél iskola után rósejbnit Melvin Weinerrel.
-Soha – követeli anyám.
-Soha – ismétli apám.
-Se hamburgert – követeli anyám.
-Se hamburgert – ismétli apám.

34. oldal

Csabi >!

– Egy zsidót bálványoznak, tudod ezt, Alex? Az egész vallásuk azon alapszik, hogy olyasvalakit bálványoznak, aki a maga idejében közismert zsidó volt. Mit szólsz ehhez az ostobasághoz? Mit szólsz ehhez a porhintéshez? Jézus Krisztus, akiről széltében-hosszában hirdetik, hogy Isten, valójában zsidó volt! Égnek áll a hajam, ha arra gondolok, hogy ez az égvilágon senkinek se jut eszébe! Hogy zsidó volt, akárcsak te meg én, ezek meg a halála után Istent csináltak belőle, aztán nem sokra rá – ez a legőrjítőbb az egészben –, a mocskos disznók körülnéztek, s kit kezdtek elsőnek üldözni? Kit gyűlölnek és öldösnek egyfolytában kétezer éve? A zsidókat! Akiktől az imádott Jézusukat kapták! Garantálom, Alex, hogy egész életedben nem lesz szerencséd annyi undorító mesüge katyvaszhoz, amennyit ez a keresztény vallásnak nevezett agyrém összehordott. És ebben hisznek ezek az állítólagos nagyokosok!

78. oldal

>!

Anyám alakja oly mélyen vésődött be a tudatomba, hogy az első iskolaévben még a tanítónőkről is azt hittem, mindegyik ő, más-más álruhában.

(első mondat)

fukszia>!

Csakhogy énnálam – a doktor úr jól tudja – az ép ész nem más, mint félelem! Az én ép eszem az az öröklött rettegés, amelyet nevetséges múltamból hurcolok magammal. A szuperegómat, ezt a piszkos zsarnokot egyszerűen fel kéne kötni! Hadd lógjon a rohadék a szöges bakancsánál fogva, míg csak ki nem purcan végérvényesen!

150. oldal

Csabi >!

PORTNOY-KÓR (ejtsd: portnoj) fn. [Alexander Portnoy (1933 -) után] Kórkép, amelyben az erkölcsösség és az altruizmus intenzív megnyilvánulásai állandó küzdelmet vívnak a szélsőséges, gyakran perverz szexuális vágyakkal. Spielvogel szerint „Gyakoriak az exhibicionista, voyeurista, fetisista és autoerotikus cselekmények, valamint az orális koitusz; a beteg »moralitása« következtében azonban sem a fantáziálás, sem a cselekvés nem vezet igazi nemi kielégüléshez, ellenben súlyos szégyenérzetet és a megtorlástól – főként a kasztrálástól – való félelmet vált ki." (Spielvogel, O. „A tépelődő pénisz", Internationale Zeitschrift für Psychoanalyse, XXIV. köt. 909. o.) Spielvogel szerint a tünetek nagyrészt az anya-gyermek kötődésre vezethetők vissza.

5. oldal

Kapcsolódó szócikkek: voyeurizmus

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Nicole Krauss: A szerelem története
Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai
Mario Puzo: A Keresztapa
Chaim Potok: A kiválasztott
Kurt Vonnegut: Éj anyánk
Paul Auster: 4 3 2 1
Paul Auster: Holdpalota
Saul Bellow: Herzog
Frank McCourt: De!
Vladimir Nabokov: Lolita