Egy gyerekmese felnőtteknek? Vagy fordítva?
Igazán akartam szeretni ezt a könyvet. De tényleg. Szeretni akartam Lyrát, a medvéket, a daemonokat, az egész – steampunkos, de azért igazán mégsem – világot. De valahogy nem találtunk egymásra.
Az olvasási élmény és flow legnagyobb akadálya az volt, hogy angolul olvastam, és hát kevés dolog van, ami problémát okozna, de a tájszólások, (vagy minek nevezzem) és az egyéb beszélt nyelv írott formában való fogyasztása ezek közé tartozik. Nem bírtam leállítani az agyam arról, hogy Lyra és a gypsyk minden egyes mondatát ki ne javítsam fejben. spoiler Mert hogy a tizenéves, utcán nevelkedett Lyra bizony nem épp irodalmi angollal fejezi ki önmagát. Szóval nyelvtanilag nem volt egy kényelmes olvasás. Ezért kezdő angolul olvasóknak semmiképp nem ajánlom.
A másik kizökkentő tényező volt, hogy nem tudtam eldönteni, mit olvasok, hogyan viszonyuljak hozzá. Jó, ez így hülyén hangzik, hát olvasok, amit olvasok, minek kategorizálni. De mindig, mikor beleéltem magam a cuki gyerekmesébe, jött valami brutális ellenpont, öldökléssel, halálokkal és totál SZÍVTELEN szereplőkkel. Hihetetlen, mennyire hiányzott az érzés ebből a világból. Sebaj, felfogtam egy durva történetnek, mégsem gyerekeknek való ez, hiába gyerek a főszereplő, de ekkor meg megint visszasüllyedtünk a mesevilágba. Teljesen hullámvasút érzetem volt, és emiatt nem bírtam szépen elsüllyedni a történetben. És ez a kétsíkúság végig érezhető a könyvben, egy gyerek nézőpont közé random beszűrődnek a tudományos, vallási gondolatok, amik viszont nincsenek rendesen kifejtve, mert mégis csak gyerek nézőpontból kell lenyomni a torkunkon.
A harmadik az egész Dust és az Alethiometer kérdése, ami úgy érzem nincs végigvezetve, rendesen kibogozva, de ez a következő részekben még sokat javulhat.
Szóval a könyv egy hatalmas kérdésként maradt bennem. Mit olvastam, és kinek, milyen célból írták??