Északi fény (Az Úr Sötét Anyagai 1.) 88% 359 csillagozás

Ennek a trilógiának ott a helye A Gyűrűk Ura és a Harry Potter mellett, legalábbis az én képzeletbeli könyvespolcomon.
Habár a világa talán nem annyira kidolgozott, de ugyanúgy nagyon erős atmoszférája, semmihez sem hasonlítható hangulata van, mint amazoknak.
Az első rész még „csak” egy nagyon kalandos, nagyon különös-különleges történet, bár igaz, már itt is megmutatkozik a kissé komolyabb réteg, ami aztán a harmadik részre teljesedik ki, de erről majd később.
A történet egy, a miénkhez hasonló, mégis nagyon más világban játszódik. A legérdekesebb különbség a daimónok léte. Minden emberhez tartozik egy állatszerű lény, aki tulajdonképpen a lelke kivetülése (ez az állat fajtájában is megmutatkozik, a kígyó daimonú emberre pl. nem feltétlenül ajánlatos nagyobb pénzösszeget bízni). Ezekre a lényekre különböző szabályok vonatkoznak, pl. egymás daimónját megérinteni a legnagyobb tiszteletlenség, az ember és a daimónja nem képes bizonyos távolságnál nagyobbra eltávolodni egymástól, a gyerekek daimónja pubertáskorig változtatni tudja az alakját.
Ez az ötlet szerintem nagyon eredeti, érdekes és rettentő sok mindent ki lehet belőle hozni (amellett pedig több helyen bele is lehet kötni, pl. fogalmam sincs, hogyan születhetnek a daimónok, de ez csak rosszindulatú kukacoskodás :)), és Pullman ezt meg is teszi.
De a daimónok kitalálásán kívül is végig, az egész regényen bravúrosabbnál bravúrosabb ötletekkel bizonyítja, hogy hihhhhetetlen fantáziája van. A jelképolvasó aletiométer működése, a páncélos medvék, a felhőfenyőágakon repülő boszorkányok, az elszánt gyiptusok…lebilincselő világ ez. Egyébként @bej_Kutyej írta nagyon frappánsan az értékelésében, hogy kicsit steampunkos világ, és tényleg.

Kisgimis koromban olvashattam először, de még idősebb fejjel is leköt, és nemcsak a nosztalgia miatt. Amitől viszont több lesz ez a trilógia, mint magával ragadó kalandregény, és amitől nekem is végérvényesen kedvenccé vált, az, ahogy már írtam, csak a második két részben kibontakozik mélyebb, filozófiai réteg (egyesek szerint egyházellenes réteg, de ez ennél szerintem bonyolultabb), bár az utolsó fejezetekben már kapunk belőle ízelítőt. De erről majd azoknál az értékeléseknél.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az egyik legcsodálatosabb fantasy, amit valaha olvastam!
Az a hihetetlen képzelőerő, amiről Pullman tanúságot tett, amilyen precizitással megalkotta ezt a világot csak csodálni lehet. Nyolcadikos voltam, mikor karácsonyra megkaptam a trilógiát és elképesztően hamar befejeztem! Olyannyira elvarázsolt, hogy mindmáig a kedvenc könyveim/sorozataim egyike ez a csodálatos történet.
Lyra, a főhősnőnk vadóc, fiatal, de hű a barátaihoz és tiszta a szíve. Nagyon megszerettem, mert gyermekfejjel bedobták a cápákkal teli mély vízbe és nem csak hogy magát, de a barátját, Rogert is meg kellett mentenie attól, amit a felnőttek hideg logikával és számítással elrendeltek a számukra. Mind csak egy kísérlet apró darabjai voltak. De persze Lyrának ez nem sikerülhetett volna egyedül, remek barátai voltak, akik segítettek neki útja során, na és persze ott volt a híres-neves Arany iránytű, amit Lyra ösztönösen képes volt olvasni. A daimónok elképesztő ötlet, nagyon tetszett, ahogy tükrözik a gazdájuk személyiségét, és hogy a gyerekeké még változhat egészen a pubertásig, hiszen ők maguk is rengeteget változnak ez idő alatt.
Rengetegszer újraolvastam már, számát se tudom és most, ahogy évekkel később 17 éves fejjel írom ezt az értékelést, újfent elkapott a késztetés, hogy elővegyem ezt a lélegzetelállító mesét, ami köré egykor az álmaimat szőttem.
De a magasztalást félretéve, tényleg nem lehet okunk panaszra. A karakterek kidolgozottak, a cselekmény sodró, a világ érdekes és az írásmód pedig érzékletes. Minden megvan benne, ami egy jó könyvhöz kell.
Örök kedvenc marad!
Ja, és én is szeretnék összebarátkozni egy jegesmedvével!!!

Vegyesek az érzéseim ezzel a könyvvel kapcsolatban. Az eleje nagyon jól indul, szuper az elképzelés az emberek daimónjairól, az északi hangzású nevek, a helyszínek szintén jól eltaláltak, misztikussá teszik a történetet. Az eleje picit nehézkesen indul, de aztán beindulnak az események. A könyv kétharmadánál utazás miatt kicsit szüneteltetnem kellett az olvasást, és már alig vártam, hogy folytathassam. Meglepően tapasztaltam viszont, hogy 2 fejezetnél többet nem tudtam egyszerre elolvasni belőle, soknak éreztem, nem kötött le. A harcjelenet kellős közepénél felálltam, és kimentem a konyhába főzni… Voltak benne bosszantó párbeszédek (pl. mikor a kis Lyra összetalálkozik az apjával), és a főhős, Lyra érzékeny, bátor kislány, de a jó tulajdonságai mellett úgy hazudik, mint a vízfolyás – ez azért nem tette őt igazán szimpatikussá. Kedvenc szereplőm Iorek lett, a páncélos medve.
A filmet még nem láttam, de úgy sejtem ilyen történetbázissal biztos klassz és nagyon látványos, mindenképp megnézem.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Tizenhat éves voltam, amikor először olvastam, egy nap alatt végeztem vele, aztán hosszú évekre elfelejtettem, és csak akkor került újra elő, amikor megtudtam, hogy folytatása is van.
Azt szokták mondani, hogy olyan, mint a Harry Potter. Hogy akinek tetszett Harry, annak tetszeni fog Lyra is. Hát be kell valljam, tényleg nagyon tetszik, de különben azon kívül, hogy itt is egy kiválasztott gyerek a főszereplő, más hasonlóságot nem látok. Steampunkos elemek, mint a hőlégballon, a naftalámpa és megannyi fogaskerék, szinte látom magam előtt, lüktet annak az ismeretlen régi és mégis új világnak a hangulata. Fantasy elemek, mint a daimónok állatalakja, a panserbjörne, vagyis a páncélos medvék, a fenyőágon repülő boszorkányok, és maga a titokzatos Por. Átmenet pedig az aletiométer.
Izgalmas, olvasmányos, letehetetlen. A könyvet olvasva elgondolkodtam, vajon milyen állat lehet az én daimónom? Macska? Sakál? Nyúl?
Tetszettek a mi világunkban is létező dolgoknak a másik neve. Anbárlámpa, kísérleti teológusok, giptusok, skraelingek. Kis utánajárással mindről ki lehet deríteni, hogy micsoda.
És akkor most arról, hogy kiknek is való. Szerintem ez sokkal komolyabb vagy komorabb, mint a Bölcsek köve, idősebbeknek való, nem gyerekeknek, én úgy tizennégy éves kortól fölfelé ajánlanám, hiába tizenegy éves a főszereplő.
Ezt a könyvet sokan máglyára vetnék, mert, hogy az írója ateista és rosszakat állít a katolikus egyházról. Az én véleményem viszont az, hogy a könyvben ábrázolt „gonosz” egyház fiktív, és a könyv is egy mese, ezért fölösleges benne a valóságot keresni.
Végül, léteznek olyan karakterek, akiket nagyon lehet utálni. Nálam ez Marisa Coulter daimónja, az aranyszőrű majom.
Kiegészítés: Jó dolog, hogy újra kiadta az Alexandra, de jobb lett volna, ha nem a filmes borítóval, hanem az eredeti borítói közül valamelyikkel.

Volt, hogy nagyon izgalmas résznél nem bírtam letenni a könyvet. legszívesebben azt mondanám, hogy „Harry Potter eat your heart out”

Gyermekkorom egyik kedvenc könyve; egyben az egyik legelső fantasztikus regényem. Azok közé tartozik, amelyeket többször elolvastam, amelynek a világa annyira rabul ejtett, hogy részesévé akartam válni. A fő oka a daimonok voltak: állatok, akik egyben az emberek lelkének egy darabjai, akikhez a legelképesztőbb módon kötődnek az emberek. Lyra velem egykorú volt, amikor először a kezembe vettem a regényt, nagyon közel állónak éreztem őt: egy igaz gyerek, aki találékony, bátor, kicsit naiv. Egy igazán tiszta és ártatlan szereplő, akinek különleges képessége nem kirívó, de fontos.
Felnőtt fejjel is magával ragadott ez a bámulatos világ és újra megkedveltem Lyrát és társait. Most már láttam egyértelmű utalásokat, amik megmutatják, hova vezet a történet, mégis együtt izgultam a szereplőkkel.

Jó könyv, először a filmet láttam, és az eléggé tetszett, és ezért döntöttem így, hogy el olvassam a könyvet. Jó volt, ugyan kedvencem nem lett, de jó volt olvasni. :))

Nem tudtam, mire számítsak tőle, első önálló könyvklubos (vagy hogy hívták ezt akkor) rendelésem volt, mert tetszett a borítója és a rövid kis ismertető, amit írtak hozzá. Az egyik legjobb könyvélményemmé vált. Ahogy itt is írtátok, nem kezdődik olyan véresen komolyan, lefesti a világot, az ember elmélázik a daimónokon, aztán beindulnak a dolgok, a harmadik kötetben pedig már rá sem ismerek a sztorira. Eredeti, nagyon ötletes és rettentő érdekes dolgokat boncolgat. Szuper élmény volt, azóta is mindenkinek ajánlgatom. :)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Azóta a kedvenc könyvem, amióta 1998-ban (7-8. osztály) olvastam az első (és akkoriban egyetlen) kötetet, az Északi fényt. Emlékszem, hogy a békéscsabai boltban (kiárusítás volt:)), maga a cím ragadott meg. A vége lezáratlannak tűnt, persze semmi sem utalt rá, hogy ez egy sorozat lenne, és azon gondolkoztam, ez kitalált világ vagy egy régi korszak? Elég kevés ember ismerte akkor ezt a könyvet, most pedig már nagyon ismert lett a film révén.
Ennyit a személyes élményekről. A könyv fantasztikus, teljesen bele tudtam magam élni a világába, és nagyon jó a fordítás is! (Egyszer egy fan-oldalra készítettem egy rajzot Einarsson csapszékéről, mint kiderült, majdnem mindenki így képzelte el, ahogy én, csak ők az eredeti alapján…:)) Egyszóval csillagos ötös az egész trilógia számomra, kezdve a daimónokkal, a párhuzamos világokkal, Mrs. Coulter „fémes” jelenlétével, Bolvangarral… Lyra Angliáját először a 19. század végére tippeltem, de valójában inkább egy steampunk-szerű világ, szinte érezni az olaj szagát, látni a súlyos felhőket, a füstöt, hallani a különleges energiával hajtott gépek zaját…
Ami a filmet illeti, sokkal rosszabbra számítottam. Noha már azóta vártam, amióta felmerült (úgy 2000 környékén?), hogy megfilmesítik, amikor a mozikba került, mégsem mertem megnézni. Azért csak megnéztem, és pozitívum: a környezet, a szereplők, a jelmezek és a díszletek, valamint a daimónok megjelenítése. Bolvangar és Svalbard felcserélése nem okozott akkora törést, Billy Costa és Tony Makarios szerepének összevonása is tűrhető volt. Hardcore rajongóként azért ezeket megjegyeztem… Viszont az abszolút negatívum: a vége! Azaz, hogy nem volt vége a filmnek. Valami hiányzott, és habár leforgatták a jelenetet, egyszerűen kivágták. Így lett egy izgalmasnak induló, filozófiai kérdéseket is erősen felvető történetből egy egyszerű kalandos-megmentős-beszélő állatos film. Egyszóval a film nagyon szép, csak épp a történetet herélték ki egyetlen mozdulattal. A folytatásra pedig nincs is remény, bár nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy rossz. Ha helyreállítanák az első rész hibáit, talán a könyv is kikerülne ebből a skatulyából. Sajnos ugyanis nagyon sokan inkább a filmet választják, mert azt csak nézni kell, olvasni nincs idő…

Elnézést, hogy kicsit hosszan taglaltam a filmet, csak míg más filmadaptációk különösebb „kárt” nem okoztak eddig, itt úgy vélem, teljesen lerombolták a könyvet a végével. Úgyhogy azt tanácsolom mindenkinek, olvassa el a Könyvet, mert sokkal több, mint egy sablonos, "állat"szereplős ifjúsági fantasy…

Bátran borít fel bizonyos kliséket, ami eléggé meglepett, valami sokkal tingli-tanglibb regényre számítottam. Ez izgalmas kaland volt egy különleges világban,ami telis tele van ötletekkel, ráadásul nincsenek üresjáratok, remek kikapcsolódásnak bizonyult. Örültem, hogy nem azt kaptam, amire számítottam, és várom a következőt… :)