Philip Pullman: Északi fény 4.42 / 235

Volt, hogy nagyon izgalmas résznél nem bírtam letenni a könyvet. legszívesebben azt mondanám, hogy "Harry Potter eat your heart out"

Furcsálltam, hogy amikor kiderült, hogy megfilmesítik, mennyien húzták a szájukat: jaj, egy újabb bugyuta fantasy. Én meg vehemensen mondogattam, hogy annyi hülyeség van a világon, de ez pont nem az. Aztán nekik lett igazuk. A filmet agyonhollywoodizálták, annak ne higgyen senki sem. (Legalább már értem, miért bukott meg. Külön zavart benne Mrs. Coulter bodorított hidrogénszőke haja, de ez már csak az én problémám.)
A könyv viszont nem "egy szokványos fantasy", meg is lepett jó néhányszor. Az biztos, hogy nem olyan cukormázas és finomkodó, mint a film.

Metal Hammer No. 148 / 2002. október
Nagyon különös könyv az Északi fény. Leginkább ifjúsági kalandregénynek mondanám, bár ez sem az igazi. Előbb született, mint a Harry Potter könyvek, mégis érzek némi hasonlóságot, és nem csupán abban, hogy ez a történet is egy "alternatív Földön" játszódik – hanem abban is, hogy ezt sem bírtam letenni. Ez a világ talán kevésbé mesés és színes, mint Harry-é, de a mágia itt is fontos szerepet játszik. Zseniális vonásnak tartom a történet középpontjában álló, alethiométer nevű eszközt, a daimónokat, valamint a világ felépítését. A Földön (Angliában és Északon) és kb. az 1900-as években játszódik a regény, de ennek a világnak a történelme valahol a középkorban, legkésőbb Kálvin idején gyökeresen más fordulatot vett. Ennek következtében a regény jelene csak bizonyos dolgokban hasonlít a miénkére. Az író pedig nem magyaráz semmit, az elejétől fogva "benne vagyunk" a történetben, és mindenre apránként derül fény. Ennek is köszönhető, hogy annyira izgalmas a könyv.
A főszereplő egy különleges képességekkel bíró kislány, aki tudja használni az említett alethiométert, amivel szinte bármilyen kérdésére választ kaphat. Ami a daimónokat illeti: a könyvben – csaknem – minden embernek van ilyenje, valamiféle lény, a lélek része, állati formában való megtestesülése. De vannak beszélő páncélos medvék (a panserbjorne), boszorkányok, utazás folyón, havon, levegőben, északi fény és a titkozatos Por, és mindenféle furcsa népek, egy egész csodálatos világ, amit az olvasó tágra kerekedett szemekkel fogad be a betűk varázslata segítségével.
A könyv az Úr Sötét Anyagai trilógia első része.

Azt hittem egy ilyen fantasztikus könyvből, csak jó film készülhet….

Egy nagyon sokszínű fantasy világ, izgalmas történettel. Mióta elolvastam, egy saját daimonról álmodozom.:)
http://konyvoazis.blogspot.com/2010/06/philip-pullman-eszaki-feny.html

.ez a trilógia egy rafkós és jóféle mese – több, mint valószínű, hogy hatott Harry-re. :P (Ha így van, akkor az bizony nem ártott annak, lehet szegényebb volna amúgy?)
Az író (katolikus) egyházzal szembeni viszolygása minimális történelemtudással felvértezve totál megérthető, csak ugyanennyire totálban mellé is lő, illetve sokkal inkább a kritikai megfejtések lőnek mellé (elvégre "_His_ Dark Materials, ugye. :)), mert a könyvek inkább a gondosan megkomponált belső világra koncentrálnak. Dehát, ilyen ez az 'embertragédiája' – amit kitagadsz (elhallgatsz) a létből, azzal kevesebbé válsz. Vice-versa. Vagy vmi ilyesmi. :] Szóval, annyira azért nem lehet egy fantáziaregény vészes, mint amekkora ellenreakciót kiváltott. Összességében az világlik ki a polémiából, hogy a buta intézményi keret (és az az által megélt, kiábrázolt önzés) valóban szörnyűbb – és nagyon is aktuális probléma, univerzális, ha tetszik – túllépve egy konkrét (vallási/hatalmi) irányzaton –, mint az egyén talán kicsit deviáns(nak gondolt) fantáziái. Sőt, szerintem akár sokkal komolyabban is belemehetett volna a filozófiába a szerző – bár valahogy úgy rémlett olvasás közben, hogy nem gondolta tovább az elvarratlan szálakat (noha, ahogy utánakerestem, valamiféle "aláásási szándékról" a maga részéről azért nyilatkozott Pullman, itt egy vele szemben fogalmazott cikkecske pl: http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200712/allati_lelkek – ugyan szerintem aláásás helyett inkább csak megerősít, de mindegy hát :)), végtére is ez csak egy kalandregény. Én, mint olvasó, határozottan ellene szavazok annak, hogy mondjuk ezt a könyvet valamiféle ideológiai fegyvernek kellene használni. Ezt élvezni kell! 8D A rendszerkritika felvetésének meg sokkal inkább személyes ügynek kellene lennie mindannyiunkban, úgy általában. Vagy legalább átgondoltabbnak – Philip, te meg csak írjál hasonló jókat! :)
– Ha meg elfelejtjük ezeket az olvasmányélmény szempontjából nagyjából mellékes szálakat, teljesen el lehet merülni a műben, intelligens, szuper írás, nemis szabadna ilyen gagyisztik borítókkal ellátni! :P – Bár a filmben azért a díszletek egy része elég jól sikerült, mondjuk a medvepáncélok tetszettek, és ha a filmesek nem féltek volna komolyabban venni az alapanyagot, gyanítom, mind Nicole Kidman, mind Daniel Craig, mind a főszereplő lány, Dakota Blue Richards, egyaránt el tudott volna játszani egy mélyebben megformált szerepet is.

Konklúzióm: több ilyen szintű mesekönyv kellene (nekem mindenképpen :))!

Igazából nem tudtam eldönteni, hogy a magyar fordítás ennyire borzasztó vagy Philip Pullman ír kicsit kacifántosan. Utólag visszaolvasgatva benne valószínűleg a magyar fordító hibázhatott, mert néhol az igeidők és toldalékok keveredtek, ezáltal néhány mondat érthetetlen vagy túl bonyorult. Maga cselekmény szövése okosan kigondolt, lendületes. Élvezet olvasni, a retorikai hibák ellenére. Mint mindig a könyv itt is sokkal jobb, mint a film.

Nagyon érdekes történet, ezt a részt egy szép karácsonyon kaptam meg. :)
Kicsit sajnálom, hogy most már csak a filmes kiadást lehet kapni, nekem még a Magyar Könyvklub-féle kiadás van meg, és a második rész hiányzik. :(

Nagyon régen olvastam, kb 13 évesen. Nem maradt meg belőle túl sok minden belőle, de tetszett az alapötlet.

Még a film sehol sem volt (mondjuk azóta sem láttam), és már szerelmem lett az egész trilógia. Izgalmas, elgondolkodtató, érzelmeket mozgató… Nesze neked, Harry Potter! :)