A trilógia befejezése elgondolkodtatott, miután elolvastam, percekig, talán egy óráig is csak meredtem magam elé, és az olvasottakon gondolkodtam…
Nekem a vége nem annyira tetszett, de borzasztó elgondolkodtató az egész trilógia, több egy egyszerű mesénél
Nagyon a helyén van. Csodás mesevilág, mély gondolatiság, megrázó, elgondolkodtató. Nagyon nagyon szerettem.
Nagyon-nagyon-nagyon tetszett!!! DE…én nem ilyen véget vártam, és szerettem volna. Miért? (Persze én reménytelenül romantikus vagyok.)
Talán a legjobb a 3 kötet közül, a befejezés nagyon nagy hatással volt rám… Mindenkinek kötelező sztem, kortól függetlenül, minden rész:)
Kivételes könyv/trilógia. Fantáziadús, szerethető, "rajongható". És Heloise-t idézve, azt tartom az egyik legfőbb kincsének, hogy önálló fantáziavilággal bír, és nem ismét egy Tolkien-világba helyezett mese. Ettől éreztem azt, hogy valami újat tartok a kezemben.
Néha ugyan nehezen viseltem a több szálat, hogy épp nagyon izgulok Lyráért és Willért és akkor áttérünk Dr. Malone-hoz és a mulefákhoz, (de nem hiszem, hogy ez a könyv hibája, inkább az én dekoncentráltságomé). Stílusbéli hibákat éreztem itt-ott, mintha egy bizonyos írási stílusból/nyelvezetből egy másikba ugrott volna az író. Voltak szálak, melyeknek nem találtam az elvarrását, pl. hogy végül most akkor eltiporják Istent vagy sem, de lehet, hogy ha újra olvasom (és fogom), kiderül. Az sem volt világos, h ki is a rossz, és ki is a jó (vagy a hitem tiltott válaszolni), de lehet, h erre nem is ad választ Pullman, mindenki döntse el maga, mindenesetre Mrs. Cultert a végén ha nem is szerettem, egyfajta elismeréssel adóztam neki.
Sokszor majd megszakadt rajta a szívem, de nem bánom, ezentúl ha cowboy vagy nyúl, akkor Lee Scoresby és Hester, a hősök. Lyra és Will plusz a daimónjaik pedig itt a szívem táján melegednek :).
Nekem nagyon tetszett, és szívesen ajánlom bárkinek.
Nagyon jó volt, de a végében kicsit csalódtam. Addig valahogy mintha minden meg lett volna alapozva, de hogy ettől az lesz (nem akarok spoilerezni :)), hát, olyan erőltetett volt.
Na, nem szeretem ezeket a nagy dolgokat, hogy Isten meg angyalok meg minden. De azért sokcsillagos.
Hatalmas meglepetés volt ez a trilógia! nagyon szeretem, igazi jól kidolgozott, meglepő fantáziavilág és cseppet sem szájbarágós, mégis minden momentumában helytálló mondanivaló.
ez első két kötet után csalódás volt a harmadik. Többet vártam, de ennek ellenére volt benne pár váratlan fordulat, ami tetszett.
Ami nem tetszett, hogy érdekesen vegyíti a komoly fantasy elemeket, és a gyerekeknek való "mese" elemeket. Igaz, hogy nem meghatározható kinek írta, de egyes elemeiben nagyon széthúz a kettő között. Nekem túl könnyed volt.
Bár Iorek megragadott :)
Nagyon tetszett ez a trilógia! Ugyanakkor a történet vége annyira megrázott, hogy még napokig benne volt a lelkemben a reményvesztett kétségbeesés…
ez a rész tetszett a legkevésbé a három közül, de még így is fantasztikusnak mondom! És tényleg, végre egy fantasy, ami nem Tolkien köpenyéből bújt ki!
HammerWorld No. 155 / 2003. június
Ez a könyv a befejező része az angolul His Dark Materials (avagy Sötét Anyagok) címet viselő trilógiának (Északi fény, A titokzatos kés). Találkozunk benne szinte minden, az eddigiekben megismert, fontosabb szereplővel – még olyanokkal is, akik időközben meghaltak… Minthogy a teljes világegyetemre, annak minden világára kiterjedő történésekben jelentős szerepet játszó két gyermek, Aranyszájú Lyra és Will Parry még a halottak birodalmába is alászáll e regényben. Pullman páratlan fantáziával kialakított világai, lényei és mesélői tehetsége bámulatos, fordulatokban gazdag, iszonyú izgalmas történetet eredményeznek. Az író sűrűn hangoztatja, hogy a történetek nagyon fontosak, hogy lényegében ezek tesznek minket emberré. S ehhez példát is statuál, mert ez a trilógia minden sötétsége, filozófiai mélysége (erősen vallásos, kevéssé széles látókörű olvasók támadva érzik majd magukat…), irodalmi igényessége mellett is valóban annyira izgalmas és olvasmányos, mint azok a kalandregények, amiket az ember gyermekkorában remegve-szívdobogva olvas, fal, habzsol – s a hatása is olyan. Így nem is hülyeség azt mondani rá, hogy ifjúsági regény. De Pullman rühelli a kategorizálást (olvastam egy interjúban, hogy ha a kutyák vagy a macskák tudnának olvasni, akkor szerinte ők is bátran olvashatnák a regényeit :), így azt sem fogadná szívesen, ha azt mondanám, a His Dark Materials trilógiának ott van a helye a (jó értelemben vett) fantasy irodalom klasszikusai között. Pedig ezt mondom! Pullman pedig azt, hogy minden fantasztikuma mellett is egy olyan „hétköznapi” témáról szól e három kötete, mint a felnőttéválás; és ebben sem hazudik.
Ha valaha is megérintettek a képzelet szőtte történetek, akkor ne hagyd ki Pullman könyveit!
