Halálos ​március (Berlin Noir 1.) 54 csillagozás

Philip Kerr: Halálos március

„Imádtam ​a fal leomlása előtti Berlint. A leghangulatosabb város volt az egész világon! Sötét és karcos, akárcsak én."

A skót származású Philip Kerr jogot és filozófiát hallgatott az egyetemen – többnyire németül. Ekkor ásta bele magát a 20. századi Németország történetébe, különösen a náci ideológia érdekelte. 1989-ben jelent meg első detektívregénye, a Halálos március – ebben a kötetben találkozhatunk először Bernie Günther nyomozóval, a Berlin Noir-sorozat főszereplőjével.

Günther szókimondó, cinikus és kétségtelenül acélos humorú férfi. Az első világháborúban tisztként szolgált, a bűnügyi rendőrség kötelékében pedig 11 évet húzott le: eltűnt emberek, jórészt zsidók után nyomozott.

A Halálos márciusban Kerr 1936-ba kalauzol, felvonultatva a film noir kelléktárát: adott egy magányos nyomozó, egy komor és korrupt város, és persze nem hiányozhat egy igazi femme fatale sem, akit a kor ünnepelt színésznője, Ilse Rudel testesít meg. Megelevenedik előttünk az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1989

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hard Boiled Jaffa

>!
Jaffa, Budapest, 2015
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155492570 · Fordította: Illés Róbert

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Bernhard Günther


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 41

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

shadowhunter1975 P>!
Philip Kerr: Halálos március

A történet maga nem volt rossz, érdekes volt a nyomozás, de sajnos a főhős nálam jócskán elrontotta az élményt. Ritkán találkoztam ilyen erőltetett karakterrel, annyira ő a magányos farkas típusú magándetektív sztereotípiája, hogy az már fájt, a beszólásai meg pláne.
… ráadásul kérdéses ennyi hulla a náci Németországban spoiler, az abszolút biztonsági intézkedések idején, amikor a Führer szeretett népe a berlini Olimpiára készül. Hiába volt izgalmas, valahogy mégsem elég. Viszont az érdekelne mi lett a lánnyal? Hová tűnt Inge?

gyuszi64 >!
Philip Kerr: Halálos március

2024/54, könyvtár, 22/53 eddigi értékelés

Igazi amerikai noir, nagyjából mindenki cinikus (persze elsősorban a főhős) és mindenki korrupt. Mint ilyen, a nyomozás csak véres tud lenni, itt még ráadásul a náci birodalom vadhajtásai is megjelennek, a nyomozásban éppúgy, mint a közéletben, a politikában, az igazságszolgáltatásban. Ezen „vadhajtások” környezeti-társadalmi megjelenítését nagyon egyoldalúnak találtam, az előfeltevések pedig már túlzásokhoz is vezethetnek, gondoltam (egyszerűen nehezen hihetők az események). De azután a koncentrációs tábor bemutatása, hiába volt rövid, nagyot ütött, ez alapján pedig nem lehet túlzó semmilyen más leírás…
Mint krimi a regény jól felépített és kellően csavaros, talán még nyitott szálak is maradtak (lsd. folytatás).

1 hozzászólás
egy_ember>!
Philip Kerr: Halálos március

Harmincas évek magánhekus figurájában elég nehéz újat hozni. Nem is sikerül. Pia, bláz, kemény ököl, könnyű stukker, szarkasztikus humor. Szóval azért rendben van.
Ami izgalmasabb az az idő és tér, bár ennek is megvannak a buktatói, mert ugye ki kell mondatni a szereplőkkel olyan dolgokat, amik a kortársaknak evidenciák voltak, de a mai, a Harmadik Birodalmat esetleg kevéssé ismerő olvasónak, nem azok. És ez néha furcsa eredményre vezet. Összességében egy kellemes darab volt, kíváncsi vagyok a folytatásra is.

tmezo P>!
Philip Kerr: Halálos március

Érdekes és szövevényes, mindenki üzletel mindenkivel, mindenki jön egy szívességgel a másiknak. Furcsa világ tárult a szemem elé. Kicsit nehéz volt elképzelnem Günther magánnyomozót, a fura stílusával és humorával, az akkori Németországban. Elég sok konfliktusba keveredik ahogy halad előre a nyomozással. Bár hamar össze lehet rakni, hogy mi lehet a háttérben, de a kalandok kitartanak egészen a történet végéig. Kíváncsi vagyok, mi következik ez után. Hogyan folytatódik a Berlin Noir.

GergelyBerni P>!
Philip Kerr: Halálos március

Nagyon szerettem volna 5 csillagot adni a könyvre, de nem megy.
A téma és a korszak, amiről szól, nagy kedvencem. Ezzel nem is volt problémám, egész jól bemutatja az akkori viszonyokat.
A főszereplő nem túl eredeti figura, de ennek ellenére szerethető. Asszisztense, Inge, viszont baromi szimpatikus volt spoiler.
Ami nem tetszett, az a rengeteg hasonlat, amit használ, mert némelyik rettentő erőltetett volt.
A másik problémám a magyar cím: Halálos március. Én azt gondoltam, hogy majd egy „tavaszi” történetet kapok. Hát nem, a komplett könyv nyáron játszódik, illetve a végén egy pár oldal novemberben. És az a legbosszantóbb, hogy a könyvben benne is van az eredeti cím (March Violets – márciusi ibolyák) megfejtése.

Tarja_Kauppinen IP>!
Philip Kerr: Halálos március

Bernhard Günther olyan macsó, hogy elmehetne Hemingwayjel oroszlánra vadászni, miközben többet füstöl, mint a százhalombattai olajfinomító, az asztal alá issza Wagner urat, és a kacifántos nőügyeire is kéne találnom valami frappáns hasonlatot; a Sade márki főzte spagetti talán megfelelő szókép lehet. Stílusa csak a dachaui lágerben törik meg, de akkor sem a saját hibájából, hanem – fájdalom – az íróéból, aki amint a koncentrációs táborok témája napirendre kerül, minden korábbi macsóságot félretéve átmegy didaktikusba, a stílus meg agyoncsapódik egy kicsit.
Fenntartom azt az álláspontomat, hogy ehhez a témához csak úgy lenne szabad hozzányúlni, ahogy azt Kerr teszi: humorral, ha annak egy minden másnál feketébb formájával is. Hogy magamat idézzem: http://moly.hu/ertekelesek/1514938
Mert így sokkal feldolgozhatóbb. Egyedül így feldolgozható. Már ha valahogy.

Judyt89 P>!
Philip Kerr: Halálos március

Kicsit belealvos volt a konyv, pedig maga a krimi resze izgalmas lett volna, csak vhogy a megvalositason csuszott el. Egyszeruen tul sok szajbaragos informacio volt a naci No-rol. Maga a foszereplo se lett a kedvencem, egyszeruen tulsagosan is tul lett tolva a maganyos cowboly szerepe, aki kozben a nacizmusrol osztja az eszt gondolataiban. A cim pedig elegge felre lett forditva.

Llorente>!
Philip Kerr: Halálos március

Korábban már olvastam az írótól a Kieső helyen című könyvet, az jobban tetszett. Igaz más volt a témája annak a könyvnek. Nem volt ez egy hosszú könyv, de valahogy elég lassan haladtam vele. Pedig megvolt a noir hangulata meg minden, de valahogy a Budapest-noir sokkal jobban bejött mint ez a könyv. Az író szerintem jól leírta az 1936-os berlini viszonyokat, bár nem vagyok szakértő a témában. Volt benne Gestapo, besúgások, koncentrációs táborok meg persze a magánhekus nyomozása a gyilkossági ügyben.

modus_operandi>!
Philip Kerr: Halálos március

Nem, nem és nem.
Sajnos az ilyen könyvek miatt áldozik a noir műfaj napsugara. Túl van erőltetve. Hozza a tipikus noir-kliséket..iszonyatosan béna benyögésekkel. Ez működik Chandlernél és a többieknél, de itt nem, nyilván korszakfüggő.
Láttam, olvastam már magyar, amerikai még francia noirt is..és most németet, nácikkal. Erősen felmerült bennem a kétely, hogy az éppen a zsidók kiirtásán ügyködő náci hatalmi korszakban egyáltalán létezhetett-e/volt-e létjogosultsága ilyen noirfüstben „egyedül a világ ellen” tevékenykedő magánnyominak.
Ami működött/működik Amerikában a 20-as-30-as évektől, itt nem.
Egyébként elszórakoztatott abból a szempontból, hogy mennyire kétségbeesetten igyekszik másolni Chandlert és a híres nyomozóját. Bernie Günther-ünk is zsaruból lett magánnyomi, aki iszik mint a kefekötő és csinos titkárnőknél akar bevágódni.
Mindent összevetve..jobban is meg lehetett volna írni, ha nagyobb igényt fordít rá a szerző.
spoiler

3 hozzászólás
Wiggin77 P>!
Philip Kerr: Halálos március

Könnyed, kellemes krimi. A noir-t kicsit hiányoltam belőle (bár femme fatal az van). A történet átlagos, a főhős kifejezetten szimpatikus, szellemes és szókimondó, meglehetősen fejlett humorral. A legjobban viszont a történet hátteréül szolgáló kor és helyszínek tetszettek, úgy érzem, hogy az írónak nagyszerűen sikerült visszaadni az 1936-os Berlin hangulatát. Plusz pont Jesse Owens-ért.

A borító viszont nagyon semmitmondó és jellegtelen lett. Nem tetszik.


Népszerű idézetek

ThePaleEmpress P>!

Ahhoz, hogy életben maradjak, először kicsit meg kellett halnom.

253. oldal

Inmelius_Mudri_Jolcsi>!

– De nem így jutott hatalomra Hitler, hogy túl sokan voltak, akik le se szarták, ki irányítja az országot?

robinson P>!

Nyomozóként óhatatlanul is elkövet hibákat az ember, de nincs annál megalázóbb, mint szembesülni önnön ostobaságunkkal. Az pedig csak súlyosbítja a helyzetet, hogy a bizonyíték egész idő alatt ott volt az orrom előtt.

228. oldal

FeketeAlex I>!

Kevésbé fájdalmas módon is ki lehet tisztítani egy ember fülét, mint egy 9 mm-es lövedékkel.

211. oldal

FeketeAlex I>!

Nehezen tudtam elképzelni egy nő nyakában: nagyjából annyira tűnt kényelmes viseletnek, mint egy evőeszközkészlet.

211. oldal

FeketeAlex I>!

– Ha azt akarja, hogy a macska fogja meg az egereket a konyhában, nem várhatja el tőle, hogy a pincében randalírozó patkányokra ügyet se vessen.

231. oldal

FeketeAlex I>!

[…] nem szívesen kezdek piszkálni egy olyan orrlyukat, amiben már van egy ujj.

156. oldal

FeketeAlex I>!

Bajorországról két pozitívumot lehet elmondani. Az egyik a jó levegő, a másik a bajor nők mellbősége.

252. oldal

FeketeAlex I>!

Ezen a klinikán a halál az egyetlen gyógymód, ami elérhető a páciensek számára.

257. oldal

FeketeAlex I>!

Fárrádzs azzal a hideg ellenszenvvel mért végig, amellyel a pedikűrös tanulmányoz egy gombás lábkörmöt.

90. oldal


A sorozat következő kötete

Berlin Noir sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II.
Robert Harris: Führer-nap
Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen
Volker Kutscher: Elestek márciusban
Agatha Christie: Karácsonyi krimik
Agatha Christie: Bűnszövetkezetben
Agatha Christie: Tíz kicsi néger / Gyilkosság az Orient expresszen
Robert Galbraith: Zavaros vér
Agatha Christie: Ferde ház
Tom Rob Smith: A 44. gyermek