Csúnya hiányosság, de ezelőtt még semmit sem olvastam PKD-től. Tavaly azonban elhatároztam, hogy kitöltöm a sci-fi regényeknek fenntartott űrt magamban, és bepótolom a lemaradást: új és klasszikus műveket egyaránt tervezek olvasni, PKD pedig természetesen elmaradhatatlan eleme ennek a folyamatnak.
…és már megint egy regény, amelynek a befejezése után csak csapkodom a fejem, hogy miért nem olvastam én ezt kamaszkoromban!
Nagyon nehéz félretenni ezt a szöveget, rendkívül erős a sodrása: végig bizonytalanságban tart, és folyamatosan azt éreztem olvasás közben, hogy mostmáraztántényleg tudni akarom, mi történik itt! Aztán mire nagyjából a helyére kerül minden, egy laza csuklómozdulattal csavarint egyet a végén, nehogy kényelmesen hátra tudjon dőlni a kedves olvasó… És nagyon szerettem ezért.
Az Ubik világa egy olyan világ, ahol külön iparág épül arra, hogy az anti-tehetségeket összegyűjtsék, s velük – megrendelésre – tompítsák a pszi-képességekkel rendelkező emberek tehetségét. Egy olyan világ, ahol nem elég megvásárolni/kibérelni egy lakást – az ajtók minden alkalommal pénzbedobásra nyílnak. Egy olyan világ, ahol a halál még nem a vég, hiszen egy ideig féletben („jégre tett”, féléletű állapotban) is kommunikálhatnak az emberek, így akár a munkájukat is tovább végezhetik… Az Ubik világa tele van filozofikus gondolatkísérletekkel és társadalomkritikával, ami még ma is aktuális. Mindezt könnyed, szórakoztató köntösben kapjuk meg, sci-finek, kriminek, thrillernek álcázva, s a gördülékenység ellenére is kihegyezett figyelemmel követjük, hogy le ne maradjunk valamiről, mert mindig hiányzik egy kicsi a megértéshez, mindig eltűnik a valóság és illúzió közötti határ.
Azért minden pozitívuma mellett el kell ismerni, hogy irodalmilag nem a legigényesebb szöveg, s hiába izgalmas a mondanivalója, technikailag nem valami ügyes. Ezt sajnálom, mert igazán kiemelkedő alkotás is lehetne, így azonban megmarad nagyon szerethető és élvezetes(en nyomasztó) zsánerregénynek.