Petri György munkái I. – Összegyűjtött versek 96% 17 csillagozás

És mélyebbet lélegezni már nem lehet

Mélyről jövő szavai voltak. Ez akár közhelyesnek is tűnhet, de nincs rá jobb gondolatom. Sok minden jutott neki a rosszból, nem félt megélni őket. Szélsőséges, rapszodikus vágyai lehettek, s azokból több, amit nem kapott meg. Olyannak képzelem, aki inkább figyelt, mint beszélt. Nem volt mindenkihez szava, de költészete igen. A belőle – tőle jövő igazmondás, vagy inkább az igaznak és megéltnek tartott érzések kimondása, megmutatása, megindító. Önmarcangolóak, önpusztítóak, mint az élete is volt, de ettől hitelesek is. Sok verse tetszett még ezeken kívül, de némelyiknél a szóhasználattal, vagy a gondolatmenettel nem tudtam azonosulni. Ettől még jók. Ezek az ő dohányfüstbe megmártózott, fanyar illattól átitatott versei. Egy kiskocsmában mellé ülnék, szótlanul. Talán észre sem venné, vagy csak egy bólintással jelezné, hogy igen, van itt egy üres szék, de most már az enyém. És hozzak is valamit gyorsan a söntésből. Bólintanék.
( versválogatás a blogon)

Egészen mostanáig azt gondoltam, h. én szeretem Petri Györgyöt. Nos azt hiszem, h. a mesterségbeli tudás teljes birtokában van. Úgy játszik a szavakkal és a formákkal, mint kevesen. De.
Ilyeneket firkáltam a kötetbe betett papírfecnire:" Egyenetlen.
Eladja a tartalmat a formáért.
Túl nagyok az elvárásaim?
Az érzelmeket durván, gusztustalanul negligálja, rejti és egy idő után ez taszít.
„Önutálat” (355. oldal), ez lehet a kulcsszó a Petri költészetében."
Igen. Ezeket gondolom most is. Most még az jutott eszembe: Írt-e olyan verseket, melyek 50-100 év múlva is hatnak? Nem tudom. A politikai tartalmúakról tiszta szívből kívánom unokáimnak: Ne.!

Az öt csillag mögé képzeljetek oda még százhuszonötöt, és akkor megtudjátok, mennyire tetszett.

Tizenhárom évesen azt mondtam: ami nem rímel, az nem vers.
Az hat éve volt. Azóta bőven akadt költő, aki megcáfolta ezt a buta kijelentésemet, de Petri egy laza mozdulattal végleg lesöpörte az asztalról.
Petri most már hivatalosan is a kedvenc költőm. Csak csodálni lehet ezt a „mocsokból teremtett költészetet”, ami bármilyen sötét, mégis gyönyörű. Igazi feketehumor , groteszk és egyedi.

Kínos kéj, kéjes kín. Elővarázsolja a költőt mindenkiből. Fanyar és édes. Úgy akarom nézni a világot, az embereket, saját magamat, ahogyan ő tette: elég könnyedén ahhoz, hogy bármikor képes legyek a saját nyomoromon nevetni. Önfeledten. Ha épp a sárban fekszem, akkor is.

Irigylem Marit, és Mayát, még Sárát is: mindenkinek, akinek köze (olvassátok el a Csakamari c. remekművét!) volt hozzá.

Az utolsó verseinek olvasása közben többször is közel álltam a síráshoz, de a remekül szerkesztett kötetben a végére hagyták a kedélyes szójátékokat, amelyek nem engedtek sokáig búsulni.

Petri a mi csodánk volt: egyszeri és megismételhetetlen. Azt szeretném, ha mindenki olvasná a verseit, mert fenomenálisak.

Mindez olyan keveset számít,
ha azt vesszük, hogy meghalsz, meghalok.
Majd elleszünk odáig
valahogy.
Vagy, aki vagy. Vagyok, aki vagyok:
Szellőszaggatta felhő ámít, áhít
a következő elsötétítésig:
vakít, ragyog.

Veszekedés után (részlet)

Tudjátok, versben nem érdemes rám hallgatni (talán másban sem), de a versnél szubjektívabb műfaj számomra nincs is. Ha nem találkoznak az én meglátásaim, az én érzéseim a költőével, akkor nem okoz katarzist. Persze van, hogy ő nyitja fel a szemem, és akkor is van robbanás. Petrinél összességében nem volt ilyen élményem. Fel-fel szikrázó szókapcsolatok, egy-egy vers volt, ami közel engedett, de a többség inkább kilökött. Mintha leírta volna, de nem nekem.
Azt gondoltam, hogy jobban jártam volna, ha csak az itt olvasott idézeteket vettem volna sorra, és nem estem volna neki az egész kötetnek. De egy jó pár verset azért idéztem, azok tetszettek.

a legjobb kortárs költő

Számomra Petri versei állnak legközelebb….minden szempontból.