A ​macska, aki Párizsban járt 87% 49 csillagozás

Peter Gethers neve már gyerekkorom óta nem ismeretlen előttem. Még kicsi voltam, mikor a Spektrumon futott egy kétrészes dokumentumfilmsorozat macskákról és kutyákról, természetesen az előbbi téma kapcsán szólaltatták meg az írót, máig a fülemben van a narrátor hangja: A [nemtommilyen] légitársaság két legkülönlegesebb utasa Peter Gethers író és a macskája, Norton. Legújabb kötetében kalandokkal teli vidám kettősükről mesél. És akkor bevágták ennek a könyvnek az eredetijét.

spoiler

Sokáig azt hittem, többet nem is hallok róluk, de aztán egy macskamentő alapítványnak adakozva megvettem az időközben magyarul is megjelent könyvet, amit az első 30-40 oldalnál azt hittem, félbehagyok.

Egészen addig, míg Peter párkapcsolati nyűglődéseire nem terelődött a szó, azt gondoltam, ebben a könyvben nincs annyi téma, ami le tudná 200 oldalon keresztül kötni a figyelmemet, ráadásul elnézést, de az író sem volt számomra túl szimpatikus, nem tudom megmondani, miért.

Szóval a főbb kapcsolódási pontot inkább az életünkben hasonló élmények jelentették, legyen szó akár a szakítás feldolgozásáról, a közös élettér adta újratervezésről, de leginkább az utazásról. Mert igen, nagyon is tudom, milyen küszködés egy cicával megszervezni egy utat (igaz, mi nem repültünk együtt még soha). Nálam is voltak megdöbbentően rosszindulatú reakciók utastársaim részéről, mint például az a féreg, aki a villamoson szánt szándékkal rúgott bele a hordozóba, vagy a könyvbeli epizódhoz hasonló eset, mikor valakire éppen akkor jött rá az allergiás reakció, miután már jó 20 perce egy utastérben volt velünk és realizálódott, hogy egy négylábú is velünk utazik. Meg akik vállalnak kisállatszállítást, de ők az állat alatt csak a kutyát értik…

De szerencsére a kisállat még mindig egy pozitív trigger a legtöbb ember számára. Sosem fogom elfelejteni azt az esetet, mikor beszálltam két marcona fiú mellé és mikor meglátták kis útitársamat, egy emberként húzódott a szájuk mosolyra és „Cicaaaa!” felkiáltással egész úton őt simogatták. Vagy az a kisfiú, aki a buszon sétált oda hozzám, illedelmesen megérdeklődve, megnézheti-e a cicát, majd elmesélte, neki milyen cicája van otthon. Végezetül megköszönte, hogy megnézhette a jószágot, majd visszament a nagymamájához. spoiler

Nade, hogy ne csak magunkról beszéljek (higgyétek el, a könyvről nem nagyon van mit mondani), a fordítás valami kegyetlenül béna, valamint néha olyan elütések is voltak, hogy a fejemet fogtam. Összevetve, nem emelkedik ki a cicás könyvek közül, szódával elmegy, nyelvgyakorlásként eredetiben ajánlanám, nem egy magvas szöveg.

Ez egy nagyon cuki könyv! És macskásoknak, meg állatbarátoknak kötelező. Mert aki gazdi, az maga is átéli, hogy milyen az, amikor egy kis szőrgombolyag meghódítja az ember szívét, meg a barátai és a családja szívét, és megmenti azáltal, hogy jobb, felelősségteljesebb lénnyé teszi. Mert a szeretetükkel, a ragaszkodásukkal, a bájos lényükkel bizony rettentően sokat tudnak adni.
Ui: irigylem az írót, mert az én macskáim rettentően utálnak utazni, és mindig hatalmas hiszti lesz belőle, ha rákényszerítem őket :)

Ez a könyvecske bájos. Egy macskájáról szinte vallásos áhítattal beszélő férfi eleve cuki. De nem csupán a szerzőről és a kajla fülű Norton cicáról szól. Mesél az előítéletekről, illetve azok megismerésen keresztül való feloldásáról. Arról, hogy nincsenek örök skatulyák, egy megrögzött macskagyűlölő is változhat annyit, hogy végül könyvet írjon kandúrjáról. Jól esett olvasni, szépen visszaadta azt a szeretetbuborékot, amiben gazda és cica élnek. Sok-sok gondolatom van még felelős állattartásról, az állatok tiszteletéről stb, de mielőtt belebonyolódnék a közhelyekbe, leállítom magam. Az író stílusa (kissé ámerikai) nem tetszik, az önismétlése sem tetszik, de mivel mindezt a rajongás lobogója alatt teszi, hát legyen.
Nem is olyan régen elvesztettem egy kis fekete szőrgombolyagot. Az utcán lakott, egy dobozban. Nem vihettük be a lakásba, mert a tulajdonos nem engedte. Annyi szeretetet kaptunk tőle, annyi kedvességet. Mosolyogva (igen) jött elénk, mikor hazaértünk (nem, éhségtől függetlenül). Nagyon hiányzik. Rosszul döntöttünk. Ha legközelebb gazdi leszek, szeretnék úgy együtt lenni a cicámmal/kutyámmal/teknősömmel, mint a szerző Nortonnal. A szeretetbuborékban.

Két macskával körülvéve olvasni ezt a könyvet királyság :-)
De hogy legyen hozzáadott értéke is a dolognak..Meglepő, de ugyanakkor megnyugtató, hogy nem csak én gondolok és tekintek a macskáimra kvázi emberként és vagyok képes derékfájdító pózba aludni-vagy nem aludni-csak hogy nekik jó legyen..De szerencsére ez a könyv mégis több, mint egyszerű macskadicshimnusz, hisz jóval komplexebb képet kapunk az író jellemfejlődéséről és világnézetéről tele humoros és néha megindító epizódokkal..
Ajánlom olvasásra macska fan-oknak mindenképp, de könnyű kikacsolódást jelenthet mindenki másnak is.

Azt hiszem, ez volt a legaranyosabb könyv, amit valaha is olvastam :) Lenyűgöző, ahogyan Gethers isteníti Nortont, szinte már az emberek fölé helyezi..A stílusa zseniális, szinte minden oldalon sikítottam a röhögéstől, hihetetlen humora van ennek a hapsinak :D Nagyon várom, hogy kiadják magyarul a trilógia másik két kötetét is, bár erre nem hiszem, hogy sor kerül.

A polcomon csücsült évekig olvasatlanul, viszont most megakadt rajta a szemem.
Nagyon tetszett. Ennél édesebb, aranyosabb könyvet nem sokat találni. Majdnem végig vigyorogtam az egészet. Véleményem szerint, minden macskaszerető és nem macskaszerető embernek egyszer el kéne olvasnia.

Ígéretesnek tűnt, mivel két kedvencem szerepel egy címben és ezúttal nem is csalódtam. Magával ragadott teljesen, remek stílusban adja vissza a szerző azokat a dolgokat, amiket egy szőrgombóc vált ki az ember/ek/ből, amit én magam is hasonlóképpen éltem meg, ahogy a könyvben olvastam, talán ezért is tetszett ennyire. A kedvencem mégis a dorombolásról leírtak és a folyamat, ahogy egy macska szépen lassan megváltoztatja a gazdája életét.

Egyik kedvenc könyvem. Könnyed stílus, finom humor és egy irtó okos és kedves cica, aki minden szívet meghódít. Vicces történet egy „kutyás” emberről, aki végül spoiler hozzájut egy különleges macskához és végérvényesen „macskássá” válik. Sok kalandot élnek át ketten és minden viszontagság között a Macska lesz a szerző életében a biztos pont hosszú időre. Néha szívet szorítóan, sokszor megmosolyogtatóan szépen írt könyv.

Úristen, hát ez tökéletes volt! :D Egyszerűen tökéletes!
Ezer éve hever már a polcomon, egyik barátnőmtől kaptam kölcsön, mondván hogy nagyon cuki és vicces történet, de mivel sose voltam az a nagy macskás típus, ezért gyorsan meg is feledkeztem róla… Most valamiért a jó isten a kezeim közé kanyarintotta és hát egy élmény volt! xD
Ha egyszer beadom a derekam egy cicára (persze csak 4-5 kutya, és talán egy embergyerek után), akkor tuti, hogy levadászok egy skót lógó fülű macsekot! Eddig is ez volt a terv, de Norton története után már egészen szomorú lennék, ha ez nem jönne össze. Akinek van kisállata és elmondhatatlanul imádja, az az első oldal után azonosulni tud a könyvvel. Akinek nincs, annak talán kicsit nehéz lesz szemforgatás és szemöldök-ráncolás nélkül végig verekednie magát a történeten. Egy kisállat tényleg meg tud változtatni egy, vagy akár több életet. Ők valóban gondolkoznak, éreznek, értenek mindent és kommunikálnak velünk. Pont ugyanúgy tudnak ragaszkodni hozzánk, ahogy mi hozzájuk, és ugyanúgy megvan a maguk véleménye a világ dolgairól. És elolvasva ezt a pici könyvet hatalmas megkönnyebbülés volt számomra, hogy nem csak én „gondolok bele” ennyit a kutyáim és köztem lévő kapcsolatba, hanem a világon még sokan mások is! :D Annyit nevettem és annyit simiztem olvasás közben az állatkáimat, hogy azon a gondolaton kaptam magam, hogy bárcsak ne lenne vége a könyvnek.
A cím amúgy félrevezető! :D Jobb lett volna valami olyasmi, hogy „A macska, aki Párizs mellett meghódította magának az egész világot” xD Párizs csak egy morzsa a történetben. Annak sincs igazából fontossága, hogy egy macskáról van szó. Mert oké, Norton egy fantasztikus cica, de az egész inkább arról szól, hogy milyen színfoltot visz az ember az életébe, milyen sok új dologra nyitja fel az ember szemét az, ha beleszeret egy kisállat társaságába.

Imádom a cicákat, ezért különösen tetszett. Azóta is várom, hogy kiadják a másik két kötetét, mert elvileg trilógia.