Az ​acélugrás (Jensen felügyelő 2.) 9 csillagozás

Olvashatósági szempontból ideális könyv, másfél óra tömegközlekedés után azon kaptam magam, hogy hínnye, már a 170 oldalon tartok. Mi lesz, ha befejezem? Mit fogok olvasni akkor? (A tartalék könyvemet, azt. Mindig legyen nálatok tartalék könyv!) Sok párbeszéd, pörgős cselekmény, feszes mondatok és kellemes betűméret-lapméret kombináció – skandináv politikai spoiler thriller némi utópisztikus beütéssel a társadalmi közönyről, a hatalmasok gonoszságáról és arról, hogy spoiler spoiler spoiler spoiler spoiler. Mintha egy lejtőn rohannánk lefelé, olyan haladni benne. Csak sajnos ezen a lejtőn számos kidőlt farönk és alattomos gödör akadályozza a komfortérzet kiteljesedését. A metaforikus kidőlt farönk az, hogy elképesztően didaktikus szakaszok vannak ám a szövegben – Wahlöö nem rejti véka alá, hogy ő bizony a kapitalizmust veszedelmesebb és elidegenítőbb izébizének tartja, mint a szocializmust, ami nyilvánvalóan szíve joga, de amikor egyes szereplői masszív tömbmonológokban fejtik ki ennek miértjeit, az üti a dinamikát. Az alattomos gödör meg az, hogy én ezt a szöveget nem hiszem el. Mert ez így, ahogy Wahlöö leírja, egész egyszerűen valószínűtlen. spoiler És az a helyzet, hogy minél tovább haladunk előre a regényben, annál valószínűtlenebb. Pedig hát a politikai thrillerek (pláne, ha utópisztikusak!) kulcsa a valószerűség, ez adja meg az egésznek a tétjét. Egy tét nélküli politikai thriller csak arra, jó, hogy 250 oldallal növelje az idei évben elolvasott oldalak számát. Ami azért nem csekélység, csak bő két órát kellett ebben a langyosban töltenem érte.

spoiler

Újabb nagyszerű politikai krimi, társadalmi sci-fi és disztópia a szerzőtől, ezúttal cselekményes köntösben, thriller és horror elemekkel tarkítva. A kiüresedett társadalom és az uniformizált emberkép precíz ábrázolása mellett feltűnőek a profetikus felhangok; ebben a 68-as regényben a jelen kapitalista társadalmainak alapvető problémáival találkozunk. (Még az apróbb részletek: a céltalan sajtó, a manipulált fogyasztási cikkek, az orvostársadalom vagy a válság érzetére külföldre távozó vezetőréteg – a jellemzések nagyon találók.)

A könyv egyetlen hibája, hogy erősen didaktikus, a szerző a biztonság kedvéért többször is elmondja egyes társadalomkritikai észrevételeit. Wahlöö baloldali volt, sajnos a szóhasználata is erősen pártos. De ha valaki a párbeszédekben nem az előadásmódra, hanem a tartalomra fókuszál, akkor egy irodalmilag igényes, nagyívű disztópiát kap.

Ifjabb koromban ez a regény jobban tetszett, de most azt mondom, azért az előzmény, az 1964-es Gyilkosság a 31. emeleten a mélyebb könyv.

Ismét Ismét egy Wahlöö disztópia. A Gyilkosság a 31. emeleten után egy hasonló színvonalú művet vártam, de megítélésem szerint e mű nem érte el a már említett színvonalát. Ijesztő azonban, hogy 50 évvel korábban milyen valós veszélyeket képes lefesteni a ma társadalmáról. Kíméletlenül támadja a kapitalizmust (ma már talán tudjuk miért), ugyanakkor a megvalósult szocializmust is, mely a könyv szerint (és a valóság sincs ettől távol) tönkretette a baloldali eszméket. Azonban a műből világosan látható, hogy a szerző mégis a baloldali elképzeléseket támogatja, de nem a szocialista országokban megvalósult formában. A kapitalista világrend urai mindenre képesek hatalmuk megtartása érdekében, ez derül ki a műből, és, ha arra gondolunk, hogy az utóbbi 50 évben mennyit fejlődtek a hatalom megtartásához rendelkezésre álló eszközök, elgondolkodhatunk, van-e egyáltalán kiút. Már a könyvben is az uralkodó osztály végzetes hibája vált szükségessé ahhoz, hogy egy hatalomváltás lehetősége előteremtődjön, a ma vezetői azonban már sokat tanultak a régi hibákból, így gyakorlatilag a fennálló világrend rövidtávon kirobbanthatatlan. Jó a könyv, gondolatébresztő, még ha eszközrendszere valóban fel is vet egy-két logikai bukfencet. Ezért nem lett 5 a csillagok száma

A mű egyfajta disztópia, de érdekességét voltaképp az adja, hogy nem egy sci-fi, vagy elméleti világot fest le, hanem egy teljesen köznapit, reálisat. Ebbe kerül egy kis politikai leírás. És bár emiatt sajnos a mű kissé amolyan propagandaszerűen hat, azért fő üzenete igenis megfontolandó. Mindez egyébként egy thriller közrefogásában kerül elő, ahol egy országából rövid időre távozó, nagyon szigorú – és emiatt kicsit antipatikus – nyomozó visszatér, hogy megtudja, miért vágta el magát régi országa a külvilágtól. A műn jól látszik északi mivolta: már a legeleje is piszok nyomasztó, Jensen nyomozó pedig valóban nagyon sötét világba tér vissza, ahol sokáig csak kétségbeesetten faljuk az oldalakat, hogy legalább valami támpont legyen. Egyszóval a parafaktor is nagy a könyvben, de az igazán ijesztő az, hogy a mű végkifejletében érződő dolgokat tulajdonképp nem nehéz a valóságban is elképzelni.

Egy csillag lemegy szájbarágós politikai üzenetei, és az ehhez helyenként kissé eltorzított cselekményvezetés miatt, ennek ellenére aki szeretne egy sötét hangulatú, rövid, nagyon egyszerű, de velős politikai thrillert olvasni, annak lehet ajánlani.