Paulo Coelho: Veronika meg akar halni

Van élet a halál előtt. Csak előbb majdnem meg kell halni.

de hát így nem lehet mesélni!
veronika aznap hatkor ébredt. aki korán kel, aranyat lel. veronika meg akar halni, de a remény hal meg utoljára. blabla.
akkor se lehet túl elégedett magával az ember, ha hosszas kínlódás után magától jut ilyen gondolatokra, de így leírva még rosszabb.

A könyv elolvasása után megfogadtam, hogy őrültebb leszek. :D

Lehet, hogy még kéne várnom vele vagy fél napot, hogy értékeljem.
Mindenféle érzelmi szálszerűségek fűzögetnek össze vele, komolyabbak, meg kevesebbek, rövidebbek, hosszabbak.
A bezárt de mégis kifinomult világból való szabad és nyitottan egyszerű létbe való csapongáson át nekem valahogy a világon keresztül az önmagamhoz vezető út bejárását mutatja meg.
A fordulata pedig varázslatos. Ahogy értelmet ad egy ilyen ember élete értelmezésének, és a tudatnak, hogy meg fog halni. Ahogy ez mindent megváltoztat és emberibbé tesz, mint azt bárki bárhogy is akart valaha.
– Bárcsak másnak is ment volna ennyire értékelni az életét, amiről tudja hogy menthetetlenül VÉGET fog érni!

Nem vagyok nagy Coelho-rajongó, de ezt a könyv csodálatos. Először a filmet láttam, és csak aztán vettem kézbe a könyvet. Nagyon szerettem mindkettőt.

Nekem ez a kedvenc Coelho-regényem. Minden életunt és kevésbé életunt ismerősömnek ajánlottam.

én meglepődtem a befejezésen :)

Az első.
A volt kedvenc könyvesboltomban húztam az ujjam a könyvek gerincén, új olvasnivaló után kutattam, ennek a címénél megálltam, semmit sem tudtam a szerzőről, legalábbis azt hittem, mert nem emlékeztem rá, hogy az Egy mágus naplójá-t is ő írta. Elolvastam a fülszöveget, aztán a könyvet. Egyszerű, keresetlen, új hang. Hogy nem basszus, csak bariton? Nem zavart. Ettől kezdve dübörögve indult a Coelho-szerelvény

kedvenc

Rettenetesen jónak tartom ezt a könyvét. Rávilágít, hogy ,mennyire értéktelennek tekintjük az életet amíg kézenfekvő, hogy előttünk áll és van. Nem élünk, nem lélegzünk, csak vagyunk, ahelyett, hogy lélegeznénk!