Űrutazások, klónozás – lassan mindkettőt természetesnek tekintjük, de ahhoz még mindig nem vagyunk elég bátrak, hogy alámerüljünk saját bensőnk mélységeibe. A fény harcosának kézikönyve épp ilyen utazásra hív: a lelkünkben munkáló ellentétes erők megértésére, régi álmaink feltérképezésére, Személyes Történetünk beteljesítésére.
A gyűjtemény rövid elmélkedések füzére, és arra emlékeztet bennünket, hogy mindannyian a fény harcosai vagyunk. Harcosok, akik képesek meghallani a szív csendjét és félelem nélkül megbirkózni a nehézségekkel. Akiknek időnként szükségük van a megállásra, a befelé fordulásra, hogy újra derűvel és kitartással szemlélhessék az életet. Akik észreveszik a mindennapi élet apró csodáit. Akik tudják, hogy megéri hinni, hiszen minden vereségre két győzelem jut.
A fény harcosának kézikönyve 151 csillagozás
Eredeti cím: O manual do guerreiro da luz
Eredeti megjelenés éve: 1997
Kedvencnek jelölte 18
Most olvassa 4
Várólistán 26
Kívánságlistán 17
Kölcsönkérné 2
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Nagy-nagy szappanbuborék. Nem tudom milyen céllal (pénz?) és kiknek (Coelho-fanoknak?) írta. Számomra ez egyszerre túl sok és mégis hihetetlenül kevés. Önismétlő, mint az összes írásában amit eddig olvastam, de ebben a könyvben valami olyan koncentrációban, hogy az ember a 20. oldal után öklendezni kezd. A 2 és fél csillag azért jár, mert vannak benne értelmes gondolatok (idézetek!), de semmi eredeti, semmi friss. Kifejezetten monoton, így az erős(ebb) mondatok sem érnek el hatást. Talán van abban igazság, hogy nem szabad regényként olvasni, de az én esetemben ez már mindegy, nem fogok több időt rászánni. Ezek a sorok nem nekem írodtak, a buborékfújó és én nem találtunk egymásra. A fény harcosáról pedig a villanyórás fog eszembe jutni ezután is. PUKK!
Nem nagyon hittem, hogy majd 5 csillagot fogok adni erre a könyvre, aztán valahogy mégis így alakult. Pedig továbbra sem vagyok Coelho rajongó és most sem hiszem el, hogy a pasi egy zseni lenne. De most, amikor olvastam ezt a könyvet, a jelenlegi lelkiállapotomban tudott nekem adni valamit. Akkor is ha sablonos volt, meg nagy szavakat írtak benne… Mert olyan ember vagyok, akinek néha szüksége van ilyen szövegekre, hogy a nagyon zajos időszakban elcsendesítse a lelkét. Ugyanakkor persze, ahogy a végén az elbeszélő is kimondja, a könyv tele van ellentmondásokkal és egy olyan nemlétező ideálról beszél, aminek senki sem tud lenni… és mégis, valahol azt gondolom az életben kicsit mind harcosok vagyunk és mindenkinek kellenek saját szabályok és néha mélyebb gondolatok, hogy ezt el is higgye magáról.
Undorító, hogy mindezt ő is eladja, ráadásul nem először. És mindebben még történet sincs, amit értékelni lehetne, cska közhelyek. Volt egy-két értelmes gondolat, de az is mind idézet volt. Nálam ott gurult el a gógyszer, amikor Sun Tze idézeteket írt szinte szó szerint vagy 4-5 oldalon át, és úgy kezdte, hogy egy kínai bölcs azt mondta:… . Én majd akkor megírom a Pokolban senyvedők kézikönyvét, és minden oldala úgy fog kezdődni: „Egy brazil okotojás azt mondta:…”
(Hát) ez nagyon rossz volt. Kettő mondat és egy fél gondolat volt, amit tudtam értékelni az egész könyvből.
Kinőttem Coelhót, ez most már hivatalos.
„Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked.”
Érdekes volt, csak ne ismételte volna állandóan „A fény harcosa….”
Szerencsére nem ez volt az első Coelho mű, amit olvastam, így némi pozitív előítélettel álltam neki. Egy napig tartott, a szösszenetek megfontolandók, a rövid gondolatok igen értékesek, ha elgondolkodunk rajta. Olyan, mint Márai Füves könyve, csak kicsiben, egyetlen témakörre építve: az emberre, magára, a fény harcosára. Tulajdonképpen mindenkinek el kellene olvasni így, és nem mint regényt, hiszen mindannyian a fény harcosai vagyunk.
közhelyes, ha valami fő fonalat, szálat keresek, akkor értelmetlen, ha intuitív módon közelítem meg, akkor meg lerágott csont. bevallom, nem olvastam el teljes egészében, csak a első negyedét, aztán eluntam, és bele-belelapozgattam. nem tudom minek szánta ezt coelho, de valami new age imakönyvre emlékeztet.
Népszerű idézetek
Mindenkiből lehet harcos. És senki sem tartja magát harcosnak, pedig mindenki az.
14. oldal
Gyakran találkozik ugyanazokkal a helyzetekkel és nehézségekkel. Ilyenkor elkeseredik, mert úgy érzi, hogy nem fejlődött semmit, hiszen az élet kellemetlenségei újra meg újra visszatérnek.
– Ezen egyszer már keresztülmentem – panaszolja a szívének.
– Valóban, ezen már keresztülmentél – válaszolja a szíve. De nem léptél túl rajta.
26. oldal
A fény harcosa néha úgy érzi, hogy egyszerre két életet él.
Az egyikben csupa olyan dolgot csinál, amit nem akar, olyan eszmékért harcol, amikben nem hisz. De van egy másik élete, amit olyankor él, amikor álmodik, olvas, vagy olyan emberekkel találkozik, akik úgy gondolkodnak, mint ő.
A harcos hagyja, hogy két élete közeledjen egymáshoz.
”Van egy híd, ami összeköti azt, ami vagyok, azzal, ami szeretnék lenni” – gondolja. Álmai lassanként mindennapjai részévé válnak, mígnem egy napon arra ébred, hogy készen áll arra, hogy megvalósítsa vágyait.
Akkor pedig nincs szüksége másra, mint egy kis merészségre. És két élete egybeolvad.
A fény harcosa tudja, hogy Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre. A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét. A tétlenség unalmát pedig arra, hogy ráébresszen a kaland fontosságára.
Isten a csendet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére. A fáradtságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét. A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára.
Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson. A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét. És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát.
Nem az vagy, akinek most látszol. Ennél sokkal több vagy. Sokan elmentek – olyan indokkal, melyeket soha nem fogunk megérteni –, de te itt maradtál. Miért vitt el Isten annyi embert, és miért hagyott itt téged? Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked.
Amikor súlyos érzelmi válságon vagy túl, ne a nehéz pillanatokra emlékezz, hanem arra gondolj, milyen jó, hogy ezt az akadályt is legyőzted. Amikor hosszú betegségből épülsz fel, ne a szenvedésre gondolj, amit kénytelen voltál elviselni, hanem Isten kegyelmére. amely lehetővé tette számodra a gyógyulást. Örök életedre vésd az eszedbe a jó dolgokat, amik a nehézségekből születtek. Ezek bizonyítják, hogy erős vagy, és önbizalmat adnak, hogy ezután bármilyen akadályt át tudj ugrani
135. oldal (Athenaeum, 2011)
