Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A púpos 49 csillagozás
Franciaországban vagyunk, a XVII. században. Caylus várában titokztos dolgok készülődnek. Úgy tűnik, végképp az ármány áldozata lesz a vár úrnőjének Aurore nevű kislánya. Ám a véletlen arra vezeti a szép Lagardère lovagot, aki az éj leple alatt megmenti a főúri gyermeket, és eltűnik üldözői szeme elől. Sikerül-e Lagardère lovagnak annyi hajsza és árulás után felnevelnie Aurore-t, és igazságot szolgáltatnia az ifjú örökösnőnek? Bizonyára, hiszen Lagardère lovag – akárcsak D'Artagnan – nemcsak szép, hanem bátor, nemes szívű, kitűnő vívó és főkép nagyon nagyon leleményes. A romantikus kalandregényeivel méltán népszerű Féval ezúttal is kellemes szórakozást nyújt a műfaj kedvelőinek e hamisítatlan kardosköpenyes történettel.
A púpos lovag címmel is megjelent.
Eredeti cím: Le Bossu
Eredeti megjelenés éve: 1858
Enciklopédia 6
Szereplők népszerűség szerint
Henri de Lagardère lovag · Aurore · Aurore de Caylus · Cocardasse · Gonzague hercegasszony · Passepoil
Kedvencelte 11
Most olvassa 3
Várólistára tette 36
Kívánságlistára tette 18
Kiemelt értékelések
Egy ideje kezdenek kimenni a divatból, és eltűnni a hétköznapok könyvespolcairól ezek a régi remekművek, és azok a kalandregények, amelyek közé ez a könyv is hozzátartozik. A nemes egyszerűsége, és a történet gördülékenysége ellenére mégis sokkal túlmutat ezeken a kategóriákon. Nem voltak hatalmas titkok az olvasó számára, hiszen a fülszövegből, és a könyv első pár fejezetéből látni a történet alappillérjeit, vagyis Nevers herceg halála, a lánya „elrablása” és Gonzague ármánykodásai gyorsan tisztázódnak. Annak ellenére hogy nem sok titok volt rejtve előttem sem, mégis érdekelt, lekötött minden egyes oldala a könyvnek. A karakterek sokszínűsége, néhol karakterfejlődése/változása sem elhanyagolható, leginkább spoiler miatt voltam boldog, mivel ő végül átállt Lagardere-ék oldalához. A szerelmi szál igazán ritka eset, és mégis szépnek hatott, egyfajta emelkedettséget adott a történethez. Bármennyire is szeretném a jók pártját fogni, mégis Gonzague mellé áll egy kis rész a csodálatomból. Nyilván elítélendő amit az egész életében tesz, mindenkit kihasznál, a saját érdeke szerint cselekszik, hogy minél magasabbra kerüljön, közben nem retten el semmilyen eszköztől – szóval óriási hatalmat és pénzt akar maga köré halmozni, de végül ahogy ő mondja, olyan magasra száll, hogy megszédül – és le is esik, amire persze nem számít. Mégis, szónoki és valamiféle megnyerő beszédkészségének köszönhetően kihúzza magát sok buktató helyzetből. Aurore anyját tudom leginkább megérteni, a jelleme gyorsan átfordulhatott volna rosszabbá, de örülök, hogy nem így történt. Összességében öt csillagot tudok adni, ha nem hatot, erre a könyvre, mert bárhogy is keresek, nem találok benne semmi kivetnivalót, olvastatta magát, rabul ejtett, és szívbe markolt ez a történet. Ha nem fog meg az 1997-ben készült film, amit tizenévesen csodálva néztem (leginkább Lagardere-Aurore kapcsolata miatt) akkor eszembe sem jutott volna hogy elolvassam a film alapjául szolgáló könyvet. Kedvencem lett!
Igazi kalandregény volt a javából. Elvarázsolt, magával ragadott. Régóta ott lapult a polcomon a könyv, örülök, hogy egy kihivás miatt olvastam el. Mikor megvettem, örültem, hogy ennek a csodás filmnek könyv volt az alapja.
Az 1959-ben készült filmet láttam, még tini koromban. Egy kicsit szerelmes is lettem a markáns arcú Lagardére lovagot megszemélyesitő Jean Marais-ba. Ilyen tiszta, önzetlen szerelmet szerettem volna én is.
A könyvet mos olvasva, sok minden beugrott a filmből. Nem tudnék dönteni, hogy melyik volt a jobb. Bár tisztán emlékeztem a filmre, – nagyon megragadott akkor –, de igy könyvben is nagyon olvasmányos, igazi csemege volt számomra. Volt ebben minden, árulás, cselszövés, barátság, szeretet, szerelem és természetesen a végére mindenki elnyeri azt, amit már a könyv elején kivánunk.
Ajjj, nem is tudom, hogy hogyan kezdjem.
Az író, ahogyan leirta a történetet nagyszerű volt. A legfőképpen Aurore és Lagardere párbeszédei, csodálatosak! *.*
Ajánlom a könyvet bárkinek, sőt, ezt a könyvet mindenkinek érdemes elolvasni egyszer az életében.
A százalékot meg nem értem. Egy ennyire jó könyvnek miért nincsen legalább 94%-96%-a? Ez nekem magas. >.<
A történet hamar beindul, ami miatt már nagyon megszerettem ezt a storyt. A főhősnő elmeséli a gyermekkorát, s igy sikerül igy jobban megkedvelnem őt, és sikerül megismerni Aurore és Lagardere történetét, amit az eltelt tizennyolc év összefoglalt.
Tehát, aki kívánságlistára, vagy esetleg várólistára tette a könyvet, annak mihamarabb ajánlom az elolvasását mivel egy nagyszerű történet, és az olvasó sem fog csalódni benne. ;)
Mamáéknál kiskorom óta csábított ez a könyv, de a címe alapján nem gondoltam, hogy érdekes lehet. Milyen nagyot tévedtem!
A történetvezetése zseniális, fordulatos, jól kitalált!
A szereplők, akárcsak a hús-vér emberek egyszerre rendelkeznek jó és rossz tulajdonságokkal, a hősökért végig rajongtam, az áldozatokért aggódtam, a gonoszt pedig szívemből megvetettem.
Egy olyan könyv ami végig leköt, és ennyi, ilyen intenzitású érzelmet vált ki belőlem, csak öt csillagos lehet!
Népszerű idézetek
Henri de Lagardère a közepesnél valamivel magasabb volt. Nem volt Herkules, de tagjai könnyedek és kecsesek voltak, mint a párizsiaké. Kissé göndör szőke haját felfelé fésülte és takaratlan maradt értelmes s nemességet sugárzó homloka. Szemöldöke és ajka fölött finom bajusza fekete. Mi sem hetykébb, mint ez az ellentét, főként amikor barna és nevető szeme megvilágítja arca egy kissé túlságosan fakó sápadtságát.
Szabályos, de hosszúkás arcának metszése, szemöldökének szépen hajló íve, orrának és szájának éles vonala nemessé tették vidám megjelenését. Eleven mosolya nem nyomta el benne a büszke kardforgatót. De amit toll nem írhat le: az egész megjelenésének varázsa, kecsessége, ifjonti könnyedsége.
45. oldal, A Párizsi fiú, V. fejezet - Nevers cselvágása (Ifjúsági Könyvkiadó, 1969)
Amikor a vén szilfa ledőlt a fejszecsapások alatt, a gyászruhás nő összehúzta ablaka komor kárpitjait. Többé nem látták.
61. oldal
A három Philippe emléke.
A fekete emberkének nyeles szemüveg volt a kezében:
valóságos műértőként vette szemügyre az ünnepély díszleteit.
Udvariasan köszöngetett a dámáknak, és úgy tetszett, hogy
nagyokat nevet a szakállába. Fekete bársony álarcot viselt.
Kártyázóink figyelmesen tekintgettek rá, amint közeledett, de a legfigyelmesebb
kétségkívül Peyrolles volt.
– Micsoda pokoli figura az ott? – kiáltott fel végül,
Charverny , – Eh, azt mondanám, hogy minapi függöny mögötti kísértet.
– A kutyaólas ember.
„ Ugyan mit mondhatott a királyi fenségnek ez a csirkefogó” – gondolta Peyrolles.
A fekete ember elég közel volt már, hallhatták, amint ezt dörmögi.
– Bűbájos! Bűbájos! Ah, de boldog vagyok, hogy mindezt láthattam!
A sátorban hangosabb lett a beszéd. Egyik másik társaság telepedett a kártyázók helyére. Majd mind tiszteletreméltó ,korúak és magas rangúak voltak.
Kard nem volt soha a kezemben, de nagyon tudom az elméletét.
138. oldal
Alvás előtt vagy után, ahogy szeszélyem diktálta, ott a fűben feltálalta az ebédet: egy kevéske tejbe aprított fekete kenyeret. Emlékezzék vissza legfinomabb lakomáira, anyám, majd elmondja nekem, mivel nem volt részem olyasmiben. De bizonyos vagyok abban, hogy a mi lakomáink többet értek, mint a maguké, a mi kenyerünk, a mi tejünk ambróziába mártott balzsam volt!
138. oldal
– Tegnap még, Isten a tanúm, nem volt egyéb szándékom, csak az, hogy Nevers özvegyének visszaadjam a rám bízott drága kincset. Az igazat mondom, madame, és nem érdekel, hogy elhiszi-e vagy sem. Azokban a fáradságos és küzdelmes időkben Aurore-t valóban a lányomnak éreztem. Boldoggá tett a sikeres küzdelem, és odaadásom magában hordta a jutalmát. Amikor Madridból ide indultam, úgy véltem, hogy Aurore anyja, amint meglát, kitárja karját és magához ölel engem is! De az út folyamán a szívemen ejtett seb úgy nőtt és mérgesedett, ahogyan elválásom órája közeledett Aurore-tól. Szájam még azt mondta: Lányom! De hazudott a szám: Aurore már nem a lányom. Néztem és könnybe lábadt a szemem. Ő rám mosolygott, jaj, szegény angyalom, tudtán kívül és akaratlanul másként mosolygott, mint ahogy csak apára szokás.
217. oldal, VI. Újabb bizalmas beszélgetés
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ken Follett: A katedrális 89% ·
Összehasonlítás - J. Goldenlane: Isteni balhé 91% ·
Összehasonlítás - Robert Locksmith: A titokzatosság kapujában ·
Összehasonlítás - James Clavell: A sógun 93% ·
Összehasonlítás - Alexandre Dumas: A régens lánya 83% ·
Összehasonlítás - Serge Golon – Anne Golon: Angélique, a legyőzhetetlen 79% ·
Összehasonlítás - Ruby Saw: Lucy 97% ·
Összehasonlítás - Budai Lotti: A hercegnő haragja 94% ·
Összehasonlítás - Diana Gabaldon: Az utazó 1-2. 92% ·
Összehasonlítás - Budai Lotti: A kegyencnő hálószobája 92% ·
Összehasonlítás