Az ​utolsó száz nap 20 csillagozás

Patrick McGuinness: Az utolsó száz nap

Az ​egykori „Kelet Párizsa”, Bukarest 1989-ben – a veszély, az elnyomás és a korrupció, ugyanakkor az intenzitás és a feldúlt szépség világa. Mialatt Ceausescu romboló osztagai sietve pusztítják a régi várost, hogy helyére felépíthessenek egy sztálinista Legolandet, lakói a kommunizmus végóráiban élik hétköznapjaikat, mit sem sejtve, hogyan és mikor fejeződik be e véres játék.
„Az utolsó száz nap”-ban egy brit fiatalember bukaresti élményeibe pillanthatunk be, bejárjuk vele a várost, megmerítkezünk Európa legparanoiásabb rezsimjének embertelenségében és brutalitásában. Miközben a főhős belakja e szokatlan élményekkel teli világot, ismeretséget köt a román diktátor „bábszínházának” valamennyi karakterével: az ellenzéki gondolkodókkal, a vezető pártfunkcionáriusokkal, a feketézőkkel, a korrupt diplomatákkal, a kémekkel és a hétköznapi emberekkel egyaránt. S szomorú iróniával el kell fogadnia e furcsa helyzetet és a még furcsább játékszabályokat: „Ez egy olyan ország, ahol a… (tovább)

>!
Scolar, Budapest, 2013
374 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632444703 · Fordította: Gebula Judit

Enciklopédia 22

Szereplők népszerűség szerint

Nicolae Ceaușescu

Helyszínek népszerűség szerint

Románia


Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Patrick McGuinness: Az utolsó száz nap

Mondhatnám én is izgalmas, fordulatos kalandregénynek – ha nem őriznék sok személyes tapasztalatot Ceausescu Romániájáról… A 70-80-as években családi látogatásokon, 88-89-ben pedig hivatalos utakon jártam gyakran Erdélyben ill. Romániában. Más ez persze „kívülről”, mint az ott élők számára, mert az elborzadások után van hova hazamenni.
De ezekkel az emlékekkel nehezítve egyáltalán nem éreztem kalandregénynek. Inkább nyomasztó volt, és folyton jöttek fel bennem a rég elfeledett részletek, emlékek.
Vannak emlékeim hatalmas élelmiszercsomagok kiszállításáról rokonoknak, kolduló gyerekekről és felnőttekről az utcán; jéghideg szállodákról, ahol nem folyt víz a csapból; kenyérért álló sorokról, jegyre adott élelmiszerekről; a Ceausescu-múzeumról, ahol emeleteken keresztül bámulhattuk a Vezérnek adott ajándékokat – óvodásoktól kezdve, munkásokon át egészen a külföldi államfőkig; a szállodában rendszeresen feltúrt bőröndömről; a hivatalos városnéző buszozást, ahol szegény tolmácsnak az egyedül elfogadott verziót kellett elmondania, mert ott ült a tolmács-figyelő a buszon; határon elkobzott italról-cigarettáról, valamint magyar nyelvű könyvekről; a bukaresti nemzetközi vásárról, ahol szétfagytunk a fűtetlen pavilonban, a szomszédos magyar kiállítótól (valamelyik leveskocka- és tészta gyártó volt mellettünk) kérincséltünk zacskós levest, és azt főztük meg, mert enni csak a külföldieket elszállásoló két-három szállodában volt mit reggelire és vacsorára; hivatalos tárgyalásról, ahol kabátban-sálban-sapkában ültünk, valami plantateát hoztak inni, és ha épp nem jegyzeteltem, a kezemen ültem, annyira fázott; a közvilágítás nélküli Bukarestről, ahol csak csapatosan, elemlámpával felszerelve járhattunk este az utcán, és csak reméltük, hogy nem találkozunk a kóbor kutyafalkák egyikével… Meg persze sok-sok emlékem van az ottani emberekkel (magyarokkal és románokkal) folytatott magánbeszélgetésekről.
Az egyik fiók mélyén őrzök egy borítéknyi filmet. 89 elején Bukarestben jártam többször is kiküldetésben. Az egyik alkalommal egy szabad délutánon elmentünk megnézni az épülő Szocializmus Győzelme sugárutat és a Nép Házát. Nyomasztó látvány volt. Rajtunk kívül egy lélek sem járt az utcán. Haladtunk a néptelen falanszterházakkal szegélyezett széles, néptelen úton, és fotóztam. Egyre közeledtünk a világ legnagyobb épületéhez, és akkor váratlanul elromlott a fényképezőgépem. A kollégám még kicsit viccelődött, hogy biztos távirányítással „hatástalanították” valamelyik épületből a megfigyelők, de furcsa módon neki se volt kedve továbbmenni. Visszafordultunk. A fényképezőgép másnap se működött. Itthon megnézte egy ismerős fotós, kiderült, hogy semmi baja… Bármilyen valószerűtlen, a mai napig az a gyanúm, hogy valami természetfeletti történt ott a gépemmel.

7 hozzászólás
mcgregor P>!
Patrick McGuinness: Az utolsó száz nap

A Ceausecu-rendszer végnapjai előtt játszódó regény egyszerre kortörténet, a kommunizmus egyik legbűzösebb vadhajtásának, a román diktatúrának a tökéletes leírása, de egyúttal Románia nemzetkarakterológiai szempontból sebészpontosságú látlelete. Patrick McGuiness gazdag, képeiben is igen erős prózával írja le mindezt, meglepően magas írói színvonalon, előzetesen nem is feltételeztem róla ilyen képességeket. Az erőszakos kitelepítések, az eszetlen iparosítás, a város- és falurombolások, az aljasság szimbólumaként a jugoszláv-román határon a folyóban a vízszint alatt elrejtett hatalmas körfűrészek és pengék, amelyek a szétrothadó diktatúra elől menekülő szerencsétleneket csonkolják, a mindent átható korrupció, az általános áruhiány és a pártelit dőzsölésének éles szembenállása, a neurotikus és üldözési mániás elnyomó rendszer belső harcai mind-mind elképesztően nívósan ábrázolódnak ebben a könyvben, eközben brit főhősünk szerelmi- és magánéletének bonyodalmai ehhez csak a szubjektivitás érzékeny perspektíváját adják. Mindenkinek ajánlom, aki a kelet-európai mércével mérve is különösen undorító Ceausescu-rendszerről regényformában akar többet tudni. Tökéletes írás, le vagyok nyűgözve.

Gyöngyi69>!
Patrick McGuinness: Az utolsó száz nap

@ppeva értékelése alapján vettem meg Patrick McGuinness könyvét. Ajánlása alapján szinte biztos voltam benne, hogy értékes művet veszek a kezembe, de a kötet minden várakozásomat felülmúlta. „Az utolsó száz nap”-ról Margaret Mazzantini: Újjászületés című kötete jutott eszembe, van néhány hasonlóság a két kötet között: az egyik legfontosabb, hogy az ilyen könyvek miatt érdemes olvasó embernek lenni. Ami elszomorít, hogy nagyon sok hasonlóságot találtam olvasás közben (főleg a könyv elején) a Ceausescu-i romániai viszonyok, és a mai, itthoni helyzet között.
Patrick McGuinness kötetét olvasva egy valamiben lehetünk biztosak: senki nem az, akinek látszik; soha, senkiben nem lehet (szabad) megbízni.
McGuinness csak mesél, nem akar játszani az érzéseinkkel, megteszi ezt helyette maga a történelem. Izgalmas, de nem azért, mert fordulatokat sorakoztat fel, hogy csigázza az olvasót, hanem azért, mert a hús-vér szereplők az olvasó szívéhez nőnek, és fontossá válik, a sorsuk alakulása Ceausescu kiszámíthatatlan világában. Kalandos is, mert ebben a világban soha nem tudhatta senki, mi fog vele történni a következő pillanatban. Na de hogy kalandregény lenne…?!
Olvassátok, garantáltan maradandó olvasásélményt nyújtó kötet! Első kötetes írótól döbbenetes erejű írás; tartalmát tekintve nyomasztó, de írásmódját nézve könnyen befogadható krónika az alig harminc évvel ezelőtt, tőlünk csak egy határral keletre történt eseményekről.

Che P>!
Patrick McGuinness: Az utolsó száz nap

Kalandregényként olvasva, fordulatait tekintve nem mondanám nagyon egyedinek. Önéletrajzi ihletésű, a megélt történelmi valóságból táplálkozó, a román diktatúra szövetét a szerző saját élményei alapján boncoló fél-fikcióként olvasva viszont hátborzongató, és nagyon izgalmas könyv! Végig fenntartotta a figyelmemet – bár a történelmi kifutás közismert, a Ceausescu-rezsim bukásának szubjektíven megélt mikéntje, a szereplők sorsa iránti kíváncsiság erővel sodort végig, és nehéz volt letenni.

Sanyi18>!
Patrick McGuinness: Az utolsó száz nap

Ez a könyv, úgy érzem, sok szempontból is kiváló. Én több mint egy évtizeddel Caeusescu kivégzése után születtem, és mivel nem vagyok egy nagy rajongója a történelemnek mint tantárgynak, ezért csak egy eléggé halvány fogalmam volt e könyv elolvasása előtt arról, hogy mi is történt akkoriban Bukarestben. Ijesztően hatott rám a szembesítés, hogy mennyire más világ volt még pusztán néhány évtizeddel ezelőtt, Európa bizonyos részein. Nekem, mint fiatalnak főleg érdemes volt elolvasnom ezt a könyvet. A közelmúlt fontos és tragikus eseményeit ismernie kell mindenkinek ahhoz, hogy józan és felelősség teljes felnőtt váljék belőle.

Madame_Chauchat>!
Patrick McGuinness: Az utolsó száz nap

Nagyon szeretem azokat a könyveket, amelyek érdekesek, izgalmasak, jó a cselekményük, van benne személyes, emberi szál, ugyanakkor sokat tanulhatok belőle a történelemről is. Ez a könyv is ilyen, ahogy például a Vadhattyúk is, de a sort hosszasan folytathatnám. Mindenkinek ajánlom, akit érdekel a korszak, vagy szereti a kalandregényeket.


Népszerű idézetek

mcgregor P>!

Ha külföldi elöljáróknak mutatták meg Bukarestet, előtte rendőrségi teherautókról árukat pakoltak a kirakatokba: kenyeret, zöldséget, rég elfelejtett felvágottakat és gyümölcsöket. Az autók lelassítottak, hogy az utasok mindent lássanak. Miután a konvoj elhaladt, ugyanazok a rendőrségi teherautók visszavittek mindent a diplomaták és a pártvezérkar számára fenntartott boltokba. Ha csak Ceausescuék jöttek, az autók óránkénti száz kilométer per órás sebességgel hajtottak végig a kiürített utcákon. Nicolae és Elena nem szerették a sorban álló nép látványát. Ki kellett söpörni a hiány, a szükség megalázó képét. Ugyanebben az időben Bukarest további két helyszínén bontakozott ki ugyanaz a látvány: szirénák, autók, Ceausescuék gépkocsis felvonulása – az igazi és az utánzatok egyszerre robajlottak végig Európa legszomorúbb diktatúrájában. Az egyik autó a Ceausescu család kutyáját szállította, amelynek szintén volt két dublőrje. Ez volt a vicc slusszpoénja, csakhogy ezt a viccet már senki sem akarta elmesélni, mert egy olyan világról szólt, amelynek a brutalitásához csak az abszurditása ért fel.

37. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bukarest · Elena Ceaușescu · kutya · Nicolae Ceaușescu
mcgregor P>!

Energiamegtakarítási szempontok miatt a múzeumlátogatókat csoportokba rendezték, és csak akkor kapcsolták fel a villanyt a termekben, amikor a csoport belépett, távozásuk után pedig azonnal leoltották. Csak úgy visszhangzott a kapcsolók csattanása az óriási termekben. Mintha sötét dagály követett volna bennünket, és nyelte volna el egyik termet a másik után. Amikor az ember elhaladt az összedrótozott és fémkapcsokkal megerősített mamut- és Brachiosaurus-csontvázak mellett, amelyeknek a fejét felfelé szögezték, a szájukat pedig néma üvöltésre tátották, érezni lehetett a pusztulás lendületét, azt, hogy a világ gyorsabban pusztítja önmagát, mint ahogy újjá tudna éledni.

55. oldal

Kapcsolódó szócikkek: múzeum
mcgregor P>!

Amikor hatezer nyomdai munkás társaságában három éve kirúgták, néhány hétre beállt a tiltakozók közé, kövekkel dobálta a rendőrségi kocsikat, majd egy reggel egy új biztonsági cég fémráccsal megerősített, lesötétített ablakú sztrájktörő buszában munkába állt. Apám intenzíven politizált, de változatosan.

16. oldal

mcgregor P>!

A tisztogatásokban jártas Ionescu irányította a két évvel korábbi tömeges elbocsátásokat, amikor az angol tanszéket alaposan „megújították”. A korábbi tanszékvezető, egy híres marxista tudós most a kémia tanszék egyik laboránsaként dolgozott. Exprofesszorok kísértettek az egyetemi épületekben, minimális bérért dolgozó szellemek, akik a port törölgették korábbi előadótermeikben, vagy négykézláb sikáltak a padlót, miközben egykori kollégáik átléptek fölöttük. A régi vicc szerint a takarítói gárdában lehetett rábukkanni a romániai egyetemek valódi lángelméire, és ez a vicc, a kommunista blokk többi viccéhez hasonlóan, nem a valóságot túlozta el, inkább a legrövidebb utat kínálta hozzá.

33. oldal

madrugada>!

Amikor bementem hozzá az első megbeszélésre Ionescu régi irodájába, a szoba le volt csupaszítva, az íróasztalt pedig a sarokba állították, ahonnan az ajtót és az ablakot egyszerre lehetett látni. Az íróasztal mögötti szék így a legszűkebb sarokba került, oda, ahol a falak találkoztak: a paranoia feng shuija.

ppeva P>!

Bukarest modern parkjai sík területeken helyezkedtek el, és törpebokrokkal ültették őket tele, a padokat pedig úgy helyezték el, hogy az ott ülőket a lehető legjobban lehessen látni, és a lehető legkényelmetlenebbül érezzék magukat. Soha nem maradt sokáig az ember sehol, mert minden oldalról a láthatatlan megfigyelőket érezte maga körül. A szökőkutak egytől egyig kiszáradtak. A séták közben az ártalmatlan halottak szobrai mellett haladtam el: zeneszerzők, költők, történészek, tudósok kőalakjai mellett, akiket egyszer csak méltatlanul lecseréltek névtelen, de hivatalos szobrokkal. Biztonságos és hasznos halottak, ahogy Sztálin nevezte őket, a legkevésbé sem húzódozva attól, hogy folyamatosan növelje a számukat.

55. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bukarest
mcgregor P>!

Romániát a feketepiac fogta össze és tartotta a víz fölött azzal, hogy kitöltötte a lyukakat, és adott áron pótolta azt, amit a csapnivaló bürokrácia elmulasztott.

43-44. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Románia
ppeva P>!

Nagyon húztam a korsó sörömből. A helyiség hűvös volt, de nekem csípte a verejték a szemem. Megtöröltem a homlokom. Wintersmith a pohár söre fölött tűnődött, és engem figyelt. Eszembe jutott apám tanácsa, az egyetlen, amit valaha adott: Soha ne bízz az olyan férfiban, aki nem tud meginni egy korsó sört.

193. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sör
2 hozzászólás
Gyöngyi69>!

Senki sem segíti azokat, akik nem tudnak segíteni magukon.

195. oldal

Kapcsolódó szócikkek: segítség
ppeva P>!

Volt egy éjszakai vonat Bukarestbe, és úgy terveztem, hogy ha valóban elindul, akkor felszállok rá. A kommunizmus egyik előnye, hogy a karácsony is csak egy munkanap.

372. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bukarest · karácsony · kommunizmus

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Bodor Johanna: Nem baj, majd megértem
Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
Nagy Alex: Lelkek harca
Vida Gábor: Senkiháza
Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek
Visky András: Kitelepítés
Tompa Andrea: Omerta
Herta Müller: Szívjószág
Szabó Róbert Csaba: Alakváltók
Bogdan Suceavă: Éjszaka valaki meghalt érted