Az ​utolsó száz nap 89% 20 csillagozás

Mondhatnám én is izgalmas, fordulatos kalandregénynek – ha nem őriznék sok személyes tapasztalatot Ceausescu Romániájáról… A 70-80-as években családi látogatásokon, 88-89-ben pedig hivatalos utakon jártam gyakran Erdélyben ill. Romániában. Más ez persze „kívülről”, mint az ott élők számára, mert az elborzadások után van hova hazamenni.
De ezekkel az emlékekkel nehezítve egyáltalán nem éreztem kalandregénynek. Inkább nyomasztó volt, és folyton jöttek fel bennem a rég elfeledett részletek, emlékek.
Vannak emlékeim hatalmas élelmiszercsomagok kiszállításáról rokonoknak, kolduló gyerekekről és felnőttekről az utcán; jéghideg szállodákról, ahol nem folyt víz a csapból; kenyérért álló sorokról, jegyre adott élelmiszerekről; a Ceausescu-múzeumról, ahol emeleteken keresztül bámulhattuk a Vezérnek adott ajándékokat – óvodásoktól kezdve, munkásokon át egészen a külföldi államfőkig; a szállodában rendszeresen feltúrt bőröndömről; a hivatalos városnéző buszozást, ahol szegény tolmácsnak az egyedül elfogadott verziót kellett elmondania, mert ott ült a tolmács-figyelő a buszon; határon elkobzott italról-cigarettáról, valamint magyar nyelvű könyvekről; a bukaresti nemzetközi vásárról, ahol szétfagytunk a fűtetlen pavilonban, a szomszédos magyar kiállítótól (valamelyik leveskocka- és tészta gyártó volt mellettünk) kérincséltünk zacskós levest, és azt főztük meg, mert enni csak a külföldieket elszállásoló két-három szállodában volt mit reggelire és vacsorára; hivatalos tárgyalásról, ahol kabátban-sálban-sapkában ültünk, valami plantateát hoztak inni, és ha épp nem jegyzeteltem, a kezemen ültem, annyira fázott; a közvilágítás nélküli Bukarestről, ahol csak csapatosan, elemlámpával felszerelve járhattunk este az utcán, és csak reméltük, hogy nem találkozunk a kóbor kutyafalkák egyikével… Meg persze sok-sok emlékem van az ottani emberekkel (magyarokkal és románokkal) folytatott magánbeszélgetésekről.
Az egyik fiók mélyén őrzök egy borítéknyi filmet. 89 elején Bukarestben jártam többször is kiküldetésben. Az egyik alkalommal egy szabad délutánon elmentünk megnézni az épülő Szocializmus Győzelme sugárutat és a Nép Házát. Nyomasztó látvány volt. Rajtunk kívül egy lélek sem járt az utcán. Haladtunk a néptelen falanszterházakkal szegélyezett széles, néptelen úton, és fotóztam. Egyre közeledtünk a világ legnagyobb épületéhez, és akkor váratlanul elromlott a fényképezőgépem. A kollégám még kicsit viccelődött, hogy biztos távirányítással „hatástalanították” valamelyik épületből a megfigyelők, de furcsa módon neki se volt kedve továbbmenni. Visszafordultunk. A fényképezőgép másnap se működött. Itthon megnézte egy ismerős fotós, kiderült, hogy semmi baja… Bármilyen valószerűtlen, a mai napig az a gyanúm, hogy valami természetfeletti történt ott a gépemmel.

A Ceausecu-rendszer végnapjai előtt játszódó regény egyszerre kortörténet, a kommunizmus egyik legbűzösebb vadhajtásának, a román diktatúrának a tökéletes leírása, de egyúttal Románia nemzetkarakterológiai szempontból sebészpontosságú látlelete. Patrick McGuiness gazdag, képeiben is igen erős prózával írja le mindezt, meglepően magas írói színvonalon, előzetesen nem is feltételeztem róla ilyen képességeket. Az erőszakos kitelepítések, az eszetlen iparosítás, a város- és falurombolások, az aljasság szimbólumaként a jugoszláv-román határon a folyóban a vízszint alatt elrejtett hatalmas körfűrészek és pengék, amelyek a szétrothadó diktatúra elől menekülő szerencsétleneket csonkolják, a mindent átható korrupció, az általános áruhiány és a pártelit dőzsölésének éles szembenállása, a neurotikus és üldözési mániás elnyomó rendszer belső harcai mind-mind elképesztően nívósan ábrázolódnak ebben a könyvben, eközben brit főhősünk szerelmi- és magánéletének bonyodalmai ehhez csak a szubjektivitás érzékeny perspektíváját adják. Mindenkinek ajánlom, aki a kelet-európai mércével mérve is különösen undorító Ceausescu-rendszerről regényformában akar többet tudni. Tökéletes írás, le vagyok nyűgözve.

@ppeva értékelése alapján vettem meg Patrick McGuinness könyvét. Ajánlása alapján szinte biztos voltam benne, hogy értékes művet veszek a kezembe, de a kötet minden várakozásomat felülmúlta. „Az utolsó száz nap”-ról Margaret Mazzantini: Újjászületés című kötete jutott eszembe, van néhány hasonlóság a két kötet között: az egyik legfontosabb, hogy az ilyen könyvek miatt érdemes olvasó embernek lenni. Ami elszomorít, hogy nagyon sok hasonlóságot találtam olvasás közben (főleg a könyv elején) a Ceausescu-i romániai viszonyok, és a mai, itthoni helyzet között.
Patrick McGuinness kötetét olvasva egy valamiben lehetünk biztosak: senki nem az, akinek látszik; soha, senkiben nem lehet (szabad) megbízni.
McGuinness csak mesél, nem akar játszani az érzéseinkkel, megteszi ezt helyette maga a történelem. Izgalmas, de nem azért, mert fordulatokat sorakoztat fel, hogy csigázza az olvasót, hanem azért, mert a hús-vér szereplők az olvasó szívéhez nőnek, és fontossá válik, a sorsuk alakulása Ceausescu kiszámíthatatlan világában. Kalandos is, mert ebben a világban soha nem tudhatta senki, mi fog vele történni a következő pillanatban. Na de hogy kalandregény lenne…?!
Olvassátok, garantáltan maradandó olvasásélményt nyújtó kötet! Első kötetes írótól döbbenetes erejű írás; tartalmát tekintve nyomasztó, de írásmódját nézve könnyen befogadható krónika az alig harminc évvel ezelőtt, tőlünk csak egy határral keletre történt eseményekről.

Kalandregényként olvasva, fordulatait tekintve nem mondanám nagyon egyedinek. Önéletrajzi ihletésű, a megélt történelmi valóságból táplálkozó, a román diktatúra szövetét a szerző saját élményei alapján boncoló fél-fikcióként olvasva viszont hátborzongató, és nagyon izgalmas könyv! Végig fenntartotta a figyelmemet – bár a történelmi kifutás közismert, a Ceausescu-rezsim bukásának szubjektíven megélt mikéntje, a szereplők sorsa iránti kíváncsiság erővel sodort végig, és nehéz volt letenni.

Ez a könyv, úgy érzem, sok szempontból is kiváló. Én több mint egy évtizeddel Caeusescu kivégzése után születtem, és mivel nem vagyok egy nagy rajongója a történelemnek mint tantárgynak, ezért csak egy eléggé halvány fogalmam volt e könyv elolvasása előtt arról, hogy mi is történt akkoriban Bukarestben. Ijesztően hatott rám a szembesítés, hogy mennyire más világ volt még pusztán néhány évtizeddel ezelőtt, Európa bizonyos részein. Nekem, mint fiatalnak főleg érdemes volt elolvasnom ezt a könyvet. A közelmúlt fontos és tragikus eseményeit ismernie kell mindenkinek ahhoz, hogy józan és felelősség teljes felnőtt váljék belőle.

Izgalmas, humoros, valósághű

Nagyon szeretem azokat a könyveket, amelyek érdekesek, izgalmasak, jó a cselekményük, van benne személyes, emberi szál, ugyanakkor sokat tanulhatok belőle a történelemről is. Ez a könyv is ilyen, ahogy például a Vadhattyúk is, de a sort hosszasan folytathatnám. Mindenkinek ajánlom, akit érdekel a korszak, vagy szereti a kalandregényeket.