Nőből ​is megárt a nagymama (Nőből is megárt a nagymama 1.) 31 csillagozás

Fejlődésregény
Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama

A ​szerzőnek immár harmadik regénye a Nőből is megárt a nagymama. A játékos cím mögött – a könnyed női kalandok és a káröröm-vicces nagymamai felsülések mellett – sokkal komolyabb lélektani elemzések sora is rejtőzik: egy valódi női fejlődésregény.
Pataki Éva ezúttal a nagymamává válás ígéretes, de egyúttal rögös útján vezeti végig az olvasót. Öt év történéseit meséli el keresetlen őszinteséggel, csipkelődő humorral, ahogy már megszoktuk tőle. Előző regényeit (Még egy nő, Ami elveszett) a megkapóan személyes hangvétel és a finom önirónia tette sajátosan egyedivé; ezúttal még őszintébb, még fanyarabb a humor, még elevenebbek a hétköznapi mozzanatok. Ez a sokrétű könyv elsősorban azoknak íródott, akik maguk is megélték a női lét különböző stádiumait, akik kíváncsiak lányuk, anyjuk, nagyanyjuk, vagy épp unokájuk szempontjaira – és ilyenek a férfiolvasók között is jócskán előfordulnak. A szerző örök témája megmaradt: a nőről és a női szerepkör változásairól, múló és maradandó… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Athenaeum 2000, Budapest, 2012
314 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632932231
>!
Athenaeum, Budapest, 2012
312 oldal · ISBN: 9789632932231

Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

tgorsy>!
Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama

Az ÖTYE-től kaptam nagyanyává válásom alkalmából. Valóban így válunk- egy pillanat alatt- nagyanyává. Ez a szerelem, az igazi, felhőtlen, felelőtlen szerelem. A felelőtlen szó fejezi ki igazán ezt az állapotot. Nem vagy felelős semmiért. Legyen az apja-anyja felelős a nevelésért, Te csak szereted és kész.
Ilyen az egész könyv is. Közhelyes igazságok gyűjteménye, de azért szórakoztató.

9 hozzászólás
Niki_>!
Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama

Ez a könyv azonnal belopta magát a szívembe, amikor már az elején egy édesen szomorú helyzetre hívta fel a figyelmemet. Állt a leendő nagymama a volt gyerekszoba ajtajában, kirepültek a gyerekei és visszaemlékezett arra, hogy az a szoba mi mindent élt át. A kiabálásokat, a veszekedéseket, sírásokat, kibéküléseket, a sok szeretet, gondoskodást … és akkor vége. Mintha beteljesítette volna a feladatát és nincs tovább. Erről szól ez a történet. Mit kezdjen az életével a nő, aki addig csak a gyerekeinek élt, de azok kirepültek otthonról? És ráadásul jön a nagy hír: nagymama lesz. Hogyan lehet felkészülni erre a hatalmas változásra, ha ő még egyáltalán nem érzi magát késznek erre?
Két gyerkőcöm van. Egy kis tini (ahogy mondani szoktam, amúgy 13 éves) és egy ovisom (5 éves). Nem egyszerű korban vannak, néha a falat kapom kínomban és igen, többször is megfordult már a fejemben, hogy nyugalmam csak akkor lesz, amikor felnőnek és kirepülnek és mikor lesz már az. De olvasva ezt a könyvet, már egyáltalán nem akarom sürgetni az időt. Nem baj, hogy a Nagynak 88X kell felkiabálnom a konyhából a szobájába, ha valamit akarok tőle és ő naná nem hallja, mert fülhallgató van a fülén. … Nem baj, hogy a Kicsi mindenért „nyavajog” mostanában, nyúz, semmi se jó neki, kevés vagyok. … Nem baj. Mert tudom, ez a könyv nagyon élethűen visszaadta, mennyire is fognak hiányozni ezek a pillanatok, amikor kirepülnek. Hogy lefekvés előtt a 13 évesen bejön hozzám elköszönni a hálószobába, hogy megpuszil, viccelődik, hozzám bújik. Hogy a Kicsi ölelget, puszilgat, eljátsszuk a kis rituálénkat „Mit fogsz álmodni?” "Hogy munka után elmegyek érted az oviba, megölelgetlek, megpuszilgatlak és olyan jó lesz!" „Már alig várom!”. Hogy még dögönyözhetem, hogy még olyan pici ő. … De közben látom az idő múlását és érzem, hogy ennek egyszer vége.
Azonnal nekikezdtem a 2. kötetnek, amint ezt befejeztem. Olvassátok el ti is! :)

1 hozzászólás
mokus33>!
Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama

Nincs már borzasztó messze az az idő, amikor nagymamává válhatok, de nem ezért olvastam el ezt a könyvet, hanem Pataki Éva személye miatt. Nagyon szeretem a stílusát és most sem csalódtam benne. Élvezetesen, fanyar humorral, csipetnyi öniróniával mesélte el nagymamává válása történetét és a nagymama-lét első néhány évét és valahogy így képzelem a saját utamat én is, ha egyszer majd erre az útra lépek (bár a pasizást valószínűleg kihagyom:D) Megmosolyogtató élethelyzeteket írt le, de közben meg annyira jól érzékelteti a család dinamikáját, ahogy minden megváltozik, ahogy a változó szerepek átformálják a családtagokat, ahogy a gyermekből szülő lesz, átértékelődnek a kapcsolatok, a fontossági sorrend, de ez pont így szép és kifejezi azt, ahogyan az élet változik.
Biztosan el fogom olvasni a másik két részt is, valószínűleg ugyanilyen szórakoztató kötetek lesznek azok is, de nem tudom, mikor tudok rá sort keríteni. Lehet, hogy akkor már én is nagymama leszek? :)))

1 hozzászólás
Anó P>!
Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama

Szàmomra mindenkèpp ötcsillagos olvasmàny volt. Sokszor megnevettetett, nèha megrìkatott, elszòrakoztatott, időnkènt elgondolkodtatott. Nagyon az èn vilàgom, az okos, időnkènt makrancos Unoka akàr az èn Marci unokàm lett volna!
Nagymamànak valòban nem születik az ember (fura is volna), fokozatosan alakul azzà. S bàr „hirtelen” 3 unokàm lett, èn mèg a fejlődès elejèn jàrok, bàr lèlekben teljesen nagymamànak èrzem magam.
………………..
Boldogságos újraolvasás. Az elsőnél kapkodva olvastam egy kölcsönkért könyvet, időre. Munka mellett, sokszor éjjel. Most friss nyugdíjasként, kényelmesen, könyvtári példányt. Már négy unokánk van, várjuk az ötödiket, ami újfent aktuálissá teszi ezt a könyvet. Jaj, hogy imádtam megint! Javában nagymama lévén különösen érdekel a téma. Ami zavaró volt: a férjem (szintén nyugger már) nem értékelte eléggé azokat az általam felolvasott részeket, amelyeken én gurultam a nevetéstől. S ha éppen kicsordult a könyvem egy-egy részletnél, megjelent és nem értette, mi bajom. Talán, mert ő nem nagymama, hanem nagyapa:)

Gádorka>!
Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama

Jó stílusban, olvasmányosan megírt regény. Nagyon valós problémával foglalkozik. Életszerűen bemutatja a nők nagymamává válásának folyamatát. Nemcsak az unokavárás és a vele való törődés, de a család, a baráti kör, és a magánélet problémái is életszerűek. Végigkísérhetjük ezt a fejlődési folyamatot.
Nagyon tetszettek a pszichológussal folytatott tanulságos beszélgetések, amelyekből bármely gyakorló nagymama profitálhat. A lényeg, hogy legyünk önmagunk!
Ajánlom a regényt minden nagymamának!

4 hozzászólás
Fuxy_lady>!
Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama

Maga a történet és a mondanivalója jó volt. Viszont engem picit zavart, hogy kb csak a pasik és a barátnők nevét tudtuk meg, a többieknek nem volt neve, lehet azért hogy egyértelmű legyen, hogy most rokonról van szó. Olvasás közben olyan érzésem volt mintha a Bridget Jones naplóját vegyítette volna a Szex és New York-ot, és így nagymama korban furcsa volt elsőre, de nem sokáig. Ami viszont zavaró volt, hogy nehéz volt olvasni. Valahogy túl tömöttek voltak az oldalak. Túl sok volt benne a több soros mondat, kevés volt benne a tagolás. Nagyon sokat elmélkedett, keveset beszélgetett.
A könyv borítójára szerintem jobb lett volna egy olyan kép, ami akár az egyik jelenetet is ábrázolhatja, ha már ilyen meglepő szerelésben van a nagymama (ráadásul szerintem a gyerek sokkal kisebb a regényben), mert én vártam, hogy megtudjam hogy került így a vízbe és mikor lesz már ekkora az Unoka, de hiába.

pelika_Bp>!
Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama

Nekem nagyon tetszett a könyv, biztosan azért meg a főszereplővel hasonló koru és szintén nagymama vagyok. Sokszor azt hittem olvasás közben, hogy rólam íródott a könyv.

No, most 10 évvel később elolvastam, és hát nagyon idegesitett az irónő, hogy mennyire körülményesen intéz mindent, hogy pszihológushoz kell mennie, hogy a férfiakkal milyen tutyi-mutyi. A barátnői mindent megoldanak, ő meg vacakol. Igy aztán a korábbi 6 csillagból 4,5 lett :(

2 hozzászólás
Morzsa>!
Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama

Valami olyasféle (nem OLYAN, de hatásilag hasonló) balzsam volt a lelkemnek, mint a Brunella Gasperinis könyvek. Persze sántít a hasonlat, ezért lehet, hogy valakit félrevezetek majd vele, mert hogy azért nagyon más ez a könyv, mint amazok, hisz állat pl. egy darab sincs benne, de ugyanakkor úgy mesél nekem az életemről, hogy nem rólam mesél, és van benne egy csomó elem, ami nem is vonatkozik rám (pl. a nagymamaságtól még viszonylag messze vagyok), mégsem untam egyetlen részét sem…
Habkönnyű darab, de mégis van benne valami… valami, ami szvsz csak a negyedik x után fog tudni -ha nem is értékelni, de- igazán érdekelni az olvasót (aki vélhetőleg nő). Igen, nevezhetem azt a valamit tanulságosnak vagy tanításnak is, de ez így úgy hangzik, mintha valamiféle pszichológiai elemzést ajánlgatnék, de nem. Nem KELL feltétlenül elgondolkodni rajta, bár kétségtelen, hogy a pszichológussal folytatott párbeszédeken nem kevés óradíjat és fáradtságot megspórolhat az olvasó (akinek ez esetben nem kötelező nagyszülőnek lennie, elég, ha szülő vagy csak a feladataival, elvárásokkal küzdő felnőtt) Aki viszont nem akar elgondolkodni, nem akar dolgozni, az szórakozhat „csak úgy” (szerintem így is dolgozni fog benne egy-két mondat, pl. a Laura által a könyv végén leírt gondolat a korról)
Úgy olvastam, hogy folyton aggódva néztem, ahogy fogynak a lapok, és közelítek a vége felé, mert nem akartam abbahagyni (ez nem az a könyv, amit nem lehet letenni, hiszen nincs feszes, izgalmas cselekménye, lehet keveset olvasgatni belőle minden lefekvés előtt, csak teljesen elolvasni nem akartam, mert nem akartam, hogy véget érjen, én meg kikerüljek a hangulatból meg a tudatból, hogy van élet nem csak a negyedik, de az ötödik és későbbi ikszek után is.

Edna78>!
Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama

Rendkívül szórakoztató, könnyed könyv.

AnitaKiara>!
Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama

Érdekes volt, sokáig érleltem magamban a gondolatot, hogy nekikezdjek-e egyáltalán, mert ettől a kortól még igen csak messze vagyok, de egyáltalán nem bántam meg. Kellő öniróniával és humorral mutatja be, milyen dilemmái vannak egy nagymamának, pedig az ilyen „kis csitri” 26 évesek, mint amilyen én is vagyok, azt gondolnánk, hogy abban a korban már minden megy magától. Hát nem :-)


Népszerű idézetek

B_Tünde P>!

Miközben szortíroztam, régi karácsonyok képei derengtek fel: a bátyámmal számolgatjuk, hányat kell még aludni karácsonyig, és közben, ha egyedül maradunk otthon, szisztematikusan átkutatjuk a lakást az ajándékok után.

B_Tünde P>!

Nem akar emlékezni?
– Persze, hogy nem! – leszek most már igazán dühös.A pozitív emlékekből merítjük az erőt, nem?
Az igazságból merítjük az erőt.

pelika_Bp>!

– Tudod, ki kezdené elölről! Szülés, varratszedés, szoptatás, azután a gyerekbetegségek, az elkerülhetetlen balesetek, a rémületek, a se vége, se hossza esti mesék, társasjátékok, szülői értekezletek. A világ legjobb dolga, hogy túl vagyunk rajta.

80. oldal

pelika_Bp>!

Érdeklődésének megfelelően első szavai nem az anyu, apu voltak, hanem a markoló, a dugattyú, valamint a teringettét.

205. oldal

Gádorka>!

A saját életében maga az origó. Az origó azt jelenti, hogy én tisztába vagyok azzal, nekem mi a jó, hogy én mit szeretnék, de rendelkezem azzal a belső szabadsággal, hogy ebből tudok engedni.

147. oldal

pelika_Bp>!

Kiváncsian mentem a találkozóra, mert a legtöbb osztálytársamat az évek során szem elől tévesztettem. Sokkoló volt, amikor az ősz, illetve kopasz, öregedő bácsikban és a testes, festett hajú nénikben kellett beazonosítanom egykori osztálytársaimat, akik feltehetően hasonló problémákkal küzdöttek velem kapcsolatban

107. oldal

Gádorka>!

A határokat ebben a korban a szülő szabja meg.
A gyerek vágyik arra, hogy a szülő világos határokat jelöljön ki. Persze, vannak harcok, mert a gyerek újra és újra meg akar bizonyosodni,hogy tényleg ott van-e a határ. Neki egyetlen dolog fáj, hogyha elveszti az anya, a szülő szeretetét. Semmi nem fáj a gyermeknek.

227. oldal

Szelén>!

Mi sokan vagyunk, tömegesen érkeztünk a Ratkó-nemzedék utolsó hullámával, de utánunk már nem kapkod a munkaerőpiac, ha elveszítjük állásunkat, munkánkat, nekünk annyi; elváltunk, újraházasodtunk, szedjük a vérnyomáscsökkentőt, és próbálunk leszokni a cigiről. Nekünk még amalgám a fogtömésünk, és már szaporodnak a halottaink. A gyengébbek, pechesebbek lecsúsztak, megrokkantak, vagy elvitte őket az infarktus, de akik még élünk és próbálkozunk, mi valamennyien kimentünk a divatból, csak a fekete-fehér fotók maradtak velünk, és a Rolling Stones.

30. oldal,5.fejezet (e-könyv)

alaurent P>!

A lányom és a férje ellenálltak a gyerekszoba járókává alakításának, magának a járóka gondolatának is, fennhangon hirdették, hogy a gyerek egyenrangú tagja a családnak, joga van ott tartózkodni, ahol ők, részt venni a család életében. Egyelőre mindez csak elmélet volt csupán, a gyerek még nem tudott helyet változtatni, maximum a saját tengelye körül forgott, ami helyes önértékelésre vallott, ráadásul nem járt semmilyen veszéllyel.

136. oldal


A sorozat következő kötete

Pataki Éva: …és megint nagymama Továbbfejlődésregény

Nőből is megárt a nagymama sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Farkas Andrea: A Főnök ajánlata
J. K. Smith: Káosz a köbön
R. Kelényi Angelika: Mesés Marrákes
Kollár Betti: A vonzás szépsége
Kollár Betti: Álmomban megleltelek
Jodi Taylor: Semmi lány
K. M. Holmes: Amíg a szerelem el nem választ
Ali Hazelwood: A szerelem elmélete
Janet Evanovich: A négy fejvadász
B. E. Belle: Szépségek