Ibusár ​/ Mauzóleum 82% 43 csillagozás

Parti Nagy Lajost leginkább a nyelvi leleményeiért szeretem. Ebben a kötetben is olyan tökéletesen használja, formázza, cifrázza a nyelvi eszközöket, hogy olvasva is azonnal abba a kilátástalan bugyorba kerülünk ( „elbárgyult melódiák parafázisa” mellett), ahonnan nincs kiút, pedig a dráma igazi otthona azért mégis a színpad.
„A színház olyan hattyú barátom, mely iszaptengeren vergődik…”
Egyszer az Ibusár lehetett TV-ben (amikor még néztem TV-t), mert ismerősnek tűnt olvasás közben pár jelenet. Ez a darab összetettebb, jobban mutatja a szerző sokszínűségének szivárványát. Az operettbe kevert naturalizmus nagyon összetett érzéseket vált ki az olvasóban. A műfaji meghatározás (zenés-táncos huszerett) szintén egy nyelvi bravúr.
A Mauzóleum a tökéletes lepusztultság kifejeződése, töményen tragikus sorsok gyűjtőhelye, ahol Rigó János cukrász tartja kezében a dolgok irányítását. Sokkal nehezebb befogadni ezt a darabot, még az olvasó is menekülne néha a kapun túlra.

Hátizé… akartam én még az elején mondani, kérem szépen, a Jolikának úgy vígasztalólag, hogy idevigyázzon, leszmégszőlő, leszméglágykenyér, de mán látom, hogy itt mindenkinek saját különbejáratú titoklakatja van ám, azt' mind csak a kulcsot keresi egyre, mint mikor az ember a homlokára tolt okkoláréval kérdezgeti, hogy hova is tette a szemüvegét. Na úgy. Úgyhogy nem mondom inkább.
Hanem loptam ide egyet, egy fontosat ni: …isten tortája messze van. Azt se meg nem gyújtod, se el nem fújod. Azt csak nézed. Pontosan. Állsz és nézed.
Nahát ez is ilyen. Hogy csak állsz és nézed.

Ibusár

Zenés-táncos huszerettet nem olvastam még, ezt be kell valljam. Meg azt is, hogy baromira élveztem! Messzire kellene visszanyúlnom a virtuális könyvespolcomon, ha hasonlóan felszabadító élményt keresnék. És lehet, hogy az ujjaim akkor is Parti Nagy Lajos egyik könyvébe ütköznének…
Páratlan, amit ez az ember tud. Tegye fel a kezét, aki olvasott már olyan „szerzői megjegyzéseket”, hogy
Ringatózik a dalra mint egy sajt, majd föleszmél.
vagy
Besettenkedik, egy echte gróf, mint egy földíszített szódásüveg, díszmagyarban, díszfranciában, díszmonokliban. Még a tekintete is raccsol.

Na ugye. Hát én Tubica úr helyében meghagynám ennek az Író Úrnak az életét. A színpadi előadást még nem láttam sajnos, de folyton Bíró Krisztát képzeltem Jolán helyébe. Nagyon szeretném megnézni, mert ha olvasni ennyire jó volt, milyen lehet akkor a színpadon, egy jó rendezővel, és Bíró Krisztával?!

Mauzóleum

Kis magyar bérházvalóság. Mindenki beteg idegi alapon, meg oféliázik. Közben valakinek jól befűtenek. Jó ötlet volt egy kötetben kiadni az Ibusárral, egymagában nálam max. három és fél csillagot érne meg, így viszont ha az Ibusár hatmillió csillagából levonunk másfelet, az még testvérek között is bőven több öt csillagnál. Azért azt meg kell jegyeznem, hogy a második felvonás elég vontatottra sikerült.

Az Ibusár szegény Jolika tragikomikus története, aki többre, jobbra vágyik, de nem tud sorsából kitörni. Itt is megjelennek az íróra jellemző kreatív, szórakoztató szójátékok, ebben a drámában főleg a humor dominál.
A Mauzóleumban tragikus sorsokból, a nagyvárosi nihilből kapunk ízelítőt: nyomor, alkoholizmus, bántalmazás, prostitúció, öngyilkosság egy abszurd holttest-eltüntetési akció keretében. A szereplők menekülnének, de nem tudnak. Bezárva érzik magukat, pedig a kapu nyitva van…

Első találkozom Parti Nagy Lajossal, még iskolai körökön belül, nem sokkal érettségi előtt, egy igazi felüdülés volt, színfolt az érettségire szükséges tételek tanulása között. Megmutatta, hogy kortárs magyar íróink egy igazi kincsesládával várnak, én pedig azóta már nem félve kutakodok benne.

A második vágányra szerelvény érkezik, a vágány mellett, kérjük vigyázzanak. A vonat Ibusár, Sárbogárd, Püspökladány, Libamáj, Kirelejzum, Díszhuszár, Nádfonat, Borbúza, Örkény, Tortalap, Kulcs, Sugárzás, Ofélia, Mauzóleum megállóhely kivételével sehol sem áll meg. Tá-ririrá-rárá.

Frenetikus.

Nem olvastam mindkettőt, csak a Mauzóleumot.
Nem vagyok jártas Parti Nagy művészetében, szerintem nem is nagyon leszek, de ez tetszett. :) Többször is felvihogtam, Rigó János mint név egy cukrászüzem tulajdonosának zseniális, a mauzóleumos poént pedig biztosan elsütöm valahol (olyan, mint a két csiga megy a sivatagban :D).
Sajnos én vártam a végén a csattanót. Nem kellett volna. Ez a bajom nekem ezekkel a nagyon modern nagyon kortárs dolgokkal, hogy mindig várom, hogy legyen valami, pedig pontosan tudom, hogy ezekben soha nincs semmi, de az égvilágon semmi. :) Oké, itt a kaput talán csattanónak vehetjük. De azért mégse.
Szóval nem teljes az élmény, de talán máskor is beleszagolok valamit Parti Nagy művészetébe. :)

Mind a kettőt láttam színházban is, olvastam is. A Mauzóleum trágárságaitól nehéz volt eltekinteni a színházban, de hát egy VIII. kerületi lepusztult házban játszódik, olyan környezetben, ahol ez a nyelv honos.
Igazán jól sikerült paródia mind a kettő.

Az Ibusár nagyon tetszett az alapötlet miatt, és végül is a kivitelezésben sem találtam túlontúl sok hibát. A váltások, a hatások és a történet – mind-mind nagyon összeillettek, és szinte magam előtt láttam a szereplőket. Még az átköltött operettes betétekkel is úgy voltam, hogy nagyon jól illeszkedtek a darabba.
A Mauzóleum kapcsán arra jutottam, hogy a második felvonás kissé vontatott volt számomra, és nem is tetszett annyira, mint az első. Az első misztikusabb volt, rejtélyesebb, de aztán minden korán kiderült számomra, így nem volt érdekes. Tetszettek a szófordulatok, és az, amit Parti Nagy a nyelvvel művelt ebben a darabban.