Pablo De Santis 1963-ban született Buenos Airesben. A Buenos Aires-i egyetemen folytatott bölcsészettudományi tanulmányokat. Újságíróként, forgatókönyvíróként kezdte irodalmi pályafutását. Párizsi rejtély című regényével 2007-ben elnyerte a rangos Planeta-Casamérica valamint az Argentin Irodalmi Akadémia díját. La sexta lámpara (A hatodik lámpás) című művét 2007-ben beválasztották az elmúlt huszonöt év legjobb 100 regénye közé. Műveit számtalan nyelvre lefordították. Párizs, 1889. A világ tizenkét leghíresebb detektívje a világkiállításra érkezik a francia fővárosba. Feladatuk nem más, mint hogy pályafutásuk legizgalmasabb bűnesetével, a nyomozás olykor hátborzongató fordulataival szórakoztassák a nagyérdemű publikumot. Fordulatokban és izgalomban pedig nincsen hiány: tizenkét detektív, számtalan válogatott bűneset, amelyeknek a XIX. századi környezet kivételes hangulatot kölcsönöz. Ám az egyik detektív – rejtélyes körülmények között – kizuhan az épülő Eiffel-toronyból, s ez a… (tovább)
Párizsi rejtély 49 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Spanyol krimi Kossuth
Enciklopédia 1
Kedvencelte 1
Most olvassa 2
Várólistára tette 25
Kívánságlistára tette 13
Kiemelt értékelések
Sem nem izgalmas, sem nem igazán krimi, azért nekem mégis 4 csillag. Inkább a stílus tetszik, mint a történet, bár az a világ, amit az író teremt, érdekes. Még jobb a következő könyvében, ami folytatás-de külön is olvasható.
De Santis a mágikus-realista dél-amerikai hagyományt követi, valamint a rejtély, a titkok természete érdekli, különc nyomozó figurák ábrázolásával.
Csak ez a két regénye jelent meg magyarul, én pedig olvasnék még az írásaiból.
2022/136, könyvtár, 24/43 eddigi értékelés
Óhahó, hát ez nagy olvasmányélmény lett. Persze szerencsém is volt, hogy a sorozatban, Posadas után irodalmi krimi-ként kezdtem el olvasni a könyvet – márpedig annak szuper. És az alacsony értékelés is ennek az „irodalmi cselekményhiánynak” szólhat: ne várjunk akcióregényt vagy aprólékos nyomozást.
A szerző szerteágazó műveltséggel (jelen van pl. természet- és technikatudomány éppúgy, mint kultúrtörténet), nagyszerűen ötvözi egyes latin-amerikai szerzők stílusát.
Posadas mesélőkedve mellett említhetem Guillermo Martínezt (Oxfordi sorozat), de Santis hozzá hasonlóan, tudományos alapon próbálja elemezni a bűnügyek természetét. A regény derekán mesélgetnek egymásnak a detektívek – hát ezek a részek briliánsul megírtak.
A valóság és a fikció mesteri keverésével le sem lehet tagadni Borges hatását, de az egész írás vonulata leginkább Ubmerto Eco-ra emlékeztetett (A Foucault-inga), azzal a megszorítással, hogy de Santis olvasmányosabb, szerintem emészthetőbb, és Eco említett műve – nekem nem tetszett…
Nagyon jól megírt a szórakoztatóan csavaros befejezés, krimi- és cselekménymotívumokat kapunk.
Összefoglalva: ez egy nagyszerű könyv, de nem „borzongó” vagy „akció” krimiként kell(ene) kategorizálni – legfeljebb „irodalmi krimi”-ként, mint a szórakoztató szépirodalom ága. Igen, ha összegyúrjuk Martínezt, Borgest és Ecot, akkor nagyot nem tévedünk az ajánlással.
És igen, a sorozatból is kell még olvasnom, és a szerzőtől is.
Nekem ez nagyon tetszett, nem értem, hogy miért van ennyire rossz vélemény róla. Nem egy gyorsan pörgő, inkább megfontolt, régi stílusú krimi. Tetszett, hogy a nyomozást filozofikusan is bemutatták, ilyet még nem olvastam sehol.
Valamint jók voltak a karakterek is. Nem igazán szerethetőek, nem a tipikus, kiégett nyomozók, hanem egy óriási, színes kavalkád.
Én teljesen elhittem a végét is, hisz a nagy Tizenkettek önnön hatalmasságuktól megrészegülve nem látják a fától az erdőt se.
Érdekes volt, hogy egy 21. századi író mennyire tud a 19. század nyelvén írni. Mind az írói stílusban, mind a témában, mind a szereplők gondolkodásmódjában képes volt megteremteni a 19. század végének hangulatát. Ez helyenként körülményes a mai ízlésnek, így többször éreztem én is vontatottnak a regényt. De a korabeli regények egy része is így, és ekként ragad le egy-egy gondolatnál, cselekménynél.
Az ötlet, a 12 világhírű detektív is passzol a korszakba, a rémregények, véres gyilkosságok kitárgyalásának korába… A regényben a detektívek szerintem kicsit már túlmisztifikálják a szerepüket, persze akár vesztük is lehet ez, de emiatt a cselekmény is sokszor leül. S végül a kívülről jött kívülről jövő logikája – nagy puzzlerajongóként naná hogy tetszett a kirakó-hasonlat!- sokat lendít az ügyeken.
A párizsi világkiállítás kulisszatitkaiba betekinteni szintén nagy élmény volt.
Hogyan is kezdjem..? ..
Lehúzni nem akarom, mert annyira nem volt rossz; de túl sok jót sem tudok mondani.
A cím és a fülszöveg alapján egy fordulatokkal teli krimire számítottam, azonban teljesen mást kaptam. Egy „segéd” szemszögéből kapunk belátást a detektív világba, kiből hogyan vált az ami. Megismerjük a 12 detektív egy egy nagyobb nyomozását és kb. ennyi. A párizsi „merénylet” esetében végig az volt az érzésem, hogy egyik helyről bolyongunk a másikra, de csak elvagyunk és közben nem történik semmi. Nézzük az éppen előttünk lévő halottat, de hogy ki miért ölte meg nem tudjuk és nem is keressük. Majd a végén hirtelen minden kivilágosodik és ömlik a sztori. A helyben topi után a végére kellett ez az apró csavar. Talán ez menti meg a 3 csillagtól ezt a történetet.
Erős közepes. Poirot sírna, Miss Marple pedig teát öntene de Santis képébe. Attól hogy kitalálunk néhány hangzatos, de megjegyezhetetlen nevet és olyan megfoghatatlan kifejezéseket puffogtatunk mint adlátus, nem lesz egy jó detektívtörténetünk.
Lassú, nyújtott, tele van siránkozással. Maga az ügy meglehetősen sötét és a végén kiderül, mennyire nyögvenyelős, erőltetett.
Azért kap mégis három csillagot, mert valahogy úgy rakták össze, hogy végigolvassam. A szerkesztő valószínűleg mesteri munkát végzett. Talán az ő munkája az a hangzatos fülszöveg is, ami miatt azt gondoltam, hogy végre egy friss, izgalmas krimit tartok a kezemben.
Majdnem bejött.
2014.05.06.
Még olvasom ugyan, de úgy érzem, muszáj leírnom, amit eddig érzek a köyvvel kapcsolatban:
BORZALOOOOOM!!! Először igazán a 103-105. oldal környékén történt valami, de ezt is tényleg csak valaminek tudom nevezni, mert nem érzem, hogy az esemény kifejezés illene rá. :-( Rettentően lassan zajlik a történek; nem voltam képes egy háromnapos kihíváshoz elolvasni a megadott 3 nap alatt. Azért ez durva.
Pedig nagy reményekkel vágtam bele.
……………
Azt hittem, nem fogom tudni ma befejezni, de nagyon akartam, hogy holnaptól egy – számomra – jobb könyvet vehessek kézbe. :-)
Sajnos de Santis könyvét – legnagyobb bánatomra – nem tudom ajánlani. :-(
A könyv elemeiben tetszett, voltak részek, amik teljesen jók voltak, de összességében nem tetszett!
Történelmi regényként nem tudtam értékelni, mert nem ismerem a kort, de ez az én hiányosságom, nem a könyvé.
Voltak részek (néhányat kiemelek a teljesség igénye nélkül :-) )például miről szólt a beteljesült jóslat esete, hogyan gyilkolhat egy toronyszoba és egy lábjegyzet, amik önmagukban tetszettek. A végén a megoldás ötletes volt.
Az első két rész még jó volt (különösen a detektívek elmélkedése a rejtélyről), a 3. és a 4. viszont unalmas nekem.
Voltak részek, amiket nem is igazán értettem, ezt bevallom. :-)
Vicces volt ugyan a segédek és a detektívek kapcsolata/konfliktusai, egymás között is és a két 'csapat' közt is, és az is, ahogy a detektívek a híres eseteket említették, de ezek szerintem csak külsőségek, nekem hiányoztak mögötte az igazi detektívtörténetes elmésségek. Valami olyasmit vártam, mint például a Mérgezett csokoládé rejtélye. Vagy még jobbat…
A halálesetek is súlytalanok voltak, még arra se nagyon ment rá, hogy logikázzon az ember, hogy „na hogy is történhetett” igazából mintha valami filozófiai igazolások lettek volna azok is…
Talán nem is annak írták a könyvet, amit én vártam tőle, de ebből a szempontból a fülszöveg nagyon is félrevezető szerintem. Egy jó detektívtörténetnek állítják be, miközben szerintem nem az! Mármint nem nem jó, hanem nem detektívtörténet. De írják is valahol a vége felé, már nem tudom pontosan idézni, hogy lejárt már az a korszak, a detektívek és a titokzatos rejtélyek kora, vagy valami hasonló.
Szóval felemás, de az összkép az, hogy nem tetszett…
De ezek persze nem azt jelentik hogy nem jó a könyv, csak nem nekem való. :-)
Ahogy látom néhányan eléggé leszólják molyon, viszont az én esetemben legalábbis el lehet mondani, hogy a csalódásban nagyobb részt a kiadó a hibás, mert szerintem másnak állítják be a könyvet, nem annak, ami… Én talán még kriminek se nagyon erőltetném, ha elfogadjuk, hogy nem attól krimi valami, hogy gyilkolnak benne…
Szerintem inkább detektívtörténet és krimi díszletekkel felruházott történet, amiben nem a krimi a fontos.
Persze lehet, hogy ezt is én értelmezem félre, és ez a spanyol krimi. :-)
Mindenesetre kedvcsinálónak, ha érdekel valakit a könyv, semmiképpen nem a könyv saját fülszövegét ajánlanám (legalábbis ne az alapján döntsön).
Csatlakozva számtalan előttem szólóhoz, a fülszöveg becsapja az óvatlan olvasót, így engem is. Kitartásom jutalma volt, hogy eljutottam a 100. oldalig, ahol végre elindult valami. Továbbra sem a sztori volt lebilincselő (magam sem nevezném kriminek a szó hétköznapi értelmében), kicsit olyan érzésem volt, mintha a fordító elunta volna a dolgát és pár tucat oldalon keresztül maga írta volna a könyvet, egyre jobb lett az írás. Aztán visszaesés, a vége pedig az „ebből többet is ki lehetett volna hozni” érzés, pár meglepően jó idézettel.
Népszerű idézetek
Opera- vagy más színházi előadásokon, legyen az könnyű vagy komoly műfajú, mindig ugyanaz a jelenség figyelhető meg: az első nézők csacsogva és nevetgélve hagyják el a termet, és sietnek távozni a fikció világából, hogy ismét találkozhassanak a való világgal, amellyel harmóniában érzik magukat. Ezzel szemben az utolsókat a jegyszedőknek vagy a terem világításának, illetve a tapsot követő csendnek kell kiűznie; ha rajtuk múlna, a darabban eléjük tárt képzelt világban maradnának.
222. oldal
Veszélyes könyvektől övezve úgy hiszem, csak abban reménykedhetünk, hogy elfeledjük a valaha olvasott idézetet, mely a vesztünket okozná.
154. oldal
A puszta bűntény nem tesz minket bűnössé, de a bűntények hiánya sem tesz ártatlanná.
162. oldal
Az áldozatok mindig nők: New Yorkban eltűnt egy kórista, Budapesten egy virágáruslány, Montevideóban egy elvérzett cigaretta árus – nőre bukkantak.
27. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Agatha Christie: Az ijedt szemű leány 95% ·
Összehasonlítás - Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II. 96% ·
Összehasonlítás - R. Kelényi Angelika: A párizsi nő 95% ·
Összehasonlítás - Robert Galbraith: Zavaros vér 94% ·
Összehasonlítás - Megyeri Judit: Csontvázak a szekrényben 92% ·
Összehasonlítás - Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton 91% ·
Összehasonlítás - Robert Bryndza: West Country ragadozója 89% ·
Összehasonlítás - Guillaume Musso: Angélique 88% ·
Összehasonlítás - M. C. Beaton: Agatha Raisin és a feddhetetlen feleség 89% ·
Összehasonlítás - Lee Child: Éjféli szállítmány 89% ·
Összehasonlítás