Krabat a Fekete Malomban 93% 19 vélemény

Egy remek meséskönyv. Főleg Grimm mesékből összeválogatva, de a meseelemek megtalálhatóak Benedek Eleknél, és a többi nagy mesegyűjteményben is.
Ha irodalmat tanítanék felvenném az 5. osztályos ajánlólistámra. Már szeptemberben elolvasnánk, és azt mondanám, egész évben plusz pontot, kap az a gyermek, aki hoz olyan meséket, amelyeknek a motívumai, netalán az egész mese megtalálható a könyvben.
Ezzel a könyvvel meg lehet szerettetni az olvasást 10 éves kor körül.

Nagyon szerettem olvasni, azóta kíváncsi voltam rá, hogy évekkel ezelőtt láttam a rajzfilmet.

Krabat teljesen hétköznapi koldusfiú, aki három éjszakán át álmot lát, amiben valaki határozottan megmondja neki, hogy legjobb volna, ha azon nyomban a schwartzkollmi malomba szegődne inasnak, és egy szép napon Krabat szót is fogad. De ez a malom nem hétköznapi hely, a molnármesterségen felül a fekete mágiát is ki lehet ott tanulni. És Krabat tanul, ahogy tanul a többi tizenegy molnárlegény is. Aztán idővel kiderül, hogy pontosan milyen ára is van a fekete mágia tanulásának.

Az egész teljesen klasszikus (rém)mese, sötét, néha kicsit félelmetes és alapvetően elég szomorú is. De van benne valami nagyon szép, nagyon rendszerezett, amitől az az érzésem volt végig, hogy minden részlet a helyén van, minden pontosan úgy történik, ahogy annak történnie kell, minden aprócska mozzanat illeszkedik a többihez, szóval a kompozíció kész és működőképes, nem pedig esetleges. Nem tudom ezt ennél értelmesebben megfogalmazni, úgyhogy ezzel kel beérnetek.

Az egyetlen ami nem tetszett igazán csak apróság – annyira apró, hogy fél csillagba se kerül –, a legvégén amikor eljön az igazság pillanata, az mintegy fél oldal. Ott szerettem volna kicsivel több részletet látni, hogy pontosan hogyan és miként történtek a dolgok, és hogy mi történt utána. Persze mindez kiderült, ami pedig nem, arra utal, de szeretem megerősítve látni mindazt, amit már elképzeltem és kikövetkeztettem.

Akárhogy is, Krabat jó, és ezt a könyvet úgy döntöttem, hogy szeretni fogom.

Körbe-körbe jár az évkerék a schwartzkollmi fekete malom fölött. A garatok feneketlen torka elnyeli a búzaszemeket, hogy élet legyen belőlük, de elnyel valami mást is, olyankor veszettül csikorognak a malomkerekek és a legények izzadnak a teher alatt. Minden óév végén odavész egy a molnárlegények közül. Minden újév hajnalán új inas érkezik a varjak hívására. Minden húsvét éjjelén le kell izzadniuk homlokukról a mester jelét.

Tulajdonképpen nincs ebben a történetben semmi olyan, ami nagyon kiemelkedővé tenné. Például nem emelkedik ki a bevezetésben és a befejezésben sem, nem bocsátkozik részletesebb magyarázatokba sem az elején, sem a megoldásban. Alighogy megismerjük Krabatot, már be is áll a malomba, ahol ugyan történnek furcsaságok, sötét dolgok, de hamar ráérzel az alapszabály ízére: Ne kérdezősködj feleslegesen. És valahol itt van ennek a mesének a titka: Preussler tökéletes érzékkel szövögeti a szálakat, úgy, hogy elcsepegteti a válaszokat, a megfelelő helyekre beszúr egy-egy megjegyzést, amitől gyanakodni kezdesz, amitől oldódik a fejedben a kuszaság, amitől váratlanul görcsbe rándul a gyomrod.
Úgy álltam neki ennek a könyvnek, hogy nagyon akartam szeretni, és Preussler meg is győzött arról, hogy élvezhetően tud mesélni. És amiért gond nélkül megkapta a tiszta csillagot, az az a részben megmagyarázhatatlan vak rajongás, amivel meg lehet szeretni egy olyan karaktert, aki nagyjából a történet harmadában szerepel, meg utalásokban, és aki miatt képes vagyok szabályszerűen visongani a könyvön.

Gyerekkorom egyik nagy kedvence. Nem is tudom, hányszor olvastam már ki, de még mindig szívesen veszem kézbe. Van egy fajta baljós, sötét hangulata.