A ​kis boszorkány 49 csillagozás

Otfried Preußler: A kis boszorkány

A kis boszorkány csak 127 éves, és ezért a „nagy boszorkányok” nem veszik komolyan. De ha már nem lehet hatalmas, legalább jó boszorkány akar lenni. Egész évben igyekszik jót cselekedni, hogy részt vehessen a nagy Boszorkányünnepen, ahonnan azonban Bibircsók néne elkergeti. A kalandos történet során sok sejtelmes dolog történik, és a kis boszorka fantasztikus tetteinek és tréfáinak se szeri se száma.

A kis boszorka címen is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1957

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
Ciceró, Budapest, 1998
118 oldal · ISBN: 9635391862 · Fordította: Szabó Mária · Illusztrálta: Winnie Gebhardt

Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Lulma>!
Otfried Preußler: A kis boszorkány

Nagyon szerettem!
A legrosszabb boszorkány ez a kis boszorkány… mert az átlagos boszorkák gonoszak, de ő jóságos! Mulatságos kalandokba keveredik, miközben tanulmányozza a mágiát. A kedvenc szereplőm Ábris volt, a kis okoskodó holló. Sokszor olvastam a könyvet és emlékszem, mindig akartam egy ilyen beszélő madarat… még most is elfogadnám :D

6 hozzászólás
anni_olvas>!
Otfried Preußler: A kis boszorkány

Ez volt a kedvenc gyerekkönyvem a Torzonborzok, A kis szellem és a A kis boszorkány közül, talán ez volt a legártatlanabb is.

Bogas >!
Otfried Preußler: A kis boszorkány

Elismerem, már nem pont ugyanolyan, mint amikor még sok-sok évvel ezelőtt, kislányként apukám elvitt a nagy könyvtárba, ahol a Sárkányos Gyerekkönyvtár egyik polcán rátaláltam, és először elolvastam. Picit szájbarágós, picit túl jóságos… de még mindig a kis boszorkány a legmenőbb, akárhogy is nézem. A problémamegoldási készsége pedig önmagában is 5 csillag.

loci93 IP>!
Otfried Preußler: A kis boszorkány

Bevallom őszintén, ez a könyv már a hátoldal első hat szava után megvett. Egy vérbeli meséről van szó, mely a kicsiknek íródott. Van benne mondanivaló a mások megsegítéséről, némi humor, és egy kevés varázslat. Tanítójellegű esti mesének első osztályú, főleg az utolsó mese csavarja miatt. Egyszerűen zseniális, bár kicsit hatásvadász. Meg kell még említenem a magyar fordítást. Meglepően választékos a nyelvezete, amiért jár piros pont, de sajnos vannak benne gépelési hibák is, főleg szóközök kimaradása, amiért viszont jár a fekete pont. Emellett a könyv végén van egy felhívás a magyar kiadótól, ami buzdítja a gyermekeket, hogy írjanak levelet a könyvről a szerzőnek, melyet a kiadó németre fordítva eljuttat neki. Mondanom sem kell, hogy ilyet még nem láttam, de nagyon jó ötletnek tartom.

Ezt a könyvet jó szívvel ajánlom minden gyermeknek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Aki viszont úgy gondolja, hogy már kinőtt a mesékből, annak nem tudom ajánlani, mert neki úgy sem fog tetszeni.

E könyv elolvasása nekem 78 percet vett igénybe.

3 hozzászólás
Lahara IP>!
Otfried Preußler: A kis boszorkány

Reggelihez kell valami reggeli olvasmány. Saját tapasztalataim alapján ezek túlnyúlnak a reggeli idején. Túl is nyúlt, de nem bírtam letenni, míg el nem fogytak a betűk. Ő a világon a legrosszabb rosszboszorkány és a legjobb jóboszorkány, ezt Ábris is tanúsíthatja.

Genovéva_Évi>!
Otfried Preußler: A kis boszorkány

Aranyos kis történet, először olvastam. A könyvtárban akadtam rá. Valamiért megfogott. Kicsi gyerekeknek szól, de nekem most nagyon jól esett olvasni. Néha kellenek ilyen könnyed olvasások, főleg ha az ember nincs jó passzban. A kis boszorkány nagyon szerethető, aranyos tanulságos kis mese :) az illusztrációkat imádtam benne <3

Zozii>!
Otfried Preußler: A kis boszorkány

Kiskoromban kedvencem volt, lehet ettől szerettem meg az olvasást. =) Első könyvem, amit többször is olvastam.

könyvskorpió>!
Otfried Preußler: A kis boszorkány

Ez egy érdekes könyv a gyerekkoromból. Könyvtárba járkálásom meghatározó könyve, utána egy jó darabig mentem újabb könyvekért, aztán a könyvtár ide-oda költözött, úgyhogy abbamaradt a könyvszerzés e formája. (Most inkább kölcsön kapok másoktól, vagy én szerzem be magam.) A könyvvel kapcsolatban: igyekeztem húzni az olvasását, de annyira olvastatta magát, hogy hamar elolvastam végig…

Futó_Tímea>!
Otfried Preußler: A kis boszorkány

Felnőttként másfél- két óra alatt elolvastam.
Nagyon aranyos, kellemes, vicces és persze tanulságos történet. Elképzeltem magam előtt, ahogy lányomék olvassák közösen az iskolában- mekkorákat kacagnak:)
Megkeresem az író más könyveit is:)
Egy kis boszorka:-)


Hasonló könyvek címkék alapján

Daisy Meadows: Fifi bátor küldetése
Novák Vica: Minka és a felhőfoltozók
Dományi Zsuzsanna: Boszi és Tücsök, avagy két jó barát a Karéjosból
Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony
Treszkony Katalin: Hupszli
Laura Owen – Korky Paul: Winnie és a fényképek
Tony Wolf: Mesél az erdő az óriásokról
Dóka Péter: Idővihar
Berg Judit: A Nádtenger télen
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika