Egyetemes ​felelősségtudat 5 csillagozás

Őszentsége a XIV. Dalai Láma: Egyetemes felelősségtudat

„Ebben a könyvben Őszentsége, a Dalai Láma által 1973-ban, első nyugati útján adott tanítások szerepelnek, melyekből megtudhatjuk, hogy minden egyes lény az élete során hatalmas, egyetemes felelősséggel tartozik az emberei társadalom iránt, s emellett komoly, útmutató jellegű tanításokat kaphatunk a jelenlegi világ jobb megértéséhez.
A tanítások magyar nyelvre történő fordítására, valamint jelen kötet kiadására abban a jeles esztendőben kerül sor, amelynek július havában, a hatodik napon Őszentsége, a Dalai Láma betöltötte hetvenedik évét. Ezen esemény ösztönözte a Milarepa Tibeti Kulturális Központot, valamint a Trajan Könyvesműhelyt arra, hogy együttműködve megjelentesse e tanításokat, így kívánva hosszú életet Őszentségének, Tibet Dalai Lámájának.” (Lopon Choegyal Tenzin, a Milarepa Tibeti Kulturális Központ igazgatója)

>!
Trajan, Budapest, 2005
190 oldal · ISBN: 9638662476 · Fordította: Szántai Zsolt, Szegedi Mónika

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Népszerű idézetek

shandy>!

Ma annyira függővé váltunk egymástól, hogy az egyetemes felelősségtudat nélkül létünk nehezen tartható fenn. Például egyetlen nemzet sem tudja kielégítően és véglegesen megoldani a problémáit egyedül, mert sok múlik a többi nemzet hozzáállásán, együttműködési készségén.

20. oldal, második fejezet - Egyetemes felelősség - tudat és a jó szív (Trajan, 2005)


Hasonló könyvek címkék alapján

Anagarika Govinda: Fehér felhők útja
Heinrich Harrer: Hét év Tibetben
Glenn H. Mullin: A tizennégy Dalai Láma
Thomas Laird: Tibet története
Don Farber: A tibeti buddhizmus
Christopher Hansard: A tibeti élet művészete
Szvámi Ráma: Élet a Himalája mestereivel
Csögyam Trungpa: A szellemi materializmus meghaladása
Jack Kornfield: A bölcs szív
Ananda K. Coomaraswamy: Akimcanna