A leginkább dráma- és esszéíróként ismert Oscar Wilde eredetileg két külön kötetben megjelent kilenc történetét tartja kezében az Olvasó, amiket a szerző saját gyermekeinek írt. Kár lenne azonban azt gondolnunk, hogy kizárólag gyerekeknek érdemes kézbe venni a gyűjteményt. Ezek a keserédes tanulságokkal szolgáló, különc mesék mindannyiunkhoz szólnak, miközben Wilde varázsnyelvén festenek képet az emberi lélek leggyarlóbb és legnemesebb vonásairól. A szerző életigenlése, végletekig humánus hitvallása minden oldalon, minden bekezdésben, minden mondatban tükröt tart elénk, önvizsgálatra késztet és gyönyörködtet.
A boldog herceg 564 csillagozás
Oscar Wilde: A boldog herceg és más mesék címen is megjelent
Eredeti megjelenés éve: 1888
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Helikon Zsebkönyvek Helikon · Napsugár-könyvek · Klasszik Alinea · Miniatűr Könyvtár Genius · Libri díszkiadások Libri, Scolar, Jaffa · Trubadúr Zsebkönyvek Trubadúr · Oscar Wilde művei Genius
Enciklopédia 32
Kedvencelte 82
Most olvassa 28
Várólistára tette 248
Kívánságlistára tette 157
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
Bővebb értékelés a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2021/06/oscar-wilde-bo…
“- Honnan tudjátok? – kérdezte a számtantanár. – Sose láttatok angyalt.
– Dehogynem, álmunkban – válaszolták a gyerekek; és a számtantanár összeráncolta a homlokát, és nagyon szigorú arcot vágott, mert nem helyeselte, ha a gyerekek álmodnak.”
Kevés ember nő fel úgy a világon, hogy ne találkozott volna élete folyamán mesékkel valamilyen formátumban. Nehéz egyértelműen meghatározni, hogy kinek is szól maga a műfaj. Ha az újkori mese-univerzum ősrobbanásának a Grimm testvérek munkásságát tekintjük, akkor mondhatnánk, hogy gyerekek a címzettek, de tudni kell, hogy eredeti formájukhoz képest ezek a mesék is erős kozmetikázáson estek keresztül az erőszakosságuk és szexuális vonatkozásaik kapcsán megfogalmazott kritika miatt. A műfaj eredetét tekintve sincsen egységes álláspont. A Föld valamennyi kontinensén és társadalmában megtalálhatóak különböző formában, így kijelenthetjük, hogy az emberi kultúra meghatározó és szerves részei. Bármelyik országban is hallgatjuk vagy látjuk őket, felfedezhetünk közös vonásokat, amelyek utalhatnak a közösségek közötti generációkon átívelő kultúrális kölcsönhatásokra is, illetve eredhetnek egyfajta társadalmi tudatalattiból is: a mesék által megfogalmazott erkölcsi dilemmák bár helyi színezetűek, de egyetemes jelentőségűek.
A brit irodalom “fenegyereke”, egyik legmegosztóbb személyisége és hányattatott sorsú géniusza volt Oscar Wilde. Számos területen alkotott, ezek közül már életében is kiemelkedő sikert arattak a mesék. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent A boldog herceg című kötet ezeket az írásokat tartalmazza gyűjteményes formában.
A könyvben összesen kilenc hosszabb-rövidebb mese kapott helyett. Tartalmi és terjedelmi okok miatt eltekintenék részletes ismertetésüktől, inkább csak egyfajta átfogó összegzést nyújtanék az engem ért irodalmi élményről….
Belopakodtak a szívembe Oscar Wilde meséi. Mit lopakodtak! Becsapódtak. Váratlanul, kivédhetetlenül kavartak fel érzelmeket, csaltak elő könnyeket, pedig isten bizony nem vagyok az a könyvön-filmen sírós típus. Éppen ezért nehéz is írni most róluk, mer félek, könnyen átcsúsznék érzelgős ömlengésbe, pedig ez nem csak tőlem állna távol, hanem ezektől a meséktől is. Mert a kiváltott hatás ellenére nem ilyenek. Inkább csak szívet melengetően szomorúak és nagyon szépek. Micsoda ellentét! De talán éppen ez a titkuk.
A finoman kidolgozott, végletekig aprólékos leírások, miniatűr részletek, zsúfolásig tobzódó szépség a nyelvi megformáltság szintjén, és mélységes fájdalom a szavak mögött: emberi önzés, irigység; társadalmi igazságtalanság, boldogtalan életek. Mégsem komor a hangulat, sokkal inkább jellemzi a csendes melankólia. A sötét tónusú történetekben jelen vannak a fontos emberi értékek is: a szeretet, az önfeláldozás és a magas erkölcsiség, s ha nem is győz mindig a jó, nem marad el a katarzis, a lelki megtisztulás.
A bukás pedig csak felerősíti a lelki szépség, a tisztaság értékét.
Valami egészen különleges egyvelegét hozza létre Wilde a romantika, a tündérmesék és a kelet varázslatos világának. Talán nem is egyveleg, mert a végeredmény valami új, egyedi, zseniális és utánozhatatlan. Fel nem foghatom, miért maradt ki eddig Wilde az életemből. Azt hiszem azok a fránya előítéletek akadályoztak. Ígérem, nem írom le többször, hogy nem szeretem az angol romantikát, de ez vitt tévútra. Pedig Wilde, hiába használja a romantika teljes eszköztárát, annyira önálló, egyéni módon alkalmazza őket, hogy egy egészen különleges világot teremt, amiben semmi nem emlékeztet arra, amit kortársaiban nem szeretek.
Ide nekem az összes Wilde-ot!
Életemben nem olvastam összesen ennyi szomorú mesét, mint ebben a kötetben.
Létezik olyan kifejezés, hogy „szívet melengetően szomorú”? Ugyanis annyi érték, annyi szépség, tisztaság sugárzik ezekből a mesékből, hogy hiába vonultatja fel az emberi természet legrosszabb oldalának teljes skáláját, nem erre fogok emlékezni. Hanem arra, hogy olvastam valami eredetit, valami igazit, értékeset, fájdalmasat, szirup, ömlengés és nagy szavak nélkül. Köszönöm, Oscar Wilde.
Jajj, de jó volt ismét gyereknek lenni, és ismét mesét olvasni! Oscar Wilde igazi mesemondóként szőtte a szálakat, tette fordulatossá a történeteket, szólaltatta meg a kis állatkákat, hableányt, gonosz boszorkányt – miközben nem is mesét mondott, hanem a lélek legmélyebb pontjáig hatolva megindító, szívfájdítóan szép epizódokat tárt elénk, és bizony mind a kilenc, mely ebben a kötetben szerepel, örök érvényű igazsággal és tanulsággal bír, és elgondolkodtat, szembesít, ráébreszt. Tette ez kifinomult stílussal, kiváló elbeszélőként.
Bevallom, nem mindegyik történet ragadott magával e 9 közül, némelyik esetében kicsit terjengősnek, túl cirádásnak éreztem a vonalvezetést, ám mégsem kap emiatt kevesebb csillagot, hiszen a többi bőven kompenzálta ezeket a negatívumokat.
Így a leginkább tetsző – és címadó – A boldog herceg, majd az őt követő A csalogány és a rózsa, Az önző óriás, Az önfeláldozó jóbarát, valamint A halász és a lelke érintett meg leginkább. Önzetlen szeretet, szerelem, önfeláldozás, önzőség, hiúság, elutasítás – az emberi lélek szinte minden oldalát bemutatta ezekben a gyönyörű történetekben.
„Hozd el nekem a városból azt a két dolgot, ami a legértékesebb – mondotta az Úr egyik angyalának; és az angyal elhozta az ólomszívet és a holt madarat.
-Jól választottál – szólt az Isten –, mert ez a kismadár örökké énekelni fog az én paradicsomkertemben, és a boldog herceg az én aranyvárosomban dicsőít majd engemet.” (20.oldal A boldog herceg)
Gondolkoztam, hogy 4 vagy 4,5 csillagot adjak, aztán végül maradtam a 4,5-nél. Oscar Wilde-dal kapcsolatban elfogult vagyok, mert az egyik kedvenc könyvem a Dorian Gray arcképe. Így ezt a kötetet is nagy várakozásokkal kezdtem.
A mesék háromnegyed része nagyon tetszett, de voltak, amik egyáltalán nem. Az a néhány, ami nem tetszett túl vontatott volt, nem volt igazán mély mondanivalója és túl sok volt bennük a leíró rész is (amit én alapvetően szeretek, de egyes esetekben itt komoly túlzásokba esett az író). Nem gondoltam, hogy ez egy olyan könyv, amit kis adagokban lehet (érdemes?) elolvasni, mert nagyobb dózisban az én lelkemet eléggé megterhelte. Alapvetően szeretem, ha az emberi gyarlóság kerül valaminek a középponjába, de órákon keresztül erről olvasni nekem nehéz.
Ezekből a mesékből úgy tűnt, hogy Wilde nagyon szeret állatokat megszólaltatni. Sajnos még akkor is, amikor a történet szempontjából nem lenne fontos. Ezt én mellőztem volna.
Végére érve ezeknek a meséknek, keresgélem a hangot, amin megszólalva méltathatnám a kötetet, de minden szó és minden mondat, csak valami durva textúrájú és fénytelen göröngy lehet Oscar Wilde érzékeny, kifinomult és csillagfényűre csiszolt szövege mellett. Ráadásul a kötet maga is erősen indít, a világ méltán legszebb meséjének mondott, címadó történettel hangolja fel szívünk húrjait, ami jóságával és szépségével még a világ kegyetlen arcát is aranyfátyol mögé rejti. Így könnyek nélkül, de elfogódott hangulatban röppenünk tova történetről történetre, melyek fecskeszárnyaikkal pont ugyanúgy megérintik a felnőtt korosztály lelkét és értelmét, mint ahogy a kisebbek okulására szolgál.
A szerző nyíltan tárgyalja az emberiség, az egyének legalapvetőbb jó és rossz tulajdonságait, a halált és az igazságtalanságot, sokszor feloldozás nélkül, magával hozva egy keveset a viktoriánus légkör kipárolgásaiból. Mégis olyan megdöbbentően egyedi képi világgal, fantáziával és gyengédséggel alkotja ezt meg, melytől megható és szórakoztató, értékteremtő varázslat lesz minden egyes sora. Mi pedig azon túl, hogy békésen hallgatjuk a csalogány énekét, vagy a tenger morajlását, újra és újra párhuzamot vonunk a történetek szereplői és a hétköznapok realitása között. Így aztán a mesék nem csak elrepítenek minket egy fantáziavilágba, ahol egy késsel levágva árnyékunkat lubickolhatunk a hableányokkal és tritonokkal, hanem rögtön elmélázunk a szerelem önzésén, a felelőtlenségen és a vezeklésen. Súlyos témák ezek, melyek elmélkedésre, önvizsgálatra is alkalmat adnak a felnőtt olvasónak, hogy még napok múlva is azon rágódjon, vajon ő már fölötte áll-e ezeknek a tanításoknak? Mennyit segít ő másokon egy aranyszoborhoz képest, mennyire őszinte érzések kötik embertársaihoz, önző-e vagy épp kellőképp jó társa barátainak, s mennyire gondoljuk magunkat önhittségünkben tévedhetetlennek?
Érdekes módon szinte az összes történet ismerős volt már valahonnan. Biztos vagyok benne, hogy egy részét korábban már olvastam, mások viszont mintha a kollektív tudattalanból derengtek volna elő, mint örök érvényű fantasztikus példabeszédek. Az élményt pedig a Libri karácsonyi kiadása tette teljessé, amely rajzaival és színvilágával hozta ugyanazt az eleganciát és különlegességet, amit Wilde világa megkövetel.
Ezek a kis rövid novellák a rövidségük ellenére is nagyon hatottak rám. Némelyik történet úgy a szívembe mart, hogy le kellett tennem a könyvet és megemésztenem az eseményeket. Oscar Wilde ebben a kötetében olyan valós igazságokra világít rá a novelláin keresztül, amiről az ember egyébként nem biztos, hogy szívesen beszélne.
Igazán örülök annak, hogy elolvastam ezt a könyvet, mert elgondolkoztatott és úgy érzem, hogy az olvasmányélményen kívül sokkal többet adott, mint amire én csak számítani mertem volna.
A Dorian Gray arcképével engem levett a lábamról a szerző, így izgatottan vettem a kezembe ezt a kötetet is. Nem csalódtam, Oscar Wilde ebben a könyvben is fontos és érdekes témákat kerülget, olvasmányos, mesés stílusban. Abszolút ajánlani tudom a klasszikusok kedvelőinek és azoknak is, akik még csak ismerkednek az ilyesmi könyvekkel.
Ajándékba kaptam ezt a könyvet, és sokáig úgy gondoltam, hogy nem fogom elolvasni, mivel nem szokásom meséket olvasni. Viszont valamelyik nap – nem tom, miért? – belelapoztam, és elkezdtem olvasni az első mesét, A boldog herceget. Teljesen magával ragadott, úgyhogy végül elkezdtem teljes egészében végigolvasni a könyvet.
Az első felében található mesék sokkal jobban tetszettek, mint a másodikban. Igaz, mindegyik tanulságos és elgondolkodtató volt, de az utolsó 2-3-at én már egy kicsit untam. Ettől függetlenül örülök, hogy végül elolvastam.
Népszerű idézetek
– Félek, hogy felbosszantottam őt – felelt a kenderice. – Szó, ami szó, olyan mesét mondtam el neki, amelynek tanulsága van.
– Ah! – szólt a kacsa –, ez mindig nagyon veszedelmes vállalkozás.
45. oldal (2013-as kiadás)
– A király kertje még nem a világ, te ostoba csillagszóró – kiáltotta egy vastag római gyertya. – A világ mérhetetlenül nagy, és három napba is beletelne, míg bejárhatnád.
– Az a zug, amit szívből szeretünk, az a világ – kiáltotta az ábrándos tűzkerék, amelyet kora ifjúságában erős kötelékek fűztek egy vén fadobozhoz, és azóta megtört szívével kérkedett –, sajnos azonban a szerelem nem divat többé, a költők megölték. Annyit írtak róla, hogy senki sem hisz már nekik, amit egyébként nem is csodálok. Az igazi szerelem hallgat és szenved. Emlékszem magam is, egyszer… De hagyjuk ezt. Hiába, a romantika halott.
53-54. oldal - A híres-nevezetes rakéta (Helikon Zsebkönyvek 2, 2015)
Ezt a könyvet itt említik
- Czabán György Kolbász: Barátom, Settenkedő
- Irena Dousková: Anyegin ruszki volt
- Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája
- Ruff Orsolya: A londoni gyémántrablás
- Szabó Magda: Hullámok kergetése
Hasonló könyvek címkék alapján
- Gyurgyák János (szerk.): Élet és Halál könyve ·
Összehasonlítás - Karen Blixen: Karnevál ·
Összehasonlítás - Bram Stoker: Napnyugatföldek ·
Összehasonlítás - Babits Mihály: A torony árnyéka ·
Összehasonlítás - Móricz Zsigmond: Arany szoknyák ·
Összehasonlítás - Szaltikov-Scsedrin: Mesék ·
Összehasonlítás - Lázár Ervin: Csillagmajor 91% ·
Összehasonlítás - James Norbury: Az utazás 96% ·
Összehasonlítás - Zelk Zoltán: Alszik a szél ·
Összehasonlítás - Lázár Ervin: A retemetesz 92% ·
Összehasonlítás