Mindent ​lehet, de krokodilt azt nem 86% 27 csillagozás

Ország Mihály otthonában majdnem annyira egyedi élmény lehet vendégeskedni, mintha az ember Gerald Durrellhez ugrana fel szétnézni. Kajmán a kádban, vadmacska a kályha tetején, változatos viperakollekció a terráriumban, és mindemellett denevér, seltopuzik, néhány sün. Az izgalmas kalandok garantáltak, főleg mikor megszöknek a mérges kígyók, vagy olajra lép a kajmán. Az író heves vonzalmát a viperákhoz nem teljesen tudtam átérezni, akármilyen jópofa is, ahogy a gyíkok Félix, Paszkál, vagy Sixtus hátán napoznak, számomra dermesztő lenne, hogy arra ébredek: egyikük éppen felettem tekereg. Pedig milyen meghitt közös programokat nyújthatnak az embernek: „Már a mézesheteink alatt elkezdtük a rendszeres viperafürdetéseket. Én a nyakánál fogva tartottam a homoki viperát, Rózsika pedig mosdótálban, langyos vízben finoman dörzsölgette a testét, hogy a rászáradt régi bőr felpuhuljon.”
A hüllőkalandok mellett muzikális rejtélyeknek is végére járunk, úgy mint furcsán működő, cseresznyemaggal teli zongora, vagy magától megszólaló citera. Csöppet sem meglepő ez olyan háztartásban, ahol szabadon kommandóznak a nagy pelék, netán épp felforgatja a lakást a sün. Ő amúgy igazán kivételes példány, „úgy látszik, beleszeretett a zöld serpűbe, mert akárhányszor lent hagytam a padlón, reggelre mindig elvitte.” :D De akármilyen extrém is egy-egy állat, mindig lehet tovább fokozni környezetünk kétségbeesését… mint mikor beállít Berci, a cickány!
„A cickányok tanulmányozását feleségem és anyósom jajveszékelése szakította félbe. azt állították a lakás távolabbi helyiségeiből, hogy ezt a szagot, ezt a bűzt már nem lehet kibírni.”
Poénos kis könyvecske, kellemes olvasmány, bár némely állat elvesztését számomra kissé tárgyilagosan kezelte, és helyenként szárazabb ismeretterjesztésbe billentek az események… de összességében élveztem. :)

„Röviddel ezután levelet kaptam Győrből, anyámtól: ”…ha még egyáltalán valamennyire, egy kicsit is tiszteled szüleidet, akkor a levél olvasása után azonnal fogod azt a ronda dögöt, elviszed jó messzire, valamilyen elhagyatott helyre és ott elengeded!"
Berci három évig élt nálunk."

Valaha régesrégen egyszer már olvastam, annyi maradt meg h szórakoztató volt. De hogy miért vettem saját példányt és olvastam újra: Schmidt Egonnak van egy olyan szokása, hogy a könyveben szereti név szerint megemlíteni azokat a barátait akikkel valaha együtt madarászott. Na így bukkant fel újra és újra Ország Miska neve és akkor elhatároztam hogy el kell olvasnom az ő könyvét is. Rá is bukkantam egy vicces összekacsintásra mert az egyik fejezet címe „Egon a nyest” és a szerző elárulja hogy a nyest ábrázata egy barátja orcájára emlékezteti. Na vajon ugyan ki lehet? :D Ha nagyon nézem látom benne. Egyébként Schmidt Egon lektorálta a könyvet. De Ország Miskát olvasni önmagáért is érdemes, nagyon szórakoztató stílusa és kalandjai voltak. Tényleg hasonlít Durrellhez az állat gyűjtőszenvedélye miatt. Ma már persze ez egy régi könyv, mai szemmel hajmeresztő a kísérletezése és főleg védett állatokat ma már nem tartunk otthon és nem próbálkozunk a fiókák felnevelssel sem, hanem szakemberhez visszük ha tényleg bajba került egy madár. Személy szerint jobban szeretem a kertben szabadon élő állatoknak lakóhely teremtést minthogy valamit feltétlenül a szobámba vigyek és birtokoljak. Nehezen viseltem több történet végén az állat halálával járó, szomorú befejezést, így gyerekeknek nem ajánlanám. Meg nem követendő példa manapság. De hát ez egy régi könyv akkor még ez volt a szemlélet így ettől eltekintve szerettem.

Ez is egy olyan könyv, amit inkább gyerekkoromban kellett volna elolvasnom, amikor még az érdeklődési köröm jelentős hányada a természetrajzi könyvekre esett, nem pedig a (fantasy) regényekre.
Mondhatnám, hogy magyar Durrell, de mégsem, inkább egy állatorvos naplója, vagy hasonló. sok benne a „száraz” rész, ami inkább az állatgondozás sötét és szomorú oldalát, vagy technikai részét írja le. És a stílus, nos, egy kicsit olyan volt olvasni, mint amikor végigmegyek a karcok összesen.

Nem tudom máshogy, csak elfogultan értékelni ezt a könyvet. Szerintem utoljára nagyjából tizenkét-tizenhárom (ha nem több :"D) évvel ezelőtt olvastam, és az akkori énem, aki állatorvos szeretett volna lenni, egyszerűen imádta. Így felnőttebb fejjel is élvezetes olvasmánynak tartom, bár tény és való, hogy helyén kell tudni kezelni.
Kezdjük azzal, hogy a könyv 1979-ben jelent meg, amikor egyrészt „virágzott” a kommunizmus, másrészt az állattartás jóval kevésbé volt szabályozva, mint manapság. Szintén nem szabad elfelejtenünk, hogy az író egy állatorvos (nem regényíró), aki hol kíváncsiságból, hol hivatástudatból gondozta legjobb tudása szerint a megszerzett vagy rábízott állatokat.
A szerzőnek hol pozitív, hol meglehetősen szomorú élményei vannak ezekkel az állatokkal, de az látszik, hogy nagyon szívén viseli mindegyik hozzá került szőrös/tollas/pikkelyes lény sorsát.
Számomra a könyv humora is sokat tett hozzá az olvasmányélményhez. Mikor leírja, hogy az állatkerti állatorvos mekkorákat ugrált, miután különböző injekciókat adott egy beteg oroszlánba (aki üvöltve fejezte ki nemtetszését), mikor a rézsikló-mentés után egy kíváncsi kisgyerek ujját tövig bekapta a kígyó vagy mikor az albérletben titokban tartott sün a főbérlőre hozta a frászt, amikor a szekrénybe zárva mászkálni kezdett a citera húrjain – bevallom hangosan felnevettem.
Tetszett az is, ahogy egy-egy félmondattal az akkori, hétköznapi (-szerű) életbe is betekinthetünk. Gondolok itt arra, hogy a szerző Csörge nevű barátja és lakótársa hogyan akart bejutni egy házibuliba (ahol a szerző zongorázott) – mondván, hogy ő a lapozó. Mit meg nem tesz egy jó buliért egy egyetemista… :D
Szintén érdekesnek találtam azt, hogy milyen leleményes volt az író, amikor különböző terráriumokat, akváriumokat kellett építenie. A mai ember bemegy egy állatkereskedésbe és megvesz mindent egy helyen, amit kell, aztán már csak össze kell szerelnie és kész is. Na meg takarítania kell a kedvencei után. Jó látni, hogy röpke negyven év alatt mennyit változott, haladt előre a világ.
És a végére egy személyes anekdota: kisgyerekként nagymamám kertjében két rigófiókát találtunk: már tollasodtak, de repülni és gyorsan szaladni nem tudtak. Mivel nem sejtettük (csak utólag olvastunk utána), hogy a rigófiókáknál ez természetes (már hogy gyakran elhagyják a fészküket, mielőtt repülni tudnának), így azt hittük, kiestek a fészekből. Hazavittük őket, és mi magunk próbálkoztunk a felnevelésükkel. (Ami ugye teljesen szembemegy mindenféle törvénnyel.) Az egyik másnap reggelre elpusztult, viszont a másikat sikeresen felneveltük. Abban az időszakban teknősöket is tartottunk, az ő rákeleségükből kapott enni, hangyabábbal, cseresznyével kiegészítve. Magától tanult meg repülni, sosem tartottuk ketrecben. (A kertes háznak is vannak előnyei. :D) Kisgyerekként hatalmas élmény volt gondozni a Pizsi névre (nem)hallgató madarat. (Akkoriban Némó mániában szenvedtünk öcsémékkel…)

Ez a könyv fantasztikus. Ennyi humorral fűszerezett aranyos történetet rég nem olvastam. Először is: főszereplőnk (maga az író) állatorvos és állathanggyűjtő: rengeteg állatot nevel és ápol akár munka közben akár otthonában. Azért ez irigylésre méltó élet, de a nehézségek, amik ezzel járnak persze jelen vannak (bár ezek olykor még mókásabbá teszik a szituációt). A krokodilos, a sünis és a cickányos rész tetszett a legjobban. Jókat nevettem :)
Azért persze volt pár szomorú rész is, de összességében vidám kötet, érdemes elolvasni. Nagyon jó, hogy fotókat is berakott a szerző a kötetbe, a történtek megelevenednek. Az illusztrációk egyszerűen zseniálisak, a Sajdik-illusztrációkra hasonlítanak, szintén humorosak.
Csak ajánlani tudom azoknak, akik szeretik a humoros, könnyed olvasmányokat és persze az állatokat. :)

Egy tüneményes történet, egy állatorvos tollából.

Mint azt elottem mar tobben leirtak, a szerzo nyugodtan nevezheto „a magyar Durrellnek” annyira szorakoztatoak kulonfele allatgyujtesi es -tartasi elmenyeinek leirasai.
Ezekert mar onmagukban 5 csillag jar.
Bonuszkent azonban kulon fejezetekben ir a kulonfele allatok, kulonosen madarak es hullok-keteltuek helyes taplalasarol, tartasarol is. Lagyeleseg keszitese, elarvult fiokak felnevelese, vitaminok… ezek a szorakoztato tortenetek mellett szokkonyvve is teszik.

A legtöbb történet kész horror, de azért nagyon jó kis könyv ez, nagyon jó!

Idén olvasta kisebbik lányom, így én is vele…aranyos, olvasmányos könyv ("magyar" Durell)…

Igazán aranyos könyv. Könnyű olvasmány, érdekes, néhol vicces, néhol szomorú, és gyakran nagyon tanulságos, hasznos információkkal, ami a legkülönfélébb állatok tartására, ápolására, gondozására vonatkozik. Szerettem olvasni.