Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Bűvölet 114 csillagozás
Az elmúlt huszonöt év egyik tartósan legizgalmasabb írója, Orson Scott Card, aki számos elismerésben részesült, ezúttal olyan káprázatos világba repíti az olvasót, amelyet csak ő képes teremteni. A Bűvöletben Card úgy szövi a varázslatot, mint korábban még soha, és Csipkerózsika időtlen meséjét alakítja át egy eredeti hangvételű, romantikával és kalanddal átitatott fantasyvé.
Abban a pillanatban, amikor a gyermek Iván egy tisztásra bukkan a Kárpátok sűrű erdeiben, sorsa örökre megpecsételődik. Falevelek ölelte emelvény tetején, látszólag holtan fekszik a csodaszép Katyerina királylány, az alatta rejlő mélységben viszont gonosz jelenlét örvénylik, és ettől a tíz éves Iván hanyatt-homlok rohan vissza Marek kuzin tanyájának menedékébe.
Évekkel később Iván már Amerikában él, ott tanul és van egy jegyese. Mégsem képes kiverni fejéből azt a réges-régi napot, ott az erdőben, sem meggyőzni magát, hogy csak egy rémült kisfiú képzelgése volt az egész. A késztetésnek… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1999
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: MesterMűvek: Fantasy Delta Vision · MesterMűvek Delta Vision
Enciklopédia 8
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 16
Most olvassa 2
Várólistára tette 150
Kívánságlistára tette 100
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
Sajnálom, hogy nem idéztem ki, de olyan jót mosolyogtam ,amikor a főszereplő megjegyzi, hogy „Ki akarna bekerülni egy orosz népmesébe?”. Hát azt hiszem nagyon kevesen.
Card nagyon hangulatosan és élvezhetően dolgozta fel Csipkerózsika történetét. Stílusában mind Alvint, mind Endert felidézte bennem. Ennyi könyve után most már állíthatom, hogy nagyon tetszik az írásmódja és bármikor szívesen olvasok tőle. A fél csillagot azért vontam le, mert kicsit azért hosszúnak éreztem a könyvet, és annak ellenére, hogy nagyon élveztem, néha kicsit leült a történet és nehezen vettem kézbe, hogy folytassam. Szóval szőrös szívű vagyok és levonom érte. :)
Baba Yagáról olyan kevés történetet olvastam, hogy külön örültem, amikor említésre került, hogy ő is szerepel benne. Érdekelt az őt körülvevő monda, és hogy milyen gonoszt takar ez a név.
Ahogy észrevettem, Card nem tudja kihagyni egyik könyvéből sem a vallást és a szerepét az emberek életében, gondolkodásában. Itt külön érdekes volt, ahogy a régi hitvilággal, babonákkal és boszorkánysággal keveredett.
Vicces szituációk, humor, remek párbeszédek, kalandos fordulatok bővelkedtek a könyvben. Könnyed fantasy, aki szereti a műfajt, annak nagyon ajánlom, mert élvezhető és különleges a maga módján.
Ezt a könyvet nem nagyon tudnám semmi olyanhoz hasonlítani, amit korábban olvastam. Egészen páratlan. Abszurd és kifejezetten unikális. A párbeszédek zseniálisak, a történet pedig (a szláv mitológia és a Csipkerózsika történet felhasználása, egy Amerikába menekülő, magát a zsidó rokonok segítsége miatt hirtelen zsidónak valló orosz család viszontagságai, időutazás a középkorba, mindez fantasy köntösben) színes és tarka szőttes. Az eltérő időből származó szereplők egymás világában való tévelygésének kultúrsokkját talán még senki nem írta le ilyen találóan, egyúttal humorosan.
A mágiahasználat hétköznapi praktikái, jellegzetes szláv hagyományokkal való újragondolása szintén igen szokatlan húzásokkal gazdagítja a történetet. A mágia a Bűvöletben nem valamilyen nagyon elvont, démonikus erő alkalmazása, hanem a szláv paraszti kultúra kvázi rituális cselekményeinek nagyon is kézzelfogható szimbólumokban megjelenő természet- és anyagmágiája, ráolvasásai, talizmánjai és átkai. Szinte trükkszerűen mindennapi, mégis rendkívül erős mágia, amelyet a kiválasztottak (és leginkább nők) gyakorolhatnak csak.
Iván és Katyerina karakterei jól eltaláltak. De Ivan szüleinek párbeszédei is annyi finom humort és fanyar beszólást tartalmaznak, hogy öröm volt olvasni a szellemi párbajokat. Jó könyv.
Az utánozhatatlan, imádnivaló hangulat teszi olyan egyedivé a Bűvöletet. Tele van rendkívül szórakoztató párbeszédekkel, gyakran nevetünk, és még gyakrabban szorítunk hőseinknek, akiknek a meséktől eltérően közel sem olyan egyértelmű, hogy azonnal szerelembe kell esniük. És miközben lassan formálódik a jellemük és a kapcsolatuk, szimpatikus (és ellenszenves) mellékalakok egész hada lepi el az oldalakat, s szemünk előtt kibontakozik egy (sőt, két) mágiával teli világ, ahol semmi sem pont az, aminek látszik, ahol még egy zsidó fiúból is lehet keresztény király, s legfőképpen: ahol mi, gyermeklelkű felnőttek és felnőttlelkű gyermekek, legalább annyira otthon érezzük magunkat, mint a valóságban. Talán még annál is jobban.
Lelkendezek még: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2014-02-18+…
Bevallom, vegyes érzésekkel viseltetek a népmesék és klasszikus mesék feldolgozásai irányába. Sokszor pont a lényeget ölik ki belőlük az újrameséléssel. Szerencsére Cardnál ez nincs így.
Sőt, az író egészen újfajta tartalommal tölti meg Csipkerózsika és az orosz népmesék történeteit. Card ráadásul beenged minket a kulisszák mögé, nem csak azt láthatjuk, hogy a királylány és a királyfi megtalálják egymást és boldogan élnek, míg meg nem halnak, hanem láthatjuk, hogy ez azért soha nem ilyen egyszerű.
Jó ötlet volt a 900-as éveket a mai korral összeütköztetni, látni azt, hogy már csak abból milyen súrlódások keletkezhetnek, hogy valakik egy területen, de teljesen már korban élnek. Ráadásul Card nem szépíti meg a középkort, és bár én sokáig úgy gondoltam, ezt a kort néznem meg a legszívesebben, rájöttem, hogy képtelen lennék a mai korban gyökerező életemmel ott élni.
Nem vagyok otthon az orosz népmesékben, de szerencsére pont annyi információt és utalást kapunk, amiből szépen kirajzolódik, ki-kicsoda. Nekem egyértelműen Baba Jaga lett a kedvencem, aki bér velejéig gonosz, mégis annyira vicces és zseniális, hogy nem lehet kicsit nem megszeretni. A közte és Medve közötti párbeszédek voltak számomra a regény leghumorosabb részei, amelyek egy plusz ízt adtak az amúgy is kellően karakteres regénynek.
Card engem már a Bűvölettel meggyőzött, hogy nem csak sci-fit, hanem fantasy-t is tud írni. Azt hiszem, soha többé nem tudok úgy gondolni majd Csipkerózsika történetére, hogy ne jusson eszembe a csirkelábakon guruló ház. :)
Gyerekkorunk jól (és az oroszok kevésbé jól) ismert meséi összekutyulva és új köntösbe bújtatva.
Card bátran nyúlt a klasszikus történetekhez, és kiválasztott szereplőket, jeleneteket, motívumokat csavart meg és nyújtott át korokon keresztül. Már az alapszituáció is nagyon izgalmas: mi lenne, ha Csiprekórizskát az egyik kortársunk ébresztené fel? Mennyire lehet hős lovag és megmentő királyfi egy kortársunk egy évezreddel ezelőtt? Mi történik ha egy ezeréves királylány megérkezik a 20. századba? Sok-sok érdekes kérdés és ötlet, amit Card nagyon bravúrosan és humorosan old meg és úgy mutatja be a kétoldali kultúrsokkot, hogy az olvasó teljesen hitelesnek érzi. Emelett még a gonosz oldal sem ostoba és kicsinyes, ahogy azt megszokhattuk, hanem ravasz és bizonyos szempontból még vicces is.
Aki szereti a klasszikus meséket, vagy csak szeretne egy szépen és igényesen megírt izgalmas fantasy-t olvasni, annak csak ajánlani tudom a könyvet.
Vonzó szép borító színvonalas tartalom. Nagyon tetszett.
Ebben a könyvben minden volt, csodálatos helyszínek, remek karakterek, izgalmas kalandok, történelmi korokon és tereken átívelő időutazásos történet a Csipkerózsika mese feldolgozása orosz környezetbe és történelembe ágyazva.
Sok helyen vicces volt, de alapjaiban mélyenszántó eseményeket dolgoz fel, különböző vallásokról, üldözött és emigráló zsidókról, emellett a kereszténységről.
Nagyon érdekes és tanulságos történet volt, betekinthettünk a 900-as években, illetve az 1990-es években élő emberek életébe, szokásaiba, vallásokhoz való viszonyaikba. Az ősi idők mese és hiedelemvilágába és tekintve, hogy ez a könyv fantasy, természetesen volt benne boszorkányság, varázslat, ezek gonosz és jó változatai.
Rettentően szórakoztató könyv volt, amellett, hogy sokat lehetett tanulni is belőle.
Ez de jó volt!
Card könyvei közül elég sokat olvastam már. Tudtam, hogy jól ír képzelt, akár potenciálisan eljövendő, akár alternatív múltbeli világokról. Tudtam, hogy tud izgalmasan és szórakoztatóan írni, miközben néha elképesztő mélységeket mutat meg nekünk saját magunkról. És még sok egyéb jó dolgot is tudtam róla – végtére is, egyik kedvenc íróm, no.
De basszus, azt nem tudtam, hogy humorérzéke is van! És milyen remek humorérzéke! Ritkán lát az ember ilyen finoman derűs és jól adagolt szarkazmust. Sőt, még vallási és szexuális témákkal is képes viccelni! Hatalmas meglepetés és pozitív csalódás.
És van benne igazi boszorkány! Meg királylány is! (Meg Amerikába szakadt orosz zsidók, meg Boeing 747 és hosszútávfutás is.)
A történet amúgy kifejezetten szórakoztató, helyenként roppant izgalmas, jó arányérzékkel felépített, meg minden ilyesmi. Nem részletezi agyon a bemutatott helyszíneket, de kifejezetten hiteles benyomást kelt. A karakterek klasszak, összetettek, szerethetőek, ahogy azt kell. Iván és Katyerina kapcsolatának alakulása, a bonyodalmak, a kommunikációs nehézségek leírása meg annyira tanulságos és hiteles (és vicces), hogy azt tanítani kéne.
Összehasonlítva a fantasy és a sci-fi író Card-ot, nekem az utóbbi jön be inkább. Nem is tudom, mi volt az, ami végig hiányzott (a sci-fi?), pedig jól ki voltak a szereplők találva, éltek, jók voltak a kapcsolatok, jó volt olvasni, látszik, hogy alaposan körbejárta a témát, mégsem több ez négy csillagnál a számomra. Az én meséim a az égen lévő csillagokban vannak, ez van.
Szerelmetesfeleségrtársam olvasta Marija Morevnát, de nem jött be neki, aztán valakinek a frissében megtalálta Orson Scott Card-ot. Kivette a könyvtárból, mert hogy ez is mese-felátdolgozás, én még a buszon beleolvastam, s már az első két mondat meggyőzött, lenyúltam tőle a könyvet.
Nem bántam meg. Card Végjáték-a, majd az Ender árnyéka előtt le a kalappal, csatlakozott később a Holtak szószólója is (a Hegemon-t hagyjuk), mást nem olvastam még tőle. Ezek után volt bennem elvárás, de a Hegemon miatt nem végtelen és felhőtlen.
Card legyőzött a Bűvölet-tel. Nem ez az a könyv, amin sokat kell gondolkodni, s nem bír annyi réteggel, mint egy megtermett fej hagyma, de hihetetlenül szórakoztató, néha mulatságos, és sokszor izgalmas a történet. Ha nem lenne félreérthető, azt mondanám: kedves. Oda se neki, azt mondom: kedves.
Néha volt egy kis dézsávű-érzésem, nem irritálón, de határozottan. Nem plágium, csak dezsávű. Nem zavart, ezért nem is gondolkodtam rajta, miért van; magától ugrott be: @Gyula_Böszörményi Gergő-történetei és Rowling Potterei. Böszörményi a varázsvilág és a jelenvaló közti ide-oda átjárás végett, Rowling a pedig a varázslatok miatt. Ezzel együtt mindhárom más. A különbség annyi, hogy Card és Böszörményi Gergő -regényeivel szemben Rowling-ot nem kedvelem.
Érdekes ez a Bűvölet! Nációjára való tekintet nélkül Card az ukrán népmesékhez fordult, és azoknak alakjait tette meg főhőséül. Érdekes választás. Magától értetődőbb lett volna, ha indián meséket választ, de nem ezt tette. A vicc az volt, hogy az egészben volt valami nagyon oroszos (bocsánat minden ukránok, ez most nem túl polkkorekt számotokra!). Igaz, alig vagyok túl egy Lukjanyenkon, a héten láttuk a Vígben a Mester és Margaritát (annyira nem nyűgözött le, sőt, de nem off-olom most önmagamat), meg volt nem túl régen egy Sztrugackij-tesó is. S Card hozta valamiképpen az oroszságot (most kezdenek ütni az ukránok).
Nem a sztori a lényeg, bár kétségtelenül nincs hiányérzetem. A lényeg a mese/ék átiratán van, az időutazáson, a fantázia és a való világ közti átjáráson, és ahogyan sok Moly-os mondta: a kultúrák találkozásán, vagyis inkább, milyen szót is használtak… a két főszereplő kultúrsokkjain. S azon, ahogy kiderül, senki sem halad rosszul, csak más és másképpen, ki-ki a magáéban jobban. S hogy a szeretet, a szerelem szüli az empátiát, az empátia az alkalmazkodást és az meg az újabb szeretet, szerelmet. Vagyis, lám csak, van jellemfejlődés is.
Szóval fut a mese, a szereplők valóban nem sematikus krétarajzok, hanem határozottan egyéniséggel bíró jellemek, koherens a történet, elindul,fut, bezárul, nincs lóláb (na jó, egy: honnan csudából volt Baba Jagának hadserege?), vegyétek, vigyétek, olvassátok!
Csak egy nem fér a fejembe, s jöve egy kis tipográfiai morgolódás: az írógép korszakában, rendben, a kis „i” vagy a nagy „l”állt az 1 szám helyén, mivel nem volt arab egyest tartalmazó billentyű. De mi a csuda késztethette a tördelőt arra, hogy az oldalszámoknál nagy „i”-t használjon az 1 helyett? Így előáll az az érdekesség, hogy a 110. oldal után a harmadik jön: III; ebben a formában. S persze a 110 is ii0 (II0). Ne már! Mert egyébként a könyv előtt technikailag is le a kalappal!
Nem tipikus tündérmese, és talán nem is tipikus Card, de a Hetedik fiú rajongóitól valószínűleg ez a könyv sem fog távol állni. A szerző láthatóan szeret a különféle népek hiedelmeivel bíbelődni – és bár bevallottan kívülről ismeri csak az orosz kultúrát, mégis sikerült azt megtöltenie élettel. A történetben különféle orosz népmesék keverednek: Baba Jaga, Bolond Iván, és persze a Csipkerózsika egy változata. A mágikus elemek viszont hol a kemény középkori valósággal, hol pedig a körmönfont modern világgal ötvöződnek.
Kétségtelenül ez Card leghumorosabb regénye magyarul, nagyon jól játszik a kultúrák és korok közötti áthallásokkal (a csirkelábakon járó ház… ehhez pihent agy kellett :) Ötletesen mutatja be a más korba kerülő embert érő kultúrsokkot, méghozzá mindkét irányból (jelenből múltba, majd múltból jelenbe). Kiemelném azt is, hogy gonosztevői – akik rövidebb nézőpont-fejezeteket is kapnak – mesés fantasyhez képest szokatlanul intelligensek. Érdemes még összevetni Poul Anderson: Oroszlánszív c. könyvével is: a szituáció sokban azonos, a két regény hőse között azonban ég és föld a különbség.
Népszerű idézetek
A nyugati történetek azzal érnek véget, hogy a szereplők összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Az orosz tündérmesék jóval túltesznek ezen: van bennük árulás, házasságtörés, gyilkosság, mindez abban a romantikus házasságban, amelybe a mese vándora belekeveredett. Csipkerózsika története az angoloknál és a franciáknál boldognak ér véget, de ez itt Oroszország. Csak egy bolond akarná átélni a tündérmesék orosz változatait.
104. oldal, 5. fejezet - Meztelenül
– A medvéknél nem szokás feleséget venni magunk mellé. Természetünknél fogva hűtlenek vagyunk.
– De te nem szegted meg az esküd, te édes kis plüssmackó!
– Héra engedte Zeuszt enyelegni más nőkkel.
– Héra gyenge volt – jelentette ki Jaga. – Azt kapta, amit megérdemelt. Ha viszont arra gondoltál, hogy esetleg meg akarnál csalni, jobb, ha tudod, hogy átkot szórtam rád. Ha megpróbálod, egy láthatatlan olló lenyisszantja a heréidet!
– Ha Héra nem tudta elátkozni Zeuszt, kétlem, hogy te képes lennél erre. Még istennő sem vagy.
– Próbáld ki, megtudod!
– Ne aggódj! Elegem van az embernőkből.
– Remek! Kezdj hattyúkkal és üszőkkel, vagy mi a fenére bukott Zeusz!
197. oldal, 7. fejezet - Összeesküvések
– Tízéves vagyok, és egészen idáig Ványa volt a nevem. Az iskolában és hivatalos iratokon az áll: Iván Petrovics Szmeckij. Most azt akarjátok mondani, hogy valójában Itzak Shlomónak hívnak? Mi vagyok én, zsidó titkos ügynök?
(első mondat)
Miért van az, hogy már a házasság puszta említése is odavonzza a szülőket, bármivel is foglalatoskodnak?
32. oldal (Delta Vision, 2013)
Eljártak felette az évek, és nem pont Baba Jagának kezdték el hívni, mintha nagymama lenne? Hát, de! Persze, ironikusan. Hát nem aranyos becenév ez annak, akit gyűlölnek, akitől rettegnek? Úgy elterjedt a vád, miszerint csecsemőket zabál, hogy ezek után muszáj volt egyet megkóstolnia, mi ez a nagy hűhó. Ilyen egy vérbeli nagymama.
94. oldal (Delta Vision, 2013)
– Ölni csak étkezési célokból szabad – dörmögte Medve. – Visszakapod, egyszer még pofára esel, hogy ennyit gyilkolsz.
– Ez nem gyilkolás, ez az életművem!
96. oldal (Delta Vision, 2013)
– Tudod, mi jutott eszembe? Úgy fellelkesült, ahogyan áradt belőle ez a történelmietlen, megalapozatlan badarság, hogy azon kaptam magam, elgondolkodom, miféle idióta tanára lehet, aztán rádöbbentem: a lelkesedésnek ez a fajta megnyilvánulása, ahogy ész nélkül ismételgeti az ostobaságokat, amelyeket az egyetemen tanult, pont olyan, mint néhány hallgatómé. Majd elmorfondíroztam azon, hogy akit mi, professzorok értelmes hallgatónak könyvelünk el, az nem más, mint az a valaki, aki lelkesen követ bármilyen idióta felfogást, amit mi vertünk a fejébe.
– A megvilágosodás fájdalmas dolog – bólintott Esther. – Amikor rájössz, hogy a legjobb hallgatóid… papagájok.
55. oldal (Delta Vision, 2013)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Deborah Harkness: Az éjszaka árnyai 87% ·
Összehasonlítás - Karen Chance: Holdvadász 94% ·
Összehasonlítás - Nora Roberts: A némaság völgye 94% ·
Összehasonlítás - Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara 92% ·
Összehasonlítás - Kresley Cole: A sötétség démona 93% ·
Összehasonlítás - Nora Roberts: Tündérvarázs 91% ·
Összehasonlítás - Aurora Lewis Turner: A megtörhetetlen átok 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A Setét Torony – Varázsló és üveg 90% ·
Összehasonlítás - Margit Sandemo: Átkos örökség 90% ·
Összehasonlítás - Chloe Neill: Ha eljön a péntek 90% ·
Összehasonlítás