Tóték 87% 761 csillagozás

„ – Ha nincs kifogásuk ellene, dobozolhatnánk egy kicsit…”

Hát akkor dobozoljunk, „édes, jó Lajosom”!
Kacagnék, mert komikusan abszurd az egész, úgy, ahogy van, de csak ritkán esik jól ez a kacagás. Úgy értem igazán jól. Inkább szánom az egész Tót pereputtyot; a postást, lehet, hogy makacsul megfüröszteném a hordó vizében – amibe a ki nem adott leveleket dobigálja –, az őrnagyot meg feltenném pontosan egy bombára, és egyenesen a fenyőillatú tájakra repíteném.

Komolyan. Hőbörögtem-háborogtam, míg olvastam. Groteszk. A javából. És abszurd. Mocsokul idegesített néha. Máskor meg muszáj volt felcsattantsak egy kiadós kacagást. Persze, Örkény nagyon tudja (tudta) a dolgát.

Felemás érzésekkel maradtam, az az igazság. Kétségtelenül nagyon jó kisregény [DE nem übereli (nálam) az Egyperceseket (egyelőre). Ez van.]
„Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik” – olvasható valamelyik oldalon. No, hát tőlem most ennyi tellett. :))

Nem tudok írni róla, verhetetlen. Inkább dobozoljunk egy kicsit, különben kénytelen leszek bebújni az ágy alá.

Nagyszerű írás! Rövid, de nagyon velős. Abszurd, de tökéletesen emberi. Képtelen, mégis hihető.
Komikus, de elgondolkodtató. A humora pedig külön irodalmi inyencség. Ez is egyike azon könyveknek, amelyiket biztos többször el fogok olvasni életem során. A filmet se láttam eddig, úghogy a „Tóték” filmélmény még hátravan :)

Utálom ezt a kifejezést használni (vagy inkább elhasználni), de ez tényleg zseniális. De hát ezt úgyis tudjátok. Ki jön dobozolni?

Számomra Örkénytől „a” tragikomédia a Macskajáték, a Tótékat azonban már jóval hamarabb ismertem. Nem most olvastam először, mégis mindig egészen új élményt nyújt.
Az ember tényleg nem tud mihez kezdeni. Nevetne egy mondaton, de a következő sort olvasva már elszontyolodik, aztán felfordul a gyomra, megundorodik a világtól… és aztán megint jön valami képtelenül nevettető, és így tovább. Örkény borotvaélen táncol, és zseniálisan csinálja. Nem véti el a lépést, mindig megkapaszkodik valamiben, és bámulatos egyensúlyt tart. Sem a magyar, sem a világirodalomban nem ismerek hozzá foghatót.

Régi restanciám volt. A filmet szerettem, s miután tudtam, hogy szinte szóról szóra megegyezik a regénnyel (már amennyire egy film képes erre), sokáig nem hiányzott a könyv. Jó, hogy most elolvastam, és jó, hogy létezik ez a fajta fájdalmas humor, meg a képességünk, ami lehetővé teszi, hogy befogadjuk. A sziporka mögött, fölött, alatt, mindenhol ott a sötét, többrétegű tragédia. Röhögünk – magunkon…

.magyar Szószpark forevö'! :)

„…az ember egyetlen kiútja a tett”, olyan sokat segített már nekem ez a mondat.

Ez az, amit kerestem. :)

Nagyon szeretem ezt a történetet, láttam már színházban is nem egyszer, jó volt megint elolvasni. Többet kéne olvasnom tőle, mert nagyon jó. Na, megyek is dobozolni, mert sose leszek kész! :D