Tóték – Csak a gúny sért, nem a nevetés, legkevésbé az a nevetés, melyet a groteszk tud kiváltani. Nevetünk, amikor fölfelé megy a hullámvasút, de sikoltva zuhanunk lefelé, viszont ki ülne föl egy vízszintes hullámvasútra? Más szóval van a szenvedésnek egy olyan foka, amely már csak áttételesen közölhető de viszatérve a Tóték-hoz: nekem a háború volt életem legnyagyobb, sorsdöntő élménye, és most úgy érzem, hogy ebben a regényben írtam meg igazán. Persze nemcsak a háborút akartam benne megírni.
Címkék
Most olvassa
Várólistán
Kívánságlistán
Elcserélné vagy eladná
Top értékelések
Úristen, mély döbbenet a végén… Bár várható volt:)) Örkény zseniális!
Haha… számomra a leggroteszkebb a női és férfi szerepek alakulása volt…:)
Nincs mese egyszerűen zseniális., Örkény legjobb műve. Két kezem is kevés lenne hozzá, hogy megszámoljam hányszor olvastam el ezt a gyöngyszemet.
Egyik nagy kedvencem, a "kötelezők" között csupán a Godot-ra várva múlja felül.
Top idézetek
Már az is elég, hogy a világ egy része mindig az ember háta mögött van. Minek ezt a bajt még azzal is tetézni, hogy valaki folyton odanéz?
– Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?
– Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam… Talán nem jól tettem?
– De jól tetted, édes, jó Lajosom – mondta Mariska. – Te mindig tudod, mit hogyan kell csinálni.
Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!
(első mondat)
– Mulasson jól! – búcsúzott az őrnagy. – Én pedig azzal a kellemes érzéssel távozom innen, hogy ezekben a nehéz időkben, amikor senki se találja a helyét, legalább maga ott van, ahová való!
Negyedik fejezet
Tóték már-már megnyugodtak. Ekkor azonban újabb félreértés felhője borult erre a találkozásra, melyre a két őrnagy összetévesztése már némi árnyékot vetett.
Tény, hogy az őrnagy kissé fátyolozott hangon beszélt, mintha a hosszú utazás minden pora-korma a hangszálaira rakódott volna. Ez azonban nem mentség, mert ha fakón is, elég érthetően beszélt.
Mégpedig ezt mondta:
– Nem is hittem volna, hogy már ekkora a kedves lánya!
Ezt az udvarias kijelentést azonban Tóték – kivétel nélkül mind a hárman! – a következőképpen értették:
– Csak azt szeretném tudni, kinek ilyen büdös a szája!
Döbbenten álltak. A legdöbbentebben Tót, aki – minthogy más választása nem volt – rögtön visszatartotta a lélegzetét. […]
– Vajon miért ilyen szilvaszínű a papa? – érdeklődött a vendég.
– Mert nem meri kilehelni a fokhagymaszagot – mondta Mariska.
– Azonnal tessék lélegzetet venni! – szól rá az őrnagy Tótra.
Ez meg is történt. Tót szabályosan lélegzeni kezdett, amitől a szeme visszatért üregébe.
Első fejezet
Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr?
(első mondat)
Minden, ami a világon szép, az apja volt; egy fecske elsuhanása, a csokoládé elolvadása a szájban, az a szédülés, amikor egy piros rózsába nézünk: ez mind – és hozzá még sok más – együttvéve ő.
Negyedik fejezet
A természet a gúny tövisét oltja a gyermekekbe az apáik hibái iránt.
Második fejezet
Külső linkek
Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el
Hasonló könyvek címkék alapján
- Franz Kafka: Az átváltozás – Válogatott elbeszélések
- Kurt Vonnegut: Börleszk
- Samuel Beckett: Godot-ra várva / A játszma vége
- Cserna-Szabó András: Puszibolt
- Eugéne Ionesco: A kopasz énekesnő
- Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Az orr
-
Jean Cocteau: Orpheusz
- John Steinbeck: Of Mice and Men
- Déry Tibor: Az óriáscsecsemő
- George Bernard Shaw: Pygmalion
Akiknek ez a kedvence, még ezeket szeretik
